Zsiday-blog

Mit adtak nekünk az európaiak?

2017, Február 28 - 12:16

Interjút adott Günter Öttinger német uniós biztos, amit a portfolio a szenzációhajhász "Óriási ütőkártyát kapott az Orbán-kormány az EU elleni támadásokhoz" címen hozott le:

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/oriasi_utokart...

Azt mondja a jóember, hogy:

"Annak a pénznek a nagy része, amelyet az EU Lengyelországnak ad, visszaáramlik Németországba. A lengyelek úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, német gépeket és kamionokat vesznek." Ez eddig akár még igaz is lehet.

"Így tehát a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, érdekeltek a strukturális és kohéziós támogatásokban." Ezen azért igencsak lehet vitatkozni.

"Gazdasági perspektívából nézve Németország nem nettó befizető, hanem nettó haszonélvező" Na ez viszont tiszta hülyeség.

Tegyük fel, hogy az összes támogatást, ami a KEU országokba áramlik, arra költünk, hogy abból német gépeket, járműveket, stb. vásároljunk. Gondoljuk végig mi történik: a németek beszednek 100 eurót adó formájában a lakosságuktól. Ezt a 100 eurót nekünk (vagy éppen a lengyeleknek) adják. Mi ebből a 100 euróból német gépeket veszünk, tehát visszaadjuk nekik a 100 eurót. Mi a történet eredménye? A németek ideadtak 100 eurót, amit aztán visszakaptak, tehát "nullában" vannak. Nálunk viszont ingyen itt maradt a sok gép, jármű, mittudomén. Tehát a történetnek ugyanaz a vége: kaptunk ingyen egy csomó mindent. Ennek a felfogásához sok ész nem kell. Ráadásul eleve lehetetlen elkölteni az összes pénzt úgy, hogy abban hazai (magyar/lengyel, egyéb) munkaerő ne vegyen részt, pl. ha infrastruktúrát építünk. Nem is beszélve a közvetlen támogatásokról, amelyek egy az egyben itt maradnak.

Szóval valójában a helyzet így néz ki:

A németek(európaiak) beszednek adóban 100 eurót, amit nekünk adnak. Ebből ellopunk 20-at, az megy offshore-ba. 20-at kiosztanak közvetlen támogatásként, abból vesz a lakosság magyar államkötvényt, ingatlant, befektetési alapot. 30-ért foglalkoztatunk magyar vállalkozókat, akiknek a nyeresége mondjuk 10, a munkabérek kitesznek 10-et, az adók 10-et, ami a magyar államhoz folyik be. És 30-ért veszünk német(európai) gépeket, amiből 10 adóként visszafolyik a német költségvetésbe, 10 megy a vállalkozó profitjába, 10 meg munkabérként kifizetésre kerül Németországban. Tehát a német költségvetés elkölt 100-at, visszakap 10-et, és 20-ból támogatják a saját iparukat, nettóban legjobb esetben is 70 mínuszban vannak. Magyarországon lesz egy csomó új gép, amivel később termelni fogunk, nőnek az állami adók, nőnek a bérek, a vállalkozói profitok, és még a alkotmányos költségekre is jut egy csomó.

Szóval a sztorinak a vége az, hogy pont ott tartunk mint eddig: A Marshall-segély óta ilyen pénzosztás nem volt Európában, Magyarország történelmében meg ekkora külső, viszonzatlan tőkebeáramlásra még soha nem került sor, és az EU-s pénzek tartják életben lassan 10 éve a gazdaságot, azok nélkül mind a gazdasági növekedés, mind a megtakarítások, mind az államadósság teljesen más pályán lenne. Ez tehát nem egy óriási ütőkártya, hanem egy marhaság.

Olimpia pipa, felkészül Paks 2?

2017, Február 22 - 21:18

Közepesen fejlett/alulfejlett országok számára gazdaságilag az egyik legveszélyesebb az úgynevezett fehér elefánt projektek megjelenése. A legendák szerint a thai uralkodó adta a már terhessé vált udvaroncainak a fehér elefántot ajándékba, de annak a fenntartása egy vagyonba került, úgyhogy az udvaronc tönkrement, és elhagyta az udvart. Ennek mintájára az olyan nagy gazdasági projekteket hívják fehér elefántnak, amelyek már építésük során is felemésztenek egy csomó pénzt, de utána a fenntartásuk is hatalmas összegekbe kerül és/vagy a hasznosságuk, megtérülésük erősen kétséges. Jellemző még rájuk, hogy ezek gyakran "presztízs-projektek", amelyek az éppen aktuális politikai elit számára kiemelten fontosak.

Az olimpia egy kiváló példa erre: iszonyat összegekbe kerül (sőt még annál is többe, mint várnánk, lásd Szocsi), általában nem nyereséges, az esemény lezajlása után meg az utóhasznosítás nem nagyon szokott menni, de továbbra is viszi a pénzt. Most úgy tűnik, hogy erről lemondtunk, de az elmúlt években egy másik potenciális, és jóval nagyobb közpénzügyi veszélyforrásról is sokat lehetett hallani, ez pedig Paks 2. Olyannyira nagy összegekről van szó, hogy értő közgazdász barátaim megjegyezték: ha mindkettő összejön, és a költségek úgy túlburjánzanak, ahogy az az ilyen megaberuházásoknál szokott lenni, akkor az egyenes utat jelenthet az államcsőd felé.

Az általam megkérdezett energetikai szakértők két dolgot emeltek ki: jó eséllyel sosem térül meg, illetve, hogy olyan változások zajlanak az energetikában, ami alapján az ilyen jellegű erőművekre valószínűleg nem lesz nagy szükség. Ahogyan Ambrose Evans-Pritchard írta a Daily Telegraph-ban: "there ceases to be much point in building costly "baseload" power plants...Nuclear reactors cannot be switched on and off as need demands - unlike gas plants. They are useless as a back-up for the decentralized grid of the future, when wind, solar, hydro, and other renewables will dominate the power supply"

Magyarországon egyébként is jól láthatóan sokkal kisebb államra van szükség, mert az állam (és ez sajnos nem kormányfüggő, 25 éve ez megy) láthatóan az adónk jó részét hatékonytalanul és ostobaságokra költi el (viszont olyanokra meg nem költ eleget és jól, amire égető szükség lenne). Semmi szükség a nagy állami projektekre, ahol amúgy is jelentős a korrupciós kockázat, és a történelmi példák alapján szinte mindig komoly költségtúllépések történnek. Most, hogy végre tényleg csökkenni kezdett az államadósság, nem valószínű, hogy ismét bele kellene vágni hitelből egy kiszámíthatatlan megtérülésű megaprojektbe. Szóval úgy vélem, hogy ezt a kérdést is érdemes átgondolni, illetve ezzel párhuzamosan az állam szerepét, gazdaságbeli súlyát és funkcióit is.

BUX és GDP

2017, Február 16 - 14:19

A részvényárak alapvetően a profitok alakulásától függenek, a profitok alakulása pedig - bár elég ciklikus, és erősen kileng - de hosszabb távon azért nagyjából a GDP-t követi. Így aztán a részvények ára, a részvényindexek árfolyama (ami egy nominális változó) együtt mozog a (nominális) GDP alakulásával. Ez főleg persze az olyan nagy gazdaságok tőzsdéire igaz, ahol a börzén sok cég van, és azok elég jól leképezik a gazdaságot. Bár Magyarországra ez nem igaz, ennek ellenére a hazai tőzsdeindex - amely mára valójában csak 4 nagy részvény áralakulását tükrözi, melyek nem igazán reprezentatívak a hazai gazdaságra - szintén elég jól követi a nominális GDP változását.

Ennek szemléltetésére készítettem egy ábrát, ami abból indult ki, hogy az elmúlt 20 évben azt figyeltem meg (bocsánat a blőd elemzésért, de időnként pont az ilyen kőbaltás módszerekkel lehet sok pénzt keresni), hogy ha BUX index értéke eléri a milliárd forintban számított hazai GDP-t, akkor onnan előbb-utóbb lefordul, az egy túlértékelt állapotot jelez. Amikor viszont leesik a (mrd Ft-ban számított) nomimális GDP 30-50%-ra, ott olcsóvá válik, meg kell venni, onnan jó hozamok jönnek.

A mellékelt ábrán fekete vonallal ábrázoltam a BUX adott éves maximum és minimum értékét, lila vonallal a nominális GDP-t mrd Ft-ban, piros vonallal a nominális GDP 40%-a látható. Az 1995-96-os mély alulértékeltségből (ez a privatizáció időszaka, a kárpótjegyes sorbanállásoké, amikor extrémolcsón lehetett cégeket venni, ezt jól mutatja az ábra is) 1997 nyarára az index elérte a nominális GDP értékét, ezt követte az orosz válság pusztítása, amikor 1998 őszén ismét nagy olcsóság alakult ki: a fekete vonal a piros alá esett. A következő emelkedő ciklus (2000 tavaszáig) nem alakított ki igazi túlértékeltséget, viszont 2001-2-3-ban nagyon nagy olcsóság volt. Ezek után jött a 2007-ig tartó, komoly túlértékeltséghez vezető bikapiac, amelyet 2008/9-ben komoly olcsóság követett, majd egy felpattanás utáni hosszú oldalazás. Jelenleg a tőzsdeindex ismét a drágaságot jelző értékek felé közelít, a hazai GDP idén kb 36-38 ezer milliárd forint körül lehet, ezért a 36-38 ezer pont feletti értékek elérése esetén a BUX ismét olyan szintekre jutna, mint 1997-ben vagy 2007-ben. Érdekes, hogy pont 10 év van a dátumok között, és 2007 óta is 10 év telt el, úgyhogy ciklikusan is időszerű lehet egy komolyabb csúcs. Summa-summárum: a hazai részvények már most sem olcsók, túlértékelt állapot felé haladnak, és könnyen lehet, hogy a következő 12-24 hónapban olyan csúcsot építenek ki, amelyet sok évig nem érünk el.

CsatolmányMéret
buxval.JPG84.53 KB

A piac rossz oldala

2017, Február 10 - 18:28

A piacokon minden nap bizonyítványosztás van, nem lehet elmismásolni az eredményeket, mindenkinek azonnal oda tolják az orra alá a teljesítményét. Ez alapján idén úgy tűnik, hogy a rossz oldalon álltam.

Az volt az elképzelésem erre az évre, hogy viszonylag stabil gazdasági növekedés lesz, és a fejlett országok fogyasztói a korábbi reálbérnövekedés, és a lecsökkent törlesztőrészletek(alacsony kamatok+hiteltörlesztés a korábbi években) miatt folyamatosan növelni fogják a fogyasztásukat, ami az egész világgazdaságot magával húzza. Ráadásul a korábbi években nagyon alacsonyra esett árupiacokon is lesz némi árnövekedés, ami - a korábbi deflációs félelmeket eloszlatva - megemeli az inflációt, és ezt a jegybanki kamatnormalizáció fogja követni. Emellett a gazdaságtörténetből azt is tudjuk, hogy a fellendülések idején a szélsőséges pártok inkább visszaszorulnak, így arra is számítottam, hogy az európai ellentétek is csitulnak. Logikus, hogy egy ilyen környezetben az összes kötvény hozama emelkedik, legjobban pedig a menekülőeszközként használt német kötvényeké. Ez a környezet emellett kedvező azoknak a tőzsdéknek is, ahol a gazdaság növekszik, de nem szűk a munkaerőpiac, és így a vállalati munkaerőköltségek nem ugranak meg nagyon, azaz az árbevétel növekedésével a profitok is nőni tudnak. Tehát: európai részvények föl, európai kötvényhozamok, leginkább a német: föl.

Ehhez képest az európai részvények idén nullában vannak, aki pedig a német kötvények hozamemelkedésére játszott az bukott. Mit néztem be? Elég egyértelmű az üzenet, ha az európai kötvénypiacokat nézzük: a német-francia, német-olasz kötvények hozamkülönbözete többéves csúcsra emelkedett (https://ycharts.com/indicators/italygermany_10_year_bond_spread https://ycharts.com/indicators/francegermany_10_year_bond_spread), ami azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a félelem attól, hogy az EU a szétesés felé halad. Emiatt nem emelkedtek a német kötvényhozamok, mert mindenki ezekbe menekül az eurozóna potenciális szétesése elől. És ezért gyengék az európai részvények is. A korábbi évek megnyugvása után tavaly ősz vége óta az eurozónával kapcsolatos félelmek egyre nőnek. Az európai (gazdaság)politikusok elképesztő, éveken át tartó bénázása a szétesés szélére sodorta az eurozónát. S habár pl. az olaszokkal kapcsolatban én is leírtam, hogy hosszútávon semmi jóra nem számíthatunk, de a gazdasági gyarapodás évei alatt arra számítanék, hogy ezek a mélyben meghúzódó problémák egy kicsit feledésre kerülnek. Persze az is lehet, hogy a dilettáns válságkezelés hatására a folyamat mára már megfordíthatatlan, és tényleg a szétesés felé halad az eurózóna, de én továbbra is úgy látom, hogy a félelmek idén csökkenni fognak, az európai gazdaság pedig nőni fog. A francia választásokon nagyon kicsi esélye van Le Pen hatalomrakerülésének (ha viszont igen, és megcsinálja amit ígért - ne feledjük, hogy az előbbiből nem következik feltétlenül az utóbbi! - akkor az EU-nak vége), és az olaszoknál sem egyértelmű, hogy kifelé törekednének a zónából, bár a nagy reformlendület tényleg megtört. Úgyhogy, nem hinném, hogy folytatódik a gazdasági populizmus előretörése, és azt gondolom, hogy az év eleji elképzelésem még mindig helyes, de természetesen nem kizárható, hogy a választók valahol mégis bemondják az unalmast, és elküldik a fenébe az elitet. Úgyhogy továbbra is optimista vagyok, de a francia és olasz politikai fejleményeket valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni...

Trump védelmében

2017, Február 8 - 21:38

Attól még hogy Trump narcisztikus szociopata, vannak dolgok, amiben igaza van, de mivel a médiának - sok szempontból teljes joggal - elejétől ellenszenves, ezért bármi, amit tesz, vagy tenni szándékozik negatív megítélés alá esik, és valamennyire is elfogulatlan véleményt nem sokat lehet olvasni. Számunkra, Magyarországon persze ez nem újdonság, hiszen 2010-ben a Fidesz kormány hatalomrakerülése után is gyakorlatilag csak kétféle vélemény volt a gazdasági ténykedésükkel kapcsolatban (a politikait szándékosan figyelmen kívül hagyom, éppígy Trump esetében is, mert túl messzire vezetne): a "baloldali" közgazdászok nemzethalált, és azonnali gazdasági összeomlást vártak, a "jobboldaliak" pedig azonnali gazdasági fellendülést. Természetesen egyik sem következett be, a magyar gazdaságban számos ballépés mellett, (pl. 2010/11-ben elhittük, hogy lehetséges költségvetési expanzióval, egykulcsos adóval beröffenteni a gazdaságot, majd 2012-ben hatalmas megszorítás jött ennek korrigálására, stb.) főleg az EU-pénzeknek köszönhetően végül 2013-tól stabil növekedés, fellendülés következett be, de csak azok tudták ezt felismerni, akik elvonatkoztattak az oldalaktól, és a politikai környezettől. Hogy jön ez Trumphoz?

Hát úgy, hogy vele hasonló a helyzet, igen erős itt is a magyar párhuzam: az egyik oldal számára ő a patásördög, és bármit mond vagy tesz az egetverő baromság, míg a másik oldal számára maga a megmentő. Természetesen egyik sem igaz, de Trump, mint jelenség feltűnése nem véletlen gazdasági szempontból: a jövedelmi egyenlőtlenségek, a Kínához való viszony, az adórendszer, és számos más dolog valóban átgondolásra szorul, és nem csak USA-ban, hanem világszerte - éppúgy, ahogy a Fidesz-kormány 2010-es hatalomrakerülése válasz volt a korábbi szocialista kormányok gazdasági inkompetenciájára, latin-amerikai szintű költségvetési deficitjeire, de legfőképp arra, hogy a hazai lakosság jelentős része a rendszerváltás vesztesének érezte magát, azt látta, hogy nem kerültünk közelebb Ausztriához, pedig 1990-ben ez lett beígérve, és sokan úgy érezték, hogy jobb volt a Kádár-korban. Ugyanez zajlik USA-ban: a mítikus 70-es évekbe vágyódás, amikor "mindenkinek volt munkája", amikor még zakatolt az ipar, amikor az amerikaiak amerikai termékeket vásároltak, és nem vették el a munkájukat az ázsiaiak. Lehet ezt teljes lázálomnak nevezni, pedig sok valóságelem van benne.

A Kínával való viszony például tényleg teljesen asszimetrikus, és ezt senki sem akarja kimondani: miközben a kínaiak elvárják hogy beengedjük a termékeiket a piacainkra, és azt mondják, hogy ők tisztességes versenyben nyomnak le minket, valójában ez nem igaz: számos esetben államilag megtámogatott, "szteroidon tartott", állami tőkéből, hitelből felpumpált cégekkel kellene versenyezni a valódi, versenypiacon működő európai és amerikai vállalatoknak. Ráadásul az út egyirányú: Kínába nem lehet bemenni, nem engedik be a nyugati technológiát (Facebook, Über, Google), nem lehet leányvállaltokat ott létrehozni, csak helyi tulajdonossal, stb. A kínaiak valóban részben tisztességtelen eszközökkel vették el a fejlett világ egy részének munkáját, és ezt valahogy kezelni kell, mert az ennek áldozatul esett tömegek ezt kikövetelik. Lehet arról vitatkozni, hogy milyen lépés a jó válasz, és ki fog ezzel jól járni, és ki veszít rajta, de a probléma valós.

És most hogy vége a polkorrektségnek, kellene beszélni nem csak az USA, de Európa problémáiról is, mert (lásd Brexit, Le Pen, M5S) ezt fogják kikövetelni az európai tömegek is. Ha az európai elit nem hajlandó ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor leváltják őket. Beszélni kell arról, hogy a német fiskális kényszerzubbony Európa széteséséhez vezethet, hogy az ECB rugalmatlansága és ostoba inflációs ortodoxiája milyen káros volt az elmúlt években, hogy minden erőlködés ellenére láthatóan nem hajlandó Európa lakossága mélyebb gazdasági integrációra, hogy a keletről nyugatra áramló dolgozók odahaza (pl. nálunk is) demográfiai katasztrófát fognak okozni, stb, stb.

Összefoglalva: egyszerű elvetni a (gazdasági) populizmust, és lenézni az általuk képviselt eszméket, javaslatokat, de meg kell(ene) érteni, hogy ezek nem a levegőből jönnek, és ezeknek a pártoknak a jelentős támogatottsága arra utal, hogy valós problémafelvetésekről van szó. Ha ezeket lesöpörjük az asztalról, ahelyett, hogy inkább megvizsgálnánk a problémákat, és megpróbálnánk válaszokat adni rájuk, akkor előbb-utóbb a populisták kerülnek hatalomra, és megadják saját válaszaikat, amelyek között lesz jó is és lesz rossz is. Trump egy pojáca, de érdemes meghallgatni, hogy mit mond, mert valós, gyakran nem helyi, hanem globális problémákat vet fel, amelyekre valamikor nekünk is válaszolnunk kell.

Fog-e pörögni a lakásépítés?

2017, Február 1 - 09:43

Óriás felpörgés kezdődött tavaly az új lakások piacán, de félő, hogy ez gyorsan ki is húny, ahogyan ebben a cikkben tökéletesen leírják:

http://index.hu/gazdasag/2017/02/01/el_sem_kezdodott_maris_vege_a_lakase...

A helyzet az, hogy a kormány 27-ről 5%-ra csökkentette a lakásáfát, és ezzel nagy lökést adott az építőiparnak. Az új lakások építése amúgy is beindult volna, de csak magasabb árszinten. Gondoljunk bele abba az egyszerű modellbe, hogy akkor veszünk mondjuk új lakást a használt helyett, ha az maximum 50%-kal drágább, mint a használt. Ha mondjuk a használt lakások ára 200 ezer forint, de a nettó építési költség (telekárral, de ÁFA nélkül) 400 ezer forint, akkor nincs miről beszélni, nincs aki új lakást vegyen, ezért nem is épül (nagyjából ez történt 2010-14 között). Ha felmegy 300 ezerre a használt lakás ára, akkor 27%-os ÁFA esetén (400*1,27=) 508 ezerbe kerülne az új lakás, de senki nem venné meg, így nem épül egy sem. Ha azonban ugyanebben a helyzetben 5% az ÁFA akkor (400*1,05=) 420 ezer az új ára, így megveszik, tehát fog is épülni. Vegyük észre, hogy 27%-os ÁFA-val is fog épülni majd valamikor új lakás, de csak akkor ha a használtak ára nem 300 hanem legalább 339 ezer forintra emelkedett.

Az új lakások ÁFA-csökkentésének az eredménye tehát kettős: egyrészt hamarabb indult be tőle az építőipar mint egyébként beindult volna, és alacsonyabb árszint alakul ki mind a használt mind az új ingatlanok piacán mint kialakult volna. Ez mind a gazdaság, mind a lakosság szempontjából valószínűleg az optimális megoldás. Azonban van egy kis probléma: egy komolyabb lakóingatlan-projekt minimum 1,5 de inkább 2-2,5 év átfutású, tehát a fejlesztő csak akkor indít el új projekteket, ha - még az esetleges csúszásokkal számolva is - az időszak végén a várt áron el fogja tudni a lakását. A magyar kormány ÁFA-csökkentése azonban a jelenlegi szabályozás szerint 2019. december 31-ig tart, tehát addig le kell zárni a fejlesztéseket (mert ami utána készül el, azt már csak 27% ÁFA-val, tehát jóval drágábban fogja tudni értékesíteni, és erre nem biztos hogy lesz vevő). Ez azt jelenti, hogy ebbe beleférnek az idei évben elkezdett projektek, de a 2018-as indításúak már nem feltétlenül. Ennek egyértelmű következménye az, hogy idén még mindenki elindít mindent, amit tud, utána viszont pusztulat lesz, senki nem fog elindítani semmi, mivel az akkori projektek lakásait már 21%-kal drágábban tudná csak eladni.

A kormányzat előtt tehát két út áll.

1. Marad a jelenlegi szabályozás, az 5% lakásáfa 2019 év végi kifutásával. Ebben az esetben idén elindul egy csomó projekt, viszont 2018-19-ben már alig valami. Így a gazdasági hátszél leginkább ebből a szektorból csak 2017-18-ban fog jönni, utána eltűnik, és majd csak akkor lesz ismét új lakás építés, ha a használt lakások ára emelkedik vagy 20-30%-ot valamikor.

2. Meghosszabbítják 2-3 évvel az 5% lakásÁFÁ-t, és ebben az esetben 2018-19-ben is várhatóan sok új lakás fog épülni, az ebből eredő gazdasági hátszél kitarthat 2020-21-ig, a használt és új lakásárak pedig alacsonyabb szinten stabilizálódhatnak mint egyébként tennék. Megjegyzem, hogy véleményem szerint ebben az esetben is tovább emelkednek a lakásárak - párhuzamosan a bérek növekedésével. Ha lesz hosszabbítás azt viszont még idén be kell jelenteni, éppen a projektek hosszú átfutási ideje miatt.

Nem tudom melyik fog megvalósulni, de mind az ingatlanpiaci árak mind a gazdaság teljesítménye szempontjából érdekes és fontos, hogy melyik irányba megyünk.

Hogyan keress pénzt a tőzsdén?

2017, Január 27 - 07:56

Nagyon-nagyon kevés ember tudott tőzsdézésből meggazdagodni az idők folyamán, és azok egy része is később elbukta vagyonát. A közgazdászok halmozottan hátrányos helyzetűek: egyrészt azt hiszik, hogy értenek hozzá, másrészt abszolút nem értenek hozzá. Hogyan lehet akkor mégis pénzt keresni a tőzsdén?

Nagyon nehezen. A legtöbb ember számára a spekulatív befektetésekkel történő pénzszerzés, azaz a rövidebb-középtávú kereskedés nem járható út. Akinek mégis, az vegye figyelembe, hogy ez egy szakma, és ki kell járni az "egyetemet", utána le kell belőle "phd-zni", és gyakran még utótanulmányokat folytatni. A tanulópénz mindenképpen sok, a kifizetés ezek után erősen bizonytalan. Nem lehetetlen, de nagyon keveseknek fog sikerülni. Ha valaki meg akar gazdagodni, akkor annak sokkal valószerűbb útja a saját vállalkozás felépítése. A tőzsde vagyonszerzésre kevésbé, meglévő vagyon megtartására és némi gyarapítására sokkal alkalmasabb.

A legtöbben azonban úgy kerülnek kapcsolatba a tőzsdével, hogy van valamennyi pénzük, és mint valami kaszinóban, elkezdik ide-oda rakosgatni a "téteket". Ez majdnem biztos, hogy végül veszteséggel fog zárulni, és a delikvens levonja a következtetést: a tőzsdén csak bukni lehet. Így igen. Ha viszont inkább megpróbálná a tőzsdét hosszútávú megtakarítási/befektetési lehetőségként felhasználni, akkor sokkal nagyobb esélyekkel indulna. Akinek nem ez a fő foglalkozása (de még közülük is soknak!), annak inkább azt javasolnám, hogy valamilyen rendszerességgel (havi, negyedéves, éves) fektessen be egy kiválasztott, széles palettát felölelő termékbe. Ez lehet például egy nagyobb tőzsdeindex, talán legpraktikusabb a világ tőzsdéit leképző msci world indexet követő tőzsdén kereskedett befektetési alap (ETF) időszakos rendszerességgel történő megvásárlása. Vagy lehetséges egy jól kiválasztott másfajta, abszolút hozamú befektetési alapkosár vásárlása (nyilván hazabeszélek, de a Concorde Hold Alap pont ilyen kosár, amely ráadásul díjmentesen csomagol össze több, véleményem szerint igen jó minőségű alapot), vagy - bár nem tőzsde - jelenleg értelmes választás idehaza az inflációkövető prémium magyar államkötvények vásárlása. Vagy ezek valamiféle kombinációja. Nyilván nagyobb összeg esetén ezt az egészet rá lehet bízni a privátbankárokra, de itt is óvakodjunk a drága termékeket árusítóktól: sokkal valószínűbb, hogy a hosszútávú kiegyensúlyozott részvény-kötvény portfoliót kezelők értelmesebb eredményeket érnek el számunkra.

A lényeg, hogy egy előre meghatározott stratégia mentén építsünk fel egy portfoliót, hosszútávú elképzelésre, és nem rövidtávú megérzésekre, brókerötletekre alapozva. Ha esik, ha fúj, negyedévente mondjuk elköltjük az erre szánt összeget. Nagy valószínűséggel 10-éves távon lesz belőle reálhozamunk.

Esetleg, de ez már ingoványos talaj, ki lehet ezt egészíteni a "keselyű-stratégiával". Ha azt olvassuk sok helyen, hogy a világ valamely szegletén baj van (szétesik az eurózóna, tönkremennek az oroszok, recesszió van Brazíliában, stb. stb.) akkor jó esélye van, hogy ott olcsón lehet valamiféle eszközöket (részvényeket vagy kötvényeket) vásárolni. A sok rossz hír ennek a stratégiának szükséges, de nem feltétlenül elégséges feltétele, ehhez már azért mélyebb ismeretek, és némi utánajárás szükségesek. Általában azonban mire a helyi statisztikai hivatalok meghirdetik a recesszió beköszöntét, már elég olcsón lehet vásárolni. Ez egy ad-hoc módszer, nem veszélytelen, de ha nem hitelből, és csak a pénzünk kisebb részével csináljuk, akkor nagyon nagy bajba azért jellemzően nem kerülhetünk vele.

Bónuszjavaslat: bármely országban beköszönthet olyan időszak, hogy pénzügyileg lezárják a határokat, meghibban a politikai vezetés, stb. Ezért biztosításképpen racionális a pénz egy részét nem saját országunkban tartani.

Több mint 20 éve foglalkozom befektetésekkel. A legtöbb ember nem fog pénzt keresni a tőzsdén, hanem lógó orral fog távozni. Viszont ha a fentieket alkalmazzuk, akkor azért elég jó esélyünk van rá, hogy ha nem is 1-2, de 5-10 éves távon a megtakarításaink gyarapodni fognak (persze korántsem éves 20-30%-kal, az ilyesfajta tündérmeséket felejtsük gyorsan el, a jelen környezetben éves 5-8% nagyon jó eredmény). Erre alkalmas lehet a tőzsde a legtöbbeknek mélyebb hozzáértés nélkül is, de ehhez is viszonylag jól kidolgozott (bár egyszerű) stratégia, és az ahhoz való ragaszkodás kell. Sok időt nem vesz igénybe, csak némi elszántságot. Hosszútávon a tőzsdék a gazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkednek. Ebben a növekedésben részt vehetünk, ha jól használjuk a lehetőségeket, de vigyázni kell, mert a hirtelen, gyors nyereséget ígérők szirénéneke nagyon csábító tud lenni, de a görögöktől pontosan tudjuk, hogy ennek mi a vége...

Fogyasztói boom+infláció

2017, Január 23 - 07:43

A hazai fogyasztók egy felmérés szerint 10 éve nem látták ilyen szépnek a jövőt:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/kiveri_a_plafont_a_magyar_haztartasok_o...

(lásd grafikon, világoskék vonal)

Ez természetesen nem véletlen. A fogyasztók bizalma jellemzően akkor nő, akkor optimistábbak a kilátásaikat illetően, akkor mernek költeni, ha csökken a munkanélküliség és nőnek a bérek. Magyarországon szerencsére ez a helyzet.

Nézzük, hogyan alakultak a nemzetgazdaság egészében a nettó reálbérek:

2009: -2,3%
2010: +1,8%
2011: +2,4%
2012: -3,4%
2013: +3,1%
2014: +3,2%
2015: +4,4%
2016: +7,8%

Jól látható, hogy a 2009-es válság, és a 2012-es Matolcsy-csomag (Bokros Lajos elismerően kacsint) reálbércsökkenést hozott, viszont 2013 eleje óta folyamatos, és egyre gyorsuló a bérnövekedés, amit nem meglepő módon a fogyasztás erőteljes növekedése is követett, ez utolérhető az összes ilyen jellegű statisztikában. Összesen 2008 óta 17,9%-kal nőttek a reálbérek, miközben a magyar GDP kb. 6%-kal nőtt. A következő 2-3 évben várhatóan a lakossági fogyasztás húzza majd a hazai növekedést, a munkaerőhiány miatt nőni fognak a bérek, és, az import növekedése miatt romlani fog a folyó fizetési mérleg is. Azonban a reálbérnövekedés tartósan nem nagyon szakadhat el a termelékenység (kb. GDP/fő) növekedésének ütemétől, márpedig idehaza egyre inkább ez a helyzet kezd kialakulni, és ez feszültségeket fog okozni. Ebben a helyzetben (amikor a profitjuk a megugró bérek miatt csökken) a vállalkozások három dolgot tehetnek:

1. Lehúzzák a rolót, mert nem bírják kigazdálkodni a béreket: ez nem feltétlenül baj, ha a kis hozzáadott értékű munkahelyek megszűnnek, és helyette nagyobbak jönnek létre, a kérdés csak az, hogy ez térbelileg hogyan valósul meg: ott jönnek-e létre új munkahelyek, ahol a régiek megszűnnek? Ez egyáltalán nem egyértelmű, de különösen azért problémás, mert a hazai lakosság mobilitása alacsony.
2. Megpróbálnak árat emelni. Nyilvánvalóan ha azt látom, hogy erős a kereslet, és egyre nehezebb kigazdálkodnom a béreket, akkor árat emelek, ami megemeli az inflációt, ami miatt nagyobb bérnövekedést kérnek az alkalmazottaim, ami miatt visszakerülök ugyanoda, ahol kezdtem, és még nagyobb mértékben árat emelek. Ez a klasszikus ár-bér spirál.
3. A dráguló emberi munkaerőt gépekre cserélik, magyarul beruháznak, hatékonyságot növelnek. Ez azért nem mindenhol lehetséges egyrészt fizikailag (pl. fodrász, újságíró, blogger:) , másrészt nem biztos, hogy van hozzá elég tőke.

Valószínűleg a bérek és a növekedés közötti feszültség eredményeképpen a fenti három kombinációja valósul meg Magyarországon, tehát egyrészt várhatóan nőni fognak a beruházások, átrendeződés lesz a munkaerőpiacon, és komolyabb inflációs nyomás fog kibontakozni. Különösen a kis magyar tulajdonú vállalatoknál lesz nagy áremelési kényszer, ahol tudjuk, hogy a működési modell mondjuk így nézett ki 2016-ban:

Bevétel: 70 hivatalos, 30 fekete bevétel
Hivatalos bruttó bér: 30
Munkáltatói járulék (27%): 8,1
Anyagköltség: 31,9

Hivatalos nyereség: nulla

Fekete jövedelem a dolgozóknak: 15
Valódi profit: 15 (a fekete bevételből)

Dolgozó valódi nettó bére: 15+0,66*30=35

Namost, az állami 25%-os garantált bérminimum emelés miatt a hivatalos bruttó bért meg kell emelni 37,5-re, ráadásul a dolgozóknak is bért kéne emelni, mert különben elmennek a fenébe. Mondjuk 38-ra kell emelni a nettó bérüket. Így fog tehát idén kinézni ugyanez a cég, a garantált bérminimum emelése, és a bérfejlesztés után:

Bevétel: 70 hivatalos, 30 fekete bevétel
Hivatalos bruttó bér: 37,5
Munkáltatói járulék (22%): 8,25
Anyagköltség: 31,9

Hivatalos nyereség: -7,65

Fekete jövedelem a dolgozóknak: 13,25
Valódi profit: 30-13,25-7,65 = 9,1

Dolgozó valódi nettó bére: 0,66*37,5+13,25= 38

Vállalkozónk tehát azzal fog szembesülni, hogy a valódi nyeresége 15-ről 9-re csökkent, és ennek nem fog örülni. Mivel erős kereslet van, ezt nem fogja hagyni, inkább árat emel. Elég könnyű kiszámolni, hogy ebben a modellben kb. 6%-kal kell árat emelnie, hogy a profitja 15-ön maradjon.

Az erős belső kereslet, az államilag is fűtött bérnövekedés miatt tehát főleg a hazai, nem tőkeintenzív, szolgáltatásban dolgozó vállalkozások oldaláról erős áremelési kényszer jöhet, amelynek következtében már idén 3% fölé emelkedhet a magyar infláció és ott is maradhat. Fogyasztási boom tehát lesz, méghozzá akár nagyon gyorsan megugró árak mellett.

A líra nem rubel

2017, Január 10 - 11:52

2016 elején rubelben denominált orosz államkötvényeket vásároltam (természetesen ex post nézve túl keveset), amely számomra az év egyik legjobb befektetése volt, a kötvényeken elért hozam forintban számolva több mint 50% volt az év folyamán, miután a rubel sokat erősödött, és az állampapírok árfolyama is megugrott. Van aki szerint a török líra hasonlóan nagyszerű lehetőséget kínál, mint akkor az orosz rubel, de én ezt a nézetet nem osztom.

Amikor megvettem a kötvényeket, az orosz rubel már egy hatalmas zuhanáson volt túl, és az orosz gazdaság recesszióba süllyedt. A hatalmas zuhanás a törököknél is megtörtént, de a hasonlóság itt véget is ért. Putyin ugyanis egy olyan ortodox megszorító/kiigazító csomagot nyomott le az orosz nép torkán, hogy még Bokros Lajos is legalább hármat pödört volna a bajszán. A költségvetési kiadásokat drasztikusan levágták, dollárban számolva felére csökkent az orosz átlagfizetés, és látszott, hogy ha stabilizálódik az olaj ára (egyéb okokból erre számítottam), akkor Oroszországban ha nem is lesz nagy növekedés, de a költségvetés helyzete stabilizálódni fog, az infláció lecsökken, lesz kamatvágás is. Ja, és az oroszoknak nagy folyó többlete volt.

Törökország helyzete ettől eltérő. A legnagyobb probléma, hogy az országnak hatalmas folyó fizetési mérleg hiánya van, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy állandóan külső devizaforrásra, azaz a hitelezők, devizatulajdonosok jóindulatára van utalva (több dollárt költ az ország mint amennyi dollár bevétele van). Ha nincs aki finanszírozza a hiányt, akkor baj van. A finanszírozók pedig ijedős emberek, ha azt látják, hogy befektetéseik veszélybe kerülhetnek, akkor gyorsan menekülőre fogják. A nagy folyó hiánnyal küzdő országok mindig prudens módon kell, hogy viselkedjenek, mert folyamatosan fenn kell tartaniuk befektetőik bizalmát. Törökország azonban a nyár puccskísérlet óta ezzel teljesen szembemegy, az autokrácia egyre inkább diktatúrába hajlik, és ez a legjobb módja annak, hogy minden hitelezőt elijesszen egy ország. Ráadásul az elmúlt években Törökországban komoly ingatlan/fogyasztási buborék alakult ki, és a magánszektornak is jelentős devizaadósságai vannak, miközben a jegybanki tartalékok alacsonyak. Nagyjából olyan helyzetben vannak (a négyzeten), mintha Magyarországon 2008-9-ben a válság közepette még egy diktatórikus hatalomátvétel is lett volna. A törököknek tehát folyamatosan devizára lenne szükségük, de kitől szerezhetnek? Megpróbálhatnak kamatot emelni, de ha attól félek, hogy végül a pénzem benn ragad az országban, akkor nem érdekel a kamat, mert tudom, hogy mindent bukhatok. Ráadásul a kamatemelés recesszióba taszíthatja a gazdaságot is ezzel párhuzamosan. Vagy a másik lehetőség a deviza átválthatóságának felfüggesztése, de akkor is ki kellene egyensúlyozni valahogy a folyó mérleget, az pedig csak import-, azaz fogyasztáscsökkenéssel megy, az pedig recessziót jelent.

A török recesszió elkerülhetetlennek látszik, és ha rosszul kezelik a gazdaságpolitikát, akkor teljes gazdasági összeomlás is lehet belőle. A líra olcsó, de annyira nem, hogy mindezek a kockázatok bele legyenek árazva. Bizonyára lesz egy pont, ahol meg kell venni a lírát, és ahonnan korrigál, lehet, hogy a mai ez a nap, de mivel a közép-hosszabbtávú kilátások borzalmasak, és nemhogy a problémák kezelése, de még az azokkal való szembenézés sem következett be, ezért számomra a líra érdektelen eszköz. Valószínűleg a jegybank megpróbál kamatot emelni, de szerintem ez nem lesz elegendő: ez az a helyzet, amikor nem a return on money, hanem a return of money a kérdés. A kockázat-hozam arány még mindig nagyon rossz, és egyelőre Törökország szerintem komoly fundamentális mélyrepülésben van, a kérdés az, hogy fel tudják-e rántani a gépet egyáltalán a dugóhúzóból.

A jelenlegi fázis vége valószínűleg az lesz (legalábbis így szokott lenni), amikor az alig kapcsolt eszközök is hirtelen beesnek a török parára (pl. Eurostoxx, HUF). De ha nincs strukturális változás, akkor ez is inkább egy korrekció, mint trendforduló lesz.

De miért?

2017, Január 7 - 14:09

Az elmúlt napokban elég sokan megkérdezték, hogy de most komolyan, miért? Miért akarjátok VALÓJÁBAN kivezetni a Plotinus Holding Nyrt.-t a tőzsdéről? Nem igazán tudok mást mondani, mint hogy azt ragozom tovább, amit tömörebben leírtunk a hivatalos közzétételeinkben is.

Amikor a céget bevezettük a tőzsdére, a struktúra egyszerű és világos volt, egy anyacég és egy leánycég volt benne, könnyű volt átlátni, olcsó és gyors volt a számvitel, adminisztráció (sokáig rekorderek voltunk, mert 6 nappal a negyedév vége után már készen voltak a jelentéseink). Az volt a célunk a bevezetéskor, hogy megmutassuk, hogy lehet úgy tőzsdei céget üzemeltetni, építeni, hogy azzal mindenki jól jár: a befektetők és a menedzsment is elégedett lesz, és talán a tőkepiaci kultúra fejlesztéséhez is hozzájárulhatunk. Egyszerre volt bennünk bizonyítási vágy, és jobbító szándék. Szerettünk volna felépíteni valamit úgy, hogy azzal minden résztvevő elégedett legyen. Ahogy nőtt a cég, és gyarapodott a vagyon (2006-ban 23 millió forinttal kezdtük még tőzsdén kívül, a 2011-es tőzsdei bevezetés után 400 millió, mára közel 5 milliárd Ft lett a tőke), ez egyre több munkát rótt mindannyiunkra, akik ebben részt vettek, jóval többet, mint amire eredetileg számítottunk. Ebben szerepet játszott a nehezedő szabályozói környezet, a komplexebb cégstruktúra, az egyre többirányúvá váló tevékenység is. A 2011-es bevezetés óta éves 25%-os egy részvényre jutó vagyonbővülést értünk el, ami nemzetközi mércével is kiemelkedő. Befektetőink nagy része sok pénzt keresett, befizettünk egy tonna nyereségadót az államnak (ennek ellenére mondjuk az adóhivatal nem volt kifejezetten konstruktív), és ha demagóg politikusként kellene előadnom mit tettünk, akkor azt mondhatnám, hogy elvettük a külföldi spekulánsok pénzét, és a magyar gazdaság javára fordítottuk, munkahelyeket teremtettünk belőle. Közben megpróbáltuk azt is elérni, hogy a részvényeinkben ne alakuljon ki buborék, pedig igény az volt rá; nem kellett volna nagyon rásegíteni, hogy teljesen elszálljon a papírjaink ára (amin persze kereshettünk volna egy rakat pénzt). Ezt azonban szerettük volna elkerülni, inkább arra törekedtünk, hogy a valós érték körül maradjon a részvényeink ára, és ne égesse meg magát senki a papírral (de azért a saját döntéseitől nem tudtunk megvédeni mindenkit, pedig sokszor szóltunk). A döntéseink során az évek alatt nagyon sok érdeket és célt kellett úgy kiegyensúlyozni, hogy az a lehető legtöbb embernek jó legyen. Természetesen ez nem mindig sikerült, de azért törekedtünk rá. Bizonyára volt sok olyan döntésünk, amely utólag visszatekintve nem a legszerencsésebb, de az adott pillanatban mindent mérlegre téve a legjobbnak tűnt.

A csatákba azonban eléggé belefáradtunk, én valószínűleg sokkal inkább, mint kollégáim, akik mindannyian 100%-osan teljesítettek, és mindent megtettek a cég sikere érdekében, s habár tevékenységük valószínűleg kevésbé volt látható, mint az enyém, de legalább olyan fontos volt a működéshez, és eredményekhez, mint az enyém. Ezért végül azt a döntést hoztuk meg, hogy a cég tevékenységét leegyszerűsítjük, a tőkepiaci részt megszüntetjük, a reálgazdasági tevékenységekre összpontosítunk, és azt javasoljuk a közgyűlésnek, hogy vezessük ki a céget a tőzsdéről. Ezek a változások együttesen sokkal egyszerűbbé teszik az életünket, ami lehet, hogy önös indoknak tűnik, de az elmúlt évek eredményei után, amelynek során több milliárd forinttal gazdagítottuk a befektetőket, talán érthető és elfogadható.

A tőzsdei szereplés érdekes, izgalmas és jövedelmező volt (szerencsére nem csak nekünk, hanem befektetőinknek is), de most már inkább abbahagynánk. Azt gondoltuk az a tisztességes megoldás, hogy ha ezzel párhuzamosan indítunk egy részvény-visszavásárlási programot, hogy azok, akik ezzel nem értenek egyet kiszállhassanak. Akik pedig benne akarnak maradni a történet folytatásában is, azoknak természetesen meg van rá a lehetőségük, és ahogyan eddig, ezután sem fogjuk meglopni, kisemmizni a befektetőket - habár a magyar tőzsde rövid történetében számos nagyszerű példaképünk lehetne, akiknek nyomdokain továbbfejleszthetnénk a részvényesek kifosztásának művészetét (neveket csak azért nem mondok, mert a legtöbben még életben vannak).

Megértem, hogy van aki nem elégedett ezzel a fordulattal, és habár korábban magam is azt gondoltam, hogy fel fogjuk építeni a magyar Berkshire Hathaway-t (jó úton haladtunk egyébként), és természetesen a hiúság a kedvenc bűnöm (https://www.youtube.com/watch?v=qGXvj2BjZLA), de vannak olyan helyzetek, amikor az eredeti tervek változnak. Itt is ez történt.

A felmerült kérdések közül a leggyakoribbakra címszavakban válaszolva:

- Nem tervezek semmiféle új tőkepiaci alapot/struktúrát indítani
- A Citadella Alapban nincsen semmiféle változás
- Nem vesztem össze az eddig munkatársakkal, részvényesekkel, sőt mindenki nagyon támogató volt az elmúlt évek során
- Nem tervezek elköltözni Magyarországról, mert szeretek itt élni
- Nem keresett meg Mészáros Lőrinc, hogy adjam át neki a céget
- Nem vállalok kormányzati pozíciót
- Eddig azért nem írtam a blogra, mert a telefont sem tudtam letenni a kezemből
- A blogolást folytatom, mert grafomán vagyok
- Nincs a csőben semmilyen új, fantasztikus reálgazdasági projekt
- A jelenleg meglévő projektek kapcsán optimista vagyok, de nem tudok semmi olyan tényről, ami miatt jelenleg számottevően többet vagy kevesebbet érnének mint mondjuk 3 hónapja
- A tőkepiaci tevékenységet fokozatosan fogjuk leépíteni, de ennek ütemezését nem látom még pontosan előre

Szeretném egyben megköszönni a befektetők bizalmát és tudom, hogy néhányukban most van egy kicsit keserű szájíz, de azt gondolom, hogy a terveinket, vállalásainkat alapvetően teljesítettük: ránk bízták a pénzüket, amit szépen megfialtattunk. Az, hogy a történet végül nem úgy folytatódik, mint ahogy terveztük, elsősorban az én hibám, és ezért utólag is elnézést kérek mindannyiuktól!

Macro 2017

2017, Január 2 - 10:28

Időnként érdemes a legegyszerűbb globális makrogazdasági összefüggések figyelembevételével végiggondolni, hogy mi várható a piacokon. Habár a különböző tőzsdei árfolyamokra számtalan tényező hat, van értelme a brutális egyszerűsítésnek, mert az esetek igen jelentős részében a legszimplább, időtálló alapszabályok adják a legjobb eredményeket.

Nézzük ez alapján mi várhat ránk az idei évben!

Az elmúlt évek fiskális megszorításai után a fejlett országok kormányzatai megengedőbbek lehetnek, az USA-ban inkább, Európában kevésbé, de azért inkább stimulálni fogja a növekedést a kormányzat. A lakossági fogyasztás bővülni fog, mivel a reálbérek nőnek, és a lakossági hitelundor végetérni látszik ezekben az országokban. Magyarul mind Európában, mind USA-ban kellemes gazdasági növekedést fogunk látni. Az USA-ban a szűkülő munkaerőpiac akár meglepő inflációs emelkedést is okozhat, de a bázishatások és a növekedés miatt Európában is végetér a defláció időszaka. Az amerikai jegybank véleményem szerint 4-szer fog kamatot emelni ezek miatt, míg Európában befejezik a QE-t, és az év második felében nulla környékére emeli mínuszból a kamatszintet az ECB.

Mindezek alapján (monetáris lazaság+növekvő gazdaság) az egyértelmű nyertes idén az európai részvénypiac lehet, ráadásul ezt támogatja az is, hogy egyáltalán nincs túlpozicionáltság. 20%-os emelkedés sem lenne meglepő. Az amerikai részvénypiac helyzete bonyolultabb: az erős dollár, emelkedő kamatok, és növekvő munkaerőköltségek miatt a profitok egyáltalán nem biztos hogy jók lesznek. S habár a kamatszint még mindig stimulatív, de emelkedése negatív, a profitkilátások nem egyértelműek. Békén hagynám ezt a piacot.

A kötvénypiacokra az emelkedő infláció és növekvő gazdaság combo nem szokott túl jól hatni. A múlt év populista meglepetései miatt nagyon alacsony a léc (magyarul mindenki Európa szétesésétől fél): ha Európában idén nem nyernek a szélsőségesek, akkor ismét felerősödhet a hozamkonvergencia. Ezt összeadva a német kötvényeknek igen cudar évük lehet - mind a rövid, mind a hosszú oldalon. A többi nagy európai ország kötvénypiacára kettős erő hathat: megnyugvás (=hozamcsökkenés), és növekedés (hozamemelkedés), úgyhogy azokat inkább szintén hagynám.

A devizapiacokon teljesen egyértelmű nyertesnek tűnik a dollár, az a baj, hogy ezt mindenki tudja, úgyhogy nem erőltetném az ismert kereszteket (EUR, JPY), viszont a feltörekvő országokkal szemben még lehet tere erősödésnek, pláne olyan helyeken, ahol egyébként is nagy baj van (Törökország ugrik be elsőnek).

Magyarországon várhatóan robbanó bérek, és ennek köszönhetően megugró lakossági fogyasztás+európai pénzeső lehet. Ez kiugró növekedést is okozhat (5% sem elképzelhetetlen), de szerintem az infláció is 3% fölé emelkedik év közben. A kormányzat bevételei emiatt sokkal jobban alakulhatnak a vártnál, így 2017 év végén teljesen realisztikus, hogy 9%-ra csökkentik az SZJA-t (úgyis ez Orbán Viktor nagy álma, ha lesz rá tér, megteszik). A folyó fizetési mérleg jól fog még alakulni (habár importoldalon valószínűleg a fogyasztás rontani fog), így az MNB továbbra is az erős forinttal fog küzdeni, azonban nem nagyon látszik, hogy mit tehet még, miután nullába vitte a rövid kamatokat (hacsak mondjuk valami unortodox eszközzel nem kezdi el a hosszú hozamokat is lepréselni - nem lenne meglepő ha ezt tennék!). A magyar hosszú kötvényekre két tényező hathat: növekvő infláció, de közben alacsonyra ragasztott rövid oldal. Ebből nem tudom mi jön ki, de a nagy carry miatt (rövid-hosszú különbség) még mindig lehet, hogy jobbak a hosszú kötvények, mint a rövidek. A részvénypiac nem tűnik olcsónak, ráadásul profitoldalról a növekvő munkaerőköltségek szerintem negatívan hatnak, de közben lesz növekedés. Úgyhogy a helyzet hasonló mint USA-ban: Good for Main Street, questionable for Wall Street. Az ingatlanpiac továbbra is nyerőnek tűnik: az alacsony kamatokhoz képest még az egekben vannak a kiadási hozamok, van tere a hozamcsökkenésnek.

Ezek alapján az idei évre a Eurostoxx long, német kötvény short, budapesti ingatlan long tűnik nyerőnek a legegyszerűbb gondolkodási minták alapján. Év végén kiderül, hogy ez a hármas tényleg jól hoz-e.

Egy tudománytalan ábra

2016, December 16 - 17:47

Az EU-ban jól láthatóan zajlik a bérkonvergencia, ehhez raktam össze gyorsan egy teljesen tudománytalan, de talán mégis kicsit informatív ábrát. A vízszintes tengelyen az egy főre jutó GDP látható (vásárlóerőparitáson). Ez nagyon leegyszerűsítve az adott ország gazdasági fejlettségét mutatja. A függőleges ábrán az egy órára jutó átlagos bérköltséget (vállalati szinten) láthatjuk, euróban. Mindkét adat az Eurostat-tól származik.

Jól látható- és nem meglepő - hogy a fejlettség(GDP) és a bérek között elég szoros kapcsolat van, de jó pár ország felfelé, vagy lefelé kilóg a sorból. Akik a vonal felett vannak, azoknál a gazdaság erejéhez képest túl magasak a bérek, amelyek alatta vannak, azoknál túl alacsonyak. A magyar bérek simán emelkedhetnek 30-50%-ot, valószínűleg fognak is. Hozzáteszem, hogy mivel a bérek euróban vannak, a konvergencia részben megvalósulhat(na, ha az MNB hagyná) a forint felértékelődésével is, ennek híján nominális béremelkedés és inflációs nyomás várható. Gyakorlatilag az egész régió bérei eléggé lent vannak (pl. a csehek fejlettsége majdnem egyenlő a spanyolokéval, a bérek mégis fele akkorák sincsenek!), és mivel mindenhol elfogyott a hadra fogható munkaerő, illetve a Nyugat szívó hatása folyamatos, így a brutális béremelkedés szinte elkerülhetetlen Kelet-Közép-Európában. Majdnem mindenhol reális a 30-50% béremelkedés a következő pár év során.

Ami még érdekes: a görögöknél a nagy megszigorítás ellenére is túl magasnak látszódnak a bérek, a horvátoknál kisebb mértékben, de szintén, miközben a franciák és olaszok elég nagy bajban vannak: német bérekhez a németekénél alacsonyabb termelékenység tartozik. Vagy a németeknél kell bért emelni, vagy a két előbbinél kellene csökkenteni - de persze a bérek lefelé rugalmatlanok, ezért ez nem szokott menni, a megoldás a hosszú éveken át tartó bérstagnálás lehet, ami valószínűleg a gazdaság gyengélkedésével is jár mind Olaszországban, mind a franciáknál.

ÁBRA a lap alján mellékletként.

CsatolmányMéret
KLIKK AZ ÁBRÁRA!49.28 KB

Gazdagon mész nyugdíjba?

2016, December 14 - 12:29

Nem. Az inflációval foglalkozó korábbi részben már írtam erről, de azt gondolom, érdemes még egy kicsit körüljárni a témát.

ÁtlagJózsi 30 éve átlagfizetést keresett, amit gyakorlatilag el is költött, és ezzel átlagos életszínvonalat valósított meg magának. Ma ÁtlagJózsi átlagfizetést keres, amit gyakorlatilag el is költ, és ebből átlagos életszínvonalon él. Ebből teljesen egyértelmű, hogy az átlagos életszínvonal fenntartásához szüksége költség pont annyival emelkedett, amennyivel az átlagbér, ez pedig hosszútávon egyenlő az EGY FŐRE JUTÓ (ez később fontos lesz) GDP növekedési ütemével! Igaz, hogy ma ÁtlagJózsi jobban él mint 30 vagy 300 éve, de attól még az átlagos életszínvonal (ami természetesen magasabb mint 30 vagy 300 éve) fenntartásához szükséges pénzösszeg ennyivel nőtt.

Ebből az is következik, hogy a vagyonunkat évente az egy főre jutó nominális GDP növekedési ütemével (ami, ha van gazdasági növekedés, magasabb mint az infláció!) kell növelnünk, hogy VALÓDI vásárlóerejét megtartsuk. De mennyivel tud nőni a vagyonunk? Ha reáleszközökbe fektetjük (és feltételezünk egy olyan kapitalista gazdaságot, ahol a reáleszközök, azaz gyárak, bányák, ingatlanok) elég jól leképezik a gazdaságot, akkor a reáleszközeink hozama a nominális GDP növekedési ütemével lesz egyenlő hosszabb távon.

De van egy nagyon nagy baj, és ez Japánban már jól látszik (és itt jön a lényeg, remélem még senki sem vesztette el a fonalat). Amíg a lakosság száma nő, addig a teljes GDP gyorsabban bővül, mint az egy főre jutó GDP (hiszen ha mindenki 10%-kal többet termel, de most 10%-kal többen dolgoznak mint régen, akkor 21%-kal többet termelünk, 21%-kal nagyobb a cégek profitja, 21%-kal nagyobb a cégek értéke). Viszont az elöregedő társadalmakban - és ilyen Európa szinte összes országa - az egy főre jutó GDP bővülése gyorsabb, mint a teljes GDP bővülése . Ez jól látható Japán példáján:

Az egy főre jutó GDP szépen bővül:

http://www.tradingeconomics.com/japan/gdp-per-capita-ppp

de a lakosság fogyása miatt a GDP összességében nem:

https://fred.stlouisfed.org/series/JPNNGDP

Mi következik ebből?

A múltban lakosság bővülése miatt (is, de az egyéb tényezőkbe most nem mennék bele) a befektetések hozama magasabb volt, mint az életszínvonal fenntartásának VALÓS növekedési költségei, ezért is van az, hogy ha megnézzük a múltbeli részvénypiaci hozamokat, azt látjuk, hogy milyen kiemelkedőek voltak, és igazán nem kellett nagyon sokat takarékoskodni, hogy normális körülmények között nyugdíjba menjünk.

Ma azonban, az elöregedő társadalmakban a megélhetési költségek növekedési üteme (az egy főre jutó nominális GDP növekedési üteme) gyorsabban nő, mint a befektetésektől várható hozam (a teljes nominális GDP növekedési üteme). Ez azt jelenti, hogy megtakarításaink várható hozama jóval kisebb lesz, mint az a múltbeli adatokból következne, sőt, a félretett pénzünk VALÓDI értéke várhatóan csökkenni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az fog gazdagon nyugdíjba menni, aki nagyon sokat tud félretenni, vagy megnyeri a lottóötöst. Viszont a múltbeli tőkepiaci hozamokra senki se számítson, azok töredékével kell beérnünk, miközben az élet tovább fog drágulni.

Infláció 2.rész

2016, December 10 - 14:58

Ha az infláció az elmúlt években egyre kevésbé mutatja jól a megélhetési költségek változását, abból több dolog is következik.

Befektetőként az egyik legfontosabb, hogy nem elég "reál" (azaz inflációt valamennyire meghaladó) hozamot elérni, ha a vagyonunkat meg akarjuk őrizni, hanem ennél többre van szükség, de hogy mennyivel, azt nehéz megbecsülni. Viszont nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a vagyonmegőrzés valójában a társadalmi pozíció megőrzését jelenti, ehhez pedig az kell, hogy vagyonunk évente ne az inflációval, hanem a nominális GDP-vel vagy a nominális bérnövekedés ütemével gyarapodjon (e kettő azért hosszabb távon nagyjából egyenlő). Könnyen belátható, hogy ha ennél kisebb a hozamunk, akkor a "többiek" elhúznak mellettünk, relatív módon szegényedünk (még ha több pénzünk is lesz mint korábban volt, de a társadalom többi tagjának még több), ami aligha nevezhető vagyonmegőrzésnek. Befektetőként tehát a valódi benchmark a nominális GDP vagy nominális bérnövekedés, ezt kell minimálisan elérni, nem az inflációt! Ha ennél kevesebbel nő a vagyonunk akkor mindenki máshoz képest szegényebbé váltunk (kis országok esetén, mint Magyarország, nézhetjük a mag-régió, esetünkben az eurózóna nominális GDP-növekedését is, hiszen európaiként is definiáljuk magunkat, és egy bizonyos európai életszínvonalat akarunk megőrizni/elérni).

Egyébként az elmúlt 50 évben a jegybanki alapkamat sem volt ettől túl messze: USA-ban éves 5,4%-ot hozott ha alapkamaton görgettük a pénzünket, míg az átlagos órabérek növekedése éves 4,2% volt. Magyarországon a Bokros csomag óta éves 9,7%-kal nőttek a bruttó nominális átlagbérek (a nominális GDP éves 9,4%-kal nőtt), a jegybanki alapkamaton "görgetve" a pénzt pedig éves 11,3%-kal gyarapodtunk volna - tehát csak üldögélve a pénzen is meg tudtuk őrizni annak VALÓDI értékét, sőt növelni. Ma azonban az a helyzet, hogy a jegybankok kifosztanak minket: Magyarországon pl. a következő 3 évben simán kinéz éves 10% bérnövekedés és éves 6-8% nominális GDP növekedés, miközben az effektív kamatszint majdnem nulla, és a 3-éves állampapír hozama is éves 1% csupán. Ugyanez a helyzet szinte a világ minden országában: USA-ban pl. az Atlanta Fed Wage Tracker (https://frbatlanta.org/chcs/wage-growth-tracker/?panel=1) szerint éves 4%-kal nőnek a bérek, miközben az alapkamat 0,4%-on van, és a hosszabb kötvények is csak 2% körül hoznak. Ez azt jelenti, hogy aki ezekben tartja a pénzét arra a szinte biztos kifosztás és vagyonvesztés vár. Ebből a szempontból a még relatíve legjobb választások közé tartozó prémium magyar államkötvények sem túl nyerők: 5-éves távon a hozamuk éves 5% körül lehet jó esetben, ami a fentieknek megfelelően valójában szegényedést jelent, hiszen a nominális GDP ill. bérek ennél várhatóan gyorsabban fognak nőni idehaza. (A legnépszerűbb lakossági papírról, a KKJ-ról nem is beszélve, mert annak 2,25%-os hozama nemcsak a bérnövekedés, de még az infláció ütemét sem fogja elérni a következő 1 évben. Ha ebből a szempontból néznénk, és azt mondanánk, hogy a következő 12 hónap nominális GDP-növekedése lesz vagy 6%, ez meg hoz 2,25%-ot, akkor látnánk, hogy a várható VALÓDI* hozama negatív 4% körül van!!!)

Egyébként az egyensúlyi alapkamatszint teljesen megalapozatlan véleményem szerint a nominális GDP vagy bérnövekedés üteme körül van, ha ez alatt tartják a jegybankok tartósan a kamatszintet, az buborékképződéshez vezet, ha efelett, akkor szükségtelenül lassítják/terhelik a gazdaságot, visszavetik növekedési potenciálját. A jelen kor nagy dilemmája, hogy a nagy adósságállományok miatt még az egyensúlyi szintig sem nagyon lehet felemelni a kamatot, mert akkor az adósságszolgálatba bukna bele a gazdaság, így viszont (a kényszerből túl alacsonyan tartott kamat miatt) folyamatos buborékfújást generál a jegybank, amely a tőkepiacon és az ingatlanpiacon nyilvánul meg.

A jelenlegi pénzpiaci hozamok mellett a kötvényjellegű eszközök vásárlása/tartása egyértelműen elszegényedéshez vezet, az egyetlen remény (de korántsem bizonyosság) a reáleszközök vásárlása lehet. A kötvényeket vásárlók lassú pénzügyi öngyilkosságot követnek el, a részvényeket/ingatlanokat vásárlóknak legalább a reménye meg van arra, hogy vagyonuk értékét legalább megőrizzék.

Egyébként ezért is hazugság minden olyan számítás, hogy "ha havonta félreteszel 10 ezer forintot akkor gazdag nyugdíjas leszel", ugyanis a valós megélhetési költségek egyrészt nem az inflációval nőnek, hanem többel, illetve a befektetésekkel elérhető hozamok is jellemzően túl vannak becsülve . Ha például valaki 1960 és 2000 között Magyarországon minden évben félre tudott tenni 2 havi átlagos bruttó bért, és a megtakarításait inflációval tudta évente kamatoztatni, akkor 2000 végén 5,7 millió forintja lett volna, amiből mondjuk egy húszéves annuitást vásárolva maximum havi 30000 forint elkölthető pénze, nyugdíja lenne. Ez édeskevés, viszont ennél komolyabb takarékoskodás nehezen kivitelezhető egy átlagos megtakarítónak. Marad az állami nyugdíj, de az meg nem lesz elegendő, hiszen a fentiekből az is egyértelmű, hogy a "megőrizzük a nyugdíjak reálértékét" valójában azt jelenti, hogy a nyugdíjak a fizetésekhez képest egyre kisebbek lesznek, a nyugdíjasok szegényebbé válnak. Persze ez a borzasztó demográfia (egyre több idős jut egyre kevesebb dolgozóra) miatt nem is nagyon lehet máshogyan, de jó ha tudjuk, hogy a nyugdíjak folyamatos inflációval való indexálása valójában a nyugdíjasok relatív elszegényedését jelenti.

Az infláció tehát nem egyenlő a megélhetési költségek növekedésével, hanem azt jelentősen alulbecsli, ehelyett sokkal érdemesebb mindenhol az egy főre jutó nominális GDP vagy a nominális bérnövekedés ütemét használni.

*A reálhozam helyett javaslom a VALÓDI hozam vizsgálatát, ez az egy főre jutó nominális GDP-növekedést meghaladó hozam

Mit mutat az infláció? I. rész

2016, December 9 - 13:01

Semmiképpen sem azt, amire a legtöbben gondolnak (de nem azért mert "a kormány csal", meg a"statisztikusok hazudnak" - amit gyakran hallok). Az emberek fejében az infláció a megélhetési költségek növekedését mutatja, azonban a technológiai fejlődés miatt a megélhetési költségek szinte definíciószerűen mindig nagyobb ütemben nőnek, mint az infláció. Hogy belássuk miért, elegendő megnéznünk a ksh adatait bizonyos termékekre:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf005.html

2000 és 2015 között a szolgáltatások ára 130%-kal emelkedett, azaz 2,3-szer akkora 2015-ben, mint 2000-ben volt. Ez "érzésre" nagyságrendileg hihető. Nézzük azonban az érdekességeket:

A televíziók ára 72%-ot esett, ma negyedannyiba kerül mint 15 éve. A számítógépek ára hasonló mértékben csökkent. Az új autók ára csupán 28%-ot emelkedett, a használtaké 44%-ot csökkent!!! Azaz ma alig drágább egy új autó mint 2000-ben, a használtakat pedig feleannyiért kaphatjuk meg. Ez természetesen erősen ellentmond a hétköznapi ember tapasztalatának, aki azt látja, hogy egy olyan kategóriájú új autó, ami 2000-ben 3 millió forintba kerül, most 6 millió, a használtaknál hasonló a helyzet. Ha számítógépet akarok venni, akkor ma is kb 100-200 ezer forintot fizetek, pont úgy mint 15 éve. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy a statisztikusok ugyanazoknak a termékeknek az árát hasonlítják össze. pl. megnézik hogy 2008-ban mennyi volt egy 1-es iphone, mennyi volt az ára 2009-ben, stb. Nyilván egy idő után nincs 1-es iphone, ezért a 2-es iphone-t kell nézni (és elvégezni egy minőségi igazítást), de mivel a 2-es magasabb minőséget képvisel, tehát magasabb ára ellenére nincs infláció.

Pl. ha 2008-ban 100 forint az 1-es iphone, 2009-ben 80 ft, 2010-ben 64 ft, akkor minden évben 20% árcsökkenés volt a mobiltelefonok piacán. De kijön a 2-es iphone, ami 2010-ben 100 forint, és mivel 1-es iphone 2011-ben már nincsen, azt nézzük, hogy a 2-es iphone ára hogyan alakul. Ha 2011-ben 80 forintra esik, 2012-ben 64 forintra, akkor ismét 20-20%-kal estek a mobiltelefon árak egyik évről a másikra. És amikor 2012-ben kijön a 3-as iphone, amelynek ára 100 forint, akkor bár mi azt látjuk, hogy pont ugyanannyiért tudunk venni telefont, mint 4 éve, a statisztika szerint mégis a 4 év alatt 60%-kal estek az árak, mert ennyiért kaphatnánk 1-es iphone-t, ha lenne. De persze nincs. A televíziók elmúlt 30 évbeli áralakulása is azt mutatja, hogy milyen olcsó lenne most a fekete-fehér kis Junoszty TV, milyen sokat esett az ára. De persze olyat már nem vehetünk. Mint ahogy Pentium I-es számítógépet sem tudunk venni, sőt ha vennénk, akkor sem tudnánk rajta semmilyen programot futtatni. Tehát a tartós fogyasztási cikkek - amiket valóban meg kell vennünk - nem lesznek olcsóbbak, hanem drágábbak, mégis olcsóbbnak vannak kimutatva, mert amit most veszünk, az jobb, mint a régi (persze régit már nem vehetünk, tehát alternatíva nincs)

A másik probléma a rejtett minőségi rontás, ami egyik évről a másikra talán nem látszik, de hosszabb távon igen. Régen a tojás a "tanyasi, kapirgálós" tojást jelentette, ennek az áralakulását vizsgálja a statisztika. Azonban mára az a tojás, amit megveszünk, nem ugyanezt jelenti. Ha mégis ilyen "bio"tojást akarok venni, akkor kiderül, hogy ez sokkal többe kerül, mint a sima tojás, ami azt jelenti, hogy a valódi infláció alul volt mérve. Ez szinte minden élelmiszerre igaz egyébként, és mivel az élelmiszerek teszik ki a fogyasztói kosár harmadát, ez komoly dolog.

A harmadik probléma, amiről már írtam, a lakásárak, a valódi lakhatási költségek szinte teljes hiánya a statisztikában, és a lakásárak jellemzően hosszabbtávon az infláció felett emelkednek, aminek egyik fő oka, hogy a lakásépítés inputja a munka, a munkabéreknek pedig van egy emelkedő trendje reálértelemben, így a lakásépítési költségek is infláció felett nőnek. Tehát a lakásárak is infláció felett nőnek hosszabb távon, de ez kimarad a statisztikából.

Mindezeket összeadva egyértelmű, hogy a valódi megélhetési költségek változását az infláció jelentősen alulbecsli. Megfordítva: a megélhetési költségek valójában az inflációnál nagyobb mértékben nőnek. Fontos kiemelni, hogy 100-200 éve, a technológiai forradalom előtt, amikor a fogyasztási szerkezet stabil volt, az infláció valóban a megélhetési költségek változását mérte, ma azonban már nem. Mi következik ebből? Nagyon sok minden, ezekről bővebben írok a következő rész(ek?)ben.

*FONTOS! A fentiek nem magyar-specifikus problémák, hanem globálisak.