Zsiday-blog

Egy tudománytalan ábra

2016, December 16 - 17:47

Az EU-ban jól láthatóan zajlik a bérkonvergencia, ehhez raktam össze gyorsan egy teljesen tudománytalan, de talán mégis kicsit informatív ábrát. A vízszintes tengelyen az egy főre jutó GDP látható (vásárlóerőparitáson). Ez nagyon leegyszerűsítve az adott ország gazdasági fejlettségét mutatja. A függőleges ábrán az egy órára jutó átlagos bérköltséget (vállalati szinten) láthatjuk, euróban. Mindkét adat az Eurostat-tól származik.

Jól látható- és nem meglepő - hogy a fejlettség(GDP) és a bérek között elég szoros kapcsolat van, de jó pár ország felfelé, vagy lefelé kilóg a sorból. Akik a vonal felett vannak, azoknál a gazdaság erejéhez képest túl magasak a bérek, amelyek alatta vannak, azoknál túl alacsonyak. A magyar bérek simán emelkedhetnek 30-50%-ot, valószínűleg fognak is. Hozzáteszem, hogy mivel a bérek euróban vannak, a konvergencia részben megvalósulhat(na, ha az MNB hagyná) a forint felértékelődésével is, ennek híján nominális béremelkedés és inflációs nyomás várható. Gyakorlatilag az egész régió bérei eléggé lent vannak (pl. a csehek fejlettsége majdnem egyenlő a spanyolokéval, a bérek mégis fele akkorák sincsenek!), és mivel mindenhol elfogyott a hadra fogható munkaerő, illetve a Nyugat szívó hatása folyamatos, így a brutális béremelkedés szinte elkerülhetetlen Kelet-Közép-Európában. Majdnem mindenhol reális a 30-50% béremelkedés a következő pár év során.

Ami még érdekes: a görögöknél a nagy megszigorítás ellenére is túl magasnak látszódnak a bérek, a horvátoknál kisebb mértékben, de szintén, miközben a franciák és olaszok elég nagy bajban vannak: német bérekhez a németekénél alacsonyabb termelékenység tartozik. Vagy a németeknél kell bért emelni, vagy a két előbbinél kellene csökkenteni - de persze a bérek lefelé rugalmatlanok, ezért ez nem szokott menni, a megoldás a hosszú éveken át tartó bérstagnálás lehet, ami valószínűleg a gazdaság gyengélkedésével is jár mind Olaszországban, mind a franciáknál.

ÁBRA a lap alján mellékletként.

CsatolmányMéret
KLIKK AZ ÁBRÁRA!49.28 KB

Gazdagon mész nyugdíjba?

2016, December 14 - 12:29

Nem. Az inflációval foglalkozó korábbi részben már írtam erről, de azt gondolom, érdemes még egy kicsit körüljárni a témát.

ÁtlagJózsi 30 éve átlagfizetést keresett, amit gyakorlatilag el is költött, és ezzel átlagos életszínvonalat valósított meg magának. Ma ÁtlagJózsi átlagfizetést keres, amit gyakorlatilag el is költ, és ebből átlagos életszínvonalon él. Ebből teljesen egyértelmű, hogy az átlagos életszínvonal fenntartásához szüksége költség pont annyival emelkedett, amennyivel az átlagbér, ez pedig hosszútávon egyenlő az EGY FŐRE JUTÓ (ez később fontos lesz) GDP növekedési ütemével! Igaz, hogy ma ÁtlagJózsi jobban él mint 30 vagy 300 éve, de attól még az átlagos életszínvonal (ami természetesen magasabb mint 30 vagy 300 éve) fenntartásához szükséges pénzösszeg ennyivel nőtt.

Ebből az is következik, hogy a vagyonunkat évente az egy főre jutó nominális GDP növekedési ütemével (ami, ha van gazdasági növekedés, magasabb mint az infláció!) kell növelnünk, hogy VALÓDI vásárlóerejét megtartsuk. De mennyivel tud nőni a vagyonunk? Ha reáleszközökbe fektetjük (és feltételezünk egy olyan kapitalista gazdaságot, ahol a reáleszközök, azaz gyárak, bányák, ingatlanok) elég jól leképezik a gazdaságot, akkor a reáleszközeink hozama a nominális GDP növekedési ütemével lesz egyenlő hosszabb távon.

De van egy nagyon nagy baj, és ez Japánban már jól látszik (és itt jön a lényeg, remélem még senki sem vesztette el a fonalat). Amíg a lakosság száma nő, addig a teljes GDP gyorsabban bővül, mint az egy főre jutó GDP (hiszen ha mindenki 10%-kal többet termel, de most 10%-kal többen dolgoznak mint régen, akkor 21%-kal többet termelünk, 21%-kal nagyobb a cégek profitja, 21%-kal nagyobb a cégek értéke). Viszont az elöregedő társadalmakban - és ilyen Európa szinte összes országa - az egy főre jutó GDP bővülése gyorsabb, mint a teljes GDP bővülése . Ez jól látható Japán példáján:

Az egy főre jutó GDP szépen bővül:

http://www.tradingeconomics.com/japan/gdp-per-capita-ppp

de a lakosság fogyása miatt a GDP összességében nem:

https://fred.stlouisfed.org/series/JPNNGDP

Mi következik ebből?

A múltban lakosság bővülése miatt (is, de az egyéb tényezőkbe most nem mennék bele) a befektetések hozama magasabb volt, mint az életszínvonal fenntartásának VALÓS növekedési költségei, ezért is van az, hogy ha megnézzük a múltbeli részvénypiaci hozamokat, azt látjuk, hogy milyen kiemelkedőek voltak, és igazán nem kellett nagyon sokat takarékoskodni, hogy normális körülmények között nyugdíjba menjünk.

Ma azonban, az elöregedő társadalmakban a megélhetési költségek növekedési üteme (az egy főre jutó nominális GDP növekedési üteme) gyorsabban nő, mint a befektetésektől várható hozam (a teljes nominális GDP növekedési üteme). Ez azt jelenti, hogy megtakarításaink várható hozama jóval kisebb lesz, mint az a múltbeli adatokból következne, sőt, a félretett pénzünk VALÓDI értéke várhatóan csökkenni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az fog gazdagon nyugdíjba menni, aki nagyon sokat tud félretenni, vagy megnyeri a lottóötöst. Viszont a múltbeli tőkepiaci hozamokra senki se számítson, azok töredékével kell beérnünk, miközben az élet tovább fog drágulni.

Infláció 2.rész

2016, December 10 - 14:58

Ha az infláció az elmúlt években egyre kevésbé mutatja jól a megélhetési költségek változását, abból több dolog is következik.

Befektetőként az egyik legfontosabb, hogy nem elég "reál" (azaz inflációt valamennyire meghaladó) hozamot elérni, ha a vagyonunkat meg akarjuk őrizni, hanem ennél többre van szükség, de hogy mennyivel, azt nehéz megbecsülni. Viszont nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a vagyonmegőrzés valójában a társadalmi pozíció megőrzését jelenti, ehhez pedig az kell, hogy vagyonunk évente ne az inflációval, hanem a nominális GDP-vel vagy a nominális bérnövekedés ütemével gyarapodjon (e kettő azért hosszabb távon nagyjából egyenlő). Könnyen belátható, hogy ha ennél kisebb a hozamunk, akkor a "többiek" elhúznak mellettünk, relatív módon szegényedünk (még ha több pénzünk is lesz mint korábban volt, de a társadalom többi tagjának még több), ami aligha nevezhető vagyonmegőrzésnek. Befektetőként tehát a valódi benchmark a nominális GDP vagy nominális bérnövekedés, ezt kell minimálisan elérni, nem az inflációt! Ha ennél kevesebbel nő a vagyonunk akkor mindenki máshoz képest szegényebbé váltunk (kis országok esetén, mint Magyarország, nézhetjük a mag-régió, esetünkben az eurózóna nominális GDP-növekedését is, hiszen európaiként is definiáljuk magunkat, és egy bizonyos európai életszínvonalat akarunk megőrizni/elérni).

Egyébként az elmúlt 50 évben a jegybanki alapkamat sem volt ettől túl messze: USA-ban éves 5,4%-ot hozott ha alapkamaton görgettük a pénzünket, míg az átlagos órabérek növekedése éves 4,2% volt. Magyarországon a Bokros csomag óta éves 9,7%-kal nőttek a bruttó nominális átlagbérek (a nominális GDP éves 9,4%-kal nőtt), a jegybanki alapkamaton "görgetve" a pénzt pedig éves 11,3%-kal gyarapodtunk volna - tehát csak üldögélve a pénzen is meg tudtuk őrizni annak VALÓDI értékét, sőt növelni. Ma azonban az a helyzet, hogy a jegybankok kifosztanak minket: Magyarországon pl. a következő 3 évben simán kinéz éves 10% bérnövekedés és éves 6-8% nominális GDP növekedés, miközben az effektív kamatszint majdnem nulla, és a 3-éves állampapír hozama is éves 1% csupán. Ugyanez a helyzet szinte a világ minden országában: USA-ban pl. az Atlanta Fed Wage Tracker (https://frbatlanta.org/chcs/wage-growth-tracker/?panel=1) szerint éves 4%-kal nőnek a bérek, miközben az alapkamat 0,4%-on van, és a hosszabb kötvények is csak 2% körül hoznak. Ez azt jelenti, hogy aki ezekben tartja a pénzét arra a szinte biztos kifosztás és vagyonvesztés vár. Ebből a szempontból a még relatíve legjobb választások közé tartozó prémium magyar államkötvények sem túl nyerők: 5-éves távon a hozamuk éves 5% körül lehet jó esetben, ami a fentieknek megfelelően valójában szegényedést jelent, hiszen a nominális GDP ill. bérek ennél várhatóan gyorsabban fognak nőni idehaza. (A legnépszerűbb lakossági papírról, a KKJ-ról nem is beszélve, mert annak 2,25%-os hozama nemcsak a bérnövekedés, de még az infláció ütemét sem fogja elérni a következő 1 évben. Ha ebből a szempontból néznénk, és azt mondanánk, hogy a következő 12 hónap nominális GDP-növekedése lesz vagy 6%, ez meg hoz 2,25%-ot, akkor látnánk, hogy a várható VALÓDI* hozama negatív 4% körül van!!!)

Egyébként az egyensúlyi alapkamatszint teljesen megalapozatlan véleményem szerint a nominális GDP vagy bérnövekedés üteme körül van, ha ez alatt tartják a jegybankok tartósan a kamatszintet, az buborékképződéshez vezet, ha efelett, akkor szükségtelenül lassítják/terhelik a gazdaságot, visszavetik növekedési potenciálját. A jelen kor nagy dilemmája, hogy a nagy adósságállományok miatt még az egyensúlyi szintig sem nagyon lehet felemelni a kamatot, mert akkor az adósságszolgálatba bukna bele a gazdaság, így viszont (a kényszerből túl alacsonyan tartott kamat miatt) folyamatos buborékfújást generál a jegybank, amely a tőkepiacon és az ingatlanpiacon nyilvánul meg.

A jelenlegi pénzpiaci hozamok mellett a kötvényjellegű eszközök vásárlása/tartása egyértelműen elszegényedéshez vezet, az egyetlen remény (de korántsem bizonyosság) a reáleszközök vásárlása lehet. A kötvényeket vásárlók lassú pénzügyi öngyilkosságot követnek el, a részvényeket/ingatlanokat vásárlóknak legalább a reménye meg van arra, hogy vagyonuk értékét legalább megőrizzék.

Egyébként ezért is hazugság minden olyan számítás, hogy "ha havonta félreteszel 10 ezer forintot akkor gazdag nyugdíjas leszel", ugyanis a valós megélhetési költségek egyrészt nem az inflációval nőnek, hanem többel, illetve a befektetésekkel elérhető hozamok is jellemzően túl vannak becsülve . Ha például valaki 1960 és 2000 között Magyarországon minden évben félre tudott tenni 2 havi átlagos bruttó bért, és a megtakarításait inflációval tudta évente kamatoztatni, akkor 2000 végén 5,7 millió forintja lett volna, amiből mondjuk egy húszéves annuitást vásárolva maximum havi 30000 forint elkölthető pénze, nyugdíja lenne. Ez édeskevés, viszont ennél komolyabb takarékoskodás nehezen kivitelezhető egy átlagos megtakarítónak. Marad az állami nyugdíj, de az meg nem lesz elegendő, hiszen a fentiekből az is egyértelmű, hogy a "megőrizzük a nyugdíjak reálértékét" valójában azt jelenti, hogy a nyugdíjak a fizetésekhez képest egyre kisebbek lesznek, a nyugdíjasok szegényebbé válnak. Persze ez a borzasztó demográfia (egyre több idős jut egyre kevesebb dolgozóra) miatt nem is nagyon lehet máshogyan, de jó ha tudjuk, hogy a nyugdíjak folyamatos inflációval való indexálása valójában a nyugdíjasok relatív elszegényedését jelenti.

Az infláció tehát nem egyenlő a megélhetési költségek növekedésével, hanem azt jelentősen alulbecsli, ehelyett sokkal érdemesebb mindenhol az egy főre jutó nominális GDP vagy a nominális bérnövekedés ütemét használni.

*A reálhozam helyett javaslom a VALÓDI hozam vizsgálatát, ez az egy főre jutó nominális GDP-növekedést meghaladó hozam

Mit mutat az infláció? I. rész

2016, December 9 - 13:01

Semmiképpen sem azt, amire a legtöbben gondolnak (de nem azért mert "a kormány csal", meg a"statisztikusok hazudnak" - amit gyakran hallok). Az emberek fejében az infláció a megélhetési költségek növekedését mutatja, azonban a technológiai fejlődés miatt a megélhetési költségek szinte definíciószerűen mindig nagyobb ütemben nőnek, mint az infláció. Hogy belássuk miért, elegendő megnéznünk a ksh adatait bizonyos termékekre:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf005.html

2000 és 2015 között a szolgáltatások ára 130%-kal emelkedett, azaz 2,3-szer akkora 2015-ben, mint 2000-ben volt. Ez "érzésre" nagyságrendileg hihető. Nézzük azonban az érdekességeket:

A televíziók ára 72%-ot esett, ma negyedannyiba kerül mint 15 éve. A számítógépek ára hasonló mértékben csökkent. Az új autók ára csupán 28%-ot emelkedett, a használtaké 44%-ot csökkent!!! Azaz ma alig drágább egy új autó mint 2000-ben, a használtakat pedig feleannyiért kaphatjuk meg. Ez természetesen erősen ellentmond a hétköznapi ember tapasztalatának, aki azt látja, hogy egy olyan kategóriájú új autó, ami 2000-ben 3 millió forintba kerül, most 6 millió, a használtaknál hasonló a helyzet. Ha számítógépet akarok venni, akkor ma is kb 100-200 ezer forintot fizetek, pont úgy mint 15 éve. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy a statisztikusok ugyanazoknak a termékeknek az árát hasonlítják össze. pl. megnézik hogy 2008-ban mennyi volt egy 1-es iphone, mennyi volt az ára 2009-ben, stb. Nyilván egy idő után nincs 1-es iphone, ezért a 2-es iphone-t kell nézni (és elvégezni egy minőségi igazítást), de mivel a 2-es magasabb minőséget képvisel, tehát magasabb ára ellenére nincs infláció.

Pl. ha 2008-ban 100 forint az 1-es iphone, 2009-ben 80 ft, 2010-ben 64 ft, akkor minden évben 20% árcsökkenés volt a mobiltelefonok piacán. De kijön a 2-es iphone, ami 2010-ben 100 forint, és mivel 1-es iphone 2011-ben már nincsen, azt nézzük, hogy a 2-es iphone ára hogyan alakul. Ha 2011-ben 80 forintra esik, 2012-ben 64 forintra, akkor ismét 20-20%-kal estek a mobiltelefon árak egyik évről a másikra. És amikor 2012-ben kijön a 3-as iphone, amelynek ára 100 forint, akkor bár mi azt látjuk, hogy pont ugyanannyiért tudunk venni telefont, mint 4 éve, a statisztika szerint mégis a 4 év alatt 60%-kal estek az árak, mert ennyiért kaphatnánk 1-es iphone-t, ha lenne. De persze nincs. A televíziók elmúlt 30 évbeli áralakulása is azt mutatja, hogy milyen olcsó lenne most a fekete-fehér kis Junoszty TV, milyen sokat esett az ára. De persze olyat már nem vehetünk. Mint ahogy Pentium I-es számítógépet sem tudunk venni, sőt ha vennénk, akkor sem tudnánk rajta semmilyen programot futtatni. Tehát a tartós fogyasztási cikkek - amiket valóban meg kell vennünk - nem lesznek olcsóbbak, hanem drágábbak, mégis olcsóbbnak vannak kimutatva, mert amit most veszünk, az jobb, mint a régi (persze régit már nem vehetünk, tehát alternatíva nincs)

A másik probléma a rejtett minőségi rontás, ami egyik évről a másikra talán nem látszik, de hosszabb távon igen. Régen a tojás a "tanyasi, kapirgálós" tojást jelentette, ennek az áralakulását vizsgálja a statisztika. Azonban mára az a tojás, amit megveszünk, nem ugyanezt jelenti. Ha mégis ilyen "bio"tojást akarok venni, akkor kiderül, hogy ez sokkal többe kerül, mint a sima tojás, ami azt jelenti, hogy a valódi infláció alul volt mérve. Ez szinte minden élelmiszerre igaz egyébként, és mivel az élelmiszerek teszik ki a fogyasztói kosár harmadát, ez komoly dolog.

A harmadik probléma, amiről már írtam, a lakásárak, a valódi lakhatási költségek szinte teljes hiánya a statisztikában, és a lakásárak jellemzően hosszabbtávon az infláció felett emelkednek, aminek egyik fő oka, hogy a lakásépítés inputja a munka, a munkabéreknek pedig van egy emelkedő trendje reálértelemben, így a lakásépítési költségek is infláció felett nőnek. Tehát a lakásárak is infláció felett nőnek hosszabb távon, de ez kimarad a statisztikából.

Mindezeket összeadva egyértelmű, hogy a valódi megélhetési költségek változását az infláció jelentősen alulbecsli. Megfordítva: a megélhetési költségek valójában az inflációnál nagyobb mértékben nőnek. Fontos kiemelni, hogy 100-200 éve, a technológiai forradalom előtt, amikor a fogyasztási szerkezet stabil volt, az infláció valóban a megélhetési költségek változását mérte, ma azonban már nem. Mi következik ebből? Nagyon sok minden, ezekről bővebben írok a következő rész(ek?)ben.

*FONTOS! A fentiek nem magyar-specifikus problémák, hanem globálisak.

Indul az isztanBULI?

2016, December 7 - 21:12

Törökország gazdasági összeomlása már pár éve érik. 2008-9 után mindenkinek megadatott az esély, hogy észbekapjon, és egyenesbe rántsa a saját gazdaságát, lecsökkentve a korábban kialakult túlzásokat. A legtöbb feltörekvő ország persze nem így tett, hanem inkább elárasztották hitellel/kormányzati költekezéssel a gazdaságot, és visszakettő-padlógáz.

Ezek közül Brazília és Oroszország már földbe is állt, sőt az utóbbi a kifejezetten ortodox válságkezelés hatására már kifelé jön belőle (legalábbis az akut részéből, ui. a krónikus problémákat nem oldották meg), viszont Törökország eddig valahogy mindig megúszta. Megúszta annak ellenére, hogy hihetetlen bérnövekedés és hitelkiáramlás volt, a gazdaság teljesen elvesztette versenyképességét ( a török nettó átlagbér a magyarral egyenlő, ami minden irányból nézve nonszensz), ingatlanbuborék alakult ki, és a gazdasági vezetés egyre inkább megpróbálta kijátszani a közgazdaság néhány alapvető szabályát (habár tényleg nem sok olyan van, amire támaszkodhatunk, azért azt a néhányat nehéz kikerülni).

A puccs után azonban végképp fenntarthatatlanná vált a helyzet. Mivel az országnak komoly folyó fizetési mérleg hiánya van, ez azt jelenti, hogy folyamatosan külső finanszírozásra szorul, azonban az autoriter rendszerből egyre inkább diktatúrába csúszó buborékot senki sem akarja finanszírozni, hiszen ki tudja, hogy a puccs hatására láthatóan kissé megkattant Erdogan mit tesz? Mivel azonban nincsen külső finanszírozás, a török líra elkezdett gyengülni. Adódik a logikus megoldás: kamatot kell emelni, visszafogni a kormányzati költekezést, és helyre lehet rakni mindent. A probléma az, hogy ez szinte azonnal recesszióba döntené - s mivel komoly túlzások alakultak ki az elmúlt években a gazdaságban, ezért vélhetően mély és hosszabb recesszióba - a gazdaságot, ezt pedig Erdogan nem kockáztathatja. Ha viszont nem emelnek kamatot, akkor a líra gyengül. Amikor azt olvashatjuk, hogy a patrióta török borbély már ingyen hajvágást ígér (http://www.voanews.com/a/turkey-president-erdogan-lira-free-fish/3625566...) annak aki bebizonyítja, hogy dollárját leváltotta lírára (azaz segített erősíteni a helyi pénzt, erre kérte Erdogan a hazafiakat), akkor az kb. ugyanaz, mintha hangosbemondóról szólnának: meneküljön ki merre lát! Ilyen trükkökkel nem lehet megállítani a lakosságot, és a korábbi évek hiperinflációjára emlékezve sok török - bármilyen hazafiatlan is ez - inkább dollárt vesz, amivel tovább gyengíti a lírát, és fogyasztja a jegybank krónikusan alacsony devizatartalékait.

Habár a korábbi években is többször gondoltam, hogy mostmár a törökökön a sor, nem fogják megúszni (de eddig mégis mindig sikerült valahogy) most azt gondolom, hogy minden eddiginél nagyobb az esélye, hogy egy komoly deviza+gazdasági válságon essenek át. Nem nagyon látszik más kiút a fenti problémahalmazból, mint a líra átválthatóságának megszüntetése, a tőkekorlátozások bevezetése, illetve a török bankokban lévő dollárbetétek (részleges?) kötelező lírára való konverziója, mint az anno Jugoszláviában történt a márkabetéteiket otthon tartókkal.

A probléma akkor is nagy lenne, ha Törökország (fél)demokrácia maradt volna, de így, teljes diktatúra felé haladva jó esélyük van a teljes elvenezuelásodásra, egy ilyen országba épeszű befektető nem fektet be. Ki lesz az aki a folyó mérleg hiányát finanszírozza? És miből fogják az eddig felhalmozott dolláradósságaikat törleszteni? Nem nagyon látok más lehetőséget, mint a lakosság kirablását, és utána a súlyos válságot. 2017-ben érdemes lesz Törökországra figyelni, komoly kockázati forrás egész Európára.

A legnagyobb magyar, a Másoló

2016, December 4 - 15:33

Gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, ezt minden általános iskolás tudja. De mi az amivel ő olyan sokat tett, és amit most is tudnánk hasznosítani a gazdaság és társadalom fejlesztése érdekében? Nagyon leegyszerűsítve: megnézte, hogy mi az ami külföldön jó, mi az ami működik, és megpróbálta Magyarországon is megcsinálni. Lehet, hogy ezt most is meg lehetne tenni. Értelme mindenesetre lenne.

Látta, hogy külföldön van rendes hitelezés, és ez milyen jót tesz a gazdaságnak. Látta, hogy milyen sokat javíthat egy ország szellemi-tudományos helyzetén egy Akadémia. Látta, hogy mennyire fontos az infrastruktúra, a híd, a vasút. És amit hasznosnak látott, azt idehaza is megpróbálta meghonosítani. Nem okoskodott harmadikutas megoldásokkal, nem próbálta magyaros furmánnyal túlgondolni a hanyatló nyugatot. Ami jól működött, azt itthon is megteremtette. Ezzel lett a legnagyobb magyar. A jó dolgok lemásolásával. Nem lehetne-e ugyanezt megcsinálni most is?

Nem lehetne esetleg megnézni, hogy mitől javult annyit az elmúlt években Lengyelország oktatása, miért az egyik legjobbak a finn iskolák, miért teljesít Szingapúr az élmezőnyben mindig? Mi lenne ha megnéznénk ezt a hármat, a tapasztalataikat idehoznánk, és erre alapoznánk az oktatási reformot, nem hagymázas álmokra?

Mi lenne, ha ahelyett, hogy létrehozunk egy nyakatekert és láthatóan alig igénybevett törvényt a magáncsődről, inkább megnéznénk, hogy mondjuk Írországban és Hollandiában miért zajlik ilyen jól és gyorsan a csőd, legyen az akár magán vagy céges? És szépen lemásoljuk.

Mi lenne, megnéznénk azt a három államot, ahol a leggyorsabban működnek a bíróságok, és az ő tapasztalataikat használnánk fel a hazai jogi infrastruktúra fejlesztésére?

Esetleg megnéznénk, hogy hol a legjobb és egyben olcsó az egészségügy, és átemelnénk az ő módszereiket?

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A lényeg az, hogy az esetek nagy többségében semmi furfangos dolgot nem kellene kitalálni, csak lemásolni minden egyes területen annak a néhány országnak a tapasztalatait, akik abban a legjobbak. Tudom, hogy ez nem hangzik túl kreatívan, de biztos vagyok benne, hogy az eredmények elképesztőek lennének. Ha valaki erre hajlandó lenne, az valóban a legnagyobb magyarrá válna, mert 1-2 évtized alatt a világ legjobb országává tenné hazánkat.

Széchenyi nem félt lemásolni, ami jó. Nekünk sem kellene.

Az ITEXIT-para

2016, December 2 - 08:04

Az elmúlt hetekben határozottan komoly feszültségek alakultak ki az európai tőkepiacokon az olasz népszavazás kapcsán. Nem pusztán az olasz állampapírok gyengültek, de az európai részvények is csak csetlettek-botlottak, sőt a napokban már a kelet-közép-európai devizák, így a forint is erős nyomás alá került. A menekülőeszközök pedig erősödnek: a 2-éves német hozam mindenkori minimumon: -0,75%-on áll, ami extrém mértékű kockázatkerülésre, már-már pánikhangulatra utal a kontinens befektetői között. Úgy tűnik a hétvégi szavazás előtt mindenki fedezékbe húzódott, kockázatos eszközeit leépítette és vár. De mire?

A Renzi-féle alkotmánymódosítási terv egyáltalán nem Brexit-jellegű szavazás, és ha jobban megnézzük nem a haladók és maradiak közötti párharc, ahogyan az olasz kormányfő próbálja beállítani. Olaszországban Mussolini bukása után (valószínűleg túl) erős fékekkel és egyensúlyokkal rendelkező rendszer alakult ki, és az olasz miniszterelnök szerint ezen kell változtatni, hogy országa ismét jól kormányozható legyen és fellendüljön. Ám az új tervek alapján a felsőház szerepe gyakorlatilag megszűnne, a tartományoktól számos feladat kerülne a központba, és a már elfogadott alsóházi törvényreform szerint az alsóházi választáson első helyezett párt (szavazatszámtól függetlenül!) a törvényhozásban abszolút többségbe kerülne, így megszűnne az eddig Itáliára oly jellemző koalíciókényszer. Amelyik párt nyer, az mindent visz, szinte bármit megtehet, bármilyen törvényt átnyomhat. Ettől sok olasz fél, és joggal. Habár vannak olyan országok, ahol a hosszú gyakorlatnak, hagyományoknak köszönhetően egy többségbe került kormány nem kezdi el azonnal lemészárolni ellenzékét, és nem kezdi örökre bebetonozni magát mindenféle törvénymódosításokkal, azért az európai periférián erre elég erős hajlandóság van, a túlhatalommal való visszaélés veszélye állandóan fennáll. Nem csoda, hogy sokan ellenzik ezeket a változtatásokat, s ha ez nem lenne elég, Matteo Renzi még ráadásul azt is bejelentette, hogy lemond, ha nem megy át a reform, tehát a szavazás egyben az ő személyéről is szól, a vele elégedetlenek nem szavazattal fejezhetik ki nemtetszésüket.

A fentieket végiggondolva egyáltalán nem egyértelmű, hogy az igen szavazat elhozza a Kánaánt Olaszországba, és az sem, hogy a nem szavazat azonnali összeomlást okoz. Habár Olaszország soha sem fogja tudni visszafizetni adósságát (erről ebben az elég szerencsésen időzített cikkben írtam: http://zsiday.hu/blog/k%C3%B6tv%C3%A9nybubor%C3%A9k-50-%C3%A9vre-285-hoz... , azóta ezeknek a kötvényeknek az árfolyama elég komolyan összeomlott), ám rövidebb távon sem a nem, sem az igen szavazat nem változtat a gazdasági pályán, a bunkerbe húzódás feleslegesnek tűnik. Például ha győznek a nemek, és az alsóházi reformot nem utasítja el az Alkotmánybíróság, akkor bár az alsóházban abszolút többséget szerez majd valaki, de a Szenátus ellenőrizni fogja őket, és még ezen kívül van vagy 8 különböző lejátszás, amelyek nagy többsége oda vezet, hogy az élet ugyanúgy folytatódik Olaszországban mint eddig...

Azt gondolom, hogy a szavazás végeredményétől függetlenül a kockázatos európai eszközök árfolyama emelkedni fog, a bunkerből kijönnek a befektetők, mikor észreveszik, hogy semmi sem történt. Az európai fellendülés valós, és várhatóan 2020-ig eltarthat, a monetáris lazaságnak, és a megszűnő fiskális megszorításnak (sőt, esetleg 1-2 év múlva amerikai mintára költekezésnek!) köszönhetően. Utána azonban jó esélye van, hogy a következő recessziót már nem bírja ki a kontinens, és vagy szorosabbra fűzi néhány ország az integrációt és/vagy több ország kiesik, esetleg az egész övezet szétesik.

Rövid-közép távon tehát szerintem optimistának lehet lenni az európai eszközökkel kapcsolatban, az itexit-para értelmetlen, a szavazás nem erről szól. És ez igaz annak ellenére is, hogy lehet, hogy 10 év múlva Olaszország már nem lesz az euróövezet tagja...