Zsiday-blog

A vég kezdete

2017, Augusztus 24 - 10:28

Elméletben mindenki, aki egy kicsit is foglalkozott a témával, tudja mikor kell a tőzsdén hosszútávra részvényeket venni. Akkor amikor recesszió tombol, magas a munkanélküliség, összeomlanak a vállalati profitok, és a címlapokról a félelem árad. És azt is tudjuk mikor kell az így vett részvényeket eladni: akkor, amikor minden szép és jó, amikor nagy a jólét, kicsi a munkanélküliség, rekordon vannak a vállalati profitok. Elméletben persze sokkal könnyebben megy, mint a gyakorlatban.

A hosszabbtávú gazdasági ciklusok hangulati elemének megragadására sok lehetőség van, az egyik kiváló eszköz a különböző menedzser-felmérések, beszerzési menedzserindexek figyelése. A német IFO index (linket lásd alább) kétszer volt 90-es érték alatt: 1993/94-ben, és 2009-ben, mindkettő kiváló részvényvásárlási lehetőséget teremtett. Az amerikai ISM indexnek még hosszabb története van, és jól látható, hogy ha az elmúlt 50 évben akkor vettünk volna részvényeket, amikor az index elérte a 40-es szintet (1974, 1980,1982, 1991, 2002,2009), akkor bizony minden piaci mélypont környékén vásároltunk volna. Szóval ha ismét ez lesz a helyzet, akkor majd tudjuk, hogy venni kell.

De mikor kell eladni? Ez egy kicsit nehezebb, mert a részvénypiaci tetőépítés jellemzően sokkal hosszabban zajlik, mint a mélypont, a pánik, és a recessziók utáni gyors fellendülésben a beszerzési menedzserindexek általában túl hamar bejeleznek, de ennek ellenére a túl magas értékek itt is gyanúsak, pl. Németországban 2007-ben ment mindenkori maximumára az IFO index, és tudjuk, hogy utána mi jött: összeomlás. Most egyébként ismét hasonló a helyzet, a német IFO index mindenkori maximumán van. Másik kiváló indikátor: a ciklus tetőpontjának közeledtét szokta jelezni az is, amikor a munkanélküliség 10-15-éves minimumra esik, mivel ilyenkor már nem nagyon maradtak kihasználatlan kapacitások, a jegybank előbb-utóbb kamatot emel, a gazdaság túlfűtött.

Most éppen ez a helyzet: a német munkanélküliség 30 (!!!) éves mélyponton van, az amerikai is 15 évesen. Az amerikai beszerzési menedzserindex magasan van, de nem extrém, viszont a német még sosem volt ilyen magas. Ezek mindenképpen igen erős figyelmeztető jelek. Nem tudom mi fogja okozni a következő lejtmenetet, de a történelem azt mutatja, hogy ilyen helyzetekben szokott tetőzni a részvénypiac: teljes a bátorság, és kevés már a felfelé potenciál. A nagy bátorságra egészen elképesztő példa (és újabb figyelmeztetés!) ami a magyar kis részvények piacán zajlik, ennek látványa szintén megerősít abban, hogy a befektetői bátorság/felelőtlenség csúcson van, és habár a fenti indikátorok időzítésre (tehát nem párhetes, sőt nem is párhónapos vélemény ez!) nem alkalmasak, de úgy gondolom, hogy a hosszútávú befektetők számára ezek azok a jelek, amikor eladnak, és akkor térnek majd vissza, amikor a címlapokról nagybetűkkel ordít majd a recesszió felirat.

Német IFO index: https://tradingeconomics.com/germany/business-confidence (időtávot állítsuk maximumra ennél és az amerikainál is!)
Németország munkanélküliség: https://tradingeconomics.com/germany/unemployment-rate
Amerika ISM index: https://tradingeconomics.com/united-states/business-confidence
USA munkanélküliség: https://tradingeconomics.com/united-states/unemployment-rate

Az átpolitizált bankrendszer kockázata

2017, Augusztus 20 - 07:40

Kiváló cikksorozatot írt Brückner Gergely a hazai oligarchisztikus kapitalizmus kiépüléséről, de úgy érzem nem volt benne eléggé hangsúlyos a bankrendszer-gazdaság összefüggésének kibontása, nevezetesen az, hogy az ilyen rendszerekben - és az elmúlt évtizedekben jó néhány nemzetközi példát láttunk ezekre - a nyereséget az oligarchák aratják le, míg a veszteségeket a bankrendszerek összeomlásakor az adófizetők állják.

Mind Ázsiában, mind Latin-Amerikában több olyan rendszer volt az elmúlt évtizedekben, ahol politikailag irányított alapon került kiosztásra a bankhitel (egyébként részben ilyen most a kínai gazdaság is!) a kivételezett szereplőknek, államilag birtokolt vagy irányított bankok által. Ennek a kockázata egyértelmű. Ha egy bank döntéseinél nem a nyereségesség az elsődleges, ha nem vizsgálja kellő alapossággal meg azokat az üzleti terveket, amiket hitelez, ha nem kér kellő biztosítékot, hanem a döntés részben vagy egészében politikai alapú, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a projektek "sima" banki finanszírozásban nem részesültek volna, mert túl kockázatosak vagy nincs kellő fedezet mögöttük vagy nem valószerű a nyereséges működés. Természetesen a politikailag támogatott szereplők számára teljesen racionális a kockázatos beruházásaik során a bankhitel minél nagyobb mértékű igénybevétele, ezt elég könnyű egy egyszerű példán belátni:

Ha van 1 forintom, de tudok kapni mellé 9 forint nagyon kedvezményes (mondjuk legyen nulla a kamata) hitelt egy olyan befektetéshez, ami 10 forintba kerül, és 50% eséllyel 3 év múlva 15-öt ér, 50% eséllyel pedig nullát, akkor természetesen a hitel felhasználásával be kell fektetnem ebbe a lehetőségbe. Jól látható, hogy bankhitel nélkül, saját tőkéből ezt senki sem csinálná meg, a befektetés várható értéke ugyanis negatív (mivel saját tőkéből megcsinálva 50% eséllyel nyerek 5-öt, 50% eséllyel bukok 10-et).
Ugyanakkor hitelből teljesen más a helyzet. Amennyiben a befektetés "bejön", akkor 3 év múlva 15-öt fog érni, visszafizetem a 9 hitelt, és lesz 6 forintom, tehát nyertem 5-öt. Amennyiben nem, akkor elbuktam a belerakott 1 forint tőkémet. Ez egy racionális befektetés, ui. ki ne akarna olyan lehetőséget ahol 50% eséllyel nyer 5 ft-ot, és 50% eséllyel bukik 1-et?!

Látni kell viszont, és ez az egész történet lényege, hogy amennyiben a befektetések nem jönnek be, akkor én, mint befektető bukok 1 ft-ot, de 9 ft-ot bukik a hitelező bank, aki a hitelt folyósította nekem! Ha egy bank kellően sokat bukik hitelein, akkor természetesen csődbe megy, és nagyjából például ez is történt volna a magyar bankszektorral is a 2008 utáni svájci frank hiteles összeomlás időszakában, ha nem külföldi kézben lettek volna, és a külföldi tulajdonosok a hiányzó sok száz milliárd forintos összeget nem pumpálták volna bele leánycégeikbe évről évre.

Amennyiben valamikor, valamiért (politika irányváltás vagy szimplán csak gazdasági recesszió miatt) a politikai alapon kiosztott hitelek egy része bedől, akkor az a folyósító bankok tőkéjét könnyedén mínuszba viheti. Ebben az esetben két lehetőség lesz: vagy a banktulajdonosok állják a veszteségeket, vagy az állam, ugyanis a betétbiztosítási rendszer miatt a betétesek nagyon nem sérülhetnek. Mivel ezek a bankok jellemzően nem külföldi, hanem hazai tulajdonban vannak, ezért tulajdonosaik vélhetően egy ilyen kimenet esetén nem lesznek képesek a szükséges hiányzó hatalmas összegeket bepakolni. Márpedig a pénzt valakinek be kell majd raknia, mert különben a betétesek elveszítenék megtakarításaikat, ami egyrészt a modern betétbiztosítási rendszerekben nem lehetséges, másrészt gazdaságpolitikailag sem elfogadható. Tehát teljesen egyértelmű, hogy ha/amikor a fenti eseményekre sor kerül, akkor majd a magyar államnak kell állnia a cechet, mint ahogy például pár éve Szlovéniában a szlovén államnak kellett az állami bankok veszteségeit rendezni, ami az államadósság nagyarányú megugrását okozta.

Lefordítva tehát: végül valójában a vétlen állampolgárok/adófizetők fizetik meg az oligarchák bankhitelekkel felpumpált gazdagodását.

Van még egy érdekes vetülete a fenti történetnek: amennyiben olcsón kaphatok hitelt a nagyon kockázatos/nem túl nagy megtérülésű befektetéseimhez, akkor érdemes ezekből minél többet megcsinálnom, ami azt jelenti, hogy az ilyen hitelekkel kitömött szereplők vásárlóereje megugrik, és "mindent" meg tudnak venni, akár a többi szereplő számára nem túl racionális árakon is. Magyarul ez a hazai eszközök (ingatlanok, cégek) árának gyors felfutását segíti elő, eszközárinflációt gerjeszt, ami természetesen a következő ciklikus visszaesés idején a visszaesés erejét fogja növelni, ugyanis a fedezetek értéke többet fog esni a túlpumpált állapotból, mint az természetes esetben történne, tehát az ilyen rendszerekben megnő a gazdasági ciklus amplitúdója: nagy fellendülések válthatják a nagy összeomlásokat. Habár ennek még úgy tűnik nincs itt az ideje, és van pár évünk, azért érdemes észben tartani!

http://index.hu/gazdasag/2017/08/16/granit_bank_takarekbank_ner_meszaros...

Indulnak a hozamok?

2017, Június 27 - 16:18

Az ECB (Draghi) mai leheletnyi jelzése után nagyot ugrottak mind Európában, mind USA-ban a kötvényhozamok, előrevetítve egy további nagyobb mozgás lehetőségét. Nem biztos, hogy ez most következik be, de jó esélyt látok rá. A gazdasági növekedés mind Európában, mind USA-ban megfelelő, a munkanélküliség csökken, és habár inflációs veszély nem látszik, de a nagyon alacsony/negatív kamatoknak láthatóan rossz hatása van a gazdaságra, többek között ugyanis eszközárbuborék veszélyét okozza (http://zsiday.hu/blog/bubor%C3%A9kf%C3%BAj%C3%B3k), illetve perverz módon többletmegtakarításra ösztönöz (http://zsiday.hu/blog/nullkamatot-v%C3%A9gk%C3%A9pp-elt%C3%B6r%C3%B6lni) és ezáltal a gazdasági növekedést csökkenti.
A Fed úgy tűnik érti a helyzetet, és szeretné a kamatokat normalizálni, amit viszont a piac nem hisz el: a következő 1 évre 1 db 25 bp-os kamatemelés van csak árazva, de szerintem 3-4 is simán belefér. Európában pedig Draghi most azt mondta, hogy nem foglalkoznak az időlegesen (bázishatások miatt) alacsonyabb inflációval, ami szintén előrevetíti a kamatnormalizáció lehetőségét, bár esetükben inkább csak a plusznullás kamatszinthez való visszatérést tartom valószínűnek. Nem véletlen tehát a kamatszint hirtelen és gyors megugrása.
Amennyiben egy ilyen kamatpiaci mozgás elindul, az valószínűleg korrekciót okoz az amúgy is öregecskedő részvénypiaci emelkedő trendben, de nem valószínű, hogy megöli azt: amíg van növekedés, addig a fő trend iránya megmaradhat még akkor is, ha ezt egy hosszabb korrekció szakítja meg. Veszélyes helyzetben vannak a nemesfémek is egy ilyen forgatókönyv esetén, ezek ugyanis akkor csillognak, ha alacsonyak a kamatok, és/vagy valami baj van a pénzrendszerrel (recesszió/infláció/bankválság, stb.). Számukra a lehető legrosszabb a szolid, stabil növekedés kamatemelésekkel fűszerezve...

Buborékfújók

2017, Június 16 - 09:31

A tábornokok mindig arra készülnek, hogy az előző háborút megnyerjék. Éppen így a jegybankok is mindig az előző válságok/problémák kezelésével foglalkoznak. A 70-es évek inflációs válsága után a fogyasztói infláció visszatértétől rettegtek, azt tartották legnagyobb problémának, és emiatt azt találták ki, hogy nekik a világon semmi más dolguk nincs, mint az infláció stabilan tartása. Ez lett az inflációs célkitűzés (inflation-targetting) rendszer, amely a 2000-es évekre mindenhol egyeduralkodóvá vált. Mivel ezen kívül semmi más nem érdekelte a jegybankokat, ezért nem figyeltek a hatalmasra duzzadt lakossági/vállalati hitelállományokra. A hitelbuborék kipukkanása után megértették a hitelállományok fontosságát, és most árgus szemekkel figyelik azt. Viszont a bankrendszer stabilitását és a gazdaság fellendítését, valamint a válság utáni hitelösszehúzódás megállítását elősegítendően a kamatokat végtelenül alacsonyra vágták, és tartósan ott is hagyták, ami viszont egy olyan új problémaforráshoz vezetett, amivel egyelőre nem nagyon foglalkoznak. A nullkamat környezetben ugyanis a megtakarítók egyrészt növelik megtakarításaikat, tehát kellően alacsony kamatok mellett a kamatszint már nem stimulálja a reálgazdaságot/ fogyasztást, hanem visszafogja azt! Másodsorban pedig a megtakarítók a biztos bukást hozó bankbetétekből/állampapírokból kénytelenek átmenekülni reáleszközökbe, ami pedig egyértelműen eszközárbuborékot hoz létre.

Ezt az eszközárbuborékot a jegybankok - úgy tűnik - nem tartják túl fontosnak, aminek az az oka, hogy tévesen, túl szűken értelmezik az inflációt, és csak a fogyasztói árakra vonatkoztatják azt. A modern gazdaságokban azonban az eszközáraknak sokkal nagyobb fontossága van, mint régebben. Az angolszász országokban jellemző a részvénycentrikus megtakarítás, szinte mindenki vagyonának jelentős része részvényekben van, ezért a részvényáremelkedés a vagyonhatáson keresztül fogyasztásbővülést hoz, viszont egy részvényár-összeomlás (buborék kipukkanása) önmagában is gazdasági recessziót okozhat. Ezért sem túl célszerű részvény-buborékot gerjeszteni, mert kipukkanása pusztító hatású lehet a gazdaságra. Európa kevésbé részvénycentrikus, itt nagyobb szerepe van az ingatlanok áralakulásának, ráadásul az Eurostat infláció mutatójában nem igazán van benne az ingatlanárak alakulása, tehát a jegybankoknak itt minimum ezt (is) figyelembe kellene venniük, különösen, hogy a pénznyomtatásból származó összegek láthatóan nem a fogyasztói árakat, hanem az eszközárakat emelik!

A jegybankoknak tehát valójában az eszközárak alakulását is sokkal jobban bele kellene súlyozni döntéseikbe. Erre az egyik lehetőség az, hogy egy szélesebb, eszközárakkal bővített inflációs mutatót nézzenek, és ezt figyelembe véve hozzák meg döntéseiket. Ennek elkészítésére több módszer is van, én egy nagyon egyszerűt választottam (lásd az ábrát alul csatolmányban). Az USA esetében - ahol az ingatlanárakat már tartalmazza az inflációs mutató - 10% súllyal beleraktam az inflációba a szélesebb részvénypiac (Wilshire 5000) éves árváltozását. A mellékelt ábrán kékkel az így számított infláció, pirossal az alapkamat látható. A 2009-es válságot követően valóban szükség volt extrém intézkedésekre, de immáron legalább 5 éve elképesztően alacsony az alapkamat, és extrém méretű buborékfújás zajlik a fogyasztói infláció alacsony szintjére való hivatkozással. Nem lehetetlen, hogy ezt felismerve, a következő válság után a jegybankok bevezetik majd az asset-price-targettinget, de ehhez úgy tűnik az kell, hogy legyen ebből egy összeomlás...

Ugyanezt az ábrát megcsináltam Magyarországra is. Nálunk a tőzsde a gazdaság szempontjából jelentéktelen, az ingatlanpiac annál fontosabb, viszont az inflációs mutató gyakorlatilag nem tartalmazza az ingatlanárak alakulását, pedig az nagyon is releváns lenne. Amerikai mintára 25% súllyal szerepeltettem a lakásárak alakulását az inflációban. Szintén kékkel látható az így számított infláció, pirossal pedig az alapkamat. Jól látható, hogy 2002-től, az elképesztően felelőtlen költségvetési deficit ellensúlyozására a jegybank túl magas kamatszintet tartott az összeomlást elkerülendő, és a forint árfolyamát stabilan tartandó (más kérdés, hogy közvetlenül ez a hamis biztonságérzet, az "MNB-put" vezetett a devizahitelezéshez, és annak későbbi összeomlásához). A Matolcsy-érában azonban fordult a kocka, a jegybank egyértelműen túl alacsony kamatszintet tart, amivel közvetlenül táplálja az ingatlanpiac buborékot. Könnyen lehet, hogy a következő években ez egészen extrém szinteket is elér. Minden adott egy ilyen buborék kialakulásához: túlságosan laza monetáris politika, komoly reálbérnövekedés, bőven nőhetnek a hitelállományok is. Nem biztos, hogy ez bekövetkezik, de mint az ábra is mutatja, ebbe az irányba megyünk.

Bármikor, amikor a jegybankok tartósan az infláció alatt tartják a kamatszintet az buborékképződéshez vezet. Jelenleg szinte az egész világon ez a helyzet. Ha a jegybankok normalizálnák a kamatokat, akkor ennek kiteljesedése valószínűleg elkerülhető lenne, de erre valószínűleg nem kerül sor. Ennek híján viszont folytatódik a buborékfújás, annak minden későbbi következményével együtt...

(KIEGÉSZÍTÉS: Mivel az eszközáraknál nem feltétlenül az egyéves áralakulás számít, ezért mindkettőnek elkészítettem egy módosított verzióját is, ahol az inflációban kisebb súllyal az eszközárak 2 és 3 éves árváltozása is szerepel. Szintén lásd alul)

CsatolmányMéret
USINFL.JPG66.81 KB
HUINFL.JPG56.02 KB
USLONGINFL.JPG64.59 KB
HULONGINFL.JPG59.67 KB

NULLA

2017, Június 7 - 11:12

NULLA! Ennyi lesz kábé a globális tőkepiacokon elérhető passzív hozam a következő 10 évben. Jó esetben reálértelemben, rossz esetben nominálisan.

A kötvények hozamát ugye nem kell nagyon boncolgatni, 0-1-2% között vannak, ami reálértelemben szinte tuti bukás, de ha még valami kicsi rossz is történik, akkor a tartási időszak alatt nagy (árfolyam)leértékelődés is lehet a hosszabb kötvényekben, úgyhogy ezek hozama nominálisan is könnyedén nulla, vagy negatív lehet. A részvények bonyolultabbak, de mivel a profitmarzsok magasak, a munkaerő költsége pedig várhatóan a korábbinál nagyobb falatot hasít ki a profitból (hiszen a munkaerőtartalékok már kimerültek USA-ban, KEU-ban, Japánban, és lassan Európában is), ezért nagy profitbővülés nem nagyon várható (sőt!), tehát még az árazási mutatók változatlansága mellett sem nagyon lesz komoly árfolyamemelkedés a részvénypiacon. Ráadásul elég drágák is a részvények historikusan, tehát egy valamiféle átlaghoz való visszatérés az árazásban akár nagy bukást is hozhat. Úgyhogy simán lehet, hogy 10 év múlva a részvényindexek még mindig nem lesznek magasabban, mint most, jó ha az osztalékhozamot meg lehet velük keresni. Szóval a hosszútávú kilátások elég rosszak, és aki most kezd megtakarítani, az valószínűleg nem fog büszkélkedni befektetései hozamával.

Mit lehet tenni?

A szörnyű helyzet az, hogy a kötvény/készpénz biztos bukás, a részvény pedig nagy valószínűséggel nagyon keveset fog hozni, nagy kockázat mellett. Egyik sem túl vonzó alternatíva. Persze nyilvánvalóan a hosszútávú kilátásokból nem lehet a rövidtávú lehetőségekre következtetni, és könnyen lehet hogy a 10 év alatt nulla hozam úgy valósul meg, hogy a következő két évben +25%, aztán 8 év alatt -20%.

Azt nagyon valószínűnek tartom, hogy míg az elmúlt 7-8 év a passzív befektetésekről, azok sikerességéről és térnyeréséről szólt, addig a következő 7-8-10 év az opportunisztikus stratégiákról fog szólni, a szélesebb értelemben vett "sáv-kereskedésről". Ez nem lesz könnyű terep senkinek sem...

Sok-sok gyermeket!

2017, Május 25 - 17:34

Habár sok dologban nem értek egyet a kormány gazdaságpolitikájával, azt gondolom, hogy a családok/gyerekszám növelése kulcsfontosságú, és minden ösztönzőt be kell vetni ennek érdekében, emiatt is üdvözlendőek a most bejelentett lépések, sőt véleményem szerint még bátrabban kell tovább menni ezen az úton. Ez elkerülhetetlen gazdaságpolitikai szükségszerűség, hiszen végeredményben akár ilyen, akár olyan csatornán keresztül, de a munkaképes korúak tartják el az időseket, és amelyik országban túl kevés dolgozó marad túl sok nyugdíjasra, ott szinte garantáltak az állam pénzügyi problémái, a recessziós környezet, az eszközárak csökkenése, a gazdasági nehézségek.
Ezért alapvető fontosságú, hogy ne következzen be gyors népességcsökkenés, mert az nem csak társadalmilag, de gazdaságilag is pusztító tud lenni. S míg a második világháború után a dolgozó:eltartott arány javulása volt jellemző sok fejlett országban, aminek az eredménye, ("demographic dividend": lásd pl: http://www.prb.org/Publications/Articles/2012/demographic-dividend-facts... vagy http://www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2006/09/basics.htm) magasabb növekedés, alacsonyabb infláció és kamatszint volt, addig a jövő elég sötét: sok nyugdíjasra és kevés dolgozóra van kilátás nem csak nálunk, de Európa sok országában.

Mivel pedig pár évtized múlva végeredményben azokat az akkori időseket is, akiknek nincs gyerekük, a mostani gyerekek fogják eltartani, ezért társadalmilag jogos a gyereket vállaló családok támogatása minden tekintetben: lakástámogatás, adókedvezmények, stb. révén. Akik gyereket nevelnek, azok nem csak hatalmas költséget vállalnak, de az ő gyerekeik fogják eltartani azokat is, akiknek valamilyen oknál fogva nincsen gyermekük, ezért ezt valamilyen módon anyagilag is ellentételezni kell. Ráadásul a probléma nagyon akut, ezért erős, komoly ösztönzők kellenek, hogy gyors javulás következzen be: egyáltalán nem ördögtől való azt mondani például, hogy akinek van legalább 2 vagy 3 gyereke, az mondjuk ne fizessen adót, hanem fizessenek azok, akiknek nincs, így járulva hozzá a saját későbbi nyugdíjukhoz, és az ország gazdasági stabilitásához. Véleményem szerint a családbarát adórendszer nagyon fontos gazdaságpolitikai eszköz, amely mindenképp fenntartandó, és erősítendő, hiszen ha valóra válnak a negatívabb demográfiai kivetítések, akkor a következő évtizedekben (tehát a valódi hosszú távon) Magyarországra szinte biztos, hogy gazdasági nehézségek, eszközáresés, jelentős nyugdíjcsökkenés, és instabilitás vár.

Az igazán fontos pedig az lenne, hogy ebben nemzeti konszenzus szülessen, és kiszámíthatóan családbarát, gyerekvállalásra ösztönző adó/támogatási/ösztönzőrendszer legyen Magyarországon, amely ciklusokon átível, amellyel évtizedekre lehet számolni, mert csak így fognak (több) gyereket vállalni a családok.

Szóval inkább így:
https://www.youtube.com/watch?v=sANwBlp3K_M&list=RDsANwBlp3K_M#t=8

Bitcoin mánia

2017, Május 24 - 13:09

Most már elég nagy ahhoz a bitcoin-mánia, hogy ha írok erről egy cikket, akkor az talán bejelzi a piac tetejét. Legalábbis egy időre.

A Bitcoin árfolyama az elmúlt 12 hónapban megötszöröződött, de nem ez az érdekes önmagában:

http://www.coindesk.com/price/

Nem biztos ugyanis, hogy 10 év múlva bárki használni fogja a Bitcoint, de maga a technológia szinte biztos, hogy a mindennapok része lesz. Nem vagyok a téma szakértője, ezt meghagyom Fizikus kollégánknak, de azt látom, hogy az újítás, a "distributed ledgers", a "blockchain" velünk marad, még ha maga a Bitcoin nem feltétlenül is.

Miről van szó? (persze majd le leszek szidva, hogy ennél sokkal mélyebb a dolog, és bonyolultabb, de elmondom azt amit én megértettem belőle :)

Eddig azt, hogy mennyi pénzünk van, kinek milyen ingatlan van a tulajdonában, milyen eszközökkel rendelkezünk, stb. egy adott központi helyen tartották nyilván, onnan irányították (Központi bank, Földhivatal, stb.). Az új technológia lényege azonban az, hogy egyrészt ezeknek az adatoknak a nyilvántartása nem egy helyen van, hanem a világ számos helyén, hatalmas teljesítményű, egymással kommunikáló számítógépeken egyszerre tartják nyilván, és csak úgy lehet megváltoztatni, ha abban a résztvevőknek konszenzusa van. Vagyis nem történhet meg az, hogy az állam megharagszik rám, és elveszi a pénzem, mert ő a nyilvántartását hiába módosítja, ha a többi résztvevő ezzel nem ért egyet, akkor a tranzakció nem zajlik le. Nem történhet meg az, hogy a földhivatal számítógépe tönkremegy, az irattára beázik, és nem tudjuk kinek a nevén milyen ingatlan van, mert ezt egyszerre sokezer helyen tárolják, és csak akkor lehet változtatni rajta, ha konszenzus jön létre a nyilvántartók, a "bányászok" között. Hiába próbálja valaki meghamisítani, elsikkasztani, nem lehetséges.
Olyan ez, mint egy hatalmas, feltörhetetlen, egyszerre számos helyen lévő elszámolóház, de ennél sokkal több. Az új fejlődési irányoknak köszönhetően (Ethereum) lehetőség van okos szerződések létrehozására is a rendszerben: például ha szerződök arról, hogy ha egy héten belül piros hó esik, akkor fizetek Józsibácsinak 100 fityinget, akkor a rendszer résztvevői az én, vagy Józsibácsi beleszólása nélkül együttesen, konszenzussal megállapítják, hogy a feltétel bekövetkezett-e, és mindannyian, egyszerre átkönyvelnek 100 fityinget az én számlámról Józsibácsiéra. Akkor is, ha én úgy gondolom, hogy nem esett piros hó, és akkor is, ha már utólag megbántam ezt. És ez még csak az alkalmazások legalapvetőbbike. A lényeg az, hogy nem egy központi akarat, hanem az egyszerre, számos helyen nyilvántartott, manipulálhatatlan tranzakciók szinte minden pénzügyi-szerződéses kapcsolatban nagy változást okozhatnak. Innentől nincs szükség közjegyzőre, központi elszámolóházra, stb, mert ezeket a problémákat a rendszer mind, sokkal gyorsabban, és olcsóbban kezeli. Mivel minden "nyilvántartó" számítógépen ugyanaz az adatbázis van, és csak akkor lehet módosítani, ha ebben konszenzus alakul ki, ezért a biztonsága is sokkal nagyobb. Innentől a csalárd brókercégek nem tudják ellopni a részvényeidet (lásd Budacash), eltüntetni a pénzed, az ingatlanmaffia nem lovasítja meg a lakásod.
És még ez is csak a felszín. Úgy vagyunk vele, mint az internettel: a 90-es évek közepe/vége felé látszott hogy ez mennyire forradalmi, de az még nem, hogy pontosan hogyan fogjuk használni, egy csomó olyan dolog alakult ki, amire nem gondoltunk volna.
A technológia tehát fontos, forradalmi, és velünk marad, ugyanakkor az nem biztos, hogy ez a technológiai a Bitcoinnal, vagy az Ether-rel (https://ethereumprice.org/), vagy bármi mással valósul meg. Olyan a helyzet, mint az 1920-as években az USA-ban: mindenki tudta, hogy az autóipar hatalmas forradalmat hoz, de nem lehetett tudni, hogy az akkor működő 600 (!) autógyárból ki lesz a befutó. Persze aki eltalálta, az hatalmasat nyert...

Gazdaság=Klíma=Káosz

2017, Május 20 - 08:32

Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e erről a témáról, mivel alapvetően nem értek hozzá, de aztán arra jutottam, hogy mégis érdemes, ugyanis mind a gazdaság/tőkepiacok, mind a földi klíma nem-lineáris rendszerek, így botcsinálta gazdaságkutatóként/piaci szereplőként elég sok gyakorlati tapasztalatom van az ilyen jellegű rendszerek működésében, valószínűleg jóval több, mint a klímakutatóknak.
A nem-lineáris rendszerek olyanok, amelyekben a bemeneti változó (input) egységnyi megváltozása nem minden esetben ugyanakkora kimeneti (output) változást okoz. Erre jó példa a gazdaságban a kamatemelések mértéke és hatása. Ha a jegybank túlhevülést lát, akkor megemeli a kamatot. Lehet, hogy ennek semmi hatása nincs, sőt az is lehet, hogy a gazdaság tovább gyorsul. A következő emelésre mondjuk kicsit lassul a gazdaság, és ugyanígy kicsit lassul minden egyes kamatemelésre, amíg egyszercsak, az utolsó kamatemelésre, hirtelen teljesen összeomlik. Ezeknek a rendszereknek a belső logikája olyan is lehet (sőt gyakran olyan!), hogy egy ideig lineárisnak tűnnek, azaz minden egységnyi input változás nagyjából ugyanakkora output változást okoz, egészen addig amíg el nem érik a szakadék szélét, a "tipping point"-ot, amikor hirtelen a korábbi szabályszerűségek teljesen felborulnak, és a legutolsó egységnyi input változás teljesen mást eredményez, mint minden korábbi.

Ez véleményem szerint rendkívül aktuális. Az északi félteke időjárását ugyanis nagyon nagy mértékben meghatározza az Arktiszt fedő jégtakaró. Ennek hatása egy csomó mindenben érvényesül, amibe most nem mennék bele, de nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az Északi-sark környékén sokmillió négyzetkilométeren jégtakaró van, vagy tenger. Előbbi esetben ugyanis például télen -30 fok van ott, utóbbi esetben meg nagyjából nulla: hiába nem süt a nap fél évig, a tenger visszamelegíti a levegőt. Amennyiben a sarki jég elolvadna, akkor Európa időjárása (főleg a téli/tavaszi) minden valószínűséggel drasztikusan megváltozna. Nem tudjuk pontosan hogyan, de ha tőlünk északra januárban nem -30 van, hanem nulla, akkor nálunk is sokkal melegebbek lesznek a telek, akár teljesen mediterránra váltva. (Viszont ez nem okoz számottevő tengerszint emelkedést, mert csak annyi történik, hogy az amúgy is vízben lévő víz, azaz jég, ismét elolvad!)
A nagy kérdés ezért az, hogy mikor olvad el a sarki jég? Ezzel kapcsolatban a klíma-előrejelzések abszolút nincsenek kapcsolatban a valósággal, a változások sokkal-sokkal gyorsabbak, mint az előrejelzésekben szerepel. Valószínűleg olyan folyamatok zajlanak az Arktiszon, amelyeket nem teljesen értünk. Viszont tudjuk azt, hogy a múltban is voltak olyan hirtelen változások, amikor a klíma az egyik rendszer-felállásból átváltott a másikba; míg korábban úgy vélték, hogy például a jégkorszakba becsúszás vagy az abból való kilábalás lassú, több évszázados folyamat volt, egyre több kutatás mutat abba az irányba, hogy sokszor előfordult, hogy néhány év vagy évtized alatt zajlottak le egészen drasztikus változások, például a hőmérséklet akár 10-15 fokkal megugrott Észak-Európában/Grönlandon ilyen rövid időn belül!
Mivel úgy tűnik, hogy az elmúlt 25-30 évben a (szeptemberi) jég mennyiségének 2/3-át "elfogyasztottuk", és mivel elég erős pozitív visszacsatolások vannak a rendszerben, ezért nem alaptalan azt feltételezni, hogy pár éven belül felgyorsulhatnak a változások, és az egyre vékonyabb jégtakaró helyett egyre hosszabb időre nyílt víz borítja majd az Arktiszt.

És itt jön a tőkepiaci hasonlat:

Ez az egész olyan, mint egy medvepiac. A medvepiacon is úgy zajlanak gyakran az események, hogy az árfolyamok esnek, esegetnek, viszonylag szépen, stabilan, de a rendszerben lévő pozitív visszacsatolások miatt általában úgy érnek véget, hogy a piac utolsó eső szakaszában az esés begyorsul, majd gyakran teljesen pánikszerűvé válik, és sokszor maga az árfolyamesés, azaz az árfolyamváltozás nagyobb része a medvepiac utolsó pár napjára korlátozódik. A klíma esetén nem a befektetők jelenléte és motivációjuk, hanem a rendszer logikája és belső visszacsatolásai miatt alakult ki a múltban sokszor ilyen folyamat, és jó eséllyel ismét egy ilyenhez közeledünk az arktiszi jég és vele Európa éghajlata kapcsán. Természetesen éppúgy, mint a piacoknál, itt sem tudja senki megmondani, hogy mikor indul a "pánik", a "begyorsulás". Lehet, hogy idén, de lehet, hogy csak 10 év múlva. Amikor ez bekövetkezik, akkor a sarki jég jelentős része nagyon gyorsan, akár pár év alatt is eltűnhet.

Habár úgy vélem, hogy az emberiség - mivel már korábban is sok hasonló változáshoz alkalmazkodott, és azóta nagyon jelentős fejlődést ért el - egyáltalán nem kerül veszélybe emiatt, de valószínűleg annak igen komoly gazdasági vonatkozásai lennének, ha a fenti folyamat pár év alatt lejátszódna, és az északi félteke mérsékelt övi része hirtelen mediterránná válna. Abszolút szakértelem nélkül, csak a tőkepiaci trendek (mondhatni nem-lineáris rendszerek) ismeretében azt gondolom, hogy jó esély van arra, hogy ez a következő 20 évben bekövetkezik, és az eddig lineárisnak tűnő folyamat hirtelen egy nagyobb ugrással folytatódik. A lényeg az, hogy a korábbi lineáris trendek, pl. az évtizedenként 0,2-0,3 fokos hőmérséklet-emelkedés helyett akár 1-2 évtized alatt bekövetkezhet 2-3-4-5 fok változás is, a "begyorsulás". A jelenlegi klímakivetítések gyakorlatilag lineáris extrapolációkat mutatnak, amely egy nem-lineáris rendszer esetében nyilván nem valószerű, mert lesz egy pont, ahol a lineáris változások hirtelen egy ugrással folytatódnak. Persze, hogy mikor, azt senki sem tudja, ezért is nincs benne az előrejelzésekben, de attól mi még tudjuk, hogy a változások nem egyenletesen zajlanak le, hanem egy ideig egyenletesen, aztán hirtelen.

A nagy kérdés, hogy milyen gazdasági következménye van annak, ha Budapest időjárása rövid időn belül rómaivá, Moszkva időjárása budapestivé válik?
Gondolom a bundagyártó cégeket nem érdemes nagyon drágán megvenni, de bizonyára vannak kevésbé egyértelmű következmények is. Számos más iparágban érdemes végiggondolni, hogy hol, mit okozhat ez. De nem csak a tőzsdén, hanem az ingatlanpiacon is komoly hatása lehet, hiszen például a síparadicsomokban megvett ingatlanok gyorsan veszíthetnek értékükből, viszont a korábban túl hidegnek tűnő mezőgazdasági területek brutálisan felértékelődhetnek. Azt gondolom, hogy a közép-hosszútávú befektetéseknél a fentieket akkor is érdemes figyelembe venni, ha fogalmunk sincs, hogy pontosan mikor következnek be...

Bővebben, illetve a hivatkozott tudományos munkák:

http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/grl.50316/pdf
http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1029/2011JC007110/full (a 11. ábra mutatja a valóságot és a modelleket, kb. ott tartunk, ahol 2050-ben kellene lennünk)
http://psc.apl.uw.edu/research/projects/arctic-sea-ice-volume-anomaly/
https://nsidc.org/arcticseaicenews/
https://svs.gsfc.nasa.gov/4489
http://met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/megfigyelt_valtozasok/Magyarorszag/

Népességcsökkenés = hozamcsökkenés

2017, Május 11 - 07:57

Az elmúlt időszak befektetési hozamait alapvetően befolyásolta, hogy olyan világban éltünk, ahol a népesség nőtt. Ez a világ változóban van, a fejlett országok nagy részének lakossága csökkenni vagy jobb esetben is stagnálni fog, és ez rendkívüli változásokat fog okozni a különböző befektetések hozamában.

Erre a legjobb példa az ingatlanpiac. A múltban a folyamatos népességgyarapodás miatt egyre több ingatlanra volt szükség, az ingatlanok ára alapvetően folyamatosan emelkedett. De mi a helyzet egy olyan világban, ahol a népesség fogy? Egy ilyen világban nincs értelme új ingatlanokat építeni, a régi ingatlanok mélyen újraelőállítási értékük alatt forognak, és bár olcsónak tűnnek, sosincs oka, hogy drágábbá váljanak. És ez nem csak fantázia, ugyanis ez a világ már megérkezett a magyar vidékre, ahol folyamatosan fogy a népesség, különösen a kisebb településeken. Ezeken a helyeken nyugodtan lehet azzal számolni, hogy egy újonnan épített ingatlan 20-30 év múlva szinte semmit sem fog érni, akármilyen jó minőségű, mert egyszerűen nem lesz, aki lakjon benne. Egy kis magyar falu természetesen ebből a szempontból extrém példa, de ugyanez igaz a városokra is. A városok lakossága a múltban szinte folyamatosan nőtt, emiatt a városi ingatlanokba történő befektetés szinte kockázatmentes volt, még a 100 éves épületek is bőven értek pénzt, és nyugodtan lehetett azzal számolni, hogy ezekben a városokban az ingatlanok hosszútávú hozama = kiadási hozam plusz minimum az infláció mínusz éves 1-2% amortizáció; azaz ezekkel az ingatlanokkal, ha 1-2% felett volt a kiadási hozam (és bőven afelett volt), komoly reálhozamot lehetett elérni.

Ha megnézzük, hogyan fog alakulni a várható lakosság Magyarországon a jövőben, akkor a kép lesújtó. A központi régión kívül már most is mindenhol lakosságcsökkenés zajlik:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/ez_az_igazi_baj_lassan_kiurul_fel_magya...

Ahol pedig csökken a lakosság, ott az ingatlanok hosszútávú hozama egészen másképpen alakul, ugyanis valószínűleg egyrészt egy idő után nem lehet kiadni őket, másrészt pedig 20-30 év alatt le kell írni nullára az értéküket, így könnyen lehet hogy egy jelenleg 7-8% kiadási hozammal kecsegtető ingatlan összesített hozama is végül negatív lesz. Reálértékben szinte biztos, de akár még nominálisan is.
Ugyanez egyébként igaz a részvénypiacra is: azok a vállalatok, amelyek olyan régiókban fektetnek be, ahol csökken a népesség (és máshol nem), folyamatos árbevétel- és profiteróziót fognak elszenvedni,emiatt osztalékuk csökken, és a romló kilátások miatt a különböző (P/E, EV/EBITDA, stb.) értékelési szintjük is, így szintén igaz lehet rájuk, hogy magas osztalékhozam mellett is rossz befektetések lehetnek.

A jövőben tehát a korábban megszokottól eltérően a fejlett világ passzív részvény vagy ingatlanbefektetései korántsem biztos, hogy komoly reálhozamot tudnak termelni, sőt könnyen lehet, hogy reálveszteséget fognak generálni. Ez nem olyan jó hír, pláne, hogy a kötvénybefektetések pedig garantáltan negatív reálhozamot hoznak. Nincsenek könnyű helyzetben a megtakarítók, a következő 10-15 évben ugyanis szinten minden befektetés hozamkilátása nagyon csekély, még vagyonmegőrzésre is alig alkalmas.

Természetesen ennek ellenére az 1-2-3 éves kilátások ettől még lehetnek akár teljesen eltérőek is, és például az európai/hazai ingatlanpiacon szerintem még komoly felfelépotenciál van. Több kérdést is kaptam ezzel kapcsolatban mostanában, ezért csak azt tudom leírni, amit korábban is többször:

A hazai ingatlanpiacon strukturálisan a fenti demográfiai folyamatok miatt csak a nagyvárosokra érdemes koncentrálni. A legfontosabb ármeghatározó tényezők a bérnövekedés/gazdasági növekedés, és a kamatszint/hitelek elérhetősége. Mivel a következő 2-3 évben ezek még jó eséllyel pozitívak lesznek, ezért simán nőhetnek tovább az árak. SŐT! Az egyre extrémebb negatív reálkamatszint miatt idehaza jó esélye van egy komolyabb ingatlanbuborék kialakulásának is: egyszerűen nincs hová rakni a befektetni való pénzeket, a hitel nagyon olcsó, a gazdaság pedig nő. A tartósan negatív reálkamatok szinte mindig, mindenhol buborékot generáltak, ez most sem nagyon lehet másképp.Ha viszont ez a buborék bekövetkezne, akkor utána a leeresztése sok-sok éven át fog tartani, súlyosan negatív gazdasági következményekkel, és akár 1-2 évtizeden át is nominálisan stagnáló árakkal...

Globális gazdasági ciklus

2017, Május 9 - 09:15

Mostanában többen megkérdezték tőlem, hogy hol tartunk a globális gazdasági ciklusban. Ez nagyon lényeges kérdés, és természetesen ha pontosan tudnék rá válaszolni, az nagyon sok pénzt érne. Mindenesetre leírom, hogy most mit gondolok erről, bár biztos, hogy 6 hónapja nem ezt gondoltam, és valószínűleg 6 hónap múlva sem ezt fogom gondolni.
A legfontosabb, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók is emberek, és emiatt leginkább a közelmúlt tapasztalataiból indulnak ki (ahogy mondani szokták, a tábornokok is mindig a legutolsó háborút akarják megnyerni, pedig a következő háború már valószínűleg másmilyen lesz). Az elmúlt években a gazdaságpolitikusok azt látták, hogy infláció nincs, nem is lesz soha, a gazdasági növekedés pedig törékeny. Emiatt óvatosak lesznek, nehogy szétzúzzák a gazdasági növekedést, és nem nagyon fognak megijedni az infláció megjelenésétől.
A legsikeresebb és legértelmesebb jegybankok egyike az amerikai Fed. Ők elég jól látják, hogy a gazdaság teljes kapacitás környékére ért, és mindenképpen akarnak kamatot emelni. Szerintem a rövidebb távú kamatemelések esélyét emiatt szerintem alulbecsli a piac, ugyanis elég gyorsan 2-3% körül találhatjuk magunkat, viszont ennél feljebb valószínűleg csak akkor mennének, ha komoly inflációs jeleket látnának - pont azért, mert nem akarják, hogy nagy növekedési áldozat legyen. Az európaiak track-recordja borzasztó, de valószínűleg késleltetve követik az amerikaiakat, a következő hónapokban visszatérnek a nulla-poztiív kamatok világába, valahova 0-1% közé. A nagy kérdés, hogy ennyi monetáris szigorítás megárt-e a gazdaságnak (fiskális oldalról nem várható megszorítás). Ha balul jön ki a lépés, akkor lehet, pláne, ha közben még kapunk egy kínai sokkot is (vagy valami más, jelenleg előre nem látott külső negatív lökést). Valószínűleg ezek eredőjeként 20(18)-19-(20?)-ban/ben lehet egy nagyobb lassulás, vagy akár rövidebb recesszió is. Ha/amikor ez bekövetkezik, akkor mind a piaci szereplők (ÚRISTEN? kezdődik 2008 ismét!!!), mind a gazdasági döntéshozók nagyon meg fognak ijedni, és azonnal visszavágják a kamatokat nullába, beindítják a QE-t/költségvetési költekezést, stb. Emiatt ez a recesszió véleményem szerint sekély és rövid életű lesz, nagyon jó vásárlási alkalom. Utána viszont minden tekintetben megnyílik a tér az infláció komolyabb visszatérésére.

Nagyjából ez a vízióm a következő 2-3 évre, ami vagy bejön vagy nem. Biztos, hogy ahogy telik az idő, és változik a helyzet, újra kell majd értékelni a dolgokat, de most ebből indulok ki. Véleményem szerint mély gazdasági recesszió á lá 2008-9 nem várható a következő években, kisebb megingás(ok) igen, gyors gazdaságpolitikai válaszok igen, és ez előbb-utóbb globálisan is megágyaz az inflációnak. Tekintve, hogy Magyarországon a gazdaságpolitikusok amúgy is gőzerővel dolgoznak az infláció visszatérésén, ha ez világszinten is lendületet kap, akkor hosszabb (5+ éves) távon igen komoly meglepetések is jöhetnek ezen a téren idehaza.

A gonosz spekulánsok és a jó befektetők

2017, Április 29 - 14:13

Tudjátok mi a különbség a spekuláns és a befektető között?

A politikusok tudják. Amikor valaki egy adott ország devizáját vásárolja, államkötvényeit, részvényeit, vállalatait veszi, akkor ő egy kiváló befektető, aki az ország jobbulásáért tesz, aki erősíti a honi devizát, támogatja az adósságfinanszírozást, egyszóval jót tesz az országgal, amiért minden tiszteletet megérdemel. Kedvesen, barátságosan kell vele bánni. Viszont ha ugyanez az ember - esetleg azt látva hogy az adott ország vezetői meghibbantak, vagy recesszió közeledtét sejti, vagy mert szüksége van a pénzre - elkezdi eladni ugyanezeket az eszközöket, kivonul az országból, akkor egyből gonosz spekulánssá válik. Olyan emberré, aki az ország romlását akarja. Sőt, gyakran már az is elég ehhez, ha ki akarja vinni az országból a megtermelt profitot (amelyet a korábbi befektetésein, amikor még tiszteletreméltó befektető volt, megkeresett).

Pedig a motiváció mindig ugyanaz: józan vagy kevésbé józan megfontolás alapján a befektető/spekuláns úgy látja valami okból , hogy az ország ügyei jó (rossz) irányba mennek, és ebből profitálni óhajt, így megveszi (eladja) az adott ország különböző eszközeit: kötvényeit, részvényeit, devizáját. Nem a gonoszság mozgatja, hanem az a várakozása, hogy pénzt fog keresni. Nem azért veszi meg a dollárt, a forintot, a magyar államkötvényt, mert jót akar Trumpnak vagy Orbánnak, és nem is azért adja el (ne adj isten shortolja be) ezeket, mert utálja a fent említett személyeket. Sőt, simán lehet, hogy imádja Trumpot, de attól tart, hogy politikája mondjuk atomháborúhoz vezet, ezért eladja a dollárt, és helyette aranyat, svájci frankot vagy babkonzervet vesz. És az is lehet, hogy utálja Orbán Viktor, de azt gondolja, hogy a magyar állampapírok kamata még mindig sokkal jobb, mint bármi más, így vásárol belőlük.

Nem véletlen szokták a befektetőket/spekulánsokat a szavanna ragadozóihoz hasonlítani. Nem a legnagyobb kafferbivalyra támadnak, hanem a sérült, háromlábú gazellára, amely nem tud elfutni. Olyan befektetést keresnek, aminek kicsi a(z érzékelt) kockázata, de nagy a (várható) hozama. Az oroszlánok egészségesen tartják a csordát, a befektetők pedig a gazdaságot. Ha egy ország vezetése meghibban, akkor onnan a saját lakossága (akik pont olyan spekulánsok mint bárki más!) fogja kimenekíteni a pénzt, amitől a devizája meggyengül, államadósságát nem lesz, aki finanszírozza, és a kormányzat jó esetben irányváltásra készül (rossz esetben megtiltják a deviza külföldre vitelét, még rosszabb esetben az emberek külföldre utazását is).

És most nem akarok elkezdeni Soros-ozni, de miután idehaza mostanában annyiszor elmondták, hogy Soros milyen kártékony, és mekkora szenvedést okozott az angol népnek, érdemes utánaolvasni, hogy valójában mi történt. Nagyon röviden a helyzet az volt, hogy a brit kormány összekötötte a devizáját a német márkával (az euró előfutáraként), de ez természetszerűen szükségessé tette, hogy a két országa kamata is egyforma legyen (ha nem az lett volna, akkor kockázatmentes hozamot lehetett volna elérni az egyik pénz másikra átváltásával, abban kamatoztatásával, majd visszaváltásával). Namost, a német újraegyesítés miatt Németországban megugrott az infláció, és jól fel kellett emelni a kamatokat, de Angliában meg ekkortájt éppen egyre mélyült a recesszió, naponta ezrekkel nőtt a munkanélküliség, és kamatot kellett volna rég vágni (hogy felélesszék a gazdaságot), de nem lehetett, mert bevállalták a devizák egymáshoz kötését. A brit recesszió meg csak mélyült, a munkanélküliek száma nőtt, a helyzet egyre elviselhetetlenebb lett. Ekkor számos gonosz spekuláns azt mondta, hogy ez teljesen lehetetlen helyzet, aminek úgyis az lesz a vége, hogy a britek ha választhatnak - és választhattak!!! - a között, hogy fenntartsák a devizák egymáshoz rögzítését (ami a kamatok magasan tartását jelentette), vagy feltámasszák egyre gyengülő gazdaságukat, akkor úgyis azt fogják választani, hogy leviszik a kamatokat, megállítják a recessziót, és inkább hagyják, hogy a font meggyengüljön - bármennyire is ennek ellenkezőjét állították naponta a politikusok. A választás újabb egymillió munkanélküli és a font meggyengítése között elkerülhetetlennek látszott: ez volt a példabeli háromlábú gazella. Az oroszlánok pedig rámozdultak. A britek pár nap után inkább levitték a kamatokat és elengedték a fontot, ami jelentősen meggyengült. A kamatok csökkentése után a gazdaság talpraállt, és megindult a munkahelyek számának növekedése. Ez persze - amint már fentebb leírtam - nem azt jelenti, hogy Soros és a többi spekuláns szíve vágya az volt, hogy fellendüljön a brit gazdaság, hanem csak azt, hogy elkerülhetetlennek látták ezt az utat, és szerettek volna rajta pénzt keresni. Ennek során pár héttel-hónappal előbbre hozták a font gyengülését, mint ahogy az egyébként is valószínűleg bekövetkezett volna. Ezzel előbbre hozták a brit gazdaság talpraállását is, így valójában nem, hogy károkat, hanem hatalmas hasznot hajtottak, hiszen sokkal kevesebb ember, sokkal kevesebb ideig maradt munkanélküli, mint egyébként lett volna (akit érdekel, hogy mi történt akkor, amikor a britek makacsabbak voltak, és ragaszkodtak a túlértékelt árfolyamhoz, az olvasgasson a 20-as évek monetáris történelméről, amikor az aranystandardhoz való strikt ragaszkodás hosszú éveken át többmilliós felesleges munkanélküliséget, szegénységet, éhezést okozott)...

És végül a lényeg: mindenki spekulál. Aki lakást vesz most, mert azt gondolja, hogy 2 év múlva csak drágábban tudná. és az is, aki nem, mert szerinte már csak lefele mehetnek a lakásárak. Aki angolul tanul, mert azt gondolja, hogy azzal majd többet fog keresni. Aki búza helyett kukoricát vet, mert azt gondolja, hogy annak megugrik az ára. Aki aranyat vesz, mert fél a pénzügyi rendszer összeomlásától. Sőt az is, aki inflációkövető lakossági magyar állampapírt vásárol, mert azt gondolja, hogy megugrik majd az infláció.

A spekuláció mozgatja a gazdaságot, mindig is így volt, és előrelátható ideig így is lesz. Ezt nem muszáj szeretni, de érdemes elfogadni. Mint ahogy azt is, hogy a gazdasági törvényszerűségeket nem lehet megkerülni. Sem 21.századi szocializmussal á lá Venezuela, sem harmadikutas, unortodox megoldásokkal. Ameddig az önérdek vezeti az embereket, és nem jön el a krisztusi mennyeknek országa, ahol megszűnik az egó uralma, addig ez így lesz...

Olvasnivaló, akit bővebben érdekel a font megtámadása:
https://priceonomics.com/the-trade-of-the-century-when-george-soros-broke/

(a témaötletért és a linkért köszönet Orsinak!)

A cseh jegybank esete a tömött diszkóval

2017, Április 21 - 14:44

A svájci jegybank elképesztően idióta 2015. januári lépése után (erről akkor bővebben írtam) már nem támasztok magas elvárásokat a jegybankárokkal szemben (tisztelet a természetesen létező kivételnek!), és a cseh jegybank elmúlt 2 éves ténykedése sem cáfolt rá erre. A csehek (az egyébként nem létező) deflációs veszélyre hivatkozva 2013 vége felé új árfolyamrendszert vezettek be, határozott szándékuk volt ugyanis a korona gyengítése, ezzel vélték elkerülni a deflációs spirál kialakulását. Megmondták, hogy a korona nem erősödhet a 27-es szint alá az euróval szemben (szerintem ezzel elkövették az első hibát). Azonban a cseh gazdaság felfutása (ami illeszkedett az általános KEU-fellendülésbe) miatt ehhez a szép szavak nem voltak elegendőek, és 2015 nyarától a cseh korona elkezdett volna erősödni, de a jegybank - ígéretéhez híven - nem hagyta ezt, és hamarosan egyre nagyobb mennyiségben kezdte el venni az eurót, és adni a frissen nyomtatott cseh koronát, hogy az erősödést megakadályozza.

A folyamat először még (valószínűleg) a természetes tőkemozgásokból eredt, de hamarosan a spekulánsok is vérszagot kaptak. A 2015 januári svájci fiaskóból levonták a tanulságot: ha egy jegybank gyengén akarja tartani a devizáját, az nem fog sikerülni neki, az árfolyamkorlátot egyszer csak elengedi, és hatalmas erősödés következik be ezután a devizában. Mindenkinek a svájci példa lebegett a szeme előtt, és elhatározták, hogy ez alkalommal nem fog ki rajtuk a jegybank: most nyerni fognak az ügyleten. A nemzetközi befektetők elképesztő ütemben kezdték el venni a cseh koronát, a jegybank pedig csak adta-adta nekik, és vette cserébe az eurót, az árfolyamot a 27-hez cövekelve. A jegybanki tartalékok 40-ről 130 milliárd euróra emelkedtek, azaz majdnem 100 milliárd eurónyi spekulatív pénz áramlott be Csehországba, a korona erősödésére spekulálva - ez hatalmas összeg. Ha ez még nem lett volna elég, a cseh jegybank volt annyira ostoba, hogy előre elárulta, hogy legalább 2017 második negyedévéig tartja fenn az árfolyamrögzítést (a helyzetből mindenki megértette: pontosan addig). Ez felhívás volt keringőre: jöjjön mindenki, aki nyerni akar a cseh korona felértékelődésén, pontosan tudhatjátok, hogy meddig tart a rögzítés, csak ki kell várni, és jön a terülj-terülj asztalkám. Ilyet értelmes jegybank SOHA nem tenne. Ez a második hiba még nagyobb, mint az első.

A cseheknél azonban mostanra pont fordított lett a helyzet mint anno a svájciaknál: akkor azért tudott olyan nagyot erősödni a frank az árfolyamsáv megnyitása után, mert minden spekuláns svájci frank eladási pozícióban volt, és amikor kinyitották a sávot, nem volt egy fia frank-eladó sem, csak vevő, így pár másodperc alatt 20-30%-ot erősödött a frank. Most azonban a világ összes spekulánsa (pont fordítva, mint akkor) cseh korona vételi pozícióban ül, és várja, hogy erősödjön a korona. De ki fog még venni, ha már mindenki eladni akar? Senki. A pozíciók annyira egyoldalúak, hogy könnyen tömegkatasztrófa lehet belőle. A klasszikus hasonlattal élve: a sötét, tömött diszkóban, ahonnan csak egy félméteres résen lehet kijutni, elég ha elkiáltja valaki, hogy tűz van, egymást tiporva fognak kitódulni az emberek. Itt pedig nemhogy tömött a diszkó, de úgy állnak az emberek, mint a heringek a konzervben.

Az árfolyamsávot pár napja megnyitották, mindenki várta a csodát, de nem nagyon történt semmi: egy kicsit erősödött a korona, de mostmár majdnem ott van, ahol korábban: 27 körül. Jó eséllyel egyre több spekuláns látja be, hogy a korona erősödése nem következik be azonnal, éppen azért, mert már mindenki benne ül a tuti pozícióban, nincs aki koronát vegyen. Először páran próbálnak kiódalogni a még nyitott ajtón, de annyira nagy a pozíciójuk, hogy ha tömegesen jut ez egyszerre eszükbe, akkor óhatatlanul hatalmas árfolyammozgást okoznak, és menekülésük közben nagyon begyengítik a koronát. Egyetlen mentőangyaluk lehet csak: a jegybank, aki a felhalmozott devizatartalék segítségével kiengedheti az ajtón a beszorult játékosokat, és azt mondhatják, hogy mondjuk 28-as árfolyamon mindenki adhatja a cseh koronát (veheti az eurót), és így megakadályozhatja a tömegszerencsétlenséget. *

https://www.cnb.cz/en/statistics/bop_stat/international_reserves/drs_str...
http://www.tradingeconomics.com/czech-republic/foreign-exchange-reserves (állítsuk az időtávot maximumra ha szépet akarunk látni)

A bennragadt spekulánsok még nem érzik rosszul magukat, de ha/ahogy nőnek a veszteségeik, úgy lesz egyre kellemetlenebb a helyzet. Tényleg csak abban bízhatnak, hogy a jegybank megszánja őket. Erre egyébként jó esély van, mert a gigantikusra hízott devizatartalékot szívesen leépítené a jegybank, a kérdés csak az, hogy milyen árfolyam mellett.

A cseh devizapiacon tehát igencsak gyúlékony a helyzet: az elbizakodott spekulánsok egy lőporoshordó tetején szivarozgatnak, és remélik, hogy minden jó lesz. Lehet, hogy nem lesz robbanás, de olyat nagyon ritkán lát az ember, hogy az összes spekulatív pozíció egy irányban van, és végül mindenki nyer. Ennek ilyenkor pont az ellenkezője szokott bekövetkezni, erre kiváló példát mutatott, pl. 1998-ban a japán jen és a BUX, 2007-ben a feltörekvő (carry) devizák, 2015-ben a svájci frank.

Ha tudnám a jegybank reakcióját, akkor könnyebb lenne jósolni, de most azt gondolom, hogy el fog valamikor indulni egy pánikszerű koronagyengülés, ahogy a spekulánsok elmenekülnek, de a jegybank ezt ellensúlyozza, valahol 28 körül hatalmas intervenciókkal stabilizálva az árat, majd ezután megindul egy lassú (reálgazdasági folyamatok által támogatott) koronaerősödés. De ha a jegybank máshogy tesz, egészen fura kimenetelek is kialakulhatnak...

*****

* Mondjuk ha már ilyen helyzetbe kormányozta magát a cseh jegybank, én - ha cseh jegybankelnök lennék - biztosan azt csináltam volna, hogy kinyitom az árfolyamrögzítést, leviszem az alapkamatot mondjuk -5%-ra, és megköszönöm a spekulánsoknak, hogy ilyen kedvező kamat mellett finanszírozzák Csehországot. Vagy maradnak, és -5% kamaton "adnak" kölcsön a cseheknek, vagy kimennek az országból, amit lehetővé tennék nekik 28-29-es árfolyamon (ezzel ők egyszeri árfolyamveszteséget szenvednek el, a jegybank pedig nyereséget). Így a cseh jegybank (magyarul a cseh nép, már ha a jegybanki vagyon ott még közvagyonnak minősül) nyerne egy csomót, és a spekulánsok jópár évre megtanulnák, hogy a cseh jegybankkal nem lehet viccelődni. Sajnos nem vagyok cseh jegybankelnök, pedig még ezen kívül is sok kiváló ötletem lenne :)

Akik sosem buknak

2017, Április 18 - 10:26

Azt írja a Bloomberg, hogy az amerikai pénzügyi felügyelet vizsgál egy befektetési alapot, amelyik azt ígérte a befektetőknek, hogy sosem fognak pénzt veszíteni. Ezt nem nagyon kell vizsgálni, hanem azonnal becsukni, ugyanis teljesen egyértelmű, hogy hazudnak. Befektetőként pedig azonnal, és messziről el kell kerülni az ilyen ígéreteket, ugyanis ilyenek nem léteznek. Nincs olyan befektetési stratégia, amelyik mindig, minden körülmények között nyereséget tud termelni, mindig, mindennek van kockázata, ráadásul nem is egyféle, hanem általában több. Mindig felmerül a sikkasztás, csalás kockázata, bármely befektetésről is van szó, akár direkt módon a vagyonkezelőnél, akár az általa tulajdonolt (tőzsdei vagy nem tőzsdei) cégeknél történjen. Mindig fennáll a piacok bezárásának, a tőkekorlátozásoknak a kockázata, amikor nem tudunk hozzáférni a pénzhez. Mindig fennáll az üzleti ciklus kockázata, illetve a szabályozói kockázat is. Aki ezt nem érti, az nagyon sokat fog bukni

https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-04-17/sec-said-to-probe-hed...
http://www.portfolio.hu/befektetes/befektetesi_alapok/vizsgal_a_felugyel...

Ezzel kapcsolatban érdemes néhány Warren Buffett idézetet eszünkbe vésni:

"A kockázat abból származik, hogy nem tudjuk mit csinálunk".

Nagyon fontos! Befektetőként mindig egy bizonytalan kimenetelre fogadunk, de abban reménykedünk - akár joggal, akár alaptalanul - hogy a fogadásunk várható értéke pozitív. Ez előfordulhat úgy is, hogy olyan fogadást kötünk, amely 10-ből 9-szer bejön, és akkor keresünk 10%-ot, de a rossz kimenetel esetén veszítünk 50%-ot, vagy akár olyan fogadásba is belemehetünk, amelyik 10-ből csak 1-szer jön be, de ha igen akkor mondjuk 20-szorozzuk a befektetett összeget, míg az összes többi esetben elbukjuk a teljes befektetést. Ha értünk hozzá, akkor az out-of-the-money opciók vásárlása például ilyen befektetés lehet. A lényeg, hogy tudjuk előre, hogy mit, miért csinálunk, és tudjuk, hogy mit teszünk az összes lehetséges kimenetel esetén.

"Akkor kell cselekedni, amikor vannak lehetőségek. Voltak olyan periódusok az életemben, amikor egy csomó ötletem volt, és volt olyan amikor sokáig semmi. Ha valami eszembe jut a jövő héten, akkor megcsinálom, de ha nem látok semmi érdekeset, akkor nem teszek semmit".

A befektetési folyamatot nem lehet erőltetni. Ha az embernek nincs meggyőződése, akkor jobb ha semmit sem tesz. Alapkezelőként ez nagyon kellemetlen, mert a befektetők elég hamar megunják a semmittevést, de inkább nem teszek semmit fél évig, mint, hogy olyanba ugorjak bele, amiben nem látok értelmes hozam-kockázat arányt. Lehet, hogy az általam kezelt befektetési alap semmit nem fog csinálni már idén. Remélem, hogy nem így lesz, de máshogy ezt nem lehet csinálni.

"Az üzleti képzésekben a bonyolult, komplex megoldásokat díjazzák, de a valóságban az egyszerű hozzáállás sokkal kifizetődőbb".

Nem véletlen, hogy nem a Nobel-díjasok keresik halálra magukat a tőzsdén. A piacok/gazdaság megértéséhez nagyfokú leegyszerűsítésre van szükség. Csak néhány fontos vezérfonal az, amit látni kell, különben elsüllyedünk a részletek végtelen tengerében: nem látjuk meg a fától az erdőt.

Szóval sose higgyünk azoknak akik tudják a tutit, akik sosem veszítenek, akik mindenféle piacon nyernek. Ilyen nem létezik, csak a mesében. Helyette vállaljunk tudatosan kockázatot, értsük meg mit csinálunk, milyen kimenetelei lehetnek befektetéseinknek, és csak akkor lépjünk, ha jók az esélyeink. Nem kell hozzá kvantumfizika PhD...

Még sok okos Buffett idézet, többet ér, mint egy félév MBA:

https://www.brainyquote.com/quotes/authors/w/warren_buffett.html

Egyedül nem megy?

2017, Április 10 - 16:28

Magyarország az elmúlt 50 év tapasztalatai alapján nem tud külső pénzügyi támogatás nélkül növekedést felmutatni. Ebben nem hozott változást sem a rendszerváltás, sem a fülkeforradalom. Érdemes végignézni, hogy mi zajlott a múltban:

- A Kádár-korszakról nem is érdemes bővebben értekezni, Mong Attila kiváló könyvet írt az ország eladósodásáról, és az ebből következő fellendülések, majd kényszerű nadrágszíjhúzások koráról (https://bookline.hu/product/home.action?_v=Mong_Attila_Kadar_hitele_A_ma...). Akit kicsit is érdekel a hazai gazdaság története, annak kötelező olvasmány. Röviden összefoglalva: állandóan kölcsönkéregettünk valakitől, amikor meg vissza kellett volna fizetni a hiteleket, akkor jött a megszorítás, életszínvonal-csökkenés.

Sajnos 1989 után ugyanez folyt pepitában: amikor tudtunk bevonni forrást, akkor volt növekedés, amikor nem, akkor nem. Ez arra utal, hogy belső alapjai nem voltak/nincsenek a növekedésnek.

- Kezdődött az egész a rendszerváltás utáni mélydepresszióval (1989-1995), amiről kevesen tudják, hogy méretében (GDP-visszaesés, fogyasztáscsökkenés, munkanélküliség) nagyságrendileg hasonló volt, mint a hírhedett 1929-33-as gazdasági válság.

- Ezt követte a Bokros-csomag, és az ország megmaradt vagyontárgyainak kiárusítása, amelynek során igen sok hazai cég került külföldi kézbe, 1995-1999 között az éves GDP közel 4%-a folyt be bevételként ezekből az ügyletekből. Ennek segítségével sikerült elkerülni az államcsődöt, és növekvő pályára állítani a hazai gazdaságot.

(Lásd a grafikonokat itt:http://www.politikaievkonyv.hu/online/mp20/1-16_meszaros.html)

- A növekedés azonban nem volt fenntartható, és 2001-2-től az állam eladósodása (a költségvetési deficit a legrosszabb pillanatokban megközelítette a 10%-ot!), majd 2004-5-től a devizahitelek tömeges felvétele segítségével sikerült csak fenntartani a növekedést. A devizahitelek beáramlásának az üteme is kb. a GDP 4%-át tette ki éves átlagban.

- Ezután, amikor elapadtak a hitelek, jött a 2008-9-es válság, amiből az EU-pénzek beáramlása emelt ki minket: nagyjából évente a GDP 4%-a folyik be évek óta átlagosan.

Jól láthatóan tehát, akkor ment jól itthon a szekér, ha valahonnan sikerült behozni egy csomó pótlólagos forrást. Érdekes módon mind a privatizációs bevételek, mind a hitelbeáramlás, mind az EU-pénzek nagy átlagban évente kb. a GDP 4%-át tették ki. Habár ezek hatásaikban teljesen máshogy hasznosulnak, mégis mindegyik gyakorlatilag a külső pénzügyi forrásokra való támaszkodást jelentette. Természetesen ezek közül a legkárosabb a hitelfelvétel volt, és a legelőnyösebb az EU-pénz, ami viszonzatlan átutalás, sosem kérik vissza, eredményei nagyrészt itt maradnak (persze kinél több, kinél kevesebb).

Sajnálatos módon tehát nem látszik új minta Magyarországon: amikor éppen van kívülről befolyó (ilyen vagy olyan) pénz, akkor van növekedés, ha nincs, akkor jellemzően jön a válság. Erről azért fontos beszélni, mert sajnálatos módon a minta évtizedek óta megvan, és mivel a hazai gazdaság szerkezetében nincsenek olyan változások, amelyek ebben gyökeres fordulatot hoznának, ezért nem várható, hogy a jövőben más lenne a lefutás, mint a múltban. Ezért is óriási kérdés, hogy mi jön az EU-pénzek lecsengése után? Honnan szerzünk újabb forrásokat? Kitől kapunk pénzt?

Mitől lesz gazdag egy ország?

2017, Március 30 - 11:23

Elég jól tudjuk, hogy mitől lesz gazdag egy ország. És tudjuk azt is, hogy mitől nem. Kiváló példák vannak mindkettőre a 20.századból. A második világháború után (Nyugat)Németországban semmi más nem maradt csak maguk az emberek, a tudásuk és szorgalmuk. Gyárak lerombolva, házak szétbombázva. 20 évvel később, a semmiből az NSZK már ismét gazdasági nagyhatalom volt. 1960-ban Szingapúr egy főre jutó GDP-je 427 dollár volt (az amerikai 3000, a görög 500), mára a világ egyik legfejlettebb államává vált (bőven az amerikai, és fényévekkel a görög szint előtt járnak), az egyik legmagasabb szintű oktatással, Ázsia egyik gazdasági központja.

Mit csináltak jól? Mi kell a gazdagodáshoz? Magas szintű, sokak számára elérhető oktatás, jól szervezett társadalom, alacsony korrupcióval működő, független intézmények, kiszámítható szabályozás. És nézzük azokat az országokat, ahol a politikai populizmus, a társadalom szétszakadása a hatalmas természeti erőforrások ellenére is csak lecsúszást hozott: Argentína, Venezuela, Nigéria.

Sajnos Magyarország egyre inkább a latin-amerikai utat választja - és a mi olajunk az EU-pénz, ami egyszerre áldás és átok. A gazdagokat támogató, és szegényeknek kedvezőtlen adórendszer, az egyetemi tandíjak bevezetése (édesanyámék kilencen voltak testvérek, négyen lediplomáztak, úgy hogy nagyapám halőrként kereste a hatalmas pénzt, nagyanyám pedig értelemszerűen otthon volt: vajon ma ez lehetséges lenne???), ami a szegényebbek számára lehetetlenné teszi a társadalmi felemelkedést, a független intézmények beszántása, és most legújabb agymenésként az ország legjobb egyetemének betámadása. Ez utóbbi kapcsán csak annyit, hogy nemhogy semmibe nem kerül az államnak, de az idevonzott szellemi élet egyértelműen nagyon pozitívan hat az országra intellektuálisan, az idejövő diákok lakásbérlése, a rájuk épülő vendéglátás-szolgáltatások valószínűleg sokmilliárddal gazdagítják a költségvetést és nem kevés embert tartanak direkt módon is el.

A nyugat-európai modell az, hogy a politikusok kicsit jobban élnek, mint a polgáraik, az intézmények függetlenek, a latin-amerikai/orosz modell viszont az, hogy a politikusok (vagy helyettük barátaik, családjuk, offshore-strómann-cimboráik) mérhetetlenül meggazdagodnak és populista baromságokkal, gyűlöletkeltéssel, háborúval, a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztásával tartják fenn hatalmukat, amely jól láthatóan az egész társadalom számára hosszú távon lecsúszással, elszegényedéssel jár: szétesik a társadalmi kohézió, nincs társadalmi mobilitás, nincs fejlődés, hanem boom-bust (erős fellendülés, erős, hosszú visszaesésekkel, krízisekkel tarkítva) gazdaság alakul ki.

Sajnálatos módon Magyarország ez utóbbi utat követi, amely nem vezet tartós meggazdagodáshoz, pedig Ausztria 20 év alatt tényleg utolérhető lenne, erre jó példa Szingapúr vagy Hong-Kong elképesztő ütemű fejlődése is. Mivel azonban ezen az úton megyünk, ezért ezzel kell tervezni, ehhez kell idomulni: várhatóan Latin-Amerikához hasonlóan itt is a boom-bust gazdaság lesz a jellemző: hosszú éveken át tartó igen mély, recessziós/depressziós időszakok (1989-95, 2006-2013), és az azokat megszakító fellendülések (1995-2006, 2013-????). A jelenlegi hazai gazdasági ciklust az EU-pénzek indították be, azok tartják fenn, és azok visszaesése után szerencsés esetben még 2-3 évvel tolható ki a fellendülés (2020-22?), ami után ismét hosszú gazdasági depresszió jöhet.

Ilyenformán az extrém ciklikusság a magyar gazdaság velejárója lehet a jövőben is, és a kiművelt emberfőkkel fontolva haladás helyett a 3 lépés előre 2 lépés hátra mintát követjük. Egyelőre a három lépés előre résznél vagyunk, kb. a második lépésnél. Aki gazdasági szereplő, az sajnos ezzel kell, hogy számoljon...

Szingapúr vs USA GDP:
http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.CD?locations=SG-US&name_...
Magyar-osztrák GDP:
http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.PP.CD?locations=HU-AT