Zsiday-blog

Az ördög jobb és bal keze

2016, November 6 - 08:33

Sajnos ebben a cikkben a címmel ellentétben nem a kiváló Bud Spencer-Terence Hill filmről lesz szó - pedig az biztos érdekesebb lenne - hanem az amerikai elnökválasztásról. Az elmúlt napokban ugyanis jól érzékelhető pánikhangulat kezdett eluralkodni a piacokon arra a hírre, hogy Donald Trump ismét esélyes az elnöki címre, a választás eredménye gyakorlatilag bármi lehet. Miután pedig idén egy hasonló választás esetén a piaci szereplők számára váratlan és negatív, sőt majdhogynem elképzelhetetlen esemény következett be (Brexit), ezért ezek az aktorok még egyszer nem akarnak abba a hibába esni, hogy nem készülnek a rosszabbnak tekintett kimenetelre. Ezért van most esés a tőzsdéken: készülnek.

Azonban éppen a korábban megtapasztalt Brexit, illetve az arra még élénken emlékező piaci szereplők reakciója miatt valószínűtlen, hogy - bármi is legyen az eredmény - hasonló esés és ijedség legyen, ha Trumpot választanák meg, hiszen most nem készületlenül fogja érni a piacot az ördög bal kezének megválasztása. Ha pedig a még mindig valószínűbb Clinton-győzelem (az ördög jobb keze) következik be akkor komoly felfelé ugrás is elképzelhető. Azaz, a rövidtávú potenciális reakciók szerintem most mások, mint nyáron a Brexit-szavazás idején voltak.

Ugyanakkor hosszabb távon hasonló a helyzet, mint amit akkor írtam: senki nem tud semmit. Nixonról a többség azt gondolta, hogy kiváló elnök lesz, de csúfosan megbukott. Reagant üresfejű filmszínésznek tartották, de meglepően sikeres elnök lett. Trump valóban narcisztikus szociopatának tűnik, Clinton viszont egy hataloméhes és azért bármit megtévő establishment-tag. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy előre tudhatjuk melyik jobb az USA gazdaságábnak és a világnak. Trump valószínűleg hajlamosabb lehet - hasonlóan Reagan-hez - nagyobb fiskális hiányt generálni, ami a jelen helyzetben kifejezetten előnyös lehet, és beröffentheti az amerikai és ezen keresztül a globális növekedés motorját is. Ráadásul az USA-ban - ellentétben más, nyugat-balkáni országokkal - még működnek a fékek és ellensúlyok, nem one-man show zajlik, tehát sem Clinton, sem Trump nem azt tesz amit akar, a Kongresszus, a Szenátus , a Legfelsőbb Bíróság, stb. megakadályozza a teljes hülyeség kibontakozását.

Mindezek fényében az amerikai elnökválasztást rövidebb távon kisebb negatív és nagyobb pozitív kockázatnak értékelem, mint a konszenzus, bár valószínű, hogy Trump megválasztására lenne egy rövid ijedelem. Hosszabb távon pedig nem hiszem, hogy megváltozna az a világkép, amiben a fejlett országok gazdasága erősödik, és valamiféle kamatnormalizáció történik.

Akit pedig a film érdekel, gyerekkorunk nyári-téli-tavaszi szüneteinek megédestője, az nézze meg, nekem még tizenhatodjára is tetszik, és a mai gyerekek is imádják (az intro-zene külön jó!):

https://www.youtube.com/watch?v=DprNxTB6Apc

Alapítvány és Birodalom

2016, Október 21 - 18:06

Kedvenc Asimov-könyvem az Alapítvány trilógia, fiatalkorom nagyon kedves emlékei fűződnek hozzá. Azóta persze az Alapítvány szó hallatán más jut eszembe, méghozzá az MNB alapítványai.

Az ezzel kapcsolatban kibontakozó ECB vs. MNB adok-kapok igazi értelmetlen vita, ami csak arra jó, hogy pont attól vonja el a figyelmet, ami a lényeg:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/eladjak_az_allampapirjaikat_az_mnb-alap...

Az ECB amiatt vegzálja az MNB alapítványait, hogy állampapírt vásárolnak, ami ugye "tiltott monetáris finanszírozás", hiszen a jegybank ne vásárolgassa fel saját országa állampapírjait. A tiltás oka teljesen egyértelmű: sokszor ilyen módon, pénznyomtatással sikerült a történelem során az államoknak az adósságuktól megszabadulni, aminek általában jó nagy infláció lett a vége, és ezt ha lehet el kellene kerülni. Azonban erre a tiltásra teljesen jogosan mondhatja azt az MNB/Kormány, hogy kettős mércéről van szó. Ma, amikor az európai jegybank olyan ütemben vásárolja fel az európai állampapírokat, hogy a saját programjának tervszerű végrehajtására sincs lehetősége, mert az alkalmas állampapírok lassan elfogynak, és az ECB maga is a a mi szemünkre hányt monetáris finanszírozást hajtja végre, méghozzá az MNB-nél sokkal nagyobb ütemben, akkor mit lehet mondani? A világ jegybankjai 2008 óta agresszívan beavatkoznak a pénzpiacok működésébe, és eufemisztikusan QE (quantitative easing)-nek nevezett pénznyomtatási programjaikkal tonnaszám vásárolják fel saját országjuk állampapírjait. Ehhez képest az MNB alapítványainak 200-300 milliárd forintos állampapírvásárlása tényleg semmi. Azaz, az ECB olyan miatt támadja az MNB-t, amit egyrészt maga is végez, másrészt egy olyan tevékenység miatt, ami semmi problémát nem okoz.

Ahelyett, hogy amiatt támadná, aminek van. A probléma ugyanis nem más, mint maguknak az alapítványoknak a létezése. A jegybank feladata az lenne, hogy a pénz és tőkepiacok helyes szabályozásán, és esetleg szükséges beavatkozásokon keresztül stabil inflációt tartson, ne engedje elértéktelenedni a pénzünket, és támogassa a kormány gazdaságpolitikáját (megjegyzem, hogy az alapítványokkal szembeni erős ellenérzéseim ellenére nyugodtan kijelenthető, hogy a jegybank ezeket a feladatait az elmúlt években jól végezte). Munkálkodása közben előfordulhat, hogy nyereséges lesz, és az is, hogy veszteséges, de valódi eredményességét egyáltalán nem mutatja egyik sem. Az MNB nyereségét be kell, hogy fizesse a közös kasszába, mert ez éppen úgy a mi pénzünk, mint az adóbevételek, ha pedig veszteséges, akkor mi, adófizetők pótoljuk ki a veszteségét.

Azaz, az alapítványokat egy dolog miatt lehet és kell támadni: hogy vannak. Az MNB-nek nem feladata az általa esetlegesen elért (ráadásul nem is valós, hanem jelentős részben pusztán számviteli) nyereség elköltése, nem feladata az ingatlanfejlesztés. Őszintén szólva ez utóbbi szerintem egyáltalán nem állami feladat, hagyjuk meg ezt a magánszférának. Az ECB kérdése azért problémás, mert egyrészt álságos, másrészt elvonja a figyelmet a lényegről: kié az MNB nyeresége, és kinek van a felhasználásáról joga dönteni? Átalakulhat-e varázsütésre a közpénz nem-közpénzzé? Ez a valódi kérdés.

Hogyan értékeljük fel a forintot?

2016, Október 19 - 12:26

2008/9 után összeomlott a lakossági fogyasztás, ami visszavetette az importot, miközben a feldolgozóiparban jelentős export-fellendülés volt Magyarországon. Ennek következtében a folyó fizetési mérleg többlete elképesztően nagy lett, ami komoly felértékelődési nyomás alá helyezi a forintot. Az elmúlt években azonban a lakosság és a vállalatok devizahitel visszafizetése ellensúlyozta ezt: hiába áramlott sok deviza az országba, a korábbi hitelek törlesztésére azt vissza is fizettük, és így nem történt felértékelődés, sőt az agresszív jegybanki kamatcsökkentés miatt 2012-13-ban még a forint leértékelődése volt jellemző.

Mára azonban fordulni látszik a kocka: a lakossági devizaadósság megszűnt, a vállalati hitelundor is véget érni látszik, és nem nagyon van olyan tényező ami ezek után ellensúlyozhatná a felértékelődési nyomást. A forint egyébként is elég olcsónak tűnik, és így a folyamat majdhogynem elkerülhetetlen. Ez a felértékelődés azonban két módon is bekövetkezhet.

Az egyik lehetőség az, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödik, pl. 306-ról pár év alatt mondjuk 260-ig jut el az euróval szemben. Ennélfogva az importcikkek olcsóbbá válnának, és emiatt - a nagyon erős bérnyomás valamint ebből következő belső inflációs nyomás ellenére - összességében nem lesz komoly infláció.

A hazai gazdaságpolitikusok azonban láthatóan inkább a másik utat választották: nem szeretnék, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödjön (az okokba most ne menjünk bele, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt az irányt preferálják). Ha azonban mindenféle unortodox eszközökkel/verbális vagy valódi intervencióval, úgynevezett "finomhangoló eszközökkel" meggátolják, hogy a forint nominálisan felértékelődjön, azzal azt érik el, hogy az elkerülhetetlennek tűnő REÁLfelértékelődés úgy megy végbe, hogy a hazai infláció magasabb lesz mint az eurozóna inflációja. Ha ez jó pár éven át tart, akkor változatlan nominális árfolyam mellett is meg fog történni a reálfelértékelődés, ennek azonban az ára a tartósan magasabb infláció lesz. Azaz, lehet, hogy a forint-euró árfolyama itt marad 300 környékén, de a hazai árak jelentősen megnőnek közben. A gazdaságpolitikában gyakran - bár nem mindig - vannak választások, a befektetők dolga pedig az, hogy a gazdaság változásaira és a politikusok döntéseire reagáljanak, jobb esetben anticipálják azokat.

Egyelőre nekem nagyon úgy tűnik, hogy a következő években a jegybank a forint nominális erősödését megpróbálja meggátolni, ami a folytatódó, és egyre gyorsuló bérinflációval karöltve elkerülhetetlenné teszi az infláció megjelenését és gyorsulását is. Egyébként infláció már persze most is van: ha a lakásárakat és bérleti díjakat is amerikai metodológia szerint beszámítanánk, akkor simán lenne 4%...

Kötvénybuborék: 50 évre 2,85% hozam a csőd szélén álló országtól

2016, Október 5 - 17:39

A napokban Olaszország 50-éves kötvényt bocsátott ki 2,85%-os hozamon, négyszeres túljegyzés mellett:

http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-10-03/italy-s-first-50-year-...

Ez a kötvény tuti bukó. Gondoljunk bele: 50 éve 1966 volt. 1966-ben még Bretton Woods-i rendszer volt, a líra rögzítve volt a dollárhoz. Ezután összeomlott a rendszer, a lírát ki tudja hányszor leértékelték, óriási infláció volt a világon mindenhol, utána a 80-as években liberális fordulat volt a gazdaságpolitikában, összeomlott a kommunista rendszer, majd létrejött és szétesett az ERM II, létrejött az Európai Únió, bevezették az eurót, átéltük az internetforradalmat és a 2008-as világgazdasági válságot. Aki 50 éve vett volna 50-éves olasz állampapírt, az vajon mennyire láthatta volna előre ezeket a változásokat? Nyilván semennyire. Vagy ugyenez az előtte lévő 50 éves periódusban (1916-66) hasonlóan durva volt: két világháború, nagy gazdasági válság, Marshall-segély, olasz gazdasági csoda, stb. stb.

Aki most 50 évre 2,85%-os hozam mellett vásárolt, az vajon mire számít? Mi várható egy olyan országtól, amely nyilvánvalóan akkora adóssággal rendelkezik, amelyet romló demográfiája mellett nem tud visszafizetni? Egy olyan államban, ahol végzetesen leromlott a versenyképesség, 15 éve nincs növekedés, ahol hagyománya van a korrupciónak és elinflálásnak. Reálértékben ezek a kötvények gigantikus bukást fognak hozni vásárlóiknak, efelől egy szemernyi kétségem nincs. Vagy elinflálják az eurót magát, vagy kilépnek az eurózónából és akkor az új lírát inflálják el, vagy simán csődbe mennek. A legjobb eset az lenne, ha mégis magára találna az olasz gazdaság, és komoly növekedést mutatna be, olyannyira, hogy mégis tudná fizetni az adósságot, de akkor viszont lesz infláció is. És egy olyan világrendben, ahol a szellemet kiengedték a palackból (QE, helikopterpénz) csak idő kérdése, hogy az infláció elszabaduljon. És akkor még a háborúkról, természeti katasztrófákról nem is beszéltünk, amelyek lehetetlenné tennék a törlesztést. Reálértelemben ezen mínusz pártíz és mínusz 90-95% között lesz a hozam 50 év alatt.

Az olasz kötvénykibocsátás persze csak egyik vetülete a globális kötvénybuboréknak. A QE-k és mínusz kamatok szorításában elképesztően beteges árazás alakult ki szinte minden kötvénypiacon. Láttam már pár buborékot, olvastam sokkal többről. Ez bele fog kerülni a történelemkönyvekbe és sok év múlva fejcsóválva fogják majd kérdezni az egyetemen a diákok a tanártól, hogy ki volt az az ostoba aki 50-éves olasz állampapírt vett 2,85% hozammal?!

Peak Car?

2016, Október 1 - 16:18

A 2000-es évek első évtizedének egyik legtúltoltabb elmélete a Peak Oil volt. Ez azt mondta hogy egyre kevesebb olajat fogunk tudni kitermelni, a könnyen kitermelhető készletek már kimerültek, egyre csökkenni fog az olajkitermelés (az első verzió szerint USA-ban, a második szerint már az egész világra igaz lesz ez), és ebből következett hogy az olajárakban a határ a csillagos ég. Akkor 100 dollár körül volt az olaj ára, ma 50 se, és a folyamatos contango miatt aki az olajárak emelkedésében hitt az elmúlt években az ingét-gatyáját elbukta.

A Peak Oil helyett azonban sokkal érdekesebb és mindennapjainkra kiható lehet a Peak Car, azaz, hogy az autók száma tetőzni fog, és elkezd csökkenni. Valószínűleg ez elsőre csak a fejlett világra lesz igaz, de számos hatása lesz.

A fejlett világ lakosságnövekedése egyrészt megállt, másrészt a fiatalok egyre később és kevesebben szereznek jogosítványt, tehát az autók száma nagyon nem fog nőni, ám a fő érv a Peak Car mellett az önvezető autók elterjedése. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog tényleg megvalósulni, de amikor igen, az teljesen átrajzolja a városi életet és ingatlanpiacot is. Az autóink ugyanis az idő nagy részében, minimum 80-90%-ban kihasználatlanul állnak. Azonban ha egy gombnyomással lehetne hívni egy önvezető autót (á lá Uber, csak sofőr nélkül!), ami a városon belül bárhova elvisz, akkor a legtöbb autóra nem lesz szükség. Sőt, a gyerekek reggeli-esti iskolai szállítása is felejtőssé válna. Ha például egy ilyen önvezető autó 10 millió forintba kerülne, és évi 100 000 kilométert tenne meg, mondjuk éves 2 millió forintos fenntartási költség (informatikai rendszer, szervizelés, stb.) mellett, akkor az üzemeltetés költsége 20 millió forint lenne 500 000 kilométerre (ötéves üzemeléssel számolva). Ez 40 Ft/km. Ehhez jönne az üzemanyag. Jelenleg a tesla 85kwh-s akkumulátorral állítólag 300-350 km-t tud megtenni, 85 kwh áram pedig cca 3000 Ft, azaz mondjuk 10 Ft/km.

Így az önvezető autók szállítási költsége a felhasználók számára várhatóan a profittartalmat beleszámítva sem lesz több 60-70 Ft/km-nél. Ilyen árak mellett a legtöbb ember aki ma autót tart nem fog, mert egyszerűen nem éri meg. Ez azt is jelenti, hogy az önvezető autók kihasználtsága jobb lesz, mint ma az autók összességét tekintve, tehát sokkal kevesebb autó lesz a városokban. Mit kezdünk vajon majd akkor a sok garázzsal és parkolóval amelyekkel tele vannak a városok? Mi lesz a parkolóházakkal? Milyen hatása lesz ennek az ingatlanpiacra?

A legegyértelműbb az, hogy a belvárosok még inkább felértékelődnek, a bűz, zaj és sok parkoló autó helyett sokkal csendesebb, jobb levegőjű, szellősebb, élhetőbb lesz a belváros. 20-30 éves távon ehhez szinte nem fért kétség. Nagyobb kérdés, hogy mihez fogunk kezdeni a kiürülő parkolókkal (plázák, irodaházak, lakóházak alatt)? Fogalmam sincs, de biztos jelentős értékvesztést fognak elszenvedni. 10-20 éves távon tuti nem fektetnék garázsba. És ha kevesebb autó lesz, akkor természetesen autógyártóba és taxiscégbe sem...

Mutyiszféra és versenyképesség

2016, Szeptember 28 - 10:44

Meglepően sok visszajelzés érkezett a mutyiszféra című írásom kapcsán. A versenytársaknak szuperolcsón juttatott ingatlanbérlés lehetősége, a haveroknak megengedett területfoglalás, a támogatásokkal feltőkésített cégekkel való verseny nehézsége, illetve a támogatások, pályázatok általános versenytorzító hatása, az állami megbízások szétosztásának módja, a hivatali packázás, és egyéb kérdések is felmerültek. Amiért ez érdekes az az, hogy láthatóan a gazdaságpolitikusok sem értik ennek a helyzetnek a negatív hosszútávú kihatásait, amely teljesen nyilvánvaló a WEF versenyképességi rangsorra adott válaszukból - mármint hogy ebben folyamatos lecsúszásban vagyunk:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/reagalt_az_ngm_a_gyaszos_versenykepesse...
http://www.portfolio.hu/gazdasag/15_orszag_amirol_nem_gondolnad_hogy_ver... (előttünk végzett Macedónia, Jordánia és Kazahsztán is többek között)

Az NGM válasza az, hogy nade a magyar gazdaság milyen jól hasít, nő a GDP, nő a fogyasztás, jó a külkermérleg, mi a baj?

A baj az, hogy Magyarországon valóban van egy ciklikus fellendülés ("hét bő esztendő" - erről már 2013 elején írtam), de ez egy strukturálisan egyre romló háttérben következik be. Kedvenc hasonlatom a lerohadt Trabant a magyar gazdaságra: semmi ereje nincs, de azért erős hátszélben az érdi lejtőn ez is gyorsan robog, lobog a szél, fújja a hajunk, maxira tekerve a Sláger rádió, látszólag minden oké. Az NGM arra hivatkozik, hogy lám-lám mindenki jól érzi magát. A baj azonban az, hogy szép lassan a Trabantot Velorexre cseréljük, és a versenyképességi rangsor pont ezt mutatja. Nincs azonnal következménye, hiszen amíg jön az EU-s pénzeső, és tart a globális gazdasági stabilitás, addig minden rendben van. Azonban a külső, európai támogatás nélkül a hazai gazdaság azonnal lefulladna. Szétzüllesztett intézményrendszerrel, a független intézmények felszámolásával, a kiszámíthatóság hiányával, gyengülő oktatással nehéz lesz versenyezni a jövőben. Ha nincs hátszél, nem fogunk haladni. A hazai gazdaság benne van a hét bő esztendőben, de a mutyiszféra térnyerése azt mutatja, hogy a versenyképességi lecsúszás valós, és a hátszél elmúltával komoly következményei lesznek. Van 2-3 évünk, hogy fordítsunk ezeken a folyamatokon, különben ismét olyat csattanunk majd, mint 2009-ben, vagy 1994-95-ben. Addig is élvezzük ki a menetszelet...

Alaptalan kamat

2016, Szeptember 22 - 14:18

Az alapkamatot általában azért hívják alapkamatnak, mert a pénzügyi rendszer kamatszintje jellemzően eköré rendeződik, ez az iránymutató. A 2008-as válság óta azonban egyre több helyen veszíti el jelentőségét az alapkamat, és ennek a progresszív unortodoxiának immáron Magyarország is a részese, sőt egyre jobban az.

Régen minden jobb volt mint tudjuk, de legalábbis mindenképpen egyszerűbb. Volt az alapkamat, aminél jellemzően drágábban kaptak hitelt a cégek, és aminél jellemzően alacsonyabb kamat mellett lehetett betétet elhelyezni a kereskedelmi bankokban. A válság óta azonban a különböző állami hitelprogramok, kvantitatív enyhítések, és egyebek hatására előfordul, hogy akár az alapkamat alatt is lehet hitelhez jutni, és a gazdaságpolitikusok egyre inkább szegmentálják mind a megtakarítókat, mind a hitelfelvevőket. A magyar állam a lakosság számára például az alapkamatnál sokkal-sokkal magasabb kamatszintet kínál állampapírokon keresztül, a jegybank pedig nulla kamat mellett adott hitelt a kereskedelmi bankoknak, hogy azok továbbhitelezzék azt (NHP).

Az unortodoxia további kiterjedése az, ami most zajlik Magyarországon, miszerint az alapkamat, legalábbis nevében megmarad, de jelentősége egyre inkább elveszik. A kereskedelmi bankok eddig ugyanis a jegybanknál helyezhettek el betétet, és cserébe az alapkamatnak megfelelő kamatot kaptak, ezáltal az alapkamat jelentős mértékben már önmagában determinálta a pénzpiaci hozamszintet. A jövőben azonban az MNB nem engedi, hogy bármennyi pénzt elhelyezzenek nála a kereskedelmi bankok, így várhatóan a rövid állampapírok illetve a bankközi hozamszint el fog szakadni az alapkamattól - lefelé. Az alapkamat tehát megmarad, de a piaci hozamszintek nem ennek közelében alakulnak, s így az MNB különböző technikákkal gyakorlatilag úgy állítgathatja az alapkamat körül a valódi pénzpiaci hozamokat, ahogyan neki tetszik. Maradhat az alapkamat 0,9%, de a piaci hozamszintek az ő kívánalmaiknak megfelelően lehetnek akár 0 alatt vagy a jövőben, kicsit más feltételek mellett akár 2%-on is (ha beszűkül a likviditás és kiszélesítik a kamatfolyosót). Az MNB anélkül változtathatja és fogja is változtatni jelentősen a valódi kamatszintet, hogy az alapkamathoz hozzányúlna.

Az alapkamat tehát egyre kevésbé fontos, és a valódi monetáris feltételrendszernek egyre kevésbé meghatározó eleme. A valódi helyzetet, feltételeket egyre inkább más, sokrétű szabályzókkal alakítják. Az alapkamat megmarad, de egyáltalán nem azt mutatja mint régen.

A mutyiszféra

2016, Szeptember 20 - 07:53

Magyarországon két részre osztható a gazdaság: a versenyszférára és a mutyiszférára. Az előbbiben a vállalkozások több-kevesebb szabadsággal versengenek, és aki jobb/szebb/olcsóbb terméket tud gyártani, eladni, az növekszik, bővül, embereket vesz fel, nyereséges. A másik szférában, a mutyiszférában nem ez a helyzet. Itt az államilag elosztott beruházások, megrendelések, pályázatok elnyeréséért folyik a harc, és az győz, aki haver, akinek jobb kapcsolatai vannak, aki jobban tud korrumpálni, többet tud visszaosztani.

A baj az, hogy Magyarországon egyre nő a mutyiszféra és egyre csökken a versenyszféra. Az államilag irányított, felügyelt, befolyásolt területek sajnálatos módon a gazdaság egyre szélesebb körét ölelik fel, és ezeken a területeken eltűnik, visszaszorul a versenygazdaság. A mind éhesebb rablóbárók új és új területekre törnek be, miután egyes szektorokat már megszereztek/felosztottak. Magyarország gazdaságára ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Ahonnan ugyanis kihal a versenygazdaság, ott nagyon nehéz azt újra feltámasztani, úgy járunk mint a hegyoldal, amelyen szép fák nőttek, de miután kiirtották őket, a talajerózió lecsupaszította a tájat, és nem lehet újratelepíteni az erdőt. A rablóbárók nem érdekeltek a beruházásban, fejlesztésben, innovációban, ők alapvetően csak járadékvadász viselkedést folytatnak, művelési módjuk a slash and burn, felégetik az erdőt és továbbállnak, nem ültetnek diófákat.

Ezért van az, hogy a hazai beruházások értéke a rendszerváltás óta (GDP-arányosan) a legalacsonyabb. Beruházások nélkül pedig nincs növekedés. Habár az elmúlt 3-4 évben valószínűleg a legoptimistább(ak egyike) voltam a magyar gazdaság növekedését illetően, jól meglátva a 2013 elején elindult, EU-pénzek fűtötte ciklikus fellendülést és ráépülő lakossági fogyasztási boom-ot ("hét bő esztendő": http://www.zsiday.hu/blog/j%C3%B6n-h%C3%A9t-b%C5%91-esztend%C5%91), azonban hosszútávon a kép egyre rosszabb. Az EU-pénzek növekedést generáló mannaként is funkcionálnak, azonban egyben a járadékvadászok fő működési területét is képezik, és bár rövid távon áldás, hosszútávon átok a hatásuk: egészségtelen gazdasági struktúrát alakít ki, amelynek akkor isszuk meg a levét amikor az uniós pénzcsap kifogy. Egyelőre tart a ciklikus fellendülés, és még valószínűleg van belőle 2-3-4 év. Utána azonban sajnos újabb hét szűk esztendő fog következni, pedig ez nem lenne elkerülhetetlen szükségszerűség...

A nullkamatot végképp eltörölni!

2016, Szeptember 11 - 09:58

A Fed jelzései alapján elég erős elhatározás érett meg a tanácsban: a kamatszintet valamennyire normalizálni kell. Ennek több oka van.

Az egyik, hogy ha/amikor eljön a következő recesszió, akkor jó lenne, ha nem nullán lenne a kamat, mert onnan nehezebb vágni, mint mondjuk 2-3%-ról. A másik, hogy bebizonyosodni látszik, hogy a negatív kamatok nemhogy segítenének, hanem ártanak a gazdaságnak, több csatornán keresztül: tönkreteszik a bankszektor jövedelmezőségét, és ha nem működik a bankszektor, akkor nincs hitelezés, ha nincs hitelezés, akkor nincs növekedés. További csatorna, hogy a szokásos törvények, miszerint ha vágjuk a kamatokat, akkor csökken a megtakarítási, és nő a fogyasztási hajlandóság, nulla közelében megváltozik: a nyugdíjra készülő korosztály hirtelen azt látja, hogy vagyona csökken, és egyre többet kell takarékoskodnia, hogy esélye legyen a nyugodt évekre, tehát egy bizonyos szint alatt fordítottjára vált az összefüggés: az ultraalacsony kamatok mellett a megtakarítási hajlandóság megugrik, a fogyasztás visszaesik, mivel mindenki a jövőtől fél, és a gazdaságnak ez árt. Harmadsorban pedig a nulla/negatív kamatok eszközárbuborékokat generálnak, amelyek kipukkanása nagyon fog fájni.
Ezek alapján úgy tűnik, hogy sokkal hasznosabb lehet egy gazdaságnak az 1-2%-os kamat, mint a nulla/negatív, és az látható, hogy az amerikai jegybank is kezdi így gondolni, sőt talán már az európaiak is kezdik felfogni.
Amennyiben kialakul egy ilyen konszenzus a jegybankok között, akkor az azt jelentheti, hogy a perverz módon alacsonyra nyomott kötvényhozamok megemelkednek - ennek előjeleiről már írtam néhány napja. Úgy vélem a piacok jelentősen alulbecslik a kamatnormalizáció valószínűségét. Ráadásul ha USA-ban megtörténik, és Európában is ismét értelmezhető infláció lesz - márpedig jövőre a bázishatások miatt valószínűleg 1% felett leszünk - akkor az ECB-nek is meg lesz az indoka, hogy abbahagyja az értelmetlen mínuszkamatpolitikát, és egy minimális pozitív kamatot biztosítson.

A tőzsdék már ennek a lehetőségnek a belengetésétől is összeszakadtak, különösen az amerikai, ami nem is csoda: ha ugyanis a fenti forgatókönyv zajlik le, akkor magasabb kamatokra és erősebb dollárra lehet számítani, ami nyilván nem tesz jót a profitabilitásnak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy olyan korrekció, amit valahol meg kell majd venni, ugyanis a gazdasági kilátások érdemben nem változnak. Az európai tőzsdéknek azonban ez a környezet egészen jó lehet: a gyengébb euró támogatja az egyébként is mélyben lévő profitokat, a negatív kamatok eltörlése pedig a bankszektort állíthatná talpra, tehát könnyen vezető piaccá válhat Európa.

A lényeg az, hogy kiugró gazdasági teljesítmény nélkül is simán lehetnek kamatemelések, akkor is, ha marad az elmúlt években megszokott 2-2,5% körüli amerikai növekedés. Úgy tűnik, ez még egyáltalán nem vált konszenzussá: a 2018 márciusi kamathatáridő csak 0,75%-os alapkamatot jelez előre, ami számomra nagyon kevésnek tűnik, ugyanis a mínusz/nulla kamatos gazdasági kísérlet láthatóan nem nagyon jött be és mintha a jegybankárok gondolkodása is kezdene ebbe az irányba elmozdulni...

Tényleg haszontalan a járulékcsökkentés?

2016, Szeptember 7 - 19:00

Az elmúlt hetekben több olyan cikk jelent meg, amely szerint a járulékcsökkentésnek nem sok haszna van a munkaerőpiac szempontjából. Nem értek ezzel egyet.

A hazai munkaerőpiac egyik legfontosabb jelenlegi és várhatóan jövőbeli problémája, befolyásoló tényezője a (jelentős részben képzett) munkaerő külföldre vándorlása. Ennek a legfőbb, (bár sajnos nem kizárólagos) oka az Európában elérhető magasabb bérszínvonal. Primitív modellként tegyük fel, hogy egy munkás akkor vándorol külföldre munkáért, ha legalább kétszer annyit kap ott, mint itthon. Idehaza olcsóbb az élet, a megmozdulásnak költségei vannak, de ha már ott vagyunk, akkor csak abban az esetben jövünk haza, ha a hazai bér és külföldi bér különbsége kisebb 1,5-szeresnél. Ez a modell nem tökéletes, de talán nem áll messze a valóságtól.

Ebben a modellben ha mondjuk idehaza egy munkás 1000 eurót keres nettóban, Európában pedig 3000-et, akkor kivándorol. Nagyjából ez volt a helyzet a múltban, és emiatt csökkent többszázezer fővel a hazai munkaerőkínálat. Mivel azonban csökken a munkaerőkínálat, beszűkül a munkaerőpiac, ezért a bérek óhatatlanul elkezdenek emelkedni, és mindaddig emelkednek, amíg már nem mennek többen külföldre, azaz amíg a nettó bér el nem éri az 1500 eurót. Ez egyrészt időbe telik (ezalatt újabb munkavállalók vándorolnak ki és sokuk SOHA nem tér haza, mert minél tovább tartózkodik kinn, annál jobban beilleszkedik a helyi társadalomba, és így örökre elveszik a hazai gazdaság és társadalom számára) másrészt a munkaadó valószínűleg nehezen gazdálkodja ki a béremelést, tehát csökken a profitja, és emiatt a jövőben kevesebbet ruház be és/vagy árat emel (vagy kiváltja a munkaerő egy részét hatékonyabb gépekkel, de ez túl messzire vezetne).

Azonban tegyük fel azt is, hogy ez a nettó 1000 euró bér úgy jön ki, hogy a munkavállaló költsége minden adóval és járulékkal együtt 2000 euró. Mi történik, ha a járulékokat/adókat a felére csökkentjük (így a nettó bér azonnal 1500 euróra ugorhat)? A szükséges béremelést ugyanúgy meg tudja lépni azonnal a munkaadó, nem kell árat emelnie, és nem csökken a profitja, tehát további beruházásokat hajthat végre.

A modellben mindenképpen eléri az 1500 eurót a nettó bér, a kérdés csak az, hogy miképpen. Ha járulékcsökkentés miatt oda tudja adni a magasabb bért a munkaadó a munkavállalónak, akkor ez azonnal megtörténik, nincs több kivándorlás, nem szűkül tovább a munkaerőpiac, és nem kényszerül áremelésre valamint beruházásai elhalasztására a munkaadó.

Ha nem csökkentjük - méghozzá drasztikusan, és fontos megjegyezni, hogy itt aprólépéses maszatolásnak sok értelme nincs! - a járulékokat, akkor tovább tart majd a munkaerő elvándorlása, még szűkebb lesz a munkaerőpiac, a bérinfláció nagyon gyorsan erős árinflációt is fog okozni, és sokezer/tízezer munkavállalót örökre elveszít Magyarország. Az egységes Európában valamekkora bérkonvergencia elkerülhetetlen. Azonban az, hogy egyfajta egyensúlyi állapot (ahol nem vándorolnak ki többen) 8,5 vagy 9 millió vagy 9,5 millió lakosnál következik be egyáltalán nem mindegy hosszútávon. Az európailag is versenyképes nettó bérek elérését a kormányzat az adók és járulékok drasztikus csökkentésével tudja elérni, azonban ennek fedezeteként természetesen jelentősen csökkenteni kell saját fenntartásának költségeit is.
A hazai munkára rakódó járulékszintet értelmezhető eredmények elérése céljából nem néhány, hanem 30-50 százalékkal kell csökkenteni. Erre sok esély nincs, de amíg élünk, remélünk :)

Fiskális fordulat?

2016, Szeptember 3 - 12:21

A 2010 utáni gazdaságpolitika iránya elég egyértelmű volt a fejlett országokban: a monetáris politika nullába vitte le a kamatszintet és pénznyomtatásból történő állampapírvásárlással próbálta leszorítani a hozamokat, viszont a fiskális politika a 2008-9-ben kialakult jelentős költségvetési hiányt próbálta folyamatosan csökkenteni az adósságválságtól való félelmében. Így aztán egyszerre nyomták a gázt (kamatcsökkentés) meg a féket (költségvetési megszorítás). Viszont 2016-ra két jelentősebb változás is látszik. Egyrészt nincs szükség további fiskális megszorításra, mert a költségvetési hiány a legtöbb országban normális szintre csökkent, másrészt egyre több döntéshozóban tudatosul, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája nem a leghasznosabb volt, mivel a nullkamatpolitika és pénznyomtatás alapvetően a gazdagoknak kedvezett az eszközárak növekedésén keresztül, miközben a lakosság széles rétegeit nem feltétlenül támogatta, és a gazdasági növekedést sokkal jobban lehetne serkenteni költségvetési eszközökkel. Ehhez jön még hozzá az évek óta hangoztatott érv, miszerint a fejlett országok infrastruktúrájára igencsak ráférne a fejlesztés.

Az amerikai elnökválasztás mindkét jelöltje nagyobb költekezést akar, de ez valójában már meg is kezdődött, lásd az amerikai költségvetési egyenlegadatokat:

http://federal-budget.insidegov.com/l/119/2016-Estimate

a hiány mértéke:

2009 1410 milliárd USD, a GDP 9,8%-a (ez a válságra adott vészválasz volt)
2010 1280 mrd ( 8,7%)
2011 1260 mrd ( 8,5%)
2012 1040 mrd ( 6,8%)
2013 637 mrd ( 4,1%)
2014 447 mrd ( 2,8%)
2015 399 mrd ( 2,5%)
2016E 616 mrd ( 3,3%)

Japánban szintén úgy tűnik, hogy rájöttek: a fiskális megszorítás öngyilkosság (mondjuk ők már amúgy sem tudják visszafizetni az adósságukat, csak a teljes monetizálás lesz a megoldás, úgyhogy szerintem nyugodtan költhetnek amennyit akarnak), és Európában is már csak a németek tartanak ki a rigid germán szigor mellett, de mintha ebben is lennének változások az utóbbi hónapokban, bár egyelőre még csak nüansznyiak.

Közben a kereskedelmi bankok is egyre hangosabban verik az asztalt, hogy a negatív kamatszint tönkreteszi a bankrendszert, és közgazdászok sora tart attól, hogy a nulla/negatív kamatoknak buborékgerjesztő, és társadalmi egyenlőtlenség növelő hatása van.

Mindezek fényében valószínűnek tűnik, hogy a következő években a gazdaságélénkítés inkább a költségvetés feladata lesz, a támogató jegybanki háttér mellett ugyanis könnyen finanszírozható a nagyobb hiány is. A jegybankok így képesek lesznek kissé megemelni kamatszintjüket, hogy ne gerjesszenek buborékokat, a kormányzati költekezés pedig erősíteni fogja a gazdaságot és lesz inflációélénkítő hatása is. Így a reálkamatszintek továbbra is negatívak lesznek, de nominálisan magasabb számokat láthatunk, mindamellett, hogy a növekedés is fennmarad.

Amennyiben valóban így lesz, akkor a jelenlegi, épelméjűnek nehezen nevezhető kötvényhozamok megemelkedhetnek, és stabil növekedést láthatunk, magasabb infláció mellett.

/egy félelmem azért van: Európa, ahol nagy az igény az önsorsrontásra, és a németeket nehezen fogják lenyomni a többiek/

Új irány a kötvénypiacon?

2016, Augusztus 26 - 21:05

Erős momentummal letörni látszanak az amerikai kötvényhatáridők, és ez egy komolyabb irányváltás jele lehet a globális kötvénypiacon is. A kötvénybefektetők idén iszonyatos mélységekbe tolták le a hozamokat, de lehet, hogy ennek vége szakad. A deflációba és egyre inkább a szekuláris lassulásba belehívő kötvénypiaci szereplők, illetve a lejárati szerkezetüket kénytelen-kelletlen egyre kijjebb toló nyugdíjalapok lehet, hogy elkezdtek elgondolkodni azon, hogy mi van, ha mégsincs olyan nagy baj az (amerikai) gazdaságban. Mi van ha mégis lesz azért növekedés meg némi infláció?

Habár azt gondolom, hogy a japán és európai helyzet miatt (ahol várhatóan még sokáig nulla közeli alapkamat lesz, bár a mínuszkamatot valószínűleg befejezik, mint az egyik legértelmetlenebb és károsabb jegybanki ötletet) nagyon magasra nem fog tudni emelni a FED, de azért 1,5-2,5%-os alapkamat nem olyan elképzelhetetlen 1-2 éves távon. Ehhez képest a 2-éves kötvények hozama még a mai nagy hozamemelkedés ellenére is csupán 0,84%, az ötéves 1,33%, és a tízéves is csak 1,66%. Hosszú hónapok hozamesése után ebbe simán belefér egy méretes korrekció is (mondjuk a 10-éves 2,5%-ig), aminek nyilván lenne hatása mind a dollár árfolyamára, mind a többi kötvénypiacra (esetleg a részvénypiacra is, de itt annyira nem egyértelmű szerintem). Szóval érdemes az amerikai kötvénypiacot figyelni!

Ingatlanpiac: Nyár

2016, Augusztus 25 - 08:09

Az ingatlanpiaci ciklusok jellemzően hosszúak és nagy a tehetetlenségük. Ha egyszer elindul egy fellendülő szakasz, az nem egykönnyen áll le, ha viszont lejtmenetbe kapcsol, akkor sokáig tart a szenvedés. A lakáspiac az ingatlanpiac egyik alszegmense, de a lakosság számára a legjobban érzékelhető. Ezen a piacon a legutolsó felívelő szakasz 1999 elején indult, nem is véletlenül. A lakások eléggé olcsóvá váltak, a kamatok a korábbi 20-30%-os tartományból 10% környékére szerényedtek, ami akkor nagyon alacsonynak tűnt, ráadásul a korábbi befektetési mánián, a tőzsdén százmilliárdokat buktunk, és így a befektetők biztonságosabb lehetőségeket kezdtek el keresni. Ugyanez történt 2014-15-ben is: az olcsóvá vált lakások mellett a kamatszint összezuhant, a Quaestor és Budacash botrány miatt pedig ismét sokan a kézzelfoghatóbb lehetőségek felé fordultak.
Az 1998-99-ben indult fellendülés hihetetlen gyorsan nagy áremelkedést produkált, 2000-re duplázódtak, egyes helyeken triplázódtak a lakásárak. Ehhez hasonlóan az elmúlt 1-2 évben Budapesten szintén gyors és jelentős árfolyamemelkedést láthattunk. Azonban - és ez már sokkal érdekesebb a jövő szempontjából - a nagy felledülés után 2000-2001-ben nem állt meg a lakásárak emelkedése (lásd pl. FHB lakásárindex), annak ellenére sem hogy beindultak a fejlesztések, hanem (mind nominálisan mind rálértelemben) szép lassan tovább emelkedtek az árak 2003-4-ig, majd reálértékben a következő 3-4 évben oldalaztak (nominálisan tovább nőttek 2008-ig!).
Azt gondolom most is hasonlóra számíthatunk. Habár a nagy fellendülés már megvolt, és a hosszú tél után az ingatlanpiac tavasza, gyors kivirágzása lezajlott, elég ritka, hogy a tavaszt ismét tél kövesse, inkább nyár szokott jönni utána. Tegnap egy kollégám kissé aggódva jegyezte meg, hogy míg 2-3 éve egy fia darut nem lehetett látni, most kezdtek eléggé elszaporodni. Ettől azonban nem kell megijedni: nincs fellendülés anélkül, hogy ne lenne fellendülés, azaz, az ingatlanpiaci ciklus második szakaszában, úgymond nyáron, teljesen természetes, hogy beindulnak az építkezések. Az, hogy meddig tart a nyár, és mikor fordul őszbe több tényezőtől függ. A legfontosabb jelenleg a hazai bérek alakulása illetve a hitelezési kondíciók változása. Mivel a szűk munkaerőpiac miatt a következő években valószínűleg többtíz százalékkal fognak nőni a magyar bérek, a lakosság pedig most fordul hitelvisszafizetőből ismét nettó hitelfelvevőbe, a kamatszint pedig extrém alacsony, így nem látok rá okot, hogy miért ne tarthatna több évig ki az ingatlanpiac fellendülése, miért kellene, hogy hirtelen véget érjen a nyár. Persze az első, korai gyümölcsöket már nyár elején le lehet szüretelni, de júliusban és augusztusban (sőt, még ősszel is!) lesz bőven betakarítanivaló. Azt gondolom, hogy teljesen reális, hogy a következő években átlagosan a bérnövekedés üteméhez közeli, éves 3-6%-kal emelkedjenek a lakásárak - természetesen az ismert migrációs minták miatt elsősorban a nagyvárosokban.
Amíg nő a gazdaság, és nőnek a bérek, addig tart a nyár, és amíg van EU-s pénz, addig nő a gazdaság...

Lesz-e a bérinflációból árinfláció?

2016, Augusztus 21 - 19:21

Vajon érvényesek-e még a múlt századi közgazdasági alapösszefüggések? Okoz-e inflációt a szűk munkaerőpiac? Ez a trillió-dolláros kérdés, ami a következő 2-3 évben jelentős hatással lesz a gazdaságok és tőkepiacok alakulására, és ez azért is különösen érdekes, mert idehaza egészen koncentráltan és élesen jelenik meg a probléma.

Magyarországon 2016-ban többen dolgoznak, mint 20 éve (a rendszerváltás utáni összeomlást követően) bármikor - és ez még a közmunkásokat figyelmen kívül hagyva is igaz. Ráadásul az elmúlt 20 évben félmillióval csökkent a lakosság, és egy csomóan külföldön dolgoznak, nem nehéz kitalálni, hogy a munkaerőpiac igen szűkké vált. A munkaerőpiac szűkösségét jelző indikátorok már 2014 vége-2015 eleje óta azt jelzik, hogy kevés a munkavállaló, és azóta a helyzet egyre durvul, immáron globálisan is az egyik leginkább munkaerőhiányos ország lettünk! A klasszikus (ortodox) közgazdasági elméleteknek teljesen megfelelően ezt némi késéssel követte a bérek megugrása is: míg a korábbi években 4% körüli nominális bérnövekedés volt jellemző, mostmár inkább 5-6%-kal nőnek a bérek a versenyszektorban, és mivel nem látszik a folyamat vége, ezért még jóval komolyabb béremelkedés is lehetséges, a 10%-os ütem elérése sem kizárt. Eközben a bérek növekedése elszakadt a termelékenység növekedésétől: a vállalkozások a profitabilitásuk terhére emelték a béreket - mert muszáj volt. Ez nem fenntartható, és a vállalkozásoknak nem lesz más lehetősége, mint árat emelni. Nem hinném, hogy valamiféle új korba léptünk, ahol nem lenne érvényes a szűkülő munkaerőpiac---emelkedő bérek---emelkedő árak folyamat. Nagyon érdekes lesz a következő 6-12 hónapban, hogy valóban tovább gyorsul-e a nominális bérnövekedés (szerintem igen) és értelmes alternatíva híján elkezdődik-e az áremelés, azaz beindul-e az infláció? Azt gondolom, hogy a gazdaságpolitikusokat az elmúlt évek hitelundorából és nyersanyagáreséséből kialakult deflációs sokkok álomba ringatták, és nem veszik észre, hogy nyakukon az infláció.

Miközben Magyarországon egyértelműen a fenti helyzet van, addig USA-ban egy kicsit lassabb és nem annyira előrehaladott a folyamat, de ott is azt látjuk, hogy a munkanélküliség 5% alatt van (ami historikusan is alacsony érték), a bérnövekedés pedig 2009 óta a legnagyobb:

https://www.frbatlanta.org/chcs/wage-growth-tracker.aspx?panel=1

Habár a jegybankárok egészen biztosan nagyon óvatosak lesznek - nem akarnak újabb összeomlást kockáztatni - de az inflációs fronton az igazi meglepetést éppen az hozhatja, ha kiderül, hogy a 70-es évek népellensége mégsem halott. A klasszikus bár-ár spirál meglétének egyik első tesztje Magyarországon fog zajlani...

Van bőven munkaerő: az államnál!

2016, Augusztus 14 - 15:20

A napokban írtam arról, hogy drasztikus járulékcsökkentésre lenne szükség Magyarországon több okból is, és ráadásul ehhez most rendelkezésre áll a szükséges fiskális mozgástér és láthatóan a kellően centralizált, mindent átütő, egy nap alatt bármit törvénybe iktató akarat is. Több felvetést kaptam ezzel kapcsolatban: egyesek azt kifogásolták, hogy egy ilyen egyszeri nagy bevételcsökkenés elviselhetetlen terheket róna az államra, másfelől azt, hogy a munkaerőhiányt ez önmagában nem oldaná meg - mindkettőnek van igazságtartalma.

Azonban amint egy barátom rávilágított, semmiféle probléma nincs, sőt a megoldás tálcán kínálja önmagát. Jól ismert tény*, hogy a magyar állam visegrádi versenytársainál sokkal több pénzt szed be, és költ el, elsősorban saját magára, és a gyakran felesleges gazdasági funkcióira költve. Logikusan adódik, hogy ezeket a funkciókat illetve a bürokráciát kell leépíteni, amivel egyrészt egyből fel lehet szabadítani egy komoly, több tízezres valóban munkára fogható, jellemzően elég jól képzett munkaerőkontingenst, tehát lesz kínálat a munkaerőpiacon, akik ráadásul valószínűleg viszonylag gyorsan el is tudnak helyezkedni, másrészt viszont a leépítések révén komoly kiadáscsökkentés is megvalósulna, ami ellensúlyozná a bevételek kiesését. A járulékcsökkentésnek tehát együtt kell járnia egy állami elbocsátási hullámmal.

Ha tehát az egyszeri, nagymértékű járulékcsökkentést összekötjük az állami szféra jelentős leépítésével, akkor az egyszerre segít kiegyensúlyozni a jelenleg igen szűk hazai munkaerőpiacot azáltal, hogy új munkaerőkínálatot biztosít, másrészt ellentételezi a komoly bevételkiesést, így a költségvetési egyensúly csak 1-2 évig, az elbocsátások időszakában csúszhatna jelentősebb mínuszba, azután automatikusan helyreállna, sőt a nagyobb versenyképesség, és a járulékcsökkenés fehérítő hatása miatt középtávon még a kiindulásnál is jobb helyzetbe kerülhetne a költségvetés. Ezen kívül nagyon fontos, hogy az elbocsátandó munkaerő képzettsége és területi elhelyezkedése révén valószínűleg jó eséllyel találna munkát a versenyszférában - a járulékcsökkentés miatt még alacsonyabb bruttó fizetés/munkáltatói költség esetén is akár magasabb nettóval mint elbocsátása előtt.

Összefoglalva az előző cikkel: Egy nagymértékű járulékcsökkentés hatására a lakosság nettó jövedelme megugrana, a vállalati profitokkal együtt, ami magasabb beruházásban és lakossági fogyasztásban nyilvánulna meg (=növekvő gazdaság). Ha valóban nagymértékű (de csak akkor!) a járulékcsökkentés, akkor ennek jelentős fehérítő hatása is lenne, sok korábban nem, vagy csak részben bevallott jövedelem tisztulna meg, így valójában nem lenne akkor a bevételkiesés, mint a statikus számokból következne. Ha ezzel párhuzamosan nagymértékű állami leépítések valósulnának meg, akkor meg lenne egyrészt az egésznek a fedezete, másrészről a szűkös munkaerőpiaci helyzet is oldódna, a többlet-munkaerőkínálat révén, a versenyszféra összesített dolgozóinak száma nőhetne.

Az elmúlt években még soha nem állt úgy a munkaerőpiac és a költségvetési helyzet, hogy egy ilyen nagyívű, és hosszútávon is nagyon pozitív lépést ilyen sikeresen meg lehetne lépni, a lehető legkevesebb fájdalommal. Történelmi lehetőség előtt állunk, van rá 1 évünk, hogy kihasználjuk. Kár lenne elszalasztani.

*Lásd itt pl. hogy milyen lenne a magyar költségvetés, ha pl. a szlovák szerkezetben valósulna meg és csak a GDP 40%-át központosítaná:

http://www.amipenzunk.hu/front/dream?country=SK

Gazdasági szerepvállalásra 600, a kormányzásra magára 1000 milliárddal kellene kevesebbet költenünk. Ebből meg is van a járulékcsökkentés fedezete!