Zsiday-blog

Infláció 2.rész

2016, December 10 - 14:58

Ha az infláció az elmúlt években egyre kevésbé mutatja jól a megélhetési költségek változását, abból több dolog is következik.

Befektetőként az egyik legfontosabb, hogy nem elég "reál" (azaz inflációt valamennyire meghaladó) hozamot elérni, ha a vagyonunkat meg akarjuk őrizni, hanem ennél többre van szükség, de hogy mennyivel, azt nehéz megbecsülni. Viszont nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a vagyonmegőrzés valójában a társadalmi pozíció megőrzését jelenti, ehhez pedig az kell, hogy vagyonunk évente ne az inflációval, hanem a nominális GDP-vel vagy a nominális bérnövekedés ütemével gyarapodjon (e kettő azért hosszabb távon nagyjából egyenlő). Könnyen belátható, hogy ha ennél kisebb a hozamunk, akkor a "többiek" elhúznak mellettünk, relatív módon szegényedünk (még ha több pénzünk is lesz mint korábban volt, de a társadalom többi tagjának még több), ami aligha nevezhető vagyonmegőrzésnek. Befektetőként tehát a valódi benchmark a nominális GDP vagy nominális bérnövekedés, ezt kell minimálisan elérni, nem az inflációt! Ha ennél kevesebbel nő a vagyonunk akkor mindenki máshoz képest szegényebbé váltunk (kis országok esetén, mint Magyarország, nézhetjük a mag-régió, esetünkben az eurózóna nominális GDP-növekedését is, hiszen európaiként is definiáljuk magunkat, és egy bizonyos európai életszínvonalat akarunk megőrizni/elérni).

Egyébként az elmúlt 50 évben a jegybanki alapkamat sem volt ettől túl messze: USA-ban éves 5,4%-ot hozott ha alapkamaton görgettük a pénzünket, míg az átlagos órabérek növekedése éves 4,2% volt. Magyarországon a Bokros csomag óta éves 9,7%-kal nőttek a bruttó nominális átlagbérek (a nominális GDP éves 9,4%-kal nőtt), a jegybanki alapkamaton "görgetve" a pénzt pedig éves 11,3%-kal gyarapodtunk volna - tehát csak üldögélve a pénzen is meg tudtuk őrizni annak VALÓDI értékét, sőt növelni. Ma azonban az a helyzet, hogy a jegybankok kifosztanak minket: Magyarországon pl. a következő 3 évben simán kinéz éves 10% bérnövekedés és éves 6-8% nominális GDP növekedés, miközben az effektív kamatszint majdnem nulla, és a 3-éves állampapír hozama is éves 1% csupán. Ugyanez a helyzet szinte a világ minden országában: USA-ban pl. az Atlanta Fed Wage Tracker (https://frbatlanta.org/chcs/wage-growth-tracker/?panel=1) szerint éves 4%-kal nőnek a bérek, miközben az alapkamat 0,4%-on van, és a hosszabb kötvények is csak 2% körül hoznak. Ez azt jelenti, hogy aki ezekben tartja a pénzét arra a szinte biztos kifosztás és vagyonvesztés vár. Ebből a szempontból a még relatíve legjobb választások közé tartozó prémium magyar államkötvények sem túl nyerők: 5-éves távon a hozamuk éves 5% körül lehet jó esetben, ami a fentieknek megfelelően valójában szegényedést jelent, hiszen a nominális GDP ill. bérek ennél várhatóan gyorsabban fognak nőni idehaza. (A legnépszerűbb lakossági papírról, a KKJ-ról nem is beszélve, mert annak 2,25%-os hozama nemcsak a bérnövekedés, de még az infláció ütemét sem fogja elérni a következő 1 évben. Ha ebből a szempontból néznénk, és azt mondanánk, hogy a következő 12 hónap nominális GDP-növekedése lesz vagy 6%, ez meg hoz 2,25%-ot, akkor látnánk, hogy a várható VALÓDI* hozama negatív 4% körül van!!!)

Egyébként az egyensúlyi alapkamatszint teljesen megalapozatlan véleményem szerint a nominális GDP vagy bérnövekedés üteme körül van, ha ez alatt tartják a jegybankok tartósan a kamatszintet, az buborékképződéshez vezet, ha efelett, akkor szükségtelenül lassítják/terhelik a gazdaságot, visszavetik növekedési potenciálját. A jelen kor nagy dilemmája, hogy a nagy adósságállományok miatt még az egyensúlyi szintig sem nagyon lehet felemelni a kamatot, mert akkor az adósságszolgálatba bukna bele a gazdaság, így viszont (a kényszerből túl alacsonyan tartott kamat miatt) folyamatos buborékfújást generál a jegybank, amely a tőkepiacon és az ingatlanpiacon nyilvánul meg.

A jelenlegi pénzpiaci hozamok mellett a kötvényjellegű eszközök vásárlása/tartása egyértelműen elszegényedéshez vezet, az egyetlen remény (de korántsem bizonyosság) a reáleszközök vásárlása lehet. A kötvényeket vásárlók lassú pénzügyi öngyilkosságot követnek el, a részvényeket/ingatlanokat vásárlóknak legalább a reménye meg van arra, hogy vagyonuk értékét legalább megőrizzék.

Egyébként ezért is hazugság minden olyan számítás, hogy "ha havonta félreteszel 10 ezer forintot akkor gazdag nyugdíjas leszel", ugyanis a valós megélhetési költségek egyrészt nem az inflációval nőnek, hanem többel, illetve a befektetésekkel elérhető hozamok is jellemzően túl vannak becsülve . Ha például valaki 1960 és 2000 között Magyarországon minden évben félre tudott tenni 2 havi átlagos bruttó bért, és a megtakarításait inflációval tudta évente kamatoztatni, akkor 2000 végén 5,7 millió forintja lett volna, amiből mondjuk egy húszéves annuitást vásárolva maximum havi 30000 forint elkölthető pénze, nyugdíja lenne. Ez édeskevés, viszont ennél komolyabb takarékoskodás nehezen kivitelezhető egy átlagos megtakarítónak. Marad az állami nyugdíj, de az meg nem lesz elegendő, hiszen a fentiekből az is egyértelmű, hogy a "megőrizzük a nyugdíjak reálértékét" valójában azt jelenti, hogy a nyugdíjak a fizetésekhez képest egyre kisebbek lesznek, a nyugdíjasok szegényebbé válnak. Persze ez a borzasztó demográfia (egyre több idős jut egyre kevesebb dolgozóra) miatt nem is nagyon lehet máshogyan, de jó ha tudjuk, hogy a nyugdíjak folyamatos inflációval való indexálása valójában a nyugdíjasok relatív elszegényedését jelenti.

Az infláció tehát nem egyenlő a megélhetési költségek növekedésével, hanem azt jelentősen alulbecsli, ehelyett sokkal érdemesebb mindenhol az egy főre jutó nominális GDP vagy a nominális bérnövekedés ütemét használni.

*A reálhozam helyett javaslom a VALÓDI hozam vizsgálatát, ez az egy főre jutó nominális GDP-növekedést meghaladó hozam

Mit mutat az infláció? I. rész

2016, December 9 - 13:01

Semmiképpen sem azt, amire a legtöbben gondolnak (de nem azért mert "a kormány csal", meg a"statisztikusok hazudnak" - amit gyakran hallok). Az emberek fejében az infláció a megélhetési költségek növekedését mutatja, azonban a technológiai fejlődés miatt a megélhetési költségek szinte definíciószerűen mindig nagyobb ütemben nőnek, mint az infláció. Hogy belássuk miért, elegendő megnéznünk a ksh adatait bizonyos termékekre:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf005.html

2000 és 2015 között a szolgáltatások ára 130%-kal emelkedett, azaz 2,3-szer akkora 2015-ben, mint 2000-ben volt. Ez "érzésre" nagyságrendileg hihető. Nézzük azonban az érdekességeket:

A televíziók ára 72%-ot esett, ma negyedannyiba kerül mint 15 éve. A számítógépek ára hasonló mértékben csökkent. Az új autók ára csupán 28%-ot emelkedett, a használtaké 44%-ot csökkent!!! Azaz ma alig drágább egy új autó mint 2000-ben, a használtakat pedig feleannyiért kaphatjuk meg. Ez természetesen erősen ellentmond a hétköznapi ember tapasztalatának, aki azt látja, hogy egy olyan kategóriájú új autó, ami 2000-ben 3 millió forintba kerül, most 6 millió, a használtaknál hasonló a helyzet. Ha számítógépet akarok venni, akkor ma is kb 100-200 ezer forintot fizetek, pont úgy mint 15 éve. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy a statisztikusok ugyanazoknak a termékeknek az árát hasonlítják össze. pl. megnézik hogy 2008-ban mennyi volt egy 1-es iphone, mennyi volt az ára 2009-ben, stb. Nyilván egy idő után nincs 1-es iphone, ezért a 2-es iphone-t kell nézni (és elvégezni egy minőségi igazítást), de mivel a 2-es magasabb minőséget képvisel, tehát magasabb ára ellenére nincs infláció.

Pl. ha 2008-ban 100 forint az 1-es iphone, 2009-ben 80 ft, 2010-ben 64 ft, akkor minden évben 20% árcsökkenés volt a mobiltelefonok piacán. De kijön a 2-es iphone, ami 2010-ben 100 forint, és mivel 1-es iphone 2011-ben már nincsen, azt nézzük, hogy a 2-es iphone ára hogyan alakul. Ha 2011-ben 80 forintra esik, 2012-ben 64 forintra, akkor ismét 20-20%-kal estek a mobiltelefon árak egyik évről a másikra. És amikor 2012-ben kijön a 3-as iphone, amelynek ára 100 forint, akkor bár mi azt látjuk, hogy pont ugyanannyiért tudunk venni telefont, mint 4 éve, a statisztika szerint mégis a 4 év alatt 60%-kal estek az árak, mert ennyiért kaphatnánk 1-es iphone-t, ha lenne. De persze nincs. A televíziók elmúlt 30 évbeli áralakulása is azt mutatja, hogy milyen olcsó lenne most a fekete-fehér kis Junoszty TV, milyen sokat esett az ára. De persze olyat már nem vehetünk. Mint ahogy Pentium I-es számítógépet sem tudunk venni, sőt ha vennénk, akkor sem tudnánk rajta semmilyen programot futtatni. Tehát a tartós fogyasztási cikkek - amiket valóban meg kell vennünk - nem lesznek olcsóbbak, hanem drágábbak, mégis olcsóbbnak vannak kimutatva, mert amit most veszünk, az jobb, mint a régi (persze régit már nem vehetünk, tehát alternatíva nincs)

A másik probléma a rejtett minőségi rontás, ami egyik évről a másikra talán nem látszik, de hosszabb távon igen. Régen a tojás a "tanyasi, kapirgálós" tojást jelentette, ennek az áralakulását vizsgálja a statisztika. Azonban mára az a tojás, amit megveszünk, nem ugyanezt jelenti. Ha mégis ilyen "bio"tojást akarok venni, akkor kiderül, hogy ez sokkal többe kerül, mint a sima tojás, ami azt jelenti, hogy a valódi infláció alul volt mérve. Ez szinte minden élelmiszerre igaz egyébként, és mivel az élelmiszerek teszik ki a fogyasztói kosár harmadát, ez komoly dolog.

A harmadik probléma, amiről már írtam, a lakásárak, a valódi lakhatási költségek szinte teljes hiánya a statisztikában, és a lakásárak jellemzően hosszabbtávon az infláció felett emelkednek, aminek egyik fő oka, hogy a lakásépítés inputja a munka, a munkabéreknek pedig van egy emelkedő trendje reálértelemben, így a lakásépítési költségek is infláció felett nőnek. Tehát a lakásárak is infláció felett nőnek hosszabb távon, de ez kimarad a statisztikából.

Mindezeket összeadva egyértelmű, hogy a valódi megélhetési költségek változását az infláció jelentősen alulbecsli. Megfordítva: a megélhetési költségek valójában az inflációnál nagyobb mértékben nőnek. Fontos kiemelni, hogy 100-200 éve, a technológiai forradalom előtt, amikor a fogyasztási szerkezet stabil volt, az infláció valóban a megélhetési költségek változását mérte, ma azonban már nem. Mi következik ebből? Nagyon sok minden, ezekről bővebben írok a következő rész(ek?)ben.

*FONTOS! A fentiek nem magyar-specifikus problémák, hanem globálisak.

Indul az isztanBULI?

2016, December 7 - 21:12

Törökország gazdasági összeomlása már pár éve érik. 2008-9 után mindenkinek megadatott az esély, hogy észbekapjon, és egyenesbe rántsa a saját gazdaságát, lecsökkentve a korábban kialakult túlzásokat. A legtöbb feltörekvő ország persze nem így tett, hanem inkább elárasztották hitellel/kormányzati költekezéssel a gazdaságot, és visszakettő-padlógáz.

Ezek közül Brazília és Oroszország már földbe is állt, sőt az utóbbi a kifejezetten ortodox válságkezelés hatására már kifelé jön belőle (legalábbis az akut részéből, ui. a krónikus problémákat nem oldották meg), viszont Törökország eddig valahogy mindig megúszta. Megúszta annak ellenére, hogy hihetetlen bérnövekedés és hitelkiáramlás volt, a gazdaság teljesen elvesztette versenyképességét ( a török nettó átlagbér a magyarral egyenlő, ami minden irányból nézve nonszensz), ingatlanbuborék alakult ki, és a gazdasági vezetés egyre inkább megpróbálta kijátszani a közgazdaság néhány alapvető szabályát (habár tényleg nem sok olyan van, amire támaszkodhatunk, azért azt a néhányat nehéz kikerülni).

A puccs után azonban végképp fenntarthatatlanná vált a helyzet. Mivel az országnak komoly folyó fizetési mérleg hiánya van, ez azt jelenti, hogy folyamatosan külső finanszírozásra szorul, azonban az autoriter rendszerből egyre inkább diktatúrába csúszó buborékot senki sem akarja finanszírozni, hiszen ki tudja, hogy a puccs hatására láthatóan kissé megkattant Erdogan mit tesz? Mivel azonban nincsen külső finanszírozás, a török líra elkezdett gyengülni. Adódik a logikus megoldás: kamatot kell emelni, visszafogni a kormányzati költekezést, és helyre lehet rakni mindent. A probléma az, hogy ez szinte azonnal recesszióba döntené - s mivel komoly túlzások alakultak ki az elmúlt években a gazdaságban, ezért vélhetően mély és hosszabb recesszióba - a gazdaságot, ezt pedig Erdogan nem kockáztathatja. Ha viszont nem emelnek kamatot, akkor a líra gyengül. Amikor azt olvashatjuk, hogy a patrióta török borbély már ingyen hajvágást ígér (http://www.voanews.com/a/turkey-president-erdogan-lira-free-fish/3625566...) annak aki bebizonyítja, hogy dollárját leváltotta lírára (azaz segített erősíteni a helyi pénzt, erre kérte Erdogan a hazafiakat), akkor az kb. ugyanaz, mintha hangosbemondóról szólnának: meneküljön ki merre lát! Ilyen trükkökkel nem lehet megállítani a lakosságot, és a korábbi évek hiperinflációjára emlékezve sok török - bármilyen hazafiatlan is ez - inkább dollárt vesz, amivel tovább gyengíti a lírát, és fogyasztja a jegybank krónikusan alacsony devizatartalékait.

Habár a korábbi években is többször gondoltam, hogy mostmár a törökökön a sor, nem fogják megúszni (de eddig mégis mindig sikerült valahogy) most azt gondolom, hogy minden eddiginél nagyobb az esélye, hogy egy komoly deviza+gazdasági válságon essenek át. Nem nagyon látszik más kiút a fenti problémahalmazból, mint a líra átválthatóságának megszüntetése, a tőkekorlátozások bevezetése, illetve a török bankokban lévő dollárbetétek (részleges?) kötelező lírára való konverziója, mint az anno Jugoszláviában történt a márkabetéteiket otthon tartókkal.

A probléma akkor is nagy lenne, ha Törökország (fél)demokrácia maradt volna, de így, teljes diktatúra felé haladva jó esélyük van a teljes elvenezuelásodásra, egy ilyen országba épeszű befektető nem fektet be. Ki lesz az aki a folyó mérleg hiányát finanszírozza? És miből fogják az eddig felhalmozott dolláradósságaikat törleszteni? Nem nagyon látok más lehetőséget, mint a lakosság kirablását, és utána a súlyos válságot. 2017-ben érdemes lesz Törökországra figyelni, komoly kockázati forrás egész Európára.

A legnagyobb magyar, a Másoló

2016, December 4 - 15:33

Gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, ezt minden általános iskolás tudja. De mi az amivel ő olyan sokat tett, és amit most is tudnánk hasznosítani a gazdaság és társadalom fejlesztése érdekében? Nagyon leegyszerűsítve: megnézte, hogy mi az ami külföldön jó, mi az ami működik, és megpróbálta Magyarországon is megcsinálni. Lehet, hogy ezt most is meg lehetne tenni. Értelme mindenesetre lenne.

Látta, hogy külföldön van rendes hitelezés, és ez milyen jót tesz a gazdaságnak. Látta, hogy milyen sokat javíthat egy ország szellemi-tudományos helyzetén egy Akadémia. Látta, hogy mennyire fontos az infrastruktúra, a híd, a vasút. És amit hasznosnak látott, azt idehaza is megpróbálta meghonosítani. Nem okoskodott harmadikutas megoldásokkal, nem próbálta magyaros furmánnyal túlgondolni a hanyatló nyugatot. Ami jól működött, azt itthon is megteremtette. Ezzel lett a legnagyobb magyar. A jó dolgok lemásolásával. Nem lehetne-e ugyanezt megcsinálni most is?

Nem lehetne esetleg megnézni, hogy mitől javult annyit az elmúlt években Lengyelország oktatása, miért az egyik legjobbak a finn iskolák, miért teljesít Szingapúr az élmezőnyben mindig? Mi lenne ha megnéznénk ezt a hármat, a tapasztalataikat idehoznánk, és erre alapoznánk az oktatási reformot, nem hagymázas álmokra?

Mi lenne, ha ahelyett, hogy létrehozunk egy nyakatekert és láthatóan alig igénybevett törvényt a magáncsődről, inkább megnéznénk, hogy mondjuk Írországban és Hollandiában miért zajlik ilyen jól és gyorsan a csőd, legyen az akár magán vagy céges? És szépen lemásoljuk.

Mi lenne, megnéznénk azt a három államot, ahol a leggyorsabban működnek a bíróságok, és az ő tapasztalataikat használnánk fel a hazai jogi infrastruktúra fejlesztésére?

Esetleg megnéznénk, hogy hol a legjobb és egyben olcsó az egészségügy, és átemelnénk az ő módszereiket?

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A lényeg az, hogy az esetek nagy többségében semmi furfangos dolgot nem kellene kitalálni, csak lemásolni minden egyes területen annak a néhány országnak a tapasztalatait, akik abban a legjobbak. Tudom, hogy ez nem hangzik túl kreatívan, de biztos vagyok benne, hogy az eredmények elképesztőek lennének. Ha valaki erre hajlandó lenne, az valóban a legnagyobb magyarrá válna, mert 1-2 évtized alatt a világ legjobb országává tenné hazánkat.

Széchenyi nem félt lemásolni, ami jó. Nekünk sem kellene.

Az ITEXIT-para

2016, December 2 - 08:04

Az elmúlt hetekben határozottan komoly feszültségek alakultak ki az európai tőkepiacokon az olasz népszavazás kapcsán. Nem pusztán az olasz állampapírok gyengültek, de az európai részvények is csak csetlettek-botlottak, sőt a napokban már a kelet-közép-európai devizák, így a forint is erős nyomás alá került. A menekülőeszközök pedig erősödnek: a 2-éves német hozam mindenkori minimumon: -0,75%-on áll, ami extrém mértékű kockázatkerülésre, már-már pánikhangulatra utal a kontinens befektetői között. Úgy tűnik a hétvégi szavazás előtt mindenki fedezékbe húzódott, kockázatos eszközeit leépítette és vár. De mire?

A Renzi-féle alkotmánymódosítási terv egyáltalán nem Brexit-jellegű szavazás, és ha jobban megnézzük nem a haladók és maradiak közötti párharc, ahogyan az olasz kormányfő próbálja beállítani. Olaszországban Mussolini bukása után (valószínűleg túl) erős fékekkel és egyensúlyokkal rendelkező rendszer alakult ki, és az olasz miniszterelnök szerint ezen kell változtatni, hogy országa ismét jól kormányozható legyen és fellendüljön. Ám az új tervek alapján a felsőház szerepe gyakorlatilag megszűnne, a tartományoktól számos feladat kerülne a központba, és a már elfogadott alsóházi törvényreform szerint az alsóházi választáson első helyezett párt (szavazatszámtól függetlenül!) a törvényhozásban abszolút többségbe kerülne, így megszűnne az eddig Itáliára oly jellemző koalíciókényszer. Amelyik párt nyer, az mindent visz, szinte bármit megtehet, bármilyen törvényt átnyomhat. Ettől sok olasz fél, és joggal. Habár vannak olyan országok, ahol a hosszú gyakorlatnak, hagyományoknak köszönhetően egy többségbe került kormány nem kezdi el azonnal lemészárolni ellenzékét, és nem kezdi örökre bebetonozni magát mindenféle törvénymódosításokkal, azért az európai periférián erre elég erős hajlandóság van, a túlhatalommal való visszaélés veszélye állandóan fennáll. Nem csoda, hogy sokan ellenzik ezeket a változtatásokat, s ha ez nem lenne elég, Matteo Renzi még ráadásul azt is bejelentette, hogy lemond, ha nem megy át a reform, tehát a szavazás egyben az ő személyéről is szól, a vele elégedetlenek nem szavazattal fejezhetik ki nemtetszésüket.

A fentieket végiggondolva egyáltalán nem egyértelmű, hogy az igen szavazat elhozza a Kánaánt Olaszországba, és az sem, hogy a nem szavazat azonnali összeomlást okoz. Habár Olaszország soha sem fogja tudni visszafizetni adósságát (erről ebben az elég szerencsésen időzített cikkben írtam: http://zsiday.hu/blog/k%C3%B6tv%C3%A9nybubor%C3%A9k-50-%C3%A9vre-285-hoz... , azóta ezeknek a kötvényeknek az árfolyama elég komolyan összeomlott), ám rövidebb távon sem a nem, sem az igen szavazat nem változtat a gazdasági pályán, a bunkerbe húzódás feleslegesnek tűnik. Például ha győznek a nemek, és az alsóházi reformot nem utasítja el az Alkotmánybíróság, akkor bár az alsóházban abszolút többséget szerez majd valaki, de a Szenátus ellenőrizni fogja őket, és még ezen kívül van vagy 8 különböző lejátszás, amelyek nagy többsége oda vezet, hogy az élet ugyanúgy folytatódik Olaszországban mint eddig...

Azt gondolom, hogy a szavazás végeredményétől függetlenül a kockázatos európai eszközök árfolyama emelkedni fog, a bunkerből kijönnek a befektetők, mikor észreveszik, hogy semmi sem történt. Az európai fellendülés valós, és várhatóan 2020-ig eltarthat, a monetáris lazaságnak, és a megszűnő fiskális megszorításnak (sőt, esetleg 1-2 év múlva amerikai mintára költekezésnek!) köszönhetően. Utána azonban jó esélye van, hogy a következő recessziót már nem bírja ki a kontinens, és vagy szorosabbra fűzi néhány ország az integrációt és/vagy több ország kiesik, esetleg az egész övezet szétesik.

Rövid-közép távon tehát szerintem optimistának lehet lenni az európai eszközökkel kapcsolatban, az itexit-para értelmetlen, a szavazás nem erről szól. És ez igaz annak ellenére is, hogy lehet, hogy 10 év múlva Olaszország már nem lesz az euróövezet tagja...

Új utakon a gazdaságpolitika?

2016, November 25 - 09:25

Az elmúlt hetekben olyan gazdaságpolitikai szólamok és bejelentések hangzottak el, mintha nem a Nyugat-Balkánon élnénk. És ez jó.

Lázár János elismeri, hogy "brutálisan romlott" versenyképességünk, és ez ellen tenni kell (http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/lazar_beszelju...). Végre! A probléma felismerése már fél út a megoldás felé.

Kijelentik, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, fel kell gyorsítani a bírósági eljárásokat. Azt mondják nem alacsony bérekkel, hanem magas hozzáadott értékű munkával kell versenyeznünk. Emelik a minimálbért és csökkentik a járulékokat, adókat. A miniszterelnök új ipari forradalomról, robotizációról beszél és az ahhoz való alkalmazkodás szükségességéről, a szakmunkásképzés helyett a high-tech oktatás felé elmozdulásról. Mi folyik itt? Hirtelen Szingapúrba vagy Íroszágba teleportáltunk?

Úgy tűnik, a gazdaságpolitikusok a korábbi "kínai modell" (= olcsó munkaerő, gyenge deviza, államilag leosztott piacok és hitelek, export és gyáripar mindenek felett) helyett új irányba szeretnék terelni a gazdaságot. Felismerve az alacsony bérek elvándorlást elősegítő hatását, gyors bérfelzárkózást indítottak el (ami egyébként magától is zajlik), s habár a járulékcsökkentés területén én jóval nagyobbat, bátrabbat léptem volna, de alapvetően az irány pozitívnak tűnik. A vállalati nyereségadó csökkentésében is van racionalitás, s habár megint csak azt mondhatom, hogy én nem erre helyeztem volna a hangsúlyt, de alapvetően értem a mögötte rejlő logikát, amibe nem is lehet feltétlenül belekötni. Ettől még a félautoriter strómannoligarchia rendszere fennmarad, de talán hangsúlyeltolódás megy végben abban is, és ez így együtt valóban segíthet megemelni az egyébként jelenleg nulla közeli növekedési potenciált.

A nagymértékű minimálbéremelést alapvetően a hazai kkv-k fogják megfizetni, ahol még ma is teljesen mindennapos a részleges feketefoglalkoztatás, így a minimálbéremelésnek egyfajta fehérítő szerepe lesz. Ezek a kkv-k jóval többet buknak a béremelésen, mint amit nyernek a járulékcsökkentésen. A dolgozóik nem fognak nettóban többet keresni, mint eddig, de kisebb lesz belőle a szürke/fekete rész. Ugyanakkor azok, akik eddig is fehéren fizették az alkalmazottaikat - és ez főleg a nagyobb magyar és külföldi tulajdonú cégekre igaz - ott a járulékcsökkentés valóban segít a béremelésben, a dolgozók megtartásában.

A következő 2-3 évben, ha nincs valamilyen külső sokk, akkor valóban gyors reálbérnövekedés és fogyasztásbővülés következik be, amelyet várhatóan az infláció felpörgése is kísérni fog - viszont a forint stabil lehet ennek ellenére, még nagyon alacsony kamatszint mellett is, a hatalmas folyó fizetési mérleg többlet miatt. A valódi kockázat az amiről már sokszor írtam: a jelenlegi hazai fellendülés nagymértékben az EU-pénzekre támaszkodik, és azok gyors lehívásával 2019 után hirtelen nagy orrabukás következhet be, emiatt valóban érdemes lenne elnyújtani inkább a kifizetéseket (teljesen egyetértek Nagy Mártonnal ebben: http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/nagy_marton_tu...), különös tekintettel arra, hogy egyáltalán nem biztos (sőt szerintem kizárt) hogy a következő ciklusban (ha még lesz EU a mai formájában) ilyen bőkezű pénzosztásban részesülünk.

Már "csak" a független intézményrendszer visszaállítása szükséges, és végül még európai ország leszünk...

Még mindig van fűtőanyag az ingatlanboomhoz

2016, November 22 - 10:29

A válság utáni nadrágszíjszorítás, a gazdagoknak kedvező jövedelempolitika és az EU-s támogatások hatására Magyarországra áramló pénzek megtették hatásukat: a hazai lakossági vagyon 2007-8-hoz képest duplázódott!

Nézzük mennyi volt a hazai lakossági pénzügyi vagyon az MNB statisztikái alapján az adott évek végén (http://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-ido...):

1995 3600 mrd
1998 6500 mrd
2003 11500 mrd
2008 15500 mrd
2012 22500 mrd
2016 34500 mrd

Ha a GDP-hez viszonyítjuk a számokat akkor sokkal érthetőbb mi történik (lakossági nettó pénzügyi vagyon osztva a GDP-vel):

1995 62%
1998 62%
2003 61%
2008 57%
2012 78%
2016 97%

A magyar lakosság pénzügyi vagyona (szemben a korábbi stabilitással) a válság óta gyakorlatilag felrobbant, vélhetően a bevezetőben felsorolt három tényezőnek köszönhetően. Azonban azt is tudjuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek jelentősen nőttek a 2008 utáni időszakban, magyarul míg korábban viszonylag stabil vagyoni helyzet volt jellemző, 2008 óta azonban a gazdagok nagyon meggazdagodtak.

Ennek egyébként fontos kihatása van az ingatlanpiacra is, nem véletlen a Budapesten és néhány nagyobb városban bekövetkezett ingatlanárrobbanás. Ha azt feltételezzük, hogy a lakosságnak van egy megcélzott pénzügyi vagyon-ingatlanvagyon aránya, akkor ebből az is következik, hogy a pénzügyi vagyon növekedése szinte automatikusan magával hozza az ingatlanvagyon (ingatlanárak) növekedését. Leegyszerűsítve: a sok pénzt valamibe rakni kell, és ennek egyik csatornája az ingatlan, ha túl sok van már állampapírban, bankbetétben, miegymásban, akkor kell rakni ingatlanba is.

Jelenleg kb 50000 mrd Ft a hazai lakásvagyon értéke, az FHB lakásárindexe alapján megbecsülhetjük, hogy ez a múltban hogy alakult, és hogyan aránylott a lakossági megtakarításokhoz

Lakásvagyon becsült értéke

1998 12500 mrd
2003 37000 mrd
2008 46000 mrd
2012 37000 mrd
2016 50000 mrd

És az arányok (lakossági pénzügyi vagyon osztva lakásvagyon):

1998 52%
2003 31%
2008 34%
2012 61%
2016 69%

Ez tehát azt mutatja, hogy a pénzügyi vagyon (bankbetét, befektetési alap, stb) hogyan aránylik a lakásokban megtestesülő vagyonhoz. Amikor ez az érték alacsony, akkor a lakosság teljes vagyonának nagy része van ingatlanban, kevés friss pénz van ami még ingatlant akarhat vásárolni, leegyszerűsítve: az ingatlan drága. Amikor az érték magas, akkor nagyon sok
pénzügyi vagyon van a lakásvagyonhoz képest, sok a még potenciálisan ingatlanba forgatható pénz, az ingatlanárak alacsonyak.

A fura helyzet tehát az, hogy - főleg az EU-s pénzeső és a gazdagoknak kedvező jövedelempolitika miatt - még mindig nagyon sok olyan pénz van Magyarországon, amely potenciálisan ingatlanba mehet, így hiába mentek már sokat az ingatlanárak, sok pénz hever még a partvonalon, jelentős a potenciális ingatlan iránti kereslet. A hazai ingatlanboom - hacsak nem jön valahonnan egy hirtelen világgazdasági válság - még távolról sem ért véget. További folyomány, hogy amíg dől be az EU-s pénz, addig várhatóan egyéb formákban (lakossági állampapír, befektetési alap) is rapid módon fog nőni az állomány.

Keleti oldal – nyugati oldal

2016, November 19 - 10:10

Ha igaz az a feltételezés, hogy a globalizáció veszteseinek lázadása okozta a Trump-jelenséget és a Brexitet, akkor ennek komoly kihatása lehet Európára, és azon belül a kelet-nyugat kapcsolatokra. A nyugati szavazók hamarosan "fellázadhatnak" a keletiek ellen, megvonhatják a támogatásokat, vagy durvább csapások is jöhetnek.

A fejlett országok közép/alsóközéposztálya Szkülla és Kharübdisz közé került: a saját gyorsan gazdagodó elitje, és a fejlődő országok iparosodó és szintén egyre jobbmódúvá váló lakossága között stagnáló bérekkel, relatív lecsúszással, létbizonytalansággal, munkahelyeik elvesztésével kellett szembenézniük. Az Egyesült Államokban például 20 éve nem nőttek a medián reáljövedelmek, vagyis Average Joe élete egyáltalán nem javul:

https://fred.stlouisfed.org/series/MEHOINUSA672N

Ugyanez azonban Európán belül is igaz: a csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek elveszik a nyugatiak munkahelyeit, amire jó példa a nagy autógyárak régióba költözése. Ez pedig nem is csoda, ha megnézzük a munkaerő teljes költségét Európán belül:

http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Labour_...

Különösen rossz a helyzete azoknak az országoknak, akik oktatásban/államszervezésben/mentalitásban nem nagyon jobbak Kelet-Közép-Európánál, de a béreik sokkal magasabbak. Rájuk már évek óta rájár a rúd, és nem is várható, hogy az európai munkamegosztáson belül versenyképesebbek lesznek, sorsuk maximum stagnálás. Miközben a szinte már német Csehországban 9,9 euróba kerül egy alkalmazott egy órára, aközben Portugáliában és Görögországban még mindig 30-40%-kal többe. Ki fog ott munkahelyet létrehozni? Senki. Olaszország 28 euró , miközben Lengyelország vagy Magyarország 7-8 euró? Nem véletlenül stagnál vagy 20 éve Itália gazdasága (lásd az olasz GDP-t, időtáv maximumra állítva: http://www.tradingeconomics.com/italy/gdp-per-capita-ppp).

Az igazság az, hogy a KEU bevándorlók egyrészt direkt módon (odamennek) másrészt indirekt módon (a gyárakat idehozzák) tényleg elveszik a Nyugat-Európaiak munkáját. Pont úgy, ahogy a mexikóiak meg a kínaiak elveszik a wisconsini meg michigani Average Joe munkáját. Sőt, a helyzet durvább, mert mi egy blokkba kerültünk velük, és nem csak hogy nem tudnak semmit tenni ellenünk, hanem évente hatalmas összegekkel is támogatják a gazdaságainkat, plusz migránsainkat sem tudják megállítani.

Azt gondolom, hogy ez fenntarthatatlan a nyugat-európai szavazók szempontjából, és elégedetlenségüknek hangot is fognak adni. Ezek a szavazók ugyanis azt fogják látni, hogy míg náluk stagnálás van, addig a KEU régióban növekedés, gazdagodás, és ezt még ők pénzzel is támogatják. És itt ér össze a Trump-jelenséggel a történet. Mint az USA-ban, vagy Angliában (Brexit) láttuk, az emberek előbb-utóbb nemet mondanak erre. Ezért gondolom azt, hogy Magyarország számára a jelenlegi EU-ciklus az utolsó pénzeső, és azzal még nagyon olcsón megúsznánk mi is és a régió is ezt az ellentétet, ha csak a támogatási rendszer szűnne meg, ugyanis könnyen lehet, hogy ennél markánsabb lépésekre fog sor kerülni: konkrétan az EU léte is veszélybe kerülhet. Aki pedig azt gondolja, hogy az EU-n kívül is van élet, meg önállóan, elszigetelődve, ismét vámokkal "visszanyerve szuverenitásunkat" minden rendben lesz, és kitör a jólét, annak Moldávia tanulmányozását javaslom. Valóban van élet az EU-n kívül, de nem segít rajta a 9%-os társasági adó sem: Macedóniában és Kirgizisztánban is 10% a társasági nyereségadó, de a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe integrálódás nélkül ez annyit segít csak mint halottnak a csók...

Újra szól a kilenclövetű

2016, November 18 - 10:44

A 9%-os társasági adónak, mint azt tegnap írtam, sok haszna nem lesz a hazai gazdaság JELENLEGI szereplői számára: az 500 millió nyereség alattiak, akik a legtöbb embert foglalkoztatják alig érzik meg, az 500 millió felettiek közül az igazán nagyok az adókedvezmények miatt szintén nem látják sok előnyét, az egyetlen valóban nyertes kör azoknak a nagyobb (de azért nemzetközi mércével nem kiemelkedő) magyar és külföldi cégeknek a csoportja, akik pár milliárdos profitot érnek el, de nincs adókedvezményük. Ez lehet olyan 800 cég, ami azért nem sok.

A nagy kérdés az, hogy azokra a cégekre, akik JELENLEG nincsenek Magyarországon kellő vonzerőt gyakorol-e az új kulcs, hogy ide csoportosítsák adójuk egy részét. Nyílt titok, hogy a növekedési adóhitel a GE-re lett szabva (https://www.nav.gov.hu/nav/ado/tarsasagi/Uj_kedvezmeny_a_tarsa20151212.html) aminek következtében a Magyarországon kimutatott profitja megsokszorozódott, és ez többszáz milliárd forint többletbevételt jelent a költségvetésnek. Vajon a kormány annak tudatában, vagy azt remélve vezette-e be az alacsony adókulcsot, hogy ezzel átvesszük a stafétát Luxemburgtól és Írországtól, és egyes multik a nyereségük egy részét idetelepítik? Jó esély van rá, hogy ez rejlik a hirtelen és meglepő fordulat mögött.

Az EU-ban és világszerte egyre jobban büntetik a vállalatokra szabott illetve ide-oda utalgatós, csomagolós (pl. Double Irish with a Dutch Sandwich: http://www.investopedia.com/terms/d/double-irish-with-a-dutch-sandwich.asp és egyéb egzotikus) technikákat, ennek lehet alternatívája az egyszerű, nem cégre, nem iparágra szabott, problémamentes adózás, amely az EU-ban a legalacsonyabb. Nem tudom megítélni, hogy ez mennyire fog működni, a következő 2-3 év társasági adóbevétel számaiból ki fog derülni, hogy bejött-e a kormány számítása. Az biztos, hogy Magyarországon a kapitalisták*, a gazdagok számára adóparadicsomi állapotok vannak...

*kivéve természetesen a nemkívánatos, és szektoradóval sújtott "ellenségek"

9%

2016, November 17 - 14:55

Alapvetően minden adócsökkentést támogatok, a kisebb adók - kisebb állam pártján állok, ezért örülök a ma bejelentett társasági adócsökkentésnek. Ugyanakkor vegyes érzéseim is vannak ezzel kapcsolatban: ha már ennyi mozgástér van a költségvetésben, sokkal szerencsésebb lett volna ezt a munkára rakódó terhek csökkentésére fordítani...

Nézzük tehát a hírt. A társasági adó kulcsa a jövő évtől állítólag egységesen 9% lesz. Mivel 500 millió forint alatti nyereségnél ez eddig is 10% volt, így egyértelmű, hogy ennek a nyertesei a kifejezetten nagyvállalatok, akiknek a nyeresége 500 millió forint felett van, a többieknek majdnem irreleváns. Azonban ezeknél a nagy cégeknél alapvetően nem az dönti el egy beruházás, a munkahelyteremtés sorsát, hogy 9 vagy 19% adó, hanem a befektetési környezet, a hosszabb távú jövőkép, a kiszámíthatóság, az általános működési környezet, a politikai vagy éppen korrupciós helyzet. Így ettől a lépéstől önmagában sok többletberuházásra, fejlődésre nem számíthatunk, habár némi pozitív hatása valószínűleg lesz, de leginkább annyi, hogy több lesz ezeknek a cégeknek a nyeresége (aztán persze lehet őket szidni, hogy kiviszik az országból ezt a pénzt).

Miközben azonban Magyarországon szép lassan kialakult a kapitalisták/gazdagok adóparadicsoma (vállalati nyereségadó egyszámjegyű, magánmegtakarítások TBSZ számlán nem adóznak, lakossági államkötvények kamata a piaci felett, stb.), a munkát terhelő terhek esetén még mindig Európa legrosszabbjai között vagyunk, még akkor is, ha ezen enyhíteni fog a szintén beígért járulékcsökkentés. A tőke jelenleg Magyarországon jóval kisebb kulccsal adózik mint a munka, és ennek több káros következménye van. Egyrészt az elmúlt 6 évben amúgy is megnőtt társadalmi szakadékot tovább mélyíti (latinamerikainizáció), másrészt adóelkerülésre, adóelterelésre ösztönöz. Többször írtam róla, hogy milyen fontos lenne gyorsan, nagymértékben csökkenteni a munka terheit, ugyanis ez csökkentené a kivándorlást, mivel lehetővé tenné a hazai nettó bérek gyorsabb konvergenciáját, illetve versenyképességi oldalról is elengedhetetlen, valamint a jövedelmek, a gazdaság fehérítéséhez is szükséges. A magyar állam még mindig aránytalanul nagy, túlterjeszkedő, túl sok adót szed be. Ha ebben változás van, és kevesebb adóbevételre van szükség (ennek őszintén örülök), akkor inkább a munka és tőke adóztatásának egymáshoz való közelítése lenne célszerű.

(kiváló kollégám az alapblog-on reagált írásomra, az enyémtől eltérő véleményét érdemes elolvasni és megfontolni - engem telefonon már majdnem meggyőzött:)
http://alapblog.hu/eljen-a-kilences/

Mi értelme van a tőzsdén lenni?

2016, November 14 - 14:21

Megvallom őszintén, hogy egy éve, amikor az MNB megvásárolta a Budapesti Értéktőzsdét, nagyon nagy reményeim voltak. Habár nem vagyok híve az állami tulajdonnak a gazdaságban, de úgy gondoltam, hogy lehetőség nyílik a szabályozás és instant-törvénykezés erejével feltámasztani a tőzsdét, olyan környezetet teremtve, ahol megéri új cégeket a tőzsdére hozni, megéri ott finanszírozást keresni, és jól járnak az egésszel a megtakarítók és a magyar gazdaság is:

http://zsiday.hu/blog/t%C3%A9nyleg-lesz-%C3%BAj-t%C5%91zsdei-aranykor

Sajnos egyelőre csalódnom kellett. Eltelt egy év, és nem nagyon történt semmi kézzelfogható. Tőzsdei kibocsátóként ráadásul az elmúlt években azt láttam, hogy egyre drágább, és nehezebb a tőzsdei jelenlét, de cserébe sok haszna nincsen. Amikor a Plotinus Nyrt-t 2011 tavaszán bevezettük a BÉT-re, akkor éves extra-költségeink megálltak pár millió forintból. Azóta azonban sokban nehezedett a helyzet. Egyrészt beszámolóinkat MSZSZ helyett IFRS-ben kell készítenünk, ami jelentős többletkiadásokkal jár, plusz időigényesebb is, ráadásul a Quaestor/Budacash botrányok után olyan szinten lett megszigorítva a könyvvizsgálat, hogy alig van rá jelentkező, és aki van, az is a korábbi árak többszöröséért vállalja, ami nem is csoda.

A tőzsdei jelenlét tehát drága, és nehézkes. Nem lenne ezzel semmi baj, ha cserébe kapnánk valamit, de a tőzsdei cégek nem részesülnek támogatásban. Ugyanúgy adózunk, mint a nem tőzsdei cégek, akiknek azonban sokkal kisebbek a költségei, és egyszerűbb az adminisztrációjuk. A hazai tőzsdei cégekbe fektetők sem kaptak semmilyen külön támogatást, ami miatt megérné nekik mondjuk már meglévő hazai részvényeket/kötvényeket vásárolniuk, esetleg új magyar kibocsátásokban részt venniük - ahelyett, hogy vennének mondjuk Apple vagy Google papírokat. Nem csoda, hogy a befektetői pénzek egy része emiatt külföldi részvényekbe áramlik, pedig erősíthetné akár a hazai gazdaságot is.

A hazai tőzsde magától nem fog feltámadni. Ha a megtakarítók és a kibocsátók nem élveznek olyan kiemelt szerepet, előnyöket, mint a nem tőzsdei cégek, akkor folytatódni fog az elmúlt évek tetszhalott állapota, és a tőzsde, amely a gazdaságfejlesztés motorja lehetne, kihasználatlanul, eltékozolt lehetőségként parlagon marad.

A dezinfláció vége

2016, November 12 - 10:54

Az 1980-as évek elejétől folyamatos dezinfláció, később enyhe defláció alakult ki világszerte, ennek azonban valószínűleg vége. A dezinfláció fő okai a dereguláció, globalizáció, világkereskedelem fejlődése voltak. A kelet-európai, kínai, mexikói, stb. munkaerő bekapcsolódása a globális vérkeringésbe mindenki számára olcsóbbá tette az árucikkeket, a jegybanki függetlenség erősödése pedig garantálta, hogy az inflációnak esélye sem lehet. Ennek azonban vége szakadhat. A fehér közép/alsóközéposztály lázadása a világban (Brexit, Trump, Podemos, Sziriza, Le Pen, stb.) megállítani látszik a globalizációt, ismét előtérbe kerülhet a protekcionizmus. Ezzel párhuzamosan beindulhat az állami költekezés (infrastruktúrafejlesztés, ez hangsúlyos pl. Trump programjában, elnöki beköszönő beszédében is gyakorlatilag egyetlen konkrétumként ezt említette meg), természetesen hitelből. Ráadásul a jegybankok világszerte folyamatosan veszítik el függetlenségüket, rá vannak kényszerítve az állami gazdaságpolitikával való kooperációra.

A protekcionizmus, az alsó középosztály felé történő jövedelemátcsoportosítás (ők, ellenben a gazdagokkal, elköltik, ami többletpénzt kapnak), állami költekezés egyértelműen inflatórikus. Ráadásul ez a fordulat akkor következik be, amikor a válságból már nagyjából kijött a legtöbb fejlett állam, tehát a munkaerőpiac sem túl laza, nincs sok szabad munkaerő (pl. Japánban, Németországban, USA-ban), így gyors bér- majd ebből következően árnyomást generálhat.

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a dezinfláció korának vége, és a kötvénypiacokon végbemenő heves változás ennek esélyére utalhat. Könnyen lehet, hogy a mostani időszakra fordulópontként tekintünk majd vissza (hasonlóan 1980-81-hez), amikor a korábban uralkodó nagy piac trendek megfordultak: a 35 éves kötvénypiaci árfolyamemelkedés (hozamesés) tényleg véget érhetett.

Magyar vonatkozás: a kiterjeszkedő állam, a strómannoligarchia térnyerése (=verseny csökkenése=árverseny csökkenése=áremelkedés), a szűk munkaerőpiac, a bérek agresszív, immár államilag támogatott felfutása (persze magától is megtörténne, de így gyorsabb), a jegybank által szándékoltan gyengén tartott forint ugyanebbe az irányba mutat: gyorsan, teljesen váratlanul felbukkanhat idehaza is az infláció. És nem fog a bűvös 3%-nál falba ütközve megállni...

Így a következő évek programja idehaza - mint korábban is írtam - a nominálisan kétszámjegyű bérnövekedéssel, folyamatos külső egyenlegromlással (ez egyelőre nem nagy probléma), egyre gyorsuló inflációval (ha a lakásárakat/bérleti díjakat is amerikai módra figyelembe vennénk, akkor már most 4% infláció lenne idehaza!) , tartósan alacsony rövid oldali kamatszinttel, és stabilan 300 körüli euró-forint árfolyammal járhat. A hazai gazdaság/bérek reálfelértékelődése így mehet végbe a következő pár évben.

A tankönyvek szerint lehetetlen

2016, November 10 - 17:09

Orbán Viktor az EBRD konferenciáján a sajtóhírek szerint azt mondta, hogy a "tankönyvek szerint lehetetlen" egyszerre költségvetési fegyelmet tartani, foglalkoztatást növelni, adósságot csökkenteni, GDP-t növelni, azonban Magyarországnak sikerült, mert szakított a régi beidegződésekkel.

Ez több ponton sem igaz.

1. A tankönyvek szerint mindez lehetséges. Sőt, az az ország, amelynek magas a potenciális növekedése, amely képes arra, hogy gyorsan növelje a termelékenységét az pont ezt tudja végrehajtani, erre jó példa Hong Kong vagy Szingapúr is, ahol a hazainál jóval nagyobb növekedés volt évtizedeken át (!!!) a fiskális fegyelem fellazulása nélkül, miközben nőtt a foglalkoztatás, és csökkent az adósság (vagy nőtt az ország megtakarítása, ami ugyanaz pepitában).
2. Magyarországon ráadásul nem is ez történt, a narratíva téves. Magyarországon egy klasszikus költségvetési költekezés generálta, azaz standard keynes-i fellendülést sikerült létrehozni, csak a forrásokat ehhez nem a költségvetés eladósodása, hanem Európa nyújtotta. De ez lényegében ugyanaz a mechanizmus, az állam elköltött egy csomó pénzt, és lőn növekedés. Valójában a hazai költségvetési hiány 6-8% között lett volna, ha nem EU-pénzeket költünk, hanem a sajátunkat, de hatásait illetően pont ugyanott tartunk, azaz gazdasági növekedési hatásokat tekintve ez az egész egy fiskális expanziónak, költségvetési stimulus által generált növekedésnek felel meg. (egyébként valójában meg tényleg az történt, hogy az EU beutalt ide egy rakat eurót, amelyet "fedezetként használva" az MNB nyomtatott egy csomó forintot, és azt költötte el a költségvetés)
3. Sőt, mindezek eredménye nem is lett kirobbanó növekedés. Nézzük meg, hogy a hozzánk hasonló, de nálunk jellemzően kevesebb EU-támogatást kapó országok GDP-je mennyit nőtt 2010-15 között:

Magyarország 10%
Csehország 10,7%
Románia 13,7%
Szlovákia 18,1%
Lengyelország 22,2%

Nagyon örülök, hogy Magyarországon fellendülés van, sőt azt gondolom, hogy szerencsére ez még egy ideig így is marad, viszont fontos, hogy tisztán lássunk, tudjuk, hogy mi miért történik. Ne éljük azért ennyire bele magunkat a tündérmesébe!

Mihez ért Trump?

2016, November 9 - 16:54

Ha megnézzük Trump üzleti karrierjét, akkor két dologhoz ért: mások hasába lyukat beszélve, meggyőzi őket bármiről - különösen saját zsenialitásáról -, illetve kölcsönpénzből hatalmas épületeket húz fel. Aztán persze az adósságot nem adja meg.

Az elnökké válás útján az első képességét kellett igénybe vennie, elnökként pedig valószínűleg a másodikat fogja kamatoztatni. Trump vállalkozásainak lényege, hogy részvényesektől, kötvényesektől, bankoktól vett fel annyi pénzt hitelbe amennyit csak adtak neki, majd mindenféle projekteket csinált belőle, természetesen úgy, hogy ő már az elejétől nagy pénzeket vegyen ki az egészből, elsősorban a "Trump" márkanév használatáért. Később gyakran kiderült, hogy a projekt nem életképes, a részvényesek és kötvényesek hatalmasat buktak, az adósság nem lett visszafizetve, de Trump addigra már nagyon is jól járt.

Trump, az új elnök ezt fogja csinálni valószínűleg a következő években is: annyi hitelt vesz fel, amennyit csak lehet, és grandiózus infrastrukturális projektekbe fogja nyomni: épületek, autópályák, vízerőmű, Nagy Fal, bármi ami hatalmas és látványos. Ez egyébként pont az, amire sok közgazdász szerint szükség van a gazdaságok beindításához: infrastruktúrafejlesztés állami eladósodásból. És úgy tűnik a piacok pont ezt kezdték árazni. A nagy hitelfelvétel és költekezés eredménye valószínűleg növekedés és infláció lesz, valamint egy csomó állampapír kibocsátása. Nem csoda, hogy ma az amerikai 10-éves állampapírok hozama a tegnapi 1,8% körüli hozamról - bár reggel a nagy ijedelemben a hozam 1,7%-ra esett, már 1,95%-ra emelkedett.

Nem sokat tudunk arról, hogy mit fog csinálni Trump, de eddigi munkássága alapján a hitelfelvételhez és a kölcsönvett pénz grandiózus elköltéséhez nagyon ért. A piacok azt mondják, hogy ezt fogja elnökként is folytatni.

Zeitgeist

2016, November 9 - 08:54

Minden kornak megvan a saját fő gondolati csapása, a társadalom irányultsága, a korszellem, a Zeitgeist. A Brexit és Trump megválasztása, az M5S mozgalom Olaszországban, a Podemos, Ciudadanos előretörése Spanyolországban mind ugyanazt jelzik: a hagyományos pártstruktúrák nem tudnak választ adni a fő problémára, aminek a legjobb kifejezése az Elefánt-görbe:

http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-06-27/get-ready-to-see-this-...

A görbe azt mutatja, hogy a világ különböző vagyoni helyzetben lévő rétegeinek jövedelme hogyan változott az elmúlt 20-30 évben. Jól látható, hogy a globalizáció, a liberalizáció, a világkereskedelem a Föld 2/3-ának hihetetlen vagyoni gyarapodást hozott, ez a 2/3 azonban alapvetően nem a fejlett országokban van, hanem Latin-Amerikában, Ázsiában, Afrikában. A fejlett országok alsó-közép és középosztálya az elmúlt évtizedekben a fenti folyamatok (amelyeket Thatcher és Reagan indított el) vesztesei voltak. Ők azok, akik nem gazdagodtak, miközben azonban a fejlett országok értelmisége, illetve a gazdasági elit azért szintén nyertese volt a változásoknak, így a az amerikai/európai munkások szendvicsbe kerültek: jöttek fel a kínaiak, koreaiak, botswanaiak, gazdagodtak a korábban is gazdagok, csak ők nem. A gazdagok offshore-struktúrákon keresztül, a multinacionális cégek a pénzek ide-oda utaztatásával kerülik el az adózást, miközben egyébként a sima adókulcsaik is számottevően csökkentek. Eközben a kádári értelemben vett kisember azt látja, hogy nem jut ötről a hatra. 1960-ban a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcs 91% volt az USA-ban (!!!), ma 39,6%, és hasonló folyamatok zajlottak le a vállalati adózás területén globálisan is.

A gazdagok gazdagodtak, a fehér középosztály pedig nem jutott előre. Ebből azonban elegük van, és változást akarnak. A kérdés az, hogy ez milyen formában fog bekövetkezni, a választók ugyanis nem mindig azt kapják, amit szeretnének. Például idehaza hasonló elégedetlenség (a kádári jólét utáni vágy) vezetett a Fidesz győzelméhez, ám a magyar kormány gazdaságpolitikájával valójában pont a gazdagok jártak jól. Nem tudjuk előre megmondani, hogy egy Trump vezette Amerika hasonló utat jár-e be, és miközben populista jelszavakkal kielégíti választóit, közben továbbra is a jómódúakat támogatja-e anyagilag. A Trump-elnökség gazdaságpolitikai kihatásai egyelőre előrejelezhetetlenek szerintem.

Ugyanakkor az jól látszik, hogy a világ gazdaságpolitikusainak választ kell adniuk a (relatív módon, globális értelemben) lecsúszó fejlett országokbeli közép/alsóközéposztály problémáira, ami valószínűleg elkerülhetetlenül a vállalatok, a gazdagok magasabb adóztatásával, a jövedelem átcsoportosításával, a globalizáció lassulásával/visszafordulásával fog járni. Ez a tőkéseknek, a nagy vagyonok tulajdonosainak definíciószerűen nem lehet jó...

Vagy ahogy Virág elvtárs mondta: Nem szívesen lennék most az imperialisták helyében:
https://www.youtube.com/watch?v=-5Sh5omf7CU