Zsiday-blog

Alapítvány és Birodalom

2016, Október 21 - 18:06

Kedvenc Asimov-könyvem az Alapítvány trilógia, fiatalkorom nagyon kedves emlékei fűződnek hozzá. Azóta persze az Alapítvány szó hallatán más jut eszembe, méghozzá az MNB alapítványai.

Az ezzel kapcsolatban kibontakozó ECB vs. MNB adok-kapok igazi értelmetlen vita, ami csak arra jó, hogy pont attól vonja el a figyelmet, ami a lényeg:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/eladjak_az_allampapirjaikat_az_mnb-alap...

Az ECB amiatt vegzálja az MNB alapítványait, hogy állampapírt vásárolnak, ami ugye "tiltott monetáris finanszírozás", hiszen a jegybank ne vásárolgassa fel saját országa állampapírjait. A tiltás oka teljesen egyértelmű: sokszor ilyen módon, pénznyomtatással sikerült a történelem során az államoknak az adósságuktól megszabadulni, aminek általában jó nagy infláció lett a vége, és ezt ha lehet el kellene kerülni. Azonban erre a tiltásra teljesen jogosan mondhatja azt az MNB/Kormány, hogy kettős mércéről van szó. Ma, amikor az európai jegybank olyan ütemben vásárolja fel az európai állampapírokat, hogy a saját programjának tervszerű végrehajtására sincs lehetősége, mert az alkalmas állampapírok lassan elfogynak, és az ECB maga is a a mi szemünkre hányt monetáris finanszírozást hajtja végre, méghozzá az MNB-nél sokkal nagyobb ütemben, akkor mit lehet mondani? A világ jegybankjai 2008 óta agresszívan beavatkoznak a pénzpiacok működésébe, és eufemisztikusan QE (quantitative easing)-nek nevezett pénznyomtatási programjaikkal tonnaszám vásárolják fel saját országjuk állampapírjait. Ehhez képest az MNB alapítványainak 200-300 milliárd forintos állampapírvásárlása tényleg semmi. Azaz, az ECB olyan miatt támadja az MNB-t, amit egyrészt maga is végez, másrészt egy olyan tevékenység miatt, ami semmi problémát nem okoz.

Ahelyett, hogy amiatt támadná, aminek van. A probléma ugyanis nem más, mint maguknak az alapítványoknak a létezése. A jegybank feladata az lenne, hogy a pénz és tőkepiacok helyes szabályozásán, és esetleg szükséges beavatkozásokon keresztül stabil inflációt tartson, ne engedje elértéktelenedni a pénzünket, és támogassa a kormány gazdaságpolitikáját (megjegyzem, hogy az alapítványokkal szembeni erős ellenérzéseim ellenére nyugodtan kijelenthető, hogy a jegybank ezeket a feladatait az elmúlt években jól végezte). Munkálkodása közben előfordulhat, hogy nyereséges lesz, és az is, hogy veszteséges, de valódi eredményességét egyáltalán nem mutatja egyik sem. Az MNB nyereségét be kell, hogy fizesse a közös kasszába, mert ez éppen úgy a mi pénzünk, mint az adóbevételek, ha pedig veszteséges, akkor mi, adófizetők pótoljuk ki a veszteségét.

Azaz, az alapítványokat egy dolog miatt lehet és kell támadni: hogy vannak. Az MNB-nek nem feladata az általa esetlegesen elért (ráadásul nem is valós, hanem jelentős részben pusztán számviteli) nyereség elköltése, nem feladata az ingatlanfejlesztés. Őszintén szólva ez utóbbi szerintem egyáltalán nem állami feladat, hagyjuk meg ezt a magánszférának. Az ECB kérdése azért problémás, mert egyrészt álságos, másrészt elvonja a figyelmet a lényegről: kié az MNB nyeresége, és kinek van a felhasználásáról joga dönteni? Átalakulhat-e varázsütésre a közpénz nem-közpénzzé? Ez a valódi kérdés.

Hogyan értékeljük fel a forintot?

2016, Október 19 - 12:26

2008/9 után összeomlott a lakossági fogyasztás, ami visszavetette az importot, miközben a feldolgozóiparban jelentős export-fellendülés volt Magyarországon. Ennek következtében a folyó fizetési mérleg többlete elképesztően nagy lett, ami komoly felértékelődési nyomás alá helyezi a forintot. Az elmúlt években azonban a lakosság és a vállalatok devizahitel visszafizetése ellensúlyozta ezt: hiába áramlott sok deviza az országba, a korábbi hitelek törlesztésére azt vissza is fizettük, és így nem történt felértékelődés, sőt az agresszív jegybanki kamatcsökkentés miatt 2012-13-ban még a forint leértékelődése volt jellemző.

Mára azonban fordulni látszik a kocka: a lakossági devizaadósság megszűnt, a vállalati hitelundor is véget érni látszik, és nem nagyon van olyan tényező ami ezek után ellensúlyozhatná a felértékelődési nyomást. A forint egyébként is elég olcsónak tűnik, és így a folyamat majdhogynem elkerülhetetlen. Ez a felértékelődés azonban két módon is bekövetkezhet.

Az egyik lehetőség az, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödik, pl. 306-ról pár év alatt mondjuk 260-ig jut el az euróval szemben. Ennélfogva az importcikkek olcsóbbá válnának, és emiatt - a nagyon erős bérnyomás valamint ebből következő belső inflációs nyomás ellenére - összességében nem lesz komoly infláció.

A hazai gazdaságpolitikusok azonban láthatóan inkább a másik utat választották: nem szeretnék, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödjön (az okokba most ne menjünk bele, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt az irányt preferálják). Ha azonban mindenféle unortodox eszközökkel/verbális vagy valódi intervencióval, úgynevezett "finomhangoló eszközökkel" meggátolják, hogy a forint nominálisan felértékelődjön, azzal azt érik el, hogy az elkerülhetetlennek tűnő REÁLfelértékelődés úgy megy végbe, hogy a hazai infláció magasabb lesz mint az eurozóna inflációja. Ha ez jó pár éven át tart, akkor változatlan nominális árfolyam mellett is meg fog történni a reálfelértékelődés, ennek azonban az ára a tartósan magasabb infláció lesz. Azaz, lehet, hogy a forint-euró árfolyama itt marad 300 környékén, de a hazai árak jelentősen megnőnek közben. A gazdaságpolitikában gyakran - bár nem mindig - vannak választások, a befektetők dolga pedig az, hogy a gazdaság változásaira és a politikusok döntéseire reagáljanak, jobb esetben anticipálják azokat.

Egyelőre nekem nagyon úgy tűnik, hogy a következő években a jegybank a forint nominális erősödését megpróbálja meggátolni, ami a folytatódó, és egyre gyorsuló bérinflációval karöltve elkerülhetetlenné teszi az infláció megjelenését és gyorsulását is. Egyébként infláció már persze most is van: ha a lakásárakat és bérleti díjakat is amerikai metodológia szerint beszámítanánk, akkor simán lenne 4%...

Kötvénybuborék: 50 évre 2,85% hozam a csőd szélén álló országtól

2016, Október 5 - 17:39

A napokban Olaszország 50-éves kötvényt bocsátott ki 2,85%-os hozamon, négyszeres túljegyzés mellett:

http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-10-03/italy-s-first-50-year-...

Ez a kötvény tuti bukó. Gondoljunk bele: 50 éve 1966 volt. 1966-ben még Bretton Woods-i rendszer volt, a líra rögzítve volt a dollárhoz. Ezután összeomlott a rendszer, a lírát ki tudja hányszor leértékelték, óriási infláció volt a világon mindenhol, utána a 80-as években liberális fordulat volt a gazdaságpolitikában, összeomlott a kommunista rendszer, majd létrejött és szétesett az ERM II, létrejött az Európai Únió, bevezették az eurót, átéltük az internetforradalmat és a 2008-as világgazdasági válságot. Aki 50 éve vett volna 50-éves olasz állampapírt, az vajon mennyire láthatta volna előre ezeket a változásokat? Nyilván semennyire. Vagy ugyenez az előtte lévő 50 éves periódusban (1916-66) hasonlóan durva volt: két világháború, nagy gazdasági válság, Marshall-segély, olasz gazdasági csoda, stb. stb.

Aki most 50 évre 2,85%-os hozam mellett vásárolt, az vajon mire számít? Mi várható egy olyan országtól, amely nyilvánvalóan akkora adóssággal rendelkezik, amelyet romló demográfiája mellett nem tud visszafizetni? Egy olyan államban, ahol végzetesen leromlott a versenyképesség, 15 éve nincs növekedés, ahol hagyománya van a korrupciónak és elinflálásnak. Reálértékben ezek a kötvények gigantikus bukást fognak hozni vásárlóiknak, efelől egy szemernyi kétségem nincs. Vagy elinflálják az eurót magát, vagy kilépnek az eurózónából és akkor az új lírát inflálják el, vagy simán csődbe mennek. A legjobb eset az lenne, ha mégis magára találna az olasz gazdaság, és komoly növekedést mutatna be, olyannyira, hogy mégis tudná fizetni az adósságot, de akkor viszont lesz infláció is. És egy olyan világrendben, ahol a szellemet kiengedték a palackból (QE, helikopterpénz) csak idő kérdése, hogy az infláció elszabaduljon. És akkor még a háborúkról, természeti katasztrófákról nem is beszéltünk, amelyek lehetetlenné tennék a törlesztést. Reálértelemben ezen mínusz pártíz és mínusz 90-95% között lesz a hozam 50 év alatt.

Az olasz kötvénykibocsátás persze csak egyik vetülete a globális kötvénybuboréknak. A QE-k és mínusz kamatok szorításában elképesztően beteges árazás alakult ki szinte minden kötvénypiacon. Láttam már pár buborékot, olvastam sokkal többről. Ez bele fog kerülni a történelemkönyvekbe és sok év múlva fejcsóválva fogják majd kérdezni az egyetemen a diákok a tanártól, hogy ki volt az az ostoba aki 50-éves olasz állampapírt vett 2,85% hozammal?!

Peak Car?

2016, Október 1 - 16:18

A 2000-es évek első évtizedének egyik legtúltoltabb elmélete a Peak Oil volt. Ez azt mondta hogy egyre kevesebb olajat fogunk tudni kitermelni, a könnyen kitermelhető készletek már kimerültek, egyre csökkenni fog az olajkitermelés (az első verzió szerint USA-ban, a második szerint már az egész világra igaz lesz ez), és ebből következett hogy az olajárakban a határ a csillagos ég. Akkor 100 dollár körül volt az olaj ára, ma 50 se, és a folyamatos contango miatt aki az olajárak emelkedésében hitt az elmúlt években az ingét-gatyáját elbukta.

A Peak Oil helyett azonban sokkal érdekesebb és mindennapjainkra kiható lehet a Peak Car, azaz, hogy az autók száma tetőzni fog, és elkezd csökkenni. Valószínűleg ez elsőre csak a fejlett világra lesz igaz, de számos hatása lesz.

A fejlett világ lakosságnövekedése egyrészt megállt, másrészt a fiatalok egyre később és kevesebben szereznek jogosítványt, tehát az autók száma nagyon nem fog nőni, ám a fő érv a Peak Car mellett az önvezető autók elterjedése. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog tényleg megvalósulni, de amikor igen, az teljesen átrajzolja a városi életet és ingatlanpiacot is. Az autóink ugyanis az idő nagy részében, minimum 80-90%-ban kihasználatlanul állnak. Azonban ha egy gombnyomással lehetne hívni egy önvezető autót (á lá Uber, csak sofőr nélkül!), ami a városon belül bárhova elvisz, akkor a legtöbb autóra nem lesz szükség. Sőt, a gyerekek reggeli-esti iskolai szállítása is felejtőssé válna. Ha például egy ilyen önvezető autó 10 millió forintba kerülne, és évi 100 000 kilométert tenne meg, mondjuk éves 2 millió forintos fenntartási költség (informatikai rendszer, szervizelés, stb.) mellett, akkor az üzemeltetés költsége 20 millió forint lenne 500 000 kilométerre (ötéves üzemeléssel számolva). Ez 40 Ft/km. Ehhez jönne az üzemanyag. Jelenleg a tesla 85kwh-s akkumulátorral állítólag 300-350 km-t tud megtenni, 85 kwh áram pedig cca 3000 Ft, azaz mondjuk 10 Ft/km.

Így az önvezető autók szállítási költsége a felhasználók számára várhatóan a profittartalmat beleszámítva sem lesz több 60-70 Ft/km-nél. Ilyen árak mellett a legtöbb ember aki ma autót tart nem fog, mert egyszerűen nem éri meg. Ez azt is jelenti, hogy az önvezető autók kihasználtsága jobb lesz, mint ma az autók összességét tekintve, tehát sokkal kevesebb autó lesz a városokban. Mit kezdünk vajon majd akkor a sok garázzsal és parkolóval amelyekkel tele vannak a városok? Mi lesz a parkolóházakkal? Milyen hatása lesz ennek az ingatlanpiacra?

A legegyértelműbb az, hogy a belvárosok még inkább felértékelődnek, a bűz, zaj és sok parkoló autó helyett sokkal csendesebb, jobb levegőjű, szellősebb, élhetőbb lesz a belváros. 20-30 éves távon ehhez szinte nem fért kétség. Nagyobb kérdés, hogy mihez fogunk kezdeni a kiürülő parkolókkal (plázák, irodaházak, lakóházak alatt)? Fogalmam sincs, de biztos jelentős értékvesztést fognak elszenvedni. 10-20 éves távon tuti nem fektetnék garázsba. És ha kevesebb autó lesz, akkor természetesen autógyártóba és taxiscégbe sem...