Zsiday-blog

Mit adtak nekünk az európaiak?

2017, Február 28 - 12:16

Interjút adott Günter Öttinger német uniós biztos, amit a portfolio a szenzációhajhász "Óriási ütőkártyát kapott az Orbán-kormány az EU elleni támadásokhoz" címen hozott le:

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/oriasi_utokart...

Azt mondja a jóember, hogy:

"Annak a pénznek a nagy része, amelyet az EU Lengyelországnak ad, visszaáramlik Németországba. A lengyelek úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, német gépeket és kamionokat vesznek." Ez eddig akár még igaz is lehet.

"Így tehát a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, érdekeltek a strukturális és kohéziós támogatásokban." Ezen azért igencsak lehet vitatkozni.

"Gazdasági perspektívából nézve Németország nem nettó befizető, hanem nettó haszonélvező" Na ez viszont tiszta hülyeség.

Tegyük fel, hogy az összes támogatást, ami a KEU országokba áramlik, arra költünk, hogy abból német gépeket, járműveket, stb. vásároljunk. Gondoljuk végig mi történik: a németek beszednek 100 eurót adó formájában a lakosságuktól. Ezt a 100 eurót nekünk (vagy éppen a lengyeleknek) adják. Mi ebből a 100 euróból német gépeket veszünk, tehát visszaadjuk nekik a 100 eurót. Mi a történet eredménye? A németek ideadtak 100 eurót, amit aztán visszakaptak, tehát "nullában" vannak. Nálunk viszont ingyen itt maradt a sok gép, jármű, mittudomén. Tehát a történetnek ugyanaz a vége: kaptunk ingyen egy csomó mindent. Ennek a felfogásához sok ész nem kell. Ráadásul eleve lehetetlen elkölteni az összes pénzt úgy, hogy abban hazai (magyar/lengyel, egyéb) munkaerő ne vegyen részt, pl. ha infrastruktúrát építünk. Nem is beszélve a közvetlen támogatásokról, amelyek egy az egyben itt maradnak.

Szóval valójában a helyzet így néz ki:

A németek(európaiak) beszednek adóban 100 eurót, amit nekünk adnak. Ebből ellopunk 20-at, az megy offshore-ba. 20-at kiosztanak közvetlen támogatásként, abból vesz a lakosság magyar államkötvényt, ingatlant, befektetési alapot. 30-ért foglalkoztatunk magyar vállalkozókat, akiknek a nyeresége mondjuk 10, a munkabérek kitesznek 10-et, az adók 10-et, ami a magyar államhoz folyik be. És 30-ért veszünk német(európai) gépeket, amiből 10 adóként visszafolyik a német költségvetésbe, 10 megy a vállalkozó profitjába, 10 meg munkabérként kifizetésre kerül Németországban. Tehát a német költségvetés elkölt 100-at, visszakap 10-et, és 20-ból támogatják a saját iparukat, nettóban legjobb esetben is 70 mínuszban vannak. Magyarországon lesz egy csomó új gép, amivel később termelni fogunk, nőnek az állami adók, nőnek a bérek, a vállalkozói profitok, és még a alkotmányos költségekre is jut egy csomó.

Szóval a sztorinak a vége az, hogy pont ott tartunk mint eddig: A Marshall-segély óta ilyen pénzosztás nem volt Európában, Magyarország történelmében meg ekkora külső, viszonzatlan tőkebeáramlásra még soha nem került sor, és az EU-s pénzek tartják életben lassan 10 éve a gazdaságot, azok nélkül mind a gazdasági növekedés, mind a megtakarítások, mind az államadósság teljesen más pályán lenne. Ez tehát nem egy óriási ütőkártya, hanem egy marhaság.

Olimpia pipa, felkészül Paks 2?

2017, Február 22 - 21:18

Közepesen fejlett/alulfejlett országok számára gazdaságilag az egyik legveszélyesebb az úgynevezett fehér elefánt projektek megjelenése. A legendák szerint a thai uralkodó adta a már terhessé vált udvaroncainak a fehér elefántot ajándékba, de annak a fenntartása egy vagyonba került, úgyhogy az udvaronc tönkrement, és elhagyta az udvart. Ennek mintájára az olyan nagy gazdasági projekteket hívják fehér elefántnak, amelyek már építésük során is felemésztenek egy csomó pénzt, de utána a fenntartásuk is hatalmas összegekbe kerül és/vagy a hasznosságuk, megtérülésük erősen kétséges. Jellemző még rájuk, hogy ezek gyakran "presztízs-projektek", amelyek az éppen aktuális politikai elit számára kiemelten fontosak.

Az olimpia egy kiváló példa erre: iszonyat összegekbe kerül (sőt még annál is többe, mint várnánk, lásd Szocsi), általában nem nyereséges, az esemény lezajlása után meg az utóhasznosítás nem nagyon szokott menni, de továbbra is viszi a pénzt. Most úgy tűnik, hogy erről lemondtunk, de az elmúlt években egy másik potenciális, és jóval nagyobb közpénzügyi veszélyforrásról is sokat lehetett hallani, ez pedig Paks 2. Olyannyira nagy összegekről van szó, hogy értő közgazdász barátaim megjegyezték: ha mindkettő összejön, és a költségek úgy túlburjánzanak, ahogy az az ilyen megaberuházásoknál szokott lenni, akkor az egyenes utat jelenthet az államcsőd felé.

Az általam megkérdezett energetikai szakértők két dolgot emeltek ki: jó eséllyel sosem térül meg, illetve, hogy olyan változások zajlanak az energetikában, ami alapján az ilyen jellegű erőművekre valószínűleg nem lesz nagy szükség. Ahogyan Ambrose Evans-Pritchard írta a Daily Telegraph-ban: "there ceases to be much point in building costly "baseload" power plants...Nuclear reactors cannot be switched on and off as need demands - unlike gas plants. They are useless as a back-up for the decentralized grid of the future, when wind, solar, hydro, and other renewables will dominate the power supply"

Magyarországon egyébként is jól láthatóan sokkal kisebb államra van szükség, mert az állam (és ez sajnos nem kormányfüggő, 25 éve ez megy) láthatóan az adónk jó részét hatékonytalanul és ostobaságokra költi el (viszont olyanokra meg nem költ eleget és jól, amire égető szükség lenne). Semmi szükség a nagy állami projektekre, ahol amúgy is jelentős a korrupciós kockázat, és a történelmi példák alapján szinte mindig komoly költségtúllépések történnek. Most, hogy végre tényleg csökkenni kezdett az államadósság, nem valószínű, hogy ismét bele kellene vágni hitelből egy kiszámíthatatlan megtérülésű megaprojektbe. Szóval úgy vélem, hogy ezt a kérdést is érdemes átgondolni, illetve ezzel párhuzamosan az állam szerepét, gazdaságbeli súlyát és funkcióit is.

BUX és GDP

2017, Február 16 - 14:19

A részvényárak alapvetően a profitok alakulásától függenek, a profitok alakulása pedig - bár elég ciklikus, és erősen kileng - de hosszabb távon azért nagyjából a GDP-t követi. Így aztán a részvények ára, a részvényindexek árfolyama (ami egy nominális változó) együtt mozog a (nominális) GDP alakulásával. Ez főleg persze az olyan nagy gazdaságok tőzsdéire igaz, ahol a börzén sok cég van, és azok elég jól leképezik a gazdaságot. Bár Magyarországra ez nem igaz, ennek ellenére a hazai tőzsdeindex - amely mára valójában csak 4 nagy részvény áralakulását tükrözi, melyek nem igazán reprezentatívak a hazai gazdaságra - szintén elég jól követi a nominális GDP változását.

Ennek szemléltetésére készítettem egy ábrát, ami abból indult ki, hogy az elmúlt 20 évben azt figyeltem meg (bocsánat a blőd elemzésért, de időnként pont az ilyen kőbaltás módszerekkel lehet sok pénzt keresni), hogy ha BUX index értéke eléri a milliárd forintban számított hazai GDP-t, akkor onnan előbb-utóbb lefordul, az egy túlértékelt állapotot jelez. Amikor viszont leesik a (mrd Ft-ban számított) nomimális GDP 30-50%-ra, ott olcsóvá válik, meg kell venni, onnan jó hozamok jönnek.

A mellékelt ábrán fekete vonallal ábrázoltam a BUX adott éves maximum és minimum értékét, lila vonallal a nominális GDP-t mrd Ft-ban, piros vonallal a nominális GDP 40%-a látható. Az 1995-96-os mély alulértékeltségből (ez a privatizáció időszaka, a kárpótjegyes sorbanállásoké, amikor extrémolcsón lehetett cégeket venni, ezt jól mutatja az ábra is) 1997 nyarára az index elérte a nominális GDP értékét, ezt követte az orosz válság pusztítása, amikor 1998 őszén ismét nagy olcsóság alakult ki: a fekete vonal a piros alá esett. A következő emelkedő ciklus (2000 tavaszáig) nem alakított ki igazi túlértékeltséget, viszont 2001-2-3-ban nagyon nagy olcsóság volt. Ezek után jött a 2007-ig tartó, komoly túlértékeltséghez vezető bikapiac, amelyet 2008/9-ben komoly olcsóság követett, majd egy felpattanás utáni hosszú oldalazás. Jelenleg a tőzsdeindex ismét a drágaságot jelző értékek felé közelít, a hazai GDP idén kb 36-38 ezer milliárd forint körül lehet, ezért a 36-38 ezer pont feletti értékek elérése esetén a BUX ismét olyan szintekre jutna, mint 1997-ben vagy 2007-ben. Érdekes, hogy pont 10 év van a dátumok között, és 2007 óta is 10 év telt el, úgyhogy ciklikusan is időszerű lehet egy komolyabb csúcs. Summa-summárum: a hazai részvények már most sem olcsók, túlértékelt állapot felé haladnak, és könnyen lehet, hogy a következő 12-24 hónapban olyan csúcsot építenek ki, amelyet sok évig nem érünk el.

CsatolmányMéret
buxval.JPG84.53 KB

A piac rossz oldala

2017, Február 10 - 18:28

A piacokon minden nap bizonyítványosztás van, nem lehet elmismásolni az eredményeket, mindenkinek azonnal oda tolják az orra alá a teljesítményét. Ez alapján idén úgy tűnik, hogy a rossz oldalon álltam.

Az volt az elképzelésem erre az évre, hogy viszonylag stabil gazdasági növekedés lesz, és a fejlett országok fogyasztói a korábbi reálbérnövekedés, és a lecsökkent törlesztőrészletek(alacsony kamatok+hiteltörlesztés a korábbi években) miatt folyamatosan növelni fogják a fogyasztásukat, ami az egész világgazdaságot magával húzza. Ráadásul a korábbi években nagyon alacsonyra esett árupiacokon is lesz némi árnövekedés, ami - a korábbi deflációs félelmeket eloszlatva - megemeli az inflációt, és ezt a jegybanki kamatnormalizáció fogja követni. Emellett a gazdaságtörténetből azt is tudjuk, hogy a fellendülések idején a szélsőséges pártok inkább visszaszorulnak, így arra is számítottam, hogy az európai ellentétek is csitulnak. Logikus, hogy egy ilyen környezetben az összes kötvény hozama emelkedik, legjobban pedig a menekülőeszközként használt német kötvényeké. Ez a környezet emellett kedvező azoknak a tőzsdéknek is, ahol a gazdaság növekszik, de nem szűk a munkaerőpiac, és így a vállalati munkaerőköltségek nem ugranak meg nagyon, azaz az árbevétel növekedésével a profitok is nőni tudnak. Tehát: európai részvények föl, európai kötvényhozamok, leginkább a német: föl.

Ehhez képest az európai részvények idén nullában vannak, aki pedig a német kötvények hozamemelkedésére játszott az bukott. Mit néztem be? Elég egyértelmű az üzenet, ha az európai kötvénypiacokat nézzük: a német-francia, német-olasz kötvények hozamkülönbözete többéves csúcsra emelkedett (https://ycharts.com/indicators/italygermany_10_year_bond_spread https://ycharts.com/indicators/francegermany_10_year_bond_spread), ami azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a félelem attól, hogy az EU a szétesés felé halad. Emiatt nem emelkedtek a német kötvényhozamok, mert mindenki ezekbe menekül az eurozóna potenciális szétesése elől. És ezért gyengék az európai részvények is. A korábbi évek megnyugvása után tavaly ősz vége óta az eurozónával kapcsolatos félelmek egyre nőnek. Az európai (gazdaság)politikusok elképesztő, éveken át tartó bénázása a szétesés szélére sodorta az eurozónát. S habár pl. az olaszokkal kapcsolatban én is leírtam, hogy hosszútávon semmi jóra nem számíthatunk, de a gazdasági gyarapodás évei alatt arra számítanék, hogy ezek a mélyben meghúzódó problémák egy kicsit feledésre kerülnek. Persze az is lehet, hogy a dilettáns válságkezelés hatására a folyamat mára már megfordíthatatlan, és tényleg a szétesés felé halad az eurózóna, de én továbbra is úgy látom, hogy a félelmek idén csökkenni fognak, az európai gazdaság pedig nőni fog. A francia választásokon nagyon kicsi esélye van Le Pen hatalomrakerülésének (ha viszont igen, és megcsinálja amit ígért - ne feledjük, hogy az előbbiből nem következik feltétlenül az utóbbi! - akkor az EU-nak vége), és az olaszoknál sem egyértelmű, hogy kifelé törekednének a zónából, bár a nagy reformlendület tényleg megtört. Úgyhogy, nem hinném, hogy folytatódik a gazdasági populizmus előretörése, és azt gondolom, hogy az év eleji elképzelésem még mindig helyes, de természetesen nem kizárható, hogy a választók valahol mégis bemondják az unalmast, és elküldik a fenébe az elitet. Úgyhogy továbbra is optimista vagyok, de a francia és olasz politikai fejleményeket valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni...

Trump védelmében

2017, Február 8 - 21:38

Attól még hogy Trump narcisztikus szociopata, vannak dolgok, amiben igaza van, de mivel a médiának - sok szempontból teljes joggal - elejétől ellenszenves, ezért bármi, amit tesz, vagy tenni szándékozik negatív megítélés alá esik, és valamennyire is elfogulatlan véleményt nem sokat lehet olvasni. Számunkra, Magyarországon persze ez nem újdonság, hiszen 2010-ben a Fidesz kormány hatalomrakerülése után is gyakorlatilag csak kétféle vélemény volt a gazdasági ténykedésükkel kapcsolatban (a politikait szándékosan figyelmen kívül hagyom, éppígy Trump esetében is, mert túl messzire vezetne): a "baloldali" közgazdászok nemzethalált, és azonnali gazdasági összeomlást vártak, a "jobboldaliak" pedig azonnali gazdasági fellendülést. Természetesen egyik sem következett be, a magyar gazdaságban számos ballépés mellett, (pl. 2010/11-ben elhittük, hogy lehetséges költségvetési expanzióval, egykulcsos adóval beröffenteni a gazdaságot, majd 2012-ben hatalmas megszorítás jött ennek korrigálására, stb.) főleg az EU-pénzeknek köszönhetően végül 2013-tól stabil növekedés, fellendülés következett be, de csak azok tudták ezt felismerni, akik elvonatkoztattak az oldalaktól, és a politikai környezettől. Hogy jön ez Trumphoz?

Hát úgy, hogy vele hasonló a helyzet, igen erős itt is a magyar párhuzam: az egyik oldal számára ő a patásördög, és bármit mond vagy tesz az egetverő baromság, míg a másik oldal számára maga a megmentő. Természetesen egyik sem igaz, de Trump, mint jelenség feltűnése nem véletlen gazdasági szempontból: a jövedelmi egyenlőtlenségek, a Kínához való viszony, az adórendszer, és számos más dolog valóban átgondolásra szorul, és nem csak USA-ban, hanem világszerte - éppúgy, ahogy a Fidesz-kormány 2010-es hatalomrakerülése válasz volt a korábbi szocialista kormányok gazdasági inkompetenciájára, latin-amerikai szintű költségvetési deficitjeire, de legfőképp arra, hogy a hazai lakosság jelentős része a rendszerváltás vesztesének érezte magát, azt látta, hogy nem kerültünk közelebb Ausztriához, pedig 1990-ben ez lett beígérve, és sokan úgy érezték, hogy jobb volt a Kádár-korban. Ugyanez zajlik USA-ban: a mítikus 70-es évekbe vágyódás, amikor "mindenkinek volt munkája", amikor még zakatolt az ipar, amikor az amerikaiak amerikai termékeket vásároltak, és nem vették el a munkájukat az ázsiaiak. Lehet ezt teljes lázálomnak nevezni, pedig sok valóságelem van benne.

A Kínával való viszony például tényleg teljesen asszimetrikus, és ezt senki sem akarja kimondani: miközben a kínaiak elvárják hogy beengedjük a termékeiket a piacainkra, és azt mondják, hogy ők tisztességes versenyben nyomnak le minket, valójában ez nem igaz: számos esetben államilag megtámogatott, "szteroidon tartott", állami tőkéből, hitelből felpumpált cégekkel kellene versenyezni a valódi, versenypiacon működő európai és amerikai vállalatoknak. Ráadásul az út egyirányú: Kínába nem lehet bemenni, nem engedik be a nyugati technológiát (Facebook, Über, Google), nem lehet leányvállaltokat ott létrehozni, csak helyi tulajdonossal, stb. A kínaiak valóban részben tisztességtelen eszközökkel vették el a fejlett világ egy részének munkáját, és ezt valahogy kezelni kell, mert az ennek áldozatul esett tömegek ezt kikövetelik. Lehet arról vitatkozni, hogy milyen lépés a jó válasz, és ki fog ezzel jól járni, és ki veszít rajta, de a probléma valós.

És most hogy vége a polkorrektségnek, kellene beszélni nem csak az USA, de Európa problémáiról is, mert (lásd Brexit, Le Pen, M5S) ezt fogják kikövetelni az európai tömegek is. Ha az európai elit nem hajlandó ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor leváltják őket. Beszélni kell arról, hogy a német fiskális kényszerzubbony Európa széteséséhez vezethet, hogy az ECB rugalmatlansága és ostoba inflációs ortodoxiája milyen káros volt az elmúlt években, hogy minden erőlködés ellenére láthatóan nem hajlandó Európa lakossága mélyebb gazdasági integrációra, hogy a keletről nyugatra áramló dolgozók odahaza (pl. nálunk is) demográfiai katasztrófát fognak okozni, stb, stb.

Összefoglalva: egyszerű elvetni a (gazdasági) populizmust, és lenézni az általuk képviselt eszméket, javaslatokat, de meg kell(ene) érteni, hogy ezek nem a levegőből jönnek, és ezeknek a pártoknak a jelentős támogatottsága arra utal, hogy valós problémafelvetésekről van szó. Ha ezeket lesöpörjük az asztalról, ahelyett, hogy inkább megvizsgálnánk a problémákat, és megpróbálnánk válaszokat adni rájuk, akkor előbb-utóbb a populisták kerülnek hatalomra, és megadják saját válaszaikat, amelyek között lesz jó is és lesz rossz is. Trump egy pojáca, de érdemes meghallgatni, hogy mit mond, mert valós, gyakran nem helyi, hanem globális problémákat vet fel, amelyekre valamikor nekünk is válaszolnunk kell.

Fog-e pörögni a lakásépítés?

2017, Február 1 - 09:43

Óriás felpörgés kezdődött tavaly az új lakások piacán, de félő, hogy ez gyorsan ki is húny, ahogyan ebben a cikkben tökéletesen leírják:

http://index.hu/gazdasag/2017/02/01/el_sem_kezdodott_maris_vege_a_lakase...

A helyzet az, hogy a kormány 27-ről 5%-ra csökkentette a lakásáfát, és ezzel nagy lökést adott az építőiparnak. Az új lakások építése amúgy is beindult volna, de csak magasabb árszinten. Gondoljunk bele abba az egyszerű modellbe, hogy akkor veszünk mondjuk új lakást a használt helyett, ha az maximum 50%-kal drágább, mint a használt. Ha mondjuk a használt lakások ára 200 ezer forint, de a nettó építési költség (telekárral, de ÁFA nélkül) 400 ezer forint, akkor nincs miről beszélni, nincs aki új lakást vegyen, ezért nem is épül (nagyjából ez történt 2010-14 között). Ha felmegy 300 ezerre a használt lakás ára, akkor 27%-os ÁFA esetén (400*1,27=) 508 ezerbe kerülne az új lakás, de senki nem venné meg, így nem épül egy sem. Ha azonban ugyanebben a helyzetben 5% az ÁFA akkor (400*1,05=) 420 ezer az új ára, így megveszik, tehát fog is épülni. Vegyük észre, hogy 27%-os ÁFA-val is fog épülni majd valamikor új lakás, de csak akkor ha a használtak ára nem 300 hanem legalább 339 ezer forintra emelkedett.

Az új lakások ÁFA-csökkentésének az eredménye tehát kettős: egyrészt hamarabb indult be tőle az építőipar mint egyébként beindult volna, és alacsonyabb árszint alakul ki mind a használt mind az új ingatlanok piacán mint kialakult volna. Ez mind a gazdaság, mind a lakosság szempontjából valószínűleg az optimális megoldás. Azonban van egy kis probléma: egy komolyabb lakóingatlan-projekt minimum 1,5 de inkább 2-2,5 év átfutású, tehát a fejlesztő csak akkor indít el új projekteket, ha - még az esetleges csúszásokkal számolva is - az időszak végén a várt áron el fogja tudni a lakását. A magyar kormány ÁFA-csökkentése azonban a jelenlegi szabályozás szerint 2019. december 31-ig tart, tehát addig le kell zárni a fejlesztéseket (mert ami utána készül el, azt már csak 27% ÁFA-val, tehát jóval drágábban fogja tudni értékesíteni, és erre nem biztos hogy lesz vevő). Ez azt jelenti, hogy ebbe beleférnek az idei évben elkezdett projektek, de a 2018-as indításúak már nem feltétlenül. Ennek egyértelmű következménye az, hogy idén még mindenki elindít mindent, amit tud, utána viszont pusztulat lesz, senki nem fog elindítani semmi, mivel az akkori projektek lakásait már 21%-kal drágábban tudná csak eladni.

A kormányzat előtt tehát két út áll.

1. Marad a jelenlegi szabályozás, az 5% lakásáfa 2019 év végi kifutásával. Ebben az esetben idén elindul egy csomó projekt, viszont 2018-19-ben már alig valami. Így a gazdasági hátszél leginkább ebből a szektorból csak 2017-18-ban fog jönni, utána eltűnik, és majd csak akkor lesz ismét új lakás építés, ha a használt lakások ára emelkedik vagy 20-30%-ot valamikor.

2. Meghosszabbítják 2-3 évvel az 5% lakásÁFÁ-t, és ebben az esetben 2018-19-ben is várhatóan sok új lakás fog épülni, az ebből eredő gazdasági hátszél kitarthat 2020-21-ig, a használt és új lakásárak pedig alacsonyabb szinten stabilizálódhatnak mint egyébként tennék. Megjegyzem, hogy véleményem szerint ebben az esetben is tovább emelkednek a lakásárak - párhuzamosan a bérek növekedésével. Ha lesz hosszabbítás azt viszont még idén be kell jelenteni, éppen a projektek hosszú átfutási ideje miatt.

Nem tudom melyik fog megvalósulni, de mind az ingatlanpiaci árak mind a gazdaság teljesítménye szempontjából érdekes és fontos, hogy melyik irányba megyünk.