Zsiday-blog

Gazdaság=Klíma=Káosz

2017, Május 20 - 08:32

Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e erről a témáról, mivel alapvetően nem értek hozzá, de aztán arra jutottam, hogy mégis érdemes, ugyanis mind a gazdaság/tőkepiacok, mind a földi klíma nem-lineáris rendszerek, így botcsinálta gazdaságkutatóként/piaci szereplőként elég sok gyakorlati tapasztalatom van az ilyen jellegű rendszerek működésében, valószínűleg jóval több, mint a klímakutatóknak.
A nem-lineáris rendszerek olyanok, amelyekben a bemeneti változó (input) egységnyi megváltozása nem minden esetben ugyanakkora kimeneti (output) változást okoz. Erre jó példa a gazdaságban a kamatemelések mértéke és hatása. Ha a jegybank túlhevülést lát, akkor megemeli a kamatot. Lehet, hogy ennek semmi hatása nincs, sőt az is lehet, hogy a gazdaság tovább gyorsul. A következő emelésre mondjuk kicsit lassul a gazdaság, és ugyanígy kicsit lassul minden egyes kamatemelésre, amíg egyszercsak, az utolsó kamatemelésre, hirtelen teljesen összeomlik. Ezeknek a rendszereknek a belső logikája olyan is lehet (sőt gyakran olyan!), hogy egy ideig lineárisnak tűnnek, azaz minden egységnyi input változás nagyjából ugyanakkora output változást okoz, egészen addig amíg el nem érik a szakadék szélét, a "tipping point"-ot, amikor hirtelen a korábbi szabályszerűségek teljesen felborulnak, és a legutolsó egységnyi input változás teljesen mást eredményez, mint minden korábbi.

Ez véleményem szerint rendkívül aktuális. Az északi félteke időjárását ugyanis nagyon nagy mértékben meghatározza az Arktiszt fedő jégtakaró. Ennek hatása egy csomó mindenben érvényesül, amibe most nem mennék bele, de nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az Északi-sark környékén sokmillió négyzetkilométeren jégtakaró van, vagy tenger. Előbbi esetben ugyanis például télen -30 fok van ott, utóbbi esetben meg nagyjából nulla: hiába nem süt a nap fél évig, a tenger visszamelegíti a levegőt. Amennyiben a sarki jég elolvadna, akkor Európa időjárása (főleg a téli/tavaszi) minden valószínűséggel drasztikusan megváltozna. Nem tudjuk pontosan hogyan, de ha tőlünk északra januárban nem -30 van, hanem nulla, akkor nálunk is sokkal melegebbek lesznek a telek, akár teljesen mediterránra váltva. (Viszont ez nem okoz számottevő tengerszint emelkedést, mert csak annyi történik, hogy az amúgy is vízben lévő víz, azaz jég, ismét elolvad!)
A nagy kérdés ezért az, hogy mikor olvad el a sarki jég? Ezzel kapcsolatban a klíma-előrejelzések abszolút nincsenek kapcsolatban a valósággal, a változások sokkal-sokkal gyorsabbak, mint az előrejelzésekben szerepel. Valószínűleg olyan folyamatok zajlanak az Arktiszon, amelyeket nem teljesen értünk. Viszont tudjuk azt, hogy a múltban is voltak olyan hirtelen változások, amikor a klíma az egyik rendszer-felállásból átváltott a másikba; míg korábban úgy vélték, hogy például a jégkorszakba becsúszás vagy az abból való kilábalás lassú, több évszázados folyamat volt, egyre több kutatás mutat abba az irányba, hogy sokszor előfordult, hogy néhány év vagy évtized alatt zajlottak le egészen drasztikus változások, például a hőmérséklet akár 10-15 fokkal megugrott Észak-Európában/Grönlandon ilyen rövid időn belül!
Mivel úgy tűnik, hogy az elmúlt 25-30 évben a (szeptemberi) jég mennyiségének 2/3-át "elfogyasztottuk", és mivel elég erős pozitív visszacsatolások vannak a rendszerben, ezért nem alaptalan azt feltételezni, hogy pár éven belül felgyorsulhatnak a változások, és az egyre vékonyabb jégtakaró helyett egyre hosszabb időre nyílt víz borítja majd az Arktiszt.

És itt jön a tőkepiaci hasonlat:

Ez az egész olyan, mint egy medvepiac. A medvepiacon is úgy zajlanak gyakran az események, hogy az árfolyamok esnek, esegetnek, viszonylag szépen, stabilan, de a rendszerben lévő pozitív visszacsatolások miatt általában úgy érnek véget, hogy a piac utolsó eső szakaszában az esés begyorsul, majd gyakran teljesen pánikszerűvé válik, és sokszor maga az árfolyamesés, azaz az árfolyamváltozás nagyobb része a medvepiac utolsó pár napjára korlátozódik. A klíma esetén nem a befektetők jelenléte és motivációjuk, hanem a rendszer logikája és belső visszacsatolásai miatt alakult ki a múltban sokszor ilyen folyamat, és jó eséllyel ismét egy ilyenhez közeledünk az arktiszi jég és vele Európa éghajlata kapcsán. Természetesen éppúgy, mint a piacoknál, itt sem tudja senki megmondani, hogy mikor indul a "pánik", a "begyorsulás". Lehet, hogy idén, de lehet, hogy csak 10 év múlva. Amikor ez bekövetkezik, akkor a sarki jég jelentős része nagyon gyorsan, akár pár év alatt is eltűnhet.

Habár úgy vélem, hogy az emberiség - mivel már korábban is sok hasonló változáshoz alkalmazkodott, és azóta nagyon jelentős fejlődést ért el - egyáltalán nem kerül veszélybe emiatt, de valószínűleg annak igen komoly gazdasági vonatkozásai lennének, ha a fenti folyamat pár év alatt lejátszódna, és az északi félteke mérsékelt övi része hirtelen mediterránná válna. Abszolút szakértelem nélkül, csak a tőkepiaci trendek (mondhatni nem-lineáris rendszerek) ismeretében azt gondolom, hogy jó esély van arra, hogy ez a következő 20 évben bekövetkezik, és az eddig lineárisnak tűnő folyamat hirtelen egy nagyobb ugrással folytatódik. A lényeg az, hogy a korábbi lineáris trendek, pl. az évtizedenként 0,2-0,3 fokos hőmérséklet-emelkedés helyett akár 1-2 évtized alatt bekövetkezhet 2-3-4-5 fok változás is, a "begyorsulás". A jelenlegi klímakivetítések gyakorlatilag lineáris extrapolációkat mutatnak, amely egy nem-lineáris rendszer esetében nyilván nem valószerű, mert lesz egy pont, ahol a lineáris változások hirtelen egy ugrással folytatódnak. Persze, hogy mikor, azt senki sem tudja, ezért is nincs benne az előrejelzésekben, de attól mi még tudjuk, hogy a változások nem egyenletesen zajlanak le, hanem egy ideig egyenletesen, aztán hirtelen.

A nagy kérdés, hogy milyen gazdasági következménye van annak, ha Budapest időjárása rövid időn belül rómaivá, Moszkva időjárása budapestivé válik?
Gondolom a bundagyártó cégeket nem érdemes nagyon drágán megvenni, de bizonyára vannak kevésbé egyértelmű következmények is. Számos más iparágban érdemes végiggondolni, hogy hol, mit okozhat ez. De nem csak a tőzsdén, hanem az ingatlanpiacon is komoly hatása lehet, hiszen például a síparadicsomokban megvett ingatlanok gyorsan veszíthetnek értékükből, viszont a korábban túl hidegnek tűnő mezőgazdasági területek brutálisan felértékelődhetnek. Azt gondolom, hogy a közép-hosszútávú befektetéseknél a fentieket akkor is érdemes figyelembe venni, ha fogalmunk sincs, hogy pontosan mikor következnek be...

Bővebben, illetve a hivatkozott tudományos munkák:

http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/grl.50316/pdf
http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1029/2011JC007110/full (a 11. ábra mutatja a valóságot és a modelleket, kb. ott tartunk, ahol 2050-ben kellene lennünk)
http://psc.apl.uw.edu/research/projects/arctic-sea-ice-volume-anomaly/
https://nsidc.org/arcticseaicenews/
https://svs.gsfc.nasa.gov/4489
http://met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/megfigyelt_valtozasok/Magyarorszag/

Népességcsökkenés = hozamcsökkenés

2017, Május 11 - 07:57

Az elmúlt időszak befektetési hozamait alapvetően befolyásolta, hogy olyan világban éltünk, ahol a népesség nőtt. Ez a világ változóban van, a fejlett országok nagy részének lakossága csökkenni vagy jobb esetben is stagnálni fog, és ez rendkívüli változásokat fog okozni a különböző befektetések hozamában.

Erre a legjobb példa az ingatlanpiac. A múltban a folyamatos népességgyarapodás miatt egyre több ingatlanra volt szükség, az ingatlanok ára alapvetően folyamatosan emelkedett. De mi a helyzet egy olyan világban, ahol a népesség fogy? Egy ilyen világban nincs értelme új ingatlanokat építeni, a régi ingatlanok mélyen újraelőállítási értékük alatt forognak, és bár olcsónak tűnnek, sosincs oka, hogy drágábbá váljanak. És ez nem csak fantázia, ugyanis ez a világ már megérkezett a magyar vidékre, ahol folyamatosan fogy a népesség, különösen a kisebb településeken. Ezeken a helyeken nyugodtan lehet azzal számolni, hogy egy újonnan épített ingatlan 20-30 év múlva szinte semmit sem fog érni, akármilyen jó minőségű, mert egyszerűen nem lesz, aki lakjon benne. Egy kis magyar falu természetesen ebből a szempontból extrém példa, de ugyanez igaz a városokra is. A városok lakossága a múltban szinte folyamatosan nőtt, emiatt a városi ingatlanokba történő befektetés szinte kockázatmentes volt, még a 100 éves épületek is bőven értek pénzt, és nyugodtan lehetett azzal számolni, hogy ezekben a városokban az ingatlanok hosszútávú hozama = kiadási hozam plusz minimum az infláció mínusz éves 1-2% amortizáció; azaz ezekkel az ingatlanokkal, ha 1-2% felett volt a kiadási hozam (és bőven afelett volt), komoly reálhozamot lehetett elérni.

Ha megnézzük, hogyan fog alakulni a várható lakosság Magyarországon a jövőben, akkor a kép lesújtó. A központi régión kívül már most is mindenhol lakosságcsökkenés zajlik:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/ez_az_igazi_baj_lassan_kiurul_fel_magya...

Ahol pedig csökken a lakosság, ott az ingatlanok hosszútávú hozama egészen másképpen alakul, ugyanis valószínűleg egyrészt egy idő után nem lehet kiadni őket, másrészt pedig 20-30 év alatt le kell írni nullára az értéküket, így könnyen lehet hogy egy jelenleg 7-8% kiadási hozammal kecsegtető ingatlan összesített hozama is végül negatív lesz. Reálértékben szinte biztos, de akár még nominálisan is.
Ugyanez egyébként igaz a részvénypiacra is: azok a vállalatok, amelyek olyan régiókban fektetnek be, ahol csökken a népesség (és máshol nem), folyamatos árbevétel- és profiteróziót fognak elszenvedni,emiatt osztalékuk csökken, és a romló kilátások miatt a különböző (P/E, EV/EBITDA, stb.) értékelési szintjük is, így szintén igaz lehet rájuk, hogy magas osztalékhozam mellett is rossz befektetések lehetnek.

A jövőben tehát a korábban megszokottól eltérően a fejlett világ passzív részvény vagy ingatlanbefektetései korántsem biztos, hogy komoly reálhozamot tudnak termelni, sőt könnyen lehet, hogy reálveszteséget fognak generálni. Ez nem olyan jó hír, pláne, hogy a kötvénybefektetések pedig garantáltan negatív reálhozamot hoznak. Nincsenek könnyű helyzetben a megtakarítók, a következő 10-15 évben ugyanis szinten minden befektetés hozamkilátása nagyon csekély, még vagyonmegőrzésre is alig alkalmas.

Természetesen ennek ellenére az 1-2-3 éves kilátások ettől még lehetnek akár teljesen eltérőek is, és például az európai/hazai ingatlanpiacon szerintem még komoly felfelépotenciál van. Több kérdést is kaptam ezzel kapcsolatban mostanában, ezért csak azt tudom leírni, amit korábban is többször:

A hazai ingatlanpiacon strukturálisan a fenti demográfiai folyamatok miatt csak a nagyvárosokra érdemes koncentrálni. A legfontosabb ármeghatározó tényezők a bérnövekedés/gazdasági növekedés, és a kamatszint/hitelek elérhetősége. Mivel a következő 2-3 évben ezek még jó eséllyel pozitívak lesznek, ezért simán nőhetnek tovább az árak. SŐT! Az egyre extrémebb negatív reálkamatszint miatt idehaza jó esélye van egy komolyabb ingatlanbuborék kialakulásának is: egyszerűen nincs hová rakni a befektetni való pénzeket, a hitel nagyon olcsó, a gazdaság pedig nő. A tartósan negatív reálkamatok szinte mindig, mindenhol buborékot generáltak, ez most sem nagyon lehet másképp.Ha viszont ez a buborék bekövetkezne, akkor utána a leeresztése sok-sok éven át fog tartani, súlyosan negatív gazdasági következményekkel, és akár 1-2 évtizeden át is nominálisan stagnáló árakkal...

Globális gazdasági ciklus

2017, Május 9 - 09:15

Mostanában többen megkérdezték tőlem, hogy hol tartunk a globális gazdasági ciklusban. Ez nagyon lényeges kérdés, és természetesen ha pontosan tudnék rá válaszolni, az nagyon sok pénzt érne. Mindenesetre leírom, hogy most mit gondolok erről, bár biztos, hogy 6 hónapja nem ezt gondoltam, és valószínűleg 6 hónap múlva sem ezt fogom gondolni.
A legfontosabb, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók is emberek, és emiatt leginkább a közelmúlt tapasztalataiból indulnak ki (ahogy mondani szokták, a tábornokok is mindig a legutolsó háborút akarják megnyerni, pedig a következő háború már valószínűleg másmilyen lesz). Az elmúlt években a gazdaságpolitikusok azt látták, hogy infláció nincs, nem is lesz soha, a gazdasági növekedés pedig törékeny. Emiatt óvatosak lesznek, nehogy szétzúzzák a gazdasági növekedést, és nem nagyon fognak megijedni az infláció megjelenésétől.
A legsikeresebb és legértelmesebb jegybankok egyike az amerikai Fed. Ők elég jól látják, hogy a gazdaság teljes kapacitás környékére ért, és mindenképpen akarnak kamatot emelni. Szerintem a rövidebb távú kamatemelések esélyét emiatt szerintem alulbecsli a piac, ugyanis elég gyorsan 2-3% körül találhatjuk magunkat, viszont ennél feljebb valószínűleg csak akkor mennének, ha komoly inflációs jeleket látnának - pont azért, mert nem akarják, hogy nagy növekedési áldozat legyen. Az európaiak track-recordja borzasztó, de valószínűleg késleltetve követik az amerikaiakat, a következő hónapokban visszatérnek a nulla-poztiív kamatok világába, valahova 0-1% közé. A nagy kérdés, hogy ennyi monetáris szigorítás megárt-e a gazdaságnak (fiskális oldalról nem várható megszorítás). Ha balul jön ki a lépés, akkor lehet, pláne, ha közben még kapunk egy kínai sokkot is (vagy valami más, jelenleg előre nem látott külső negatív lökést). Valószínűleg ezek eredőjeként 20(18)-19-(20?)-ban/ben lehet egy nagyobb lassulás, vagy akár rövidebb recesszió is. Ha/amikor ez bekövetkezik, akkor mind a piaci szereplők (ÚRISTEN? kezdődik 2008 ismét!!!), mind a gazdasági döntéshozók nagyon meg fognak ijedni, és azonnal visszavágják a kamatokat nullába, beindítják a QE-t/költségvetési költekezést, stb. Emiatt ez a recesszió véleményem szerint sekély és rövid életű lesz, nagyon jó vásárlási alkalom. Utána viszont minden tekintetben megnyílik a tér az infláció komolyabb visszatérésére.

Nagyjából ez a vízióm a következő 2-3 évre, ami vagy bejön vagy nem. Biztos, hogy ahogy telik az idő, és változik a helyzet, újra kell majd értékelni a dolgokat, de most ebből indulok ki. Véleményem szerint mély gazdasági recesszió á lá 2008-9 nem várható a következő években, kisebb megingás(ok) igen, gyors gazdaságpolitikai válaszok igen, és ez előbb-utóbb globálisan is megágyaz az inflációnak. Tekintve, hogy Magyarországon a gazdaságpolitikusok amúgy is gőzerővel dolgoznak az infláció visszatérésén, ha ez világszinten is lendületet kap, akkor hosszabb (5+ éves) távon igen komoly meglepetések is jöhetnek ezen a téren idehaza.

A gonosz spekulánsok és a jó befektetők

2017, Április 29 - 14:13

Tudjátok mi a különbség a spekuláns és a befektető között?

A politikusok tudják. Amikor valaki egy adott ország devizáját vásárolja, államkötvényeit, részvényeit, vállalatait veszi, akkor ő egy kiváló befektető, aki az ország jobbulásáért tesz, aki erősíti a honi devizát, támogatja az adósságfinanszírozást, egyszóval jót tesz az országgal, amiért minden tiszteletet megérdemel. Kedvesen, barátságosan kell vele bánni. Viszont ha ugyanez az ember - esetleg azt látva hogy az adott ország vezetői meghibbantak, vagy recesszió közeledtét sejti, vagy mert szüksége van a pénzre - elkezdi eladni ugyanezeket az eszközöket, kivonul az országból, akkor egyből gonosz spekulánssá válik. Olyan emberré, aki az ország romlását akarja. Sőt, gyakran már az is elég ehhez, ha ki akarja vinni az országból a megtermelt profitot (amelyet a korábbi befektetésein, amikor még tiszteletreméltó befektető volt, megkeresett).

Pedig a motiváció mindig ugyanaz: józan vagy kevésbé józan megfontolás alapján a befektető/spekuláns úgy látja valami okból , hogy az ország ügyei jó (rossz) irányba mennek, és ebből profitálni óhajt, így megveszi (eladja) az adott ország különböző eszközeit: kötvényeit, részvényeit, devizáját. Nem a gonoszság mozgatja, hanem az a várakozása, hogy pénzt fog keresni. Nem azért veszi meg a dollárt, a forintot, a magyar államkötvényt, mert jót akar Trumpnak vagy Orbánnak, és nem is azért adja el (ne adj isten shortolja be) ezeket, mert utálja a fent említett személyeket. Sőt, simán lehet, hogy imádja Trumpot, de attól tart, hogy politikája mondjuk atomháborúhoz vezet, ezért eladja a dollárt, és helyette aranyat, svájci frankot vagy babkonzervet vesz. És az is lehet, hogy utálja Orbán Viktor, de azt gondolja, hogy a magyar állampapírok kamata még mindig sokkal jobb, mint bármi más, így vásárol belőlük.

Nem véletlen szokták a befektetőket/spekulánsokat a szavanna ragadozóihoz hasonlítani. Nem a legnagyobb kafferbivalyra támadnak, hanem a sérült, háromlábú gazellára, amely nem tud elfutni. Olyan befektetést keresnek, aminek kicsi a(z érzékelt) kockázata, de nagy a (várható) hozama. Az oroszlánok egészségesen tartják a csordát, a befektetők pedig a gazdaságot. Ha egy ország vezetése meghibban, akkor onnan a saját lakossága (akik pont olyan spekulánsok mint bárki más!) fogja kimenekíteni a pénzt, amitől a devizája meggyengül, államadósságát nem lesz, aki finanszírozza, és a kormányzat jó esetben irányváltásra készül (rossz esetben megtiltják a deviza külföldre vitelét, még rosszabb esetben az emberek külföldre utazását is).

És most nem akarok elkezdeni Soros-ozni, de miután idehaza mostanában annyiszor elmondták, hogy Soros milyen kártékony, és mekkora szenvedést okozott az angol népnek, érdemes utánaolvasni, hogy valójában mi történt. Nagyon röviden a helyzet az volt, hogy a brit kormány összekötötte a devizáját a német márkával (az euró előfutáraként), de ez természetszerűen szükségessé tette, hogy a két országa kamata is egyforma legyen (ha nem az lett volna, akkor kockázatmentes hozamot lehetett volna elérni az egyik pénz másikra átváltásával, abban kamatoztatásával, majd visszaváltásával). Namost, a német újraegyesítés miatt Németországban megugrott az infláció, és jól fel kellett emelni a kamatokat, de Angliában meg ekkortájt éppen egyre mélyült a recesszió, naponta ezrekkel nőtt a munkanélküliség, és kamatot kellett volna rég vágni (hogy felélesszék a gazdaságot), de nem lehetett, mert bevállalták a devizák egymáshoz kötését. A brit recesszió meg csak mélyült, a munkanélküliek száma nőtt, a helyzet egyre elviselhetetlenebb lett. Ekkor számos gonosz spekuláns azt mondta, hogy ez teljesen lehetetlen helyzet, aminek úgyis az lesz a vége, hogy a britek ha választhatnak - és választhattak!!! - a között, hogy fenntartsák a devizák egymáshoz rögzítését (ami a kamatok magasan tartását jelentette), vagy feltámasszák egyre gyengülő gazdaságukat, akkor úgyis azt fogják választani, hogy leviszik a kamatokat, megállítják a recessziót, és inkább hagyják, hogy a font meggyengüljön - bármennyire is ennek ellenkezőjét állították naponta a politikusok. A választás újabb egymillió munkanélküli és a font meggyengítése között elkerülhetetlennek látszott: ez volt a példabeli háromlábú gazella. Az oroszlánok pedig rámozdultak. A britek pár nap után inkább levitték a kamatokat és elengedték a fontot, ami jelentősen meggyengült. A kamatok csökkentése után a gazdaság talpraállt, és megindult a munkahelyek számának növekedése. Ez persze - amint már fentebb leírtam - nem azt jelenti, hogy Soros és a többi spekuláns szíve vágya az volt, hogy fellendüljön a brit gazdaság, hanem csak azt, hogy elkerülhetetlennek látták ezt az utat, és szerettek volna rajta pénzt keresni. Ennek során pár héttel-hónappal előbbre hozták a font gyengülését, mint ahogy az egyébként is valószínűleg bekövetkezett volna. Ezzel előbbre hozták a brit gazdaság talpraállását is, így valójában nem, hogy károkat, hanem hatalmas hasznot hajtottak, hiszen sokkal kevesebb ember, sokkal kevesebb ideig maradt munkanélküli, mint egyébként lett volna (akit érdekel, hogy mi történt akkor, amikor a britek makacsabbak voltak, és ragaszkodtak a túlértékelt árfolyamhoz, az olvasgasson a 20-as évek monetáris történelméről, amikor az aranystandardhoz való strikt ragaszkodás hosszú éveken át többmilliós felesleges munkanélküliséget, szegénységet, éhezést okozott)...

És végül a lényeg: mindenki spekulál. Aki lakást vesz most, mert azt gondolja, hogy 2 év múlva csak drágábban tudná. és az is, aki nem, mert szerinte már csak lefele mehetnek a lakásárak. Aki angolul tanul, mert azt gondolja, hogy azzal majd többet fog keresni. Aki búza helyett kukoricát vet, mert azt gondolja, hogy annak megugrik az ára. Aki aranyat vesz, mert fél a pénzügyi rendszer összeomlásától. Sőt az is, aki inflációkövető lakossági magyar állampapírt vásárol, mert azt gondolja, hogy megugrik majd az infláció.

A spekuláció mozgatja a gazdaságot, mindig is így volt, és előrelátható ideig így is lesz. Ezt nem muszáj szeretni, de érdemes elfogadni. Mint ahogy azt is, hogy a gazdasági törvényszerűségeket nem lehet megkerülni. Sem 21.századi szocializmussal á lá Venezuela, sem harmadikutas, unortodox megoldásokkal. Ameddig az önérdek vezeti az embereket, és nem jön el a krisztusi mennyeknek országa, ahol megszűnik az egó uralma, addig ez így lesz...

Olvasnivaló, akit bővebben érdekel a font megtámadása:
https://priceonomics.com/the-trade-of-the-century-when-george-soros-broke/

(a témaötletért és a linkért köszönet Orsinak!)

A cseh jegybank esete a tömött diszkóval

2017, Április 21 - 14:44

A svájci jegybank elképesztően idióta 2015. januári lépése után (erről akkor bővebben írtam) már nem támasztok magas elvárásokat a jegybankárokkal szemben (tisztelet a természetesen létező kivételnek!), és a cseh jegybank elmúlt 2 éves ténykedése sem cáfolt rá erre. A csehek (az egyébként nem létező) deflációs veszélyre hivatkozva 2013 vége felé új árfolyamrendszert vezettek be, határozott szándékuk volt ugyanis a korona gyengítése, ezzel vélték elkerülni a deflációs spirál kialakulását. Megmondták, hogy a korona nem erősödhet a 27-es szint alá az euróval szemben (szerintem ezzel elkövették az első hibát). Azonban a cseh gazdaság felfutása (ami illeszkedett az általános KEU-fellendülésbe) miatt ehhez a szép szavak nem voltak elegendőek, és 2015 nyarától a cseh korona elkezdett volna erősödni, de a jegybank - ígéretéhez híven - nem hagyta ezt, és hamarosan egyre nagyobb mennyiségben kezdte el venni az eurót, és adni a frissen nyomtatott cseh koronát, hogy az erősödést megakadályozza.

A folyamat először még (valószínűleg) a természetes tőkemozgásokból eredt, de hamarosan a spekulánsok is vérszagot kaptak. A 2015 januári svájci fiaskóból levonták a tanulságot: ha egy jegybank gyengén akarja tartani a devizáját, az nem fog sikerülni neki, az árfolyamkorlátot egyszer csak elengedi, és hatalmas erősödés következik be ezután a devizában. Mindenkinek a svájci példa lebegett a szeme előtt, és elhatározták, hogy ez alkalommal nem fog ki rajtuk a jegybank: most nyerni fognak az ügyleten. A nemzetközi befektetők elképesztő ütemben kezdték el venni a cseh koronát, a jegybank pedig csak adta-adta nekik, és vette cserébe az eurót, az árfolyamot a 27-hez cövekelve. A jegybanki tartalékok 40-ről 130 milliárd euróra emelkedtek, azaz majdnem 100 milliárd eurónyi spekulatív pénz áramlott be Csehországba, a korona erősödésére spekulálva - ez hatalmas összeg. Ha ez még nem lett volna elég, a cseh jegybank volt annyira ostoba, hogy előre elárulta, hogy legalább 2017 második negyedévéig tartja fenn az árfolyamrögzítést (a helyzetből mindenki megértette: pontosan addig). Ez felhívás volt keringőre: jöjjön mindenki, aki nyerni akar a cseh korona felértékelődésén, pontosan tudhatjátok, hogy meddig tart a rögzítés, csak ki kell várni, és jön a terülj-terülj asztalkám. Ilyet értelmes jegybank SOHA nem tenne. Ez a második hiba még nagyobb, mint az első.

A cseheknél azonban mostanra pont fordított lett a helyzet mint anno a svájciaknál: akkor azért tudott olyan nagyot erősödni a frank az árfolyamsáv megnyitása után, mert minden spekuláns svájci frank eladási pozícióban volt, és amikor kinyitották a sávot, nem volt egy fia frank-eladó sem, csak vevő, így pár másodperc alatt 20-30%-ot erősödött a frank. Most azonban a világ összes spekulánsa (pont fordítva, mint akkor) cseh korona vételi pozícióban ül, és várja, hogy erősödjön a korona. De ki fog még venni, ha már mindenki eladni akar? Senki. A pozíciók annyira egyoldalúak, hogy könnyen tömegkatasztrófa lehet belőle. A klasszikus hasonlattal élve: a sötét, tömött diszkóban, ahonnan csak egy félméteres résen lehet kijutni, elég ha elkiáltja valaki, hogy tűz van, egymást tiporva fognak kitódulni az emberek. Itt pedig nemhogy tömött a diszkó, de úgy állnak az emberek, mint a heringek a konzervben.

Az árfolyamsávot pár napja megnyitották, mindenki várta a csodát, de nem nagyon történt semmi: egy kicsit erősödött a korona, de mostmár majdnem ott van, ahol korábban: 27 körül. Jó eséllyel egyre több spekuláns látja be, hogy a korona erősödése nem következik be azonnal, éppen azért, mert már mindenki benne ül a tuti pozícióban, nincs aki koronát vegyen. Először páran próbálnak kiódalogni a még nyitott ajtón, de annyira nagy a pozíciójuk, hogy ha tömegesen jut ez egyszerre eszükbe, akkor óhatatlanul hatalmas árfolyammozgást okoznak, és menekülésük közben nagyon begyengítik a koronát. Egyetlen mentőangyaluk lehet csak: a jegybank, aki a felhalmozott devizatartalék segítségével kiengedheti az ajtón a beszorult játékosokat, és azt mondhatják, hogy mondjuk 28-as árfolyamon mindenki adhatja a cseh koronát (veheti az eurót), és így megakadályozhatja a tömegszerencsétlenséget. *

https://www.cnb.cz/en/statistics/bop_stat/international_reserves/drs_str...
http://www.tradingeconomics.com/czech-republic/foreign-exchange-reserves (állítsuk az időtávot maximumra ha szépet akarunk látni)

A bennragadt spekulánsok még nem érzik rosszul magukat, de ha/ahogy nőnek a veszteségeik, úgy lesz egyre kellemetlenebb a helyzet. Tényleg csak abban bízhatnak, hogy a jegybank megszánja őket. Erre egyébként jó esély van, mert a gigantikusra hízott devizatartalékot szívesen leépítené a jegybank, a kérdés csak az, hogy milyen árfolyam mellett.

A cseh devizapiacon tehát igencsak gyúlékony a helyzet: az elbizakodott spekulánsok egy lőporoshordó tetején szivarozgatnak, és remélik, hogy minden jó lesz. Lehet, hogy nem lesz robbanás, de olyat nagyon ritkán lát az ember, hogy az összes spekulatív pozíció egy irányban van, és végül mindenki nyer. Ennek ilyenkor pont az ellenkezője szokott bekövetkezni, erre kiváló példát mutatott, pl. 1998-ban a japán jen és a BUX, 2007-ben a feltörekvő (carry) devizák, 2015-ben a svájci frank.

Ha tudnám a jegybank reakcióját, akkor könnyebb lenne jósolni, de most azt gondolom, hogy el fog valamikor indulni egy pánikszerű koronagyengülés, ahogy a spekulánsok elmenekülnek, de a jegybank ezt ellensúlyozza, valahol 28 körül hatalmas intervenciókkal stabilizálva az árat, majd ezután megindul egy lassú (reálgazdasági folyamatok által támogatott) koronaerősödés. De ha a jegybank máshogy tesz, egészen fura kimenetelek is kialakulhatnak...

*****

* Mondjuk ha már ilyen helyzetbe kormányozta magát a cseh jegybank, én - ha cseh jegybankelnök lennék - biztosan azt csináltam volna, hogy kinyitom az árfolyamrögzítést, leviszem az alapkamatot mondjuk -5%-ra, és megköszönöm a spekulánsoknak, hogy ilyen kedvező kamat mellett finanszírozzák Csehországot. Vagy maradnak, és -5% kamaton "adnak" kölcsön a cseheknek, vagy kimennek az országból, amit lehetővé tennék nekik 28-29-es árfolyamon (ezzel ők egyszeri árfolyamveszteséget szenvednek el, a jegybank pedig nyereséget). Így a cseh jegybank (magyarul a cseh nép, már ha a jegybanki vagyon ott még közvagyonnak minősül) nyerne egy csomót, és a spekulánsok jópár évre megtanulnák, hogy a cseh jegybankkal nem lehet viccelődni. Sajnos nem vagyok cseh jegybankelnök, pedig még ezen kívül is sok kiváló ötletem lenne :)

Akik sosem buknak

2017, Április 18 - 10:26

Azt írja a Bloomberg, hogy az amerikai pénzügyi felügyelet vizsgál egy befektetési alapot, amelyik azt ígérte a befektetőknek, hogy sosem fognak pénzt veszíteni. Ezt nem nagyon kell vizsgálni, hanem azonnal becsukni, ugyanis teljesen egyértelmű, hogy hazudnak. Befektetőként pedig azonnal, és messziről el kell kerülni az ilyen ígéreteket, ugyanis ilyenek nem léteznek. Nincs olyan befektetési stratégia, amelyik mindig, minden körülmények között nyereséget tud termelni, mindig, mindennek van kockázata, ráadásul nem is egyféle, hanem általában több. Mindig felmerül a sikkasztás, csalás kockázata, bármely befektetésről is van szó, akár direkt módon a vagyonkezelőnél, akár az általa tulajdonolt (tőzsdei vagy nem tőzsdei) cégeknél történjen. Mindig fennáll a piacok bezárásának, a tőkekorlátozásoknak a kockázata, amikor nem tudunk hozzáférni a pénzhez. Mindig fennáll az üzleti ciklus kockázata, illetve a szabályozói kockázat is. Aki ezt nem érti, az nagyon sokat fog bukni

https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-04-17/sec-said-to-probe-hed...
http://www.portfolio.hu/befektetes/befektetesi_alapok/vizsgal_a_felugyel...

Ezzel kapcsolatban érdemes néhány Warren Buffett idézetet eszünkbe vésni:

"A kockázat abból származik, hogy nem tudjuk mit csinálunk".

Nagyon fontos! Befektetőként mindig egy bizonytalan kimenetelre fogadunk, de abban reménykedünk - akár joggal, akár alaptalanul - hogy a fogadásunk várható értéke pozitív. Ez előfordulhat úgy is, hogy olyan fogadást kötünk, amely 10-ből 9-szer bejön, és akkor keresünk 10%-ot, de a rossz kimenetel esetén veszítünk 50%-ot, vagy akár olyan fogadásba is belemehetünk, amelyik 10-ből csak 1-szer jön be, de ha igen akkor mondjuk 20-szorozzuk a befektetett összeget, míg az összes többi esetben elbukjuk a teljes befektetést. Ha értünk hozzá, akkor az out-of-the-money opciók vásárlása például ilyen befektetés lehet. A lényeg, hogy tudjuk előre, hogy mit, miért csinálunk, és tudjuk, hogy mit teszünk az összes lehetséges kimenetel esetén.

"Akkor kell cselekedni, amikor vannak lehetőségek. Voltak olyan periódusok az életemben, amikor egy csomó ötletem volt, és volt olyan amikor sokáig semmi. Ha valami eszembe jut a jövő héten, akkor megcsinálom, de ha nem látok semmi érdekeset, akkor nem teszek semmit".

A befektetési folyamatot nem lehet erőltetni. Ha az embernek nincs meggyőződése, akkor jobb ha semmit sem tesz. Alapkezelőként ez nagyon kellemetlen, mert a befektetők elég hamar megunják a semmittevést, de inkább nem teszek semmit fél évig, mint, hogy olyanba ugorjak bele, amiben nem látok értelmes hozam-kockázat arányt. Lehet, hogy az általam kezelt befektetési alap semmit nem fog csinálni már idén. Remélem, hogy nem így lesz, de máshogy ezt nem lehet csinálni.

"Az üzleti képzésekben a bonyolult, komplex megoldásokat díjazzák, de a valóságban az egyszerű hozzáállás sokkal kifizetődőbb".

Nem véletlen, hogy nem a Nobel-díjasok keresik halálra magukat a tőzsdén. A piacok/gazdaság megértéséhez nagyfokú leegyszerűsítésre van szükség. Csak néhány fontos vezérfonal az, amit látni kell, különben elsüllyedünk a részletek végtelen tengerében: nem látjuk meg a fától az erdőt.

Szóval sose higgyünk azoknak akik tudják a tutit, akik sosem veszítenek, akik mindenféle piacon nyernek. Ilyen nem létezik, csak a mesében. Helyette vállaljunk tudatosan kockázatot, értsük meg mit csinálunk, milyen kimenetelei lehetnek befektetéseinknek, és csak akkor lépjünk, ha jók az esélyeink. Nem kell hozzá kvantumfizika PhD...

Még sok okos Buffett idézet, többet ér, mint egy félév MBA:

https://www.brainyquote.com/quotes/authors/w/warren_buffett.html

Egyedül nem megy?

2017, Április 10 - 16:28

Magyarország az elmúlt 50 év tapasztalatai alapján nem tud külső pénzügyi támogatás nélkül növekedést felmutatni. Ebben nem hozott változást sem a rendszerváltás, sem a fülkeforradalom. Érdemes végignézni, hogy mi zajlott a múltban:

- A Kádár-korszakról nem is érdemes bővebben értekezni, Mong Attila kiváló könyvet írt az ország eladósodásáról, és az ebből következő fellendülések, majd kényszerű nadrágszíjhúzások koráról (https://bookline.hu/product/home.action?_v=Mong_Attila_Kadar_hitele_A_ma...). Akit kicsit is érdekel a hazai gazdaság története, annak kötelező olvasmány. Röviden összefoglalva: állandóan kölcsönkéregettünk valakitől, amikor meg vissza kellett volna fizetni a hiteleket, akkor jött a megszorítás, életszínvonal-csökkenés.

Sajnos 1989 után ugyanez folyt pepitában: amikor tudtunk bevonni forrást, akkor volt növekedés, amikor nem, akkor nem. Ez arra utal, hogy belső alapjai nem voltak/nincsenek a növekedésnek.

- Kezdődött az egész a rendszerváltás utáni mélydepresszióval (1989-1995), amiről kevesen tudják, hogy méretében (GDP-visszaesés, fogyasztáscsökkenés, munkanélküliség) nagyságrendileg hasonló volt, mint a hírhedett 1929-33-as gazdasági válság.

- Ezt követte a Bokros-csomag, és az ország megmaradt vagyontárgyainak kiárusítása, amelynek során igen sok hazai cég került külföldi kézbe, 1995-1999 között az éves GDP közel 4%-a folyt be bevételként ezekből az ügyletekből. Ennek segítségével sikerült elkerülni az államcsődöt, és növekvő pályára állítani a hazai gazdaságot.

(Lásd a grafikonokat itt:http://www.politikaievkonyv.hu/online/mp20/1-16_meszaros.html)

- A növekedés azonban nem volt fenntartható, és 2001-2-től az állam eladósodása (a költségvetési deficit a legrosszabb pillanatokban megközelítette a 10%-ot!), majd 2004-5-től a devizahitelek tömeges felvétele segítségével sikerült csak fenntartani a növekedést. A devizahitelek beáramlásának az üteme is kb. a GDP 4%-át tette ki éves átlagban.

- Ezután, amikor elapadtak a hitelek, jött a 2008-9-es válság, amiből az EU-pénzek beáramlása emelt ki minket: nagyjából évente a GDP 4%-a folyik be évek óta átlagosan.

Jól láthatóan tehát, akkor ment jól itthon a szekér, ha valahonnan sikerült behozni egy csomó pótlólagos forrást. Érdekes módon mind a privatizációs bevételek, mind a hitelbeáramlás, mind az EU-pénzek nagy átlagban évente kb. a GDP 4%-át tették ki. Habár ezek hatásaikban teljesen máshogy hasznosulnak, mégis mindegyik gyakorlatilag a külső pénzügyi forrásokra való támaszkodást jelentette. Természetesen ezek közül a legkárosabb a hitelfelvétel volt, és a legelőnyösebb az EU-pénz, ami viszonzatlan átutalás, sosem kérik vissza, eredményei nagyrészt itt maradnak (persze kinél több, kinél kevesebb).

Sajnálatos módon tehát nem látszik új minta Magyarországon: amikor éppen van kívülről befolyó (ilyen vagy olyan) pénz, akkor van növekedés, ha nincs, akkor jellemzően jön a válság. Erről azért fontos beszélni, mert sajnálatos módon a minta évtizedek óta megvan, és mivel a hazai gazdaság szerkezetében nincsenek olyan változások, amelyek ebben gyökeres fordulatot hoznának, ezért nem várható, hogy a jövőben más lenne a lefutás, mint a múltban. Ezért is óriási kérdés, hogy mi jön az EU-pénzek lecsengése után? Honnan szerzünk újabb forrásokat? Kitől kapunk pénzt?

Mitől lesz gazdag egy ország?

2017, Március 30 - 11:23

Elég jól tudjuk, hogy mitől lesz gazdag egy ország. És tudjuk azt is, hogy mitől nem. Kiváló példák vannak mindkettőre a 20.századból. A második világháború után (Nyugat)Németországban semmi más nem maradt csak maguk az emberek, a tudásuk és szorgalmuk. Gyárak lerombolva, házak szétbombázva. 20 évvel később, a semmiből az NSZK már ismét gazdasági nagyhatalom volt. 1960-ban Szingapúr egy főre jutó GDP-je 427 dollár volt (az amerikai 3000, a görög 500), mára a világ egyik legfejlettebb államává vált (bőven az amerikai, és fényévekkel a görög szint előtt járnak), az egyik legmagasabb szintű oktatással, Ázsia egyik gazdasági központja.

Mit csináltak jól? Mi kell a gazdagodáshoz? Magas szintű, sokak számára elérhető oktatás, jól szervezett társadalom, alacsony korrupcióval működő, független intézmények, kiszámítható szabályozás. És nézzük azokat az országokat, ahol a politikai populizmus, a társadalom szétszakadása a hatalmas természeti erőforrások ellenére is csak lecsúszást hozott: Argentína, Venezuela, Nigéria.

Sajnos Magyarország egyre inkább a latin-amerikai utat választja - és a mi olajunk az EU-pénz, ami egyszerre áldás és átok. A gazdagokat támogató, és szegényeknek kedvezőtlen adórendszer, az egyetemi tandíjak bevezetése (édesanyámék kilencen voltak testvérek, négyen lediplomáztak, úgy hogy nagyapám halőrként kereste a hatalmas pénzt, nagyanyám pedig értelemszerűen otthon volt: vajon ma ez lehetséges lenne???), ami a szegényebbek számára lehetetlenné teszi a társadalmi felemelkedést, a független intézmények beszántása, és most legújabb agymenésként az ország legjobb egyetemének betámadása. Ez utóbbi kapcsán csak annyit, hogy nemhogy semmibe nem kerül az államnak, de az idevonzott szellemi élet egyértelműen nagyon pozitívan hat az országra intellektuálisan, az idejövő diákok lakásbérlése, a rájuk épülő vendéglátás-szolgáltatások valószínűleg sokmilliárddal gazdagítják a költségvetést és nem kevés embert tartanak direkt módon is el.

A nyugat-európai modell az, hogy a politikusok kicsit jobban élnek, mint a polgáraik, az intézmények függetlenek, a latin-amerikai/orosz modell viszont az, hogy a politikusok (vagy helyettük barátaik, családjuk, offshore-strómann-cimboráik) mérhetetlenül meggazdagodnak és populista baromságokkal, gyűlöletkeltéssel, háborúval, a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztásával tartják fenn hatalmukat, amely jól láthatóan az egész társadalom számára hosszú távon lecsúszással, elszegényedéssel jár: szétesik a társadalmi kohézió, nincs társadalmi mobilitás, nincs fejlődés, hanem boom-bust (erős fellendülés, erős, hosszú visszaesésekkel, krízisekkel tarkítva) gazdaság alakul ki.

Sajnálatos módon Magyarország ez utóbbi utat követi, amely nem vezet tartós meggazdagodáshoz, pedig Ausztria 20 év alatt tényleg utolérhető lenne, erre jó példa Szingapúr vagy Hong-Kong elképesztő ütemű fejlődése is. Mivel azonban ezen az úton megyünk, ezért ezzel kell tervezni, ehhez kell idomulni: várhatóan Latin-Amerikához hasonlóan itt is a boom-bust gazdaság lesz a jellemző: hosszú éveken át tartó igen mély, recessziós/depressziós időszakok (1989-95, 2006-2013), és az azokat megszakító fellendülések (1995-2006, 2013-????). A jelenlegi hazai gazdasági ciklust az EU-pénzek indították be, azok tartják fenn, és azok visszaesése után szerencsés esetben még 2-3 évvel tolható ki a fellendülés (2020-22?), ami után ismét hosszú gazdasági depresszió jöhet.

Ilyenformán az extrém ciklikusság a magyar gazdaság velejárója lehet a jövőben is, és a kiművelt emberfőkkel fontolva haladás helyett a 3 lépés előre 2 lépés hátra mintát követjük. Egyelőre a három lépés előre résznél vagyunk, kb. a második lépésnél. Aki gazdasági szereplő, az sajnos ezzel kell, hogy számoljon...

Szingapúr vs USA GDP:
http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.CD?locations=SG-US&name_...
Magyar-osztrák GDP:
http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.PP.CD?locations=HU-AT

10% bérnövekedés? Tényleg?

2017, Március 21 - 09:42

Nem.

Habár a média sok helyen lehozta, hogy szenzációs, 10%-os év/év béremelkedés volt Magyarországon, ez valószínűleg távol áll az igazságtól. Eleve a versenyszférában 9%, az állami szférában 12% béremelkedést mértek:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli007a.html

Mint tudjuk azonban a valóság nagyon leegyszerűsítve az, hogy a hazai gazdaság 2 részre bontható: a zömmel hazai tulajdonú, kisebb cégekre, és a zömmel multik által tulajdonolt nagyobb cégekre. Az utóbbiaknál jellemzően befizetik a járulékokat, rendesen odaadják a fizetést, az előbbinél igen gyakori a minimálbér + zsebbe kápé típusú megoldás. Természetesen senkinek nincs pontos adata arról, hogy melyik mekkora, de a minimálbéresek arányából, és vállalkozókkal folytatott beszélgetéseimből teljesen megalapozatlanul, és statisztikailag alátámaszthatatlanul azt gondolom, hogy a hazai versenyszférában dolgozó munkavállallók legalább negyede így van fizetve. Ez azért fontos, mert esetükben a január elsejétől kötelező 15% minimumbér illetve 25%-os garantált bérminimum emelés azt jelentette például, hogy a 2016-os bruttó 111 000 minimálbér (= nettó 73 815) + zsebbe 70 000 (azaz összesen 143 815) helyett 127 500 minimálbér (= nettó 84 788) plusz mondjuk zsebbe 60 000 nettó jár idéntől (azaz összesen 144788). Garantált bérminimum esetén még durvább a helyzet persze. Ha feltételezzük, hogy a munkavállalók 25%-nak a statisztika szerint (minimálbér/bérminimum emelkedés miatt, ami átlagosan) 20%-kal nőtt a bére, akkor az a versenyszféra bérnövekedéséből mindjárt 5%pontot megmagyaráz, és a maradék 75% munkavállaló magyaráz 4%pontot, ami azt jelenti, hogy az utóbbiak esetében kb 5,5% béremelkedés valósult meg. Azaz a versenyszférában a valódi béremelkedés leginkább 4-5% között lehetett (mivel a minimálbéres, fehéredési hatásban részesülőknél a valódi bérnövekedés feltételezhetően csekélyke volt). Ha az állami szférában igaz a 12% növekedés, akkor a versenyszféra (kb 2 millió ember) és az állami szféra ( kb 900 ezer ember) arányai alapján a teljes gazdaságban a bérnövekedés inkább 6-7% lehetett. Természetesen ezek nagyon durva becslések, az is simán igaz lehet, hogy csak 5 vagy akár 8% is volt a bérnövekedés, attól függően, hogy mekkorának becsüljük a szürke/fekete gazdaság arányát.

Az bizonyos, hogy erős bérnyomás van Magyarországon, sőt az egész régióban, és ez - ha nem jön közbe valami váratlan - folytatódni fog, de egyelőre a 10%-os béremelkedés nem igaz, hanem inkább 6-7%, ami az inflációt figyelembe véve 4-5% reálkeresetemelkedést jelent. Ezt látszik alátámasztani a kiskereskedelmi statisztika is, amely szerint kb. 5%-os növekedés volt január folyamán az előző évhez képest.:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_okfa002b.html

Az EU-s pénzeső újboli megindulásával (beruházások!) persze ez azt is jelenti, hogy jó esetben 4% feletti, sőt, akár 5%-os GDP-bővülés is lehet idén, majd a növekedés folytatódhat jövőre is, pláne, ha megvalósul Orbán nagy álma, az egyszámjegyű SZJA. A magyar gazdaság a hét bő esztendőben van, a gazdasági ciklus érett szakaszába lépett, de ez nem fog örökké tartani azért. Enjoy it while it lasts - ahogy a művelt orosz mondaná.

A nagy kelet-európai konvergencia

2017, Március 9 - 09:51

Az EU-csatlakozás után a kelet-európai országokban jellemzően jóval alacsonyabb volt az árszínvonal, és jóval kisebbek voltak a bérek, mint Nyugaton. Azonban az unió hatásai egyértelműek, és most, hogy Európa kilábalt a válságból*, láthatóan a szabad munkaerőáramlás megoldja a konvergenciát.

Közép-hosszútávon a fejlettséget a versenyképesség, az intézmények, a humántőke fogja meghatározni, ebben pedig a KEU régió egyáltalán nem áll rosszabbul, mint az PIGS-ként is ismert mediterrán-EU tagok.

Nézzük meg például a Globális versenyképességi helyezéseket, és a PISA (matek)-helyezéseket:

Spanyol 32/32
Olasz 44/30
Portugál 46/29
Görög 86/43

ezzel szemben KEU:

Cseh 31/28
Lengyel 32/17
Magyar 69/37
Román 62/45

Nagyjából hasonló szinten van átlagban a két régió, de ennek ellenére a mediterrán ár és bérszínvonal jóval magasabb, mint a KEU:

http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Comparative_...

Az árak az európai átlag 55-60%-a körül vannak a mi régiónkban, a mediterránoknál 80-100% között, míg a bérek szintén jelentősen elmaradnak nálunk az ottanitól:

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_European_countries_by_average_wage

Ennek semmilyen alapja nincsen, és az EU-n belüli konvergencia éppen most kapcsol gőzerőre. Azáltal, hogy a fejlett európai országok elszívják KEU-ból a munkaerőt, itt komoly bérnyomást generálnak (ott pedig leszorítják a béreket), ami nálunk az árak emelkedésében is testet fog ölteni, amott viszont a bőséges munkaerőkínálat miatt nincs inflációs nyomás. Ez azzal is jár, hogy a KEU devizák REÁLfelértékelődnek. Úgy tűnik mostanában jutottunk el oda, hogy a munkabérek kiegyenlítődése felgyorsult, és várhatóan ez még pár évig zajlani is fog. Ez természetesen azt jelenti, hogy a főleg hazai inputtal (ingatlan, munkabér) rendelkező szolgáltatások áremelkedése nagyon gyors lehet, ami a teljes inflációt is fel fogja húzni. És természetesen nem 3%-ról beszélünk, hanem jóval többről. A hazánkban és Romániában zajló bérinfláció már inkább kétszámjegyű, és nem látszik mi állítaná ezt meg. Mindaddig zajlani fog, amíg kellően meg nem emelkednek ahhoz a bérek, hogy többen már ne nagyon menjenek el (vagy az EU be nem zárja előttünk a kapuit!). Emiatt elkerülhetetlennek látszik a magas szolgáltatásár infláció is. Ezt a helyi jegybankok kétféleképpen tudják kezelni (mint tették 2004-8 között is): vagy hagyják nominálisan felértékelődni a devizáikat, és akkor az importált árak deflatórikus hatása részben ellensúlyozni fogja a belső inflációs nyomást, vagy nem hagyják a felértékelődést, és akkor komoly inflációval fognak szembenézni. Magyarország jól láthatóan ez utóbbi utat választotta: nem erősödhet a forint, cserébe magasabb infláció lesz.

Ezek alapján a következő 2-3(-5?) évben idehaza és az egész régióban is komoly béremelkedésre van kilátás: 30-60%-kal könnyedén emelkedhetnek az euróban számított bérek összességében, az árszínvonal emelkedése elérheti a 20-30%-ot összesítve, így a régiós/hazai bérek euróban számolva már kellően vonzóak lesznek ahhoz, hogy sokkal kevesebben akarjanak elmenni. Viszont cserébe a hazai árak is magasabbak lesznek, szinte minden, de különösen a szolgáltatások nagyon meg fognak drágulni. Jó kérdés, hogy miképpen lehet a folyamatból profitálni, a következő bejegyzésben ezt szeretném körbejárni.

*: az egyetlen valódi veszély, hogy az olaszok egyszercsak kiszavazzák magukat, és akkor az egész EU-ban borul a bili

Mit adtak nekünk az európaiak?

2017, Február 28 - 12:16

Interjút adott Günter Öttinger német uniós biztos, amit a portfolio a szenzációhajhász "Óriási ütőkártyát kapott az Orbán-kormány az EU elleni támadásokhoz" címen hozott le:

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/oriasi_utokart...

Azt mondja a jóember, hogy:

"Annak a pénznek a nagy része, amelyet az EU Lengyelországnak ad, visszaáramlik Németországba. A lengyelek úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, német gépeket és kamionokat vesznek." Ez eddig akár még igaz is lehet.

"Így tehát a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, érdekeltek a strukturális és kohéziós támogatásokban." Ezen azért igencsak lehet vitatkozni.

"Gazdasági perspektívából nézve Németország nem nettó befizető, hanem nettó haszonélvező" Na ez viszont tiszta hülyeség.

Tegyük fel, hogy az összes támogatást, ami a KEU országokba áramlik, arra költünk, hogy abból német gépeket, járműveket, stb. vásároljunk. Gondoljuk végig mi történik: a németek beszednek 100 eurót adó formájában a lakosságuktól. Ezt a 100 eurót nekünk (vagy éppen a lengyeleknek) adják. Mi ebből a 100 euróból német gépeket veszünk, tehát visszaadjuk nekik a 100 eurót. Mi a történet eredménye? A németek ideadtak 100 eurót, amit aztán visszakaptak, tehát "nullában" vannak. Nálunk viszont ingyen itt maradt a sok gép, jármű, mittudomén. Tehát a történetnek ugyanaz a vége: kaptunk ingyen egy csomó mindent. Ennek a felfogásához sok ész nem kell. Ráadásul eleve lehetetlen elkölteni az összes pénzt úgy, hogy abban hazai (magyar/lengyel, egyéb) munkaerő ne vegyen részt, pl. ha infrastruktúrát építünk. Nem is beszélve a közvetlen támogatásokról, amelyek egy az egyben itt maradnak.

Szóval valójában a helyzet így néz ki:

A németek(európaiak) beszednek adóban 100 eurót, amit nekünk adnak. Ebből ellopunk 20-at, az megy offshore-ba. 20-at kiosztanak közvetlen támogatásként, abból vesz a lakosság magyar államkötvényt, ingatlant, befektetési alapot. 30-ért foglalkoztatunk magyar vállalkozókat, akiknek a nyeresége mondjuk 10, a munkabérek kitesznek 10-et, az adók 10-et, ami a magyar államhoz folyik be. És 30-ért veszünk német(európai) gépeket, amiből 10 adóként visszafolyik a német költségvetésbe, 10 megy a vállalkozó profitjába, 10 meg munkabérként kifizetésre kerül Németországban. Tehát a német költségvetés elkölt 100-at, visszakap 10-et, és 20-ból támogatják a saját iparukat, nettóban legjobb esetben is 70 mínuszban vannak. Magyarországon lesz egy csomó új gép, amivel később termelni fogunk, nőnek az állami adók, nőnek a bérek, a vállalkozói profitok, és még a alkotmányos költségekre is jut egy csomó.

Szóval a sztorinak a vége az, hogy pont ott tartunk mint eddig: A Marshall-segély óta ilyen pénzosztás nem volt Európában, Magyarország történelmében meg ekkora külső, viszonzatlan tőkebeáramlásra még soha nem került sor, és az EU-s pénzek tartják életben lassan 10 éve a gazdaságot, azok nélkül mind a gazdasági növekedés, mind a megtakarítások, mind az államadósság teljesen más pályán lenne. Ez tehát nem egy óriási ütőkártya, hanem egy marhaság.

Olimpia pipa, felkészül Paks 2?

2017, Február 22 - 21:18

Közepesen fejlett/alulfejlett országok számára gazdaságilag az egyik legveszélyesebb az úgynevezett fehér elefánt projektek megjelenése. A legendák szerint a thai uralkodó adta a már terhessé vált udvaroncainak a fehér elefántot ajándékba, de annak a fenntartása egy vagyonba került, úgyhogy az udvaronc tönkrement, és elhagyta az udvart. Ennek mintájára az olyan nagy gazdasági projekteket hívják fehér elefántnak, amelyek már építésük során is felemésztenek egy csomó pénzt, de utána a fenntartásuk is hatalmas összegekbe kerül és/vagy a hasznosságuk, megtérülésük erősen kétséges. Jellemző még rájuk, hogy ezek gyakran "presztízs-projektek", amelyek az éppen aktuális politikai elit számára kiemelten fontosak.

Az olimpia egy kiváló példa erre: iszonyat összegekbe kerül (sőt még annál is többe, mint várnánk, lásd Szocsi), általában nem nyereséges, az esemény lezajlása után meg az utóhasznosítás nem nagyon szokott menni, de továbbra is viszi a pénzt. Most úgy tűnik, hogy erről lemondtunk, de az elmúlt években egy másik potenciális, és jóval nagyobb közpénzügyi veszélyforrásról is sokat lehetett hallani, ez pedig Paks 2. Olyannyira nagy összegekről van szó, hogy értő közgazdász barátaim megjegyezték: ha mindkettő összejön, és a költségek úgy túlburjánzanak, ahogy az az ilyen megaberuházásoknál szokott lenni, akkor az egyenes utat jelenthet az államcsőd felé.

Az általam megkérdezett energetikai szakértők két dolgot emeltek ki: jó eséllyel sosem térül meg, illetve, hogy olyan változások zajlanak az energetikában, ami alapján az ilyen jellegű erőművekre valószínűleg nem lesz nagy szükség. Ahogyan Ambrose Evans-Pritchard írta a Daily Telegraph-ban: "there ceases to be much point in building costly "baseload" power plants...Nuclear reactors cannot be switched on and off as need demands - unlike gas plants. They are useless as a back-up for the decentralized grid of the future, when wind, solar, hydro, and other renewables will dominate the power supply"

Magyarországon egyébként is jól láthatóan sokkal kisebb államra van szükség, mert az állam (és ez sajnos nem kormányfüggő, 25 éve ez megy) láthatóan az adónk jó részét hatékonytalanul és ostobaságokra költi el (viszont olyanokra meg nem költ eleget és jól, amire égető szükség lenne). Semmi szükség a nagy állami projektekre, ahol amúgy is jelentős a korrupciós kockázat, és a történelmi példák alapján szinte mindig komoly költségtúllépések történnek. Most, hogy végre tényleg csökkenni kezdett az államadósság, nem valószínű, hogy ismét bele kellene vágni hitelből egy kiszámíthatatlan megtérülésű megaprojektbe. Szóval úgy vélem, hogy ezt a kérdést is érdemes átgondolni, illetve ezzel párhuzamosan az állam szerepét, gazdaságbeli súlyát és funkcióit is.

BUX és GDP

2017, Február 16 - 14:19

A részvényárak alapvetően a profitok alakulásától függenek, a profitok alakulása pedig - bár elég ciklikus, és erősen kileng - de hosszabb távon azért nagyjából a GDP-t követi. Így aztán a részvények ára, a részvényindexek árfolyama (ami egy nominális változó) együtt mozog a (nominális) GDP alakulásával. Ez főleg persze az olyan nagy gazdaságok tőzsdéire igaz, ahol a börzén sok cég van, és azok elég jól leképezik a gazdaságot. Bár Magyarországra ez nem igaz, ennek ellenére a hazai tőzsdeindex - amely mára valójában csak 4 nagy részvény áralakulását tükrözi, melyek nem igazán reprezentatívak a hazai gazdaságra - szintén elég jól követi a nominális GDP változását.

Ennek szemléltetésére készítettem egy ábrát, ami abból indult ki, hogy az elmúlt 20 évben azt figyeltem meg (bocsánat a blőd elemzésért, de időnként pont az ilyen kőbaltás módszerekkel lehet sok pénzt keresni), hogy ha BUX index értéke eléri a milliárd forintban számított hazai GDP-t, akkor onnan előbb-utóbb lefordul, az egy túlértékelt állapotot jelez. Amikor viszont leesik a (mrd Ft-ban számított) nomimális GDP 30-50%-ra, ott olcsóvá válik, meg kell venni, onnan jó hozamok jönnek.

A mellékelt ábrán fekete vonallal ábrázoltam a BUX adott éves maximum és minimum értékét, lila vonallal a nominális GDP-t mrd Ft-ban, piros vonallal a nominális GDP 40%-a látható. Az 1995-96-os mély alulértékeltségből (ez a privatizáció időszaka, a kárpótjegyes sorbanállásoké, amikor extrémolcsón lehetett cégeket venni, ezt jól mutatja az ábra is) 1997 nyarára az index elérte a nominális GDP értékét, ezt követte az orosz válság pusztítása, amikor 1998 őszén ismét nagy olcsóság alakult ki: a fekete vonal a piros alá esett. A következő emelkedő ciklus (2000 tavaszáig) nem alakított ki igazi túlértékeltséget, viszont 2001-2-3-ban nagyon nagy olcsóság volt. Ezek után jött a 2007-ig tartó, komoly túlértékeltséghez vezető bikapiac, amelyet 2008/9-ben komoly olcsóság követett, majd egy felpattanás utáni hosszú oldalazás. Jelenleg a tőzsdeindex ismét a drágaságot jelző értékek felé közelít, a hazai GDP idén kb 36-38 ezer milliárd forint körül lehet, ezért a 36-38 ezer pont feletti értékek elérése esetén a BUX ismét olyan szintekre jutna, mint 1997-ben vagy 2007-ben. Érdekes, hogy pont 10 év van a dátumok között, és 2007 óta is 10 év telt el, úgyhogy ciklikusan is időszerű lehet egy komolyabb csúcs. Summa-summárum: a hazai részvények már most sem olcsók, túlértékelt állapot felé haladnak, és könnyen lehet, hogy a következő 12-24 hónapban olyan csúcsot építenek ki, amelyet sok évig nem érünk el.

CsatolmányMéret
buxval.JPG84.53 KB

A piac rossz oldala

2017, Február 10 - 18:28

A piacokon minden nap bizonyítványosztás van, nem lehet elmismásolni az eredményeket, mindenkinek azonnal oda tolják az orra alá a teljesítményét. Ez alapján idén úgy tűnik, hogy a rossz oldalon álltam.

Az volt az elképzelésem erre az évre, hogy viszonylag stabil gazdasági növekedés lesz, és a fejlett országok fogyasztói a korábbi reálbérnövekedés, és a lecsökkent törlesztőrészletek(alacsony kamatok+hiteltörlesztés a korábbi években) miatt folyamatosan növelni fogják a fogyasztásukat, ami az egész világgazdaságot magával húzza. Ráadásul a korábbi években nagyon alacsonyra esett árupiacokon is lesz némi árnövekedés, ami - a korábbi deflációs félelmeket eloszlatva - megemeli az inflációt, és ezt a jegybanki kamatnormalizáció fogja követni. Emellett a gazdaságtörténetből azt is tudjuk, hogy a fellendülések idején a szélsőséges pártok inkább visszaszorulnak, így arra is számítottam, hogy az európai ellentétek is csitulnak. Logikus, hogy egy ilyen környezetben az összes kötvény hozama emelkedik, legjobban pedig a menekülőeszközként használt német kötvényeké. Ez a környezet emellett kedvező azoknak a tőzsdéknek is, ahol a gazdaság növekszik, de nem szűk a munkaerőpiac, és így a vállalati munkaerőköltségek nem ugranak meg nagyon, azaz az árbevétel növekedésével a profitok is nőni tudnak. Tehát: európai részvények föl, európai kötvényhozamok, leginkább a német: föl.

Ehhez képest az európai részvények idén nullában vannak, aki pedig a német kötvények hozamemelkedésére játszott az bukott. Mit néztem be? Elég egyértelmű az üzenet, ha az európai kötvénypiacokat nézzük: a német-francia, német-olasz kötvények hozamkülönbözete többéves csúcsra emelkedett (https://ycharts.com/indicators/italygermany_10_year_bond_spread https://ycharts.com/indicators/francegermany_10_year_bond_spread), ami azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a félelem attól, hogy az EU a szétesés felé halad. Emiatt nem emelkedtek a német kötvényhozamok, mert mindenki ezekbe menekül az eurozóna potenciális szétesése elől. És ezért gyengék az európai részvények is. A korábbi évek megnyugvása után tavaly ősz vége óta az eurozónával kapcsolatos félelmek egyre nőnek. Az európai (gazdaság)politikusok elképesztő, éveken át tartó bénázása a szétesés szélére sodorta az eurozónát. S habár pl. az olaszokkal kapcsolatban én is leírtam, hogy hosszútávon semmi jóra nem számíthatunk, de a gazdasági gyarapodás évei alatt arra számítanék, hogy ezek a mélyben meghúzódó problémák egy kicsit feledésre kerülnek. Persze az is lehet, hogy a dilettáns válságkezelés hatására a folyamat mára már megfordíthatatlan, és tényleg a szétesés felé halad az eurózóna, de én továbbra is úgy látom, hogy a félelmek idén csökkenni fognak, az európai gazdaság pedig nőni fog. A francia választásokon nagyon kicsi esélye van Le Pen hatalomrakerülésének (ha viszont igen, és megcsinálja amit ígért - ne feledjük, hogy az előbbiből nem következik feltétlenül az utóbbi! - akkor az EU-nak vége), és az olaszoknál sem egyértelmű, hogy kifelé törekednének a zónából, bár a nagy reformlendület tényleg megtört. Úgyhogy, nem hinném, hogy folytatódik a gazdasági populizmus előretörése, és azt gondolom, hogy az év eleji elképzelésem még mindig helyes, de természetesen nem kizárható, hogy a választók valahol mégis bemondják az unalmast, és elküldik a fenébe az elitet. Úgyhogy továbbra is optimista vagyok, de a francia és olasz politikai fejleményeket valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni...

Trump védelmében

2017, Február 8 - 21:38

Attól még hogy Trump narcisztikus szociopata, vannak dolgok, amiben igaza van, de mivel a médiának - sok szempontból teljes joggal - elejétől ellenszenves, ezért bármi, amit tesz, vagy tenni szándékozik negatív megítélés alá esik, és valamennyire is elfogulatlan véleményt nem sokat lehet olvasni. Számunkra, Magyarországon persze ez nem újdonság, hiszen 2010-ben a Fidesz kormány hatalomrakerülése után is gyakorlatilag csak kétféle vélemény volt a gazdasági ténykedésükkel kapcsolatban (a politikait szándékosan figyelmen kívül hagyom, éppígy Trump esetében is, mert túl messzire vezetne): a "baloldali" közgazdászok nemzethalált, és azonnali gazdasági összeomlást vártak, a "jobboldaliak" pedig azonnali gazdasági fellendülést. Természetesen egyik sem következett be, a magyar gazdaságban számos ballépés mellett, (pl. 2010/11-ben elhittük, hogy lehetséges költségvetési expanzióval, egykulcsos adóval beröffenteni a gazdaságot, majd 2012-ben hatalmas megszorítás jött ennek korrigálására, stb.) főleg az EU-pénzeknek köszönhetően végül 2013-tól stabil növekedés, fellendülés következett be, de csak azok tudták ezt felismerni, akik elvonatkoztattak az oldalaktól, és a politikai környezettől. Hogy jön ez Trumphoz?

Hát úgy, hogy vele hasonló a helyzet, igen erős itt is a magyar párhuzam: az egyik oldal számára ő a patásördög, és bármit mond vagy tesz az egetverő baromság, míg a másik oldal számára maga a megmentő. Természetesen egyik sem igaz, de Trump, mint jelenség feltűnése nem véletlen gazdasági szempontból: a jövedelmi egyenlőtlenségek, a Kínához való viszony, az adórendszer, és számos más dolog valóban átgondolásra szorul, és nem csak USA-ban, hanem világszerte - éppúgy, ahogy a Fidesz-kormány 2010-es hatalomrakerülése válasz volt a korábbi szocialista kormányok gazdasági inkompetenciájára, latin-amerikai szintű költségvetési deficitjeire, de legfőképp arra, hogy a hazai lakosság jelentős része a rendszerváltás vesztesének érezte magát, azt látta, hogy nem kerültünk közelebb Ausztriához, pedig 1990-ben ez lett beígérve, és sokan úgy érezték, hogy jobb volt a Kádár-korban. Ugyanez zajlik USA-ban: a mítikus 70-es évekbe vágyódás, amikor "mindenkinek volt munkája", amikor még zakatolt az ipar, amikor az amerikaiak amerikai termékeket vásároltak, és nem vették el a munkájukat az ázsiaiak. Lehet ezt teljes lázálomnak nevezni, pedig sok valóságelem van benne.

A Kínával való viszony például tényleg teljesen asszimetrikus, és ezt senki sem akarja kimondani: miközben a kínaiak elvárják hogy beengedjük a termékeiket a piacainkra, és azt mondják, hogy ők tisztességes versenyben nyomnak le minket, valójában ez nem igaz: számos esetben államilag megtámogatott, "szteroidon tartott", állami tőkéből, hitelből felpumpált cégekkel kellene versenyezni a valódi, versenypiacon működő európai és amerikai vállalatoknak. Ráadásul az út egyirányú: Kínába nem lehet bemenni, nem engedik be a nyugati technológiát (Facebook, Über, Google), nem lehet leányvállaltokat ott létrehozni, csak helyi tulajdonossal, stb. A kínaiak valóban részben tisztességtelen eszközökkel vették el a fejlett világ egy részének munkáját, és ezt valahogy kezelni kell, mert az ennek áldozatul esett tömegek ezt kikövetelik. Lehet arról vitatkozni, hogy milyen lépés a jó válasz, és ki fog ezzel jól járni, és ki veszít rajta, de a probléma valós.

És most hogy vége a polkorrektségnek, kellene beszélni nem csak az USA, de Európa problémáiról is, mert (lásd Brexit, Le Pen, M5S) ezt fogják kikövetelni az európai tömegek is. Ha az európai elit nem hajlandó ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor leváltják őket. Beszélni kell arról, hogy a német fiskális kényszerzubbony Európa széteséséhez vezethet, hogy az ECB rugalmatlansága és ostoba inflációs ortodoxiája milyen káros volt az elmúlt években, hogy minden erőlködés ellenére láthatóan nem hajlandó Európa lakossága mélyebb gazdasági integrációra, hogy a keletről nyugatra áramló dolgozók odahaza (pl. nálunk is) demográfiai katasztrófát fognak okozni, stb, stb.

Összefoglalva: egyszerű elvetni a (gazdasági) populizmust, és lenézni az általuk képviselt eszméket, javaslatokat, de meg kell(ene) érteni, hogy ezek nem a levegőből jönnek, és ezeknek a pártoknak a jelentős támogatottsága arra utal, hogy valós problémafelvetésekről van szó. Ha ezeket lesöpörjük az asztalról, ahelyett, hogy inkább megvizsgálnánk a problémákat, és megpróbálnánk válaszokat adni rájuk, akkor előbb-utóbb a populisták kerülnek hatalomra, és megadják saját válaszaikat, amelyek között lesz jó is és lesz rossz is. Trump egy pojáca, de érdemes meghallgatni, hogy mit mond, mert valós, gyakran nem helyi, hanem globális problémákat vet fel, amelyekre valamikor nekünk is válaszolnunk kell.