Zsiday-blog

Fog-e pörögni a lakásépítés?

2017, Február 1 - 09:43

Óriás felpörgés kezdődött tavaly az új lakások piacán, de félő, hogy ez gyorsan ki is húny, ahogyan ebben a cikkben tökéletesen leírják:

http://index.hu/gazdasag/2017/02/01/el_sem_kezdodott_maris_vege_a_lakase...

A helyzet az, hogy a kormány 27-ről 5%-ra csökkentette a lakásáfát, és ezzel nagy lökést adott az építőiparnak. Az új lakások építése amúgy is beindult volna, de csak magasabb árszinten. Gondoljunk bele abba az egyszerű modellbe, hogy akkor veszünk mondjuk új lakást a használt helyett, ha az maximum 50%-kal drágább, mint a használt. Ha mondjuk a használt lakások ára 200 ezer forint, de a nettó építési költség (telekárral, de ÁFA nélkül) 400 ezer forint, akkor nincs miről beszélni, nincs aki új lakást vegyen, ezért nem is épül (nagyjából ez történt 2010-14 között). Ha felmegy 300 ezerre a használt lakás ára, akkor 27%-os ÁFA esetén (400*1,27=) 508 ezerbe kerülne az új lakás, de senki nem venné meg, így nem épül egy sem. Ha azonban ugyanebben a helyzetben 5% az ÁFA akkor (400*1,05=) 420 ezer az új ára, így megveszik, tehát fog is épülni. Vegyük észre, hogy 27%-os ÁFA-val is fog épülni majd valamikor új lakás, de csak akkor ha a használtak ára nem 300 hanem legalább 339 ezer forintra emelkedett.

Az új lakások ÁFA-csökkentésének az eredménye tehát kettős: egyrészt hamarabb indult be tőle az építőipar mint egyébként beindult volna, és alacsonyabb árszint alakul ki mind a használt mind az új ingatlanok piacán mint kialakult volna. Ez mind a gazdaság, mind a lakosság szempontjából valószínűleg az optimális megoldás. Azonban van egy kis probléma: egy komolyabb lakóingatlan-projekt minimum 1,5 de inkább 2-2,5 év átfutású, tehát a fejlesztő csak akkor indít el új projekteket, ha - még az esetleges csúszásokkal számolva is - az időszak végén a várt áron el fogja tudni a lakását. A magyar kormány ÁFA-csökkentése azonban a jelenlegi szabályozás szerint 2019. december 31-ig tart, tehát addig le kell zárni a fejlesztéseket (mert ami utána készül el, azt már csak 27% ÁFA-val, tehát jóval drágábban fogja tudni értékesíteni, és erre nem biztos hogy lesz vevő). Ez azt jelenti, hogy ebbe beleférnek az idei évben elkezdett projektek, de a 2018-as indításúak már nem feltétlenül. Ennek egyértelmű következménye az, hogy idén még mindenki elindít mindent, amit tud, utána viszont pusztulat lesz, senki nem fog elindítani semmi, mivel az akkori projektek lakásait már 21%-kal drágábban tudná csak eladni.

A kormányzat előtt tehát két út áll.

1. Marad a jelenlegi szabályozás, az 5% lakásáfa 2019 év végi kifutásával. Ebben az esetben idén elindul egy csomó projekt, viszont 2018-19-ben már alig valami. Így a gazdasági hátszél leginkább ebből a szektorból csak 2017-18-ban fog jönni, utána eltűnik, és majd csak akkor lesz ismét új lakás építés, ha a használt lakások ára emelkedik vagy 20-30%-ot valamikor.

2. Meghosszabbítják 2-3 évvel az 5% lakásÁFÁ-t, és ebben az esetben 2018-19-ben is várhatóan sok új lakás fog épülni, az ebből eredő gazdasági hátszél kitarthat 2020-21-ig, a használt és új lakásárak pedig alacsonyabb szinten stabilizálódhatnak mint egyébként tennék. Megjegyzem, hogy véleményem szerint ebben az esetben is tovább emelkednek a lakásárak - párhuzamosan a bérek növekedésével. Ha lesz hosszabbítás azt viszont még idén be kell jelenteni, éppen a projektek hosszú átfutási ideje miatt.

Nem tudom melyik fog megvalósulni, de mind az ingatlanpiaci árak mind a gazdaság teljesítménye szempontjából érdekes és fontos, hogy melyik irányba megyünk.

Hogyan keress pénzt a tőzsdén?

2017, Január 27 - 07:56

Nagyon-nagyon kevés ember tudott tőzsdézésből meggazdagodni az idők folyamán, és azok egy része is később elbukta vagyonát. A közgazdászok halmozottan hátrányos helyzetűek: egyrészt azt hiszik, hogy értenek hozzá, másrészt abszolút nem értenek hozzá. Hogyan lehet akkor mégis pénzt keresni a tőzsdén?

Nagyon nehezen. A legtöbb ember számára a spekulatív befektetésekkel történő pénzszerzés, azaz a rövidebb-középtávú kereskedés nem járható út. Akinek mégis, az vegye figyelembe, hogy ez egy szakma, és ki kell járni az "egyetemet", utána le kell belőle "phd-zni", és gyakran még utótanulmányokat folytatni. A tanulópénz mindenképpen sok, a kifizetés ezek után erősen bizonytalan. Nem lehetetlen, de nagyon keveseknek fog sikerülni. Ha valaki meg akar gazdagodni, akkor annak sokkal valószerűbb útja a saját vállalkozás felépítése. A tőzsde vagyonszerzésre kevésbé, meglévő vagyon megtartására és némi gyarapítására sokkal alkalmasabb.

A legtöbben azonban úgy kerülnek kapcsolatba a tőzsdével, hogy van valamennyi pénzük, és mint valami kaszinóban, elkezdik ide-oda rakosgatni a "téteket". Ez majdnem biztos, hogy végül veszteséggel fog zárulni, és a delikvens levonja a következtetést: a tőzsdén csak bukni lehet. Így igen. Ha viszont inkább megpróbálná a tőzsdét hosszútávú megtakarítási/befektetési lehetőségként felhasználni, akkor sokkal nagyobb esélyekkel indulna. Akinek nem ez a fő foglalkozása (de még közülük is soknak!), annak inkább azt javasolnám, hogy valamilyen rendszerességgel (havi, negyedéves, éves) fektessen be egy kiválasztott, széles palettát felölelő termékbe. Ez lehet például egy nagyobb tőzsdeindex, talán legpraktikusabb a világ tőzsdéit leképző msci world indexet követő tőzsdén kereskedett befektetési alap (ETF) időszakos rendszerességgel történő megvásárlása. Vagy lehetséges egy jól kiválasztott másfajta, abszolút hozamú befektetési alapkosár vásárlása (nyilván hazabeszélek, de a Concorde Hold Alap pont ilyen kosár, amely ráadásul díjmentesen csomagol össze több, véleményem szerint igen jó minőségű alapot), vagy - bár nem tőzsde - jelenleg értelmes választás idehaza az inflációkövető prémium magyar államkötvények vásárlása. Vagy ezek valamiféle kombinációja. Nyilván nagyobb összeg esetén ezt az egészet rá lehet bízni a privátbankárokra, de itt is óvakodjunk a drága termékeket árusítóktól: sokkal valószínűbb, hogy a hosszútávú kiegyensúlyozott részvény-kötvény portfoliót kezelők értelmesebb eredményeket érnek el számunkra.

A lényeg, hogy egy előre meghatározott stratégia mentén építsünk fel egy portfoliót, hosszútávú elképzelésre, és nem rövidtávú megérzésekre, brókerötletekre alapozva. Ha esik, ha fúj, negyedévente mondjuk elköltjük az erre szánt összeget. Nagy valószínűséggel 10-éves távon lesz belőle reálhozamunk.

Esetleg, de ez már ingoványos talaj, ki lehet ezt egészíteni a "keselyű-stratégiával". Ha azt olvassuk sok helyen, hogy a világ valamely szegletén baj van (szétesik az eurózóna, tönkremennek az oroszok, recesszió van Brazíliában, stb. stb.) akkor jó esélye van, hogy ott olcsón lehet valamiféle eszközöket (részvényeket vagy kötvényeket) vásárolni. A sok rossz hír ennek a stratégiának szükséges, de nem feltétlenül elégséges feltétele, ehhez már azért mélyebb ismeretek, és némi utánajárás szükségesek. Általában azonban mire a helyi statisztikai hivatalok meghirdetik a recesszió beköszöntét, már elég olcsón lehet vásárolni. Ez egy ad-hoc módszer, nem veszélytelen, de ha nem hitelből, és csak a pénzünk kisebb részével csináljuk, akkor nagyon nagy bajba azért jellemzően nem kerülhetünk vele.

Bónuszjavaslat: bármely országban beköszönthet olyan időszak, hogy pénzügyileg lezárják a határokat, meghibban a politikai vezetés, stb. Ezért biztosításképpen racionális a pénz egy részét nem saját országunkban tartani.

Több mint 20 éve foglalkozom befektetésekkel. A legtöbb ember nem fog pénzt keresni a tőzsdén, hanem lógó orral fog távozni. Viszont ha a fentieket alkalmazzuk, akkor azért elég jó esélyünk van rá, hogy ha nem is 1-2, de 5-10 éves távon a megtakarításaink gyarapodni fognak (persze korántsem éves 20-30%-kal, az ilyesfajta tündérmeséket felejtsük gyorsan el, a jelen környezetben éves 5-8% nagyon jó eredmény). Erre alkalmas lehet a tőzsde a legtöbbeknek mélyebb hozzáértés nélkül is, de ehhez is viszonylag jól kidolgozott (bár egyszerű) stratégia, és az ahhoz való ragaszkodás kell. Sok időt nem vesz igénybe, csak némi elszántságot. Hosszútávon a tőzsdék a gazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkednek. Ebben a növekedésben részt vehetünk, ha jól használjuk a lehetőségeket, de vigyázni kell, mert a hirtelen, gyors nyereséget ígérők szirénéneke nagyon csábító tud lenni, de a görögöktől pontosan tudjuk, hogy ennek mi a vége...

Fogyasztói boom+infláció

2017, Január 23 - 07:43

A hazai fogyasztók egy felmérés szerint 10 éve nem látták ilyen szépnek a jövőt:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/kiveri_a_plafont_a_magyar_haztartasok_o...

(lásd grafikon, világoskék vonal)

Ez természetesen nem véletlen. A fogyasztók bizalma jellemzően akkor nő, akkor optimistábbak a kilátásaikat illetően, akkor mernek költeni, ha csökken a munkanélküliség és nőnek a bérek. Magyarországon szerencsére ez a helyzet.

Nézzük, hogyan alakultak a nemzetgazdaság egészében a nettó reálbérek:

2009: -2,3%
2010: +1,8%
2011: +2,4%
2012: -3,4%
2013: +3,1%
2014: +3,2%
2015: +4,4%
2016: +7,8%

Jól látható, hogy a 2009-es válság, és a 2012-es Matolcsy-csomag (Bokros Lajos elismerően kacsint) reálbércsökkenést hozott, viszont 2013 eleje óta folyamatos, és egyre gyorsuló a bérnövekedés, amit nem meglepő módon a fogyasztás erőteljes növekedése is követett, ez utolérhető az összes ilyen jellegű statisztikában. Összesen 2008 óta 17,9%-kal nőttek a reálbérek, miközben a magyar GDP kb. 6%-kal nőtt. A következő 2-3 évben várhatóan a lakossági fogyasztás húzza majd a hazai növekedést, a munkaerőhiány miatt nőni fognak a bérek, és, az import növekedése miatt romlani fog a folyó fizetési mérleg is. Azonban a reálbérnövekedés tartósan nem nagyon szakadhat el a termelékenység (kb. GDP/fő) növekedésének ütemétől, márpedig idehaza egyre inkább ez a helyzet kezd kialakulni, és ez feszültségeket fog okozni. Ebben a helyzetben (amikor a profitjuk a megugró bérek miatt csökken) a vállalkozások három dolgot tehetnek:

1. Lehúzzák a rolót, mert nem bírják kigazdálkodni a béreket: ez nem feltétlenül baj, ha a kis hozzáadott értékű munkahelyek megszűnnek, és helyette nagyobbak jönnek létre, a kérdés csak az, hogy ez térbelileg hogyan valósul meg: ott jönnek-e létre új munkahelyek, ahol a régiek megszűnnek? Ez egyáltalán nem egyértelmű, de különösen azért problémás, mert a hazai lakosság mobilitása alacsony.
2. Megpróbálnak árat emelni. Nyilvánvalóan ha azt látom, hogy erős a kereslet, és egyre nehezebb kigazdálkodnom a béreket, akkor árat emelek, ami megemeli az inflációt, ami miatt nagyobb bérnövekedést kérnek az alkalmazottaim, ami miatt visszakerülök ugyanoda, ahol kezdtem, és még nagyobb mértékben árat emelek. Ez a klasszikus ár-bér spirál.
3. A dráguló emberi munkaerőt gépekre cserélik, magyarul beruháznak, hatékonyságot növelnek. Ez azért nem mindenhol lehetséges egyrészt fizikailag (pl. fodrász, újságíró, blogger:) , másrészt nem biztos, hogy van hozzá elég tőke.

Valószínűleg a bérek és a növekedés közötti feszültség eredményeképpen a fenti három kombinációja valósul meg Magyarországon, tehát egyrészt várhatóan nőni fognak a beruházások, átrendeződés lesz a munkaerőpiacon, és komolyabb inflációs nyomás fog kibontakozni. Különösen a kis magyar tulajdonú vállalatoknál lesz nagy áremelési kényszer, ahol tudjuk, hogy a működési modell mondjuk így nézett ki 2016-ban:

Bevétel: 70 hivatalos, 30 fekete bevétel
Hivatalos bruttó bér: 30
Munkáltatói járulék (27%): 8,1
Anyagköltség: 31,9

Hivatalos nyereség: nulla

Fekete jövedelem a dolgozóknak: 15
Valódi profit: 15 (a fekete bevételből)

Dolgozó valódi nettó bére: 15+0,66*30=35

Namost, az állami 25%-os garantált bérminimum emelés miatt a hivatalos bruttó bért meg kell emelni 37,5-re, ráadásul a dolgozóknak is bért kéne emelni, mert különben elmennek a fenébe. Mondjuk 38-ra kell emelni a nettó bérüket. Így fog tehát idén kinézni ugyanez a cég, a garantált bérminimum emelése, és a bérfejlesztés után:

Bevétel: 70 hivatalos, 30 fekete bevétel
Hivatalos bruttó bér: 37,5
Munkáltatói járulék (22%): 8,25
Anyagköltség: 31,9

Hivatalos nyereség: -7,65

Fekete jövedelem a dolgozóknak: 13,25
Valódi profit: 30-13,25-7,65 = 9,1

Dolgozó valódi nettó bére: 0,66*37,5+13,25= 38

Vállalkozónk tehát azzal fog szembesülni, hogy a valódi nyeresége 15-ről 9-re csökkent, és ennek nem fog örülni. Mivel erős kereslet van, ezt nem fogja hagyni, inkább árat emel. Elég könnyű kiszámolni, hogy ebben a modellben kb. 6%-kal kell árat emelnie, hogy a profitja 15-ön maradjon.

Az erős belső kereslet, az államilag is fűtött bérnövekedés miatt tehát főleg a hazai, nem tőkeintenzív, szolgáltatásban dolgozó vállalkozások oldaláról erős áremelési kényszer jöhet, amelynek következtében már idén 3% fölé emelkedhet a magyar infláció és ott is maradhat. Fogyasztási boom tehát lesz, méghozzá akár nagyon gyorsan megugró árak mellett.

A líra nem rubel

2017, Január 10 - 11:52

2016 elején rubelben denominált orosz államkötvényeket vásároltam (természetesen ex post nézve túl keveset), amely számomra az év egyik legjobb befektetése volt, a kötvényeken elért hozam forintban számolva több mint 50% volt az év folyamán, miután a rubel sokat erősödött, és az állampapírok árfolyama is megugrott. Van aki szerint a török líra hasonlóan nagyszerű lehetőséget kínál, mint akkor az orosz rubel, de én ezt a nézetet nem osztom.

Amikor megvettem a kötvényeket, az orosz rubel már egy hatalmas zuhanáson volt túl, és az orosz gazdaság recesszióba süllyedt. A hatalmas zuhanás a törököknél is megtörtént, de a hasonlóság itt véget is ért. Putyin ugyanis egy olyan ortodox megszorító/kiigazító csomagot nyomott le az orosz nép torkán, hogy még Bokros Lajos is legalább hármat pödört volna a bajszán. A költségvetési kiadásokat drasztikusan levágták, dollárban számolva felére csökkent az orosz átlagfizetés, és látszott, hogy ha stabilizálódik az olaj ára (egyéb okokból erre számítottam), akkor Oroszországban ha nem is lesz nagy növekedés, de a költségvetés helyzete stabilizálódni fog, az infláció lecsökken, lesz kamatvágás is. Ja, és az oroszoknak nagy folyó többlete volt.

Törökország helyzete ettől eltérő. A legnagyobb probléma, hogy az országnak hatalmas folyó fizetési mérleg hiánya van, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy állandóan külső devizaforrásra, azaz a hitelezők, devizatulajdonosok jóindulatára van utalva (több dollárt költ az ország mint amennyi dollár bevétele van). Ha nincs aki finanszírozza a hiányt, akkor baj van. A finanszírozók pedig ijedős emberek, ha azt látják, hogy befektetéseik veszélybe kerülhetnek, akkor gyorsan menekülőre fogják. A nagy folyó hiánnyal küzdő országok mindig prudens módon kell, hogy viselkedjenek, mert folyamatosan fenn kell tartaniuk befektetőik bizalmát. Törökország azonban a nyár puccskísérlet óta ezzel teljesen szembemegy, az autokrácia egyre inkább diktatúrába hajlik, és ez a legjobb módja annak, hogy minden hitelezőt elijesszen egy ország. Ráadásul az elmúlt években Törökországban komoly ingatlan/fogyasztási buborék alakult ki, és a magánszektornak is jelentős devizaadósságai vannak, miközben a jegybanki tartalékok alacsonyak. Nagyjából olyan helyzetben vannak (a négyzeten), mintha Magyarországon 2008-9-ben a válság közepette még egy diktatórikus hatalomátvétel is lett volna. A törököknek tehát folyamatosan devizára lenne szükségük, de kitől szerezhetnek? Megpróbálhatnak kamatot emelni, de ha attól félek, hogy végül a pénzem benn ragad az országban, akkor nem érdekel a kamat, mert tudom, hogy mindent bukhatok. Ráadásul a kamatemelés recesszióba taszíthatja a gazdaságot is ezzel párhuzamosan. Vagy a másik lehetőség a deviza átválthatóságának felfüggesztése, de akkor is ki kellene egyensúlyozni valahogy a folyó mérleget, az pedig csak import-, azaz fogyasztáscsökkenéssel megy, az pedig recessziót jelent.

A török recesszió elkerülhetetlennek látszik, és ha rosszul kezelik a gazdaságpolitikát, akkor teljes gazdasági összeomlás is lehet belőle. A líra olcsó, de annyira nem, hogy mindezek a kockázatok bele legyenek árazva. Bizonyára lesz egy pont, ahol meg kell venni a lírát, és ahonnan korrigál, lehet, hogy a mai ez a nap, de mivel a közép-hosszabbtávú kilátások borzalmasak, és nemhogy a problémák kezelése, de még az azokkal való szembenézés sem következett be, ezért számomra a líra érdektelen eszköz. Valószínűleg a jegybank megpróbál kamatot emelni, de szerintem ez nem lesz elegendő: ez az a helyzet, amikor nem a return on money, hanem a return of money a kérdés. A kockázat-hozam arány még mindig nagyon rossz, és egyelőre Törökország szerintem komoly fundamentális mélyrepülésben van, a kérdés az, hogy fel tudják-e rántani a gépet egyáltalán a dugóhúzóból.

A jelenlegi fázis vége valószínűleg az lesz (legalábbis így szokott lenni), amikor az alig kapcsolt eszközök is hirtelen beesnek a török parára (pl. Eurostoxx, HUF). De ha nincs strukturális változás, akkor ez is inkább egy korrekció, mint trendforduló lesz.

De miért?

2017, Január 7 - 14:09

Az elmúlt napokban elég sokan megkérdezték, hogy de most komolyan, miért? Miért akarjátok VALÓJÁBAN kivezetni a Plotinus Holding Nyrt.-t a tőzsdéről? Nem igazán tudok mást mondani, mint hogy azt ragozom tovább, amit tömörebben leírtunk a hivatalos közzétételeinkben is.

Amikor a céget bevezettük a tőzsdére, a struktúra egyszerű és világos volt, egy anyacég és egy leánycég volt benne, könnyű volt átlátni, olcsó és gyors volt a számvitel, adminisztráció (sokáig rekorderek voltunk, mert 6 nappal a negyedév vége után már készen voltak a jelentéseink). Az volt a célunk a bevezetéskor, hogy megmutassuk, hogy lehet úgy tőzsdei céget üzemeltetni, építeni, hogy azzal mindenki jól jár: a befektetők és a menedzsment is elégedett lesz, és talán a tőkepiaci kultúra fejlesztéséhez is hozzájárulhatunk. Egyszerre volt bennünk bizonyítási vágy, és jobbító szándék. Szerettünk volna felépíteni valamit úgy, hogy azzal minden résztvevő elégedett legyen. Ahogy nőtt a cég, és gyarapodott a vagyon (2006-ban 23 millió forinttal kezdtük még tőzsdén kívül, a 2011-es tőzsdei bevezetés után 400 millió, mára közel 5 milliárd Ft lett a tőke), ez egyre több munkát rótt mindannyiunkra, akik ebben részt vettek, jóval többet, mint amire eredetileg számítottunk. Ebben szerepet játszott a nehezedő szabályozói környezet, a komplexebb cégstruktúra, az egyre többirányúvá váló tevékenység is. A 2011-es bevezetés óta éves 25%-os egy részvényre jutó vagyonbővülést értünk el, ami nemzetközi mércével is kiemelkedő. Befektetőink nagy része sok pénzt keresett, befizettünk egy tonna nyereségadót az államnak (ennek ellenére mondjuk az adóhivatal nem volt kifejezetten konstruktív), és ha demagóg politikusként kellene előadnom mit tettünk, akkor azt mondhatnám, hogy elvettük a külföldi spekulánsok pénzét, és a magyar gazdaság javára fordítottuk, munkahelyeket teremtettünk belőle. Közben megpróbáltuk azt is elérni, hogy a részvényeinkben ne alakuljon ki buborék, pedig igény az volt rá; nem kellett volna nagyon rásegíteni, hogy teljesen elszálljon a papírjaink ára (amin persze kereshettünk volna egy rakat pénzt). Ezt azonban szerettük volna elkerülni, inkább arra törekedtünk, hogy a valós érték körül maradjon a részvényeink ára, és ne égesse meg magát senki a papírral (de azért a saját döntéseitől nem tudtunk megvédeni mindenkit, pedig sokszor szóltunk). A döntéseink során az évek alatt nagyon sok érdeket és célt kellett úgy kiegyensúlyozni, hogy az a lehető legtöbb embernek jó legyen. Természetesen ez nem mindig sikerült, de azért törekedtünk rá. Bizonyára volt sok olyan döntésünk, amely utólag visszatekintve nem a legszerencsésebb, de az adott pillanatban mindent mérlegre téve a legjobbnak tűnt.

A csatákba azonban eléggé belefáradtunk, én valószínűleg sokkal inkább, mint kollégáim, akik mindannyian 100%-osan teljesítettek, és mindent megtettek a cég sikere érdekében, s habár tevékenységük valószínűleg kevésbé volt látható, mint az enyém, de legalább olyan fontos volt a működéshez, és eredményekhez, mint az enyém. Ezért végül azt a döntést hoztuk meg, hogy a cég tevékenységét leegyszerűsítjük, a tőkepiaci részt megszüntetjük, a reálgazdasági tevékenységekre összpontosítunk, és azt javasoljuk a közgyűlésnek, hogy vezessük ki a céget a tőzsdéről. Ezek a változások együttesen sokkal egyszerűbbé teszik az életünket, ami lehet, hogy önös indoknak tűnik, de az elmúlt évek eredményei után, amelynek során több milliárd forinttal gazdagítottuk a befektetőket, talán érthető és elfogadható.

A tőzsdei szereplés érdekes, izgalmas és jövedelmező volt (szerencsére nem csak nekünk, hanem befektetőinknek is), de most már inkább abbahagynánk. Azt gondoltuk az a tisztességes megoldás, hogy ha ezzel párhuzamosan indítunk egy részvény-visszavásárlási programot, hogy azok, akik ezzel nem értenek egyet kiszállhassanak. Akik pedig benne akarnak maradni a történet folytatásában is, azoknak természetesen meg van rá a lehetőségük, és ahogyan eddig, ezután sem fogjuk meglopni, kisemmizni a befektetőket - habár a magyar tőzsde rövid történetében számos nagyszerű példaképünk lehetne, akiknek nyomdokain továbbfejleszthetnénk a részvényesek kifosztásának művészetét (neveket csak azért nem mondok, mert a legtöbben még életben vannak).

Megértem, hogy van aki nem elégedett ezzel a fordulattal, és habár korábban magam is azt gondoltam, hogy fel fogjuk építeni a magyar Berkshire Hathaway-t (jó úton haladtunk egyébként), és természetesen a hiúság a kedvenc bűnöm (https://www.youtube.com/watch?v=qGXvj2BjZLA), de vannak olyan helyzetek, amikor az eredeti tervek változnak. Itt is ez történt.

A felmerült kérdések közül a leggyakoribbakra címszavakban válaszolva:

- Nem tervezek semmiféle új tőkepiaci alapot/struktúrát indítani
- A Citadella Alapban nincsen semmiféle változás
- Nem vesztem össze az eddig munkatársakkal, részvényesekkel, sőt mindenki nagyon támogató volt az elmúlt évek során
- Nem tervezek elköltözni Magyarországról, mert szeretek itt élni
- Nem keresett meg Mészáros Lőrinc, hogy adjam át neki a céget
- Nem vállalok kormányzati pozíciót
- Eddig azért nem írtam a blogra, mert a telefont sem tudtam letenni a kezemből
- A blogolást folytatom, mert grafomán vagyok
- Nincs a csőben semmilyen új, fantasztikus reálgazdasági projekt
- A jelenleg meglévő projektek kapcsán optimista vagyok, de nem tudok semmi olyan tényről, ami miatt jelenleg számottevően többet vagy kevesebbet érnének mint mondjuk 3 hónapja
- A tőkepiaci tevékenységet fokozatosan fogjuk leépíteni, de ennek ütemezését nem látom még pontosan előre

Szeretném egyben megköszönni a befektetők bizalmát és tudom, hogy néhányukban most van egy kicsit keserű szájíz, de azt gondolom, hogy a terveinket, vállalásainkat alapvetően teljesítettük: ránk bízták a pénzüket, amit szépen megfialtattunk. Az, hogy a történet végül nem úgy folytatódik, mint ahogy terveztük, elsősorban az én hibám, és ezért utólag is elnézést kérek mindannyiuktól!

Macro 2017

2017, Január 2 - 10:28

Időnként érdemes a legegyszerűbb globális makrogazdasági összefüggések figyelembevételével végiggondolni, hogy mi várható a piacokon. Habár a különböző tőzsdei árfolyamokra számtalan tényező hat, van értelme a brutális egyszerűsítésnek, mert az esetek igen jelentős részében a legszimplább, időtálló alapszabályok adják a legjobb eredményeket.

Nézzük ez alapján mi várhat ránk az idei évben!

Az elmúlt évek fiskális megszorításai után a fejlett országok kormányzatai megengedőbbek lehetnek, az USA-ban inkább, Európában kevésbé, de azért inkább stimulálni fogja a növekedést a kormányzat. A lakossági fogyasztás bővülni fog, mivel a reálbérek nőnek, és a lakossági hitelundor végetérni látszik ezekben az országokban. Magyarul mind Európában, mind USA-ban kellemes gazdasági növekedést fogunk látni. Az USA-ban a szűkülő munkaerőpiac akár meglepő inflációs emelkedést is okozhat, de a bázishatások és a növekedés miatt Európában is végetér a defláció időszaka. Az amerikai jegybank véleményem szerint 4-szer fog kamatot emelni ezek miatt, míg Európában befejezik a QE-t, és az év második felében nulla környékére emeli mínuszból a kamatszintet az ECB.

Mindezek alapján (monetáris lazaság+növekvő gazdaság) az egyértelmű nyertes idén az európai részvénypiac lehet, ráadásul ezt támogatja az is, hogy egyáltalán nincs túlpozicionáltság. 20%-os emelkedés sem lenne meglepő. Az amerikai részvénypiac helyzete bonyolultabb: az erős dollár, emelkedő kamatok, és növekvő munkaerőköltségek miatt a profitok egyáltalán nem biztos hogy jók lesznek. S habár a kamatszint még mindig stimulatív, de emelkedése negatív, a profitkilátások nem egyértelműek. Békén hagynám ezt a piacot.

A kötvénypiacokra az emelkedő infláció és növekvő gazdaság combo nem szokott túl jól hatni. A múlt év populista meglepetései miatt nagyon alacsony a léc (magyarul mindenki Európa szétesésétől fél): ha Európában idén nem nyernek a szélsőségesek, akkor ismét felerősödhet a hozamkonvergencia. Ezt összeadva a német kötvényeknek igen cudar évük lehet - mind a rövid, mind a hosszú oldalon. A többi nagy európai ország kötvénypiacára kettős erő hathat: megnyugvás (=hozamcsökkenés), és növekedés (hozamemelkedés), úgyhogy azokat inkább szintén hagynám.

A devizapiacokon teljesen egyértelmű nyertesnek tűnik a dollár, az a baj, hogy ezt mindenki tudja, úgyhogy nem erőltetném az ismert kereszteket (EUR, JPY), viszont a feltörekvő országokkal szemben még lehet tere erősödésnek, pláne olyan helyeken, ahol egyébként is nagy baj van (Törökország ugrik be elsőnek).

Magyarországon várhatóan robbanó bérek, és ennek köszönhetően megugró lakossági fogyasztás+európai pénzeső lehet. Ez kiugró növekedést is okozhat (5% sem elképzelhetetlen), de szerintem az infláció is 3% fölé emelkedik év közben. A kormányzat bevételei emiatt sokkal jobban alakulhatnak a vártnál, így 2017 év végén teljesen realisztikus, hogy 9%-ra csökkentik az SZJA-t (úgyis ez Orbán Viktor nagy álma, ha lesz rá tér, megteszik). A folyó fizetési mérleg jól fog még alakulni (habár importoldalon valószínűleg a fogyasztás rontani fog), így az MNB továbbra is az erős forinttal fog küzdeni, azonban nem nagyon látszik, hogy mit tehet még, miután nullába vitte a rövid kamatokat (hacsak mondjuk valami unortodox eszközzel nem kezdi el a hosszú hozamokat is lepréselni - nem lenne meglepő ha ezt tennék!). A magyar hosszú kötvényekre két tényező hathat: növekvő infláció, de közben alacsonyra ragasztott rövid oldal. Ebből nem tudom mi jön ki, de a nagy carry miatt (rövid-hosszú különbség) még mindig lehet, hogy jobbak a hosszú kötvények, mint a rövidek. A részvénypiac nem tűnik olcsónak, ráadásul profitoldalról a növekvő munkaerőköltségek szerintem negatívan hatnak, de közben lesz növekedés. Úgyhogy a helyzet hasonló mint USA-ban: Good for Main Street, questionable for Wall Street. Az ingatlanpiac továbbra is nyerőnek tűnik: az alacsony kamatokhoz képest még az egekben vannak a kiadási hozamok, van tere a hozamcsökkenésnek.

Ezek alapján az idei évre a Eurostoxx long, német kötvény short, budapesti ingatlan long tűnik nyerőnek a legegyszerűbb gondolkodási minták alapján. Év végén kiderül, hogy ez a hármas tényleg jól hoz-e.

Egy tudománytalan ábra

2016, December 16 - 17:47

Az EU-ban jól láthatóan zajlik a bérkonvergencia, ehhez raktam össze gyorsan egy teljesen tudománytalan, de talán mégis kicsit informatív ábrát. A vízszintes tengelyen az egy főre jutó GDP látható (vásárlóerőparitáson). Ez nagyon leegyszerűsítve az adott ország gazdasági fejlettségét mutatja. A függőleges ábrán az egy órára jutó átlagos bérköltséget (vállalati szinten) láthatjuk, euróban. Mindkét adat az Eurostat-tól származik.

Jól látható- és nem meglepő - hogy a fejlettség(GDP) és a bérek között elég szoros kapcsolat van, de jó pár ország felfelé, vagy lefelé kilóg a sorból. Akik a vonal felett vannak, azoknál a gazdaság erejéhez képest túl magasak a bérek, amelyek alatta vannak, azoknál túl alacsonyak. A magyar bérek simán emelkedhetnek 30-50%-ot, valószínűleg fognak is. Hozzáteszem, hogy mivel a bérek euróban vannak, a konvergencia részben megvalósulhat(na, ha az MNB hagyná) a forint felértékelődésével is, ennek híján nominális béremelkedés és inflációs nyomás várható. Gyakorlatilag az egész régió bérei eléggé lent vannak (pl. a csehek fejlettsége majdnem egyenlő a spanyolokéval, a bérek mégis fele akkorák sincsenek!), és mivel mindenhol elfogyott a hadra fogható munkaerő, illetve a Nyugat szívó hatása folyamatos, így a brutális béremelkedés szinte elkerülhetetlen Kelet-Közép-Európában. Majdnem mindenhol reális a 30-50% béremelkedés a következő pár év során.

Ami még érdekes: a görögöknél a nagy megszigorítás ellenére is túl magasnak látszódnak a bérek, a horvátoknál kisebb mértékben, de szintén, miközben a franciák és olaszok elég nagy bajban vannak: német bérekhez a németekénél alacsonyabb termelékenység tartozik. Vagy a németeknél kell bért emelni, vagy a két előbbinél kellene csökkenteni - de persze a bérek lefelé rugalmatlanok, ezért ez nem szokott menni, a megoldás a hosszú éveken át tartó bérstagnálás lehet, ami valószínűleg a gazdaság gyengélkedésével is jár mind Olaszországban, mind a franciáknál.

ÁBRA a lap alján mellékletként.

CsatolmányMéret
KLIKK AZ ÁBRÁRA!49.28 KB

Gazdagon mész nyugdíjba?

2016, December 14 - 12:29

Nem. Az inflációval foglalkozó korábbi részben már írtam erről, de azt gondolom, érdemes még egy kicsit körüljárni a témát.

ÁtlagJózsi 30 éve átlagfizetést keresett, amit gyakorlatilag el is költött, és ezzel átlagos életszínvonalat valósított meg magának. Ma ÁtlagJózsi átlagfizetést keres, amit gyakorlatilag el is költ, és ebből átlagos életszínvonalon él. Ebből teljesen egyértelmű, hogy az átlagos életszínvonal fenntartásához szüksége költség pont annyival emelkedett, amennyivel az átlagbér, ez pedig hosszútávon egyenlő az EGY FŐRE JUTÓ (ez később fontos lesz) GDP növekedési ütemével! Igaz, hogy ma ÁtlagJózsi jobban él mint 30 vagy 300 éve, de attól még az átlagos életszínvonal (ami természetesen magasabb mint 30 vagy 300 éve) fenntartásához szükséges pénzösszeg ennyivel nőtt.

Ebből az is következik, hogy a vagyonunkat évente az egy főre jutó nominális GDP növekedési ütemével (ami, ha van gazdasági növekedés, magasabb mint az infláció!) kell növelnünk, hogy VALÓDI vásárlóerejét megtartsuk. De mennyivel tud nőni a vagyonunk? Ha reáleszközökbe fektetjük (és feltételezünk egy olyan kapitalista gazdaságot, ahol a reáleszközök, azaz gyárak, bányák, ingatlanok) elég jól leképezik a gazdaságot, akkor a reáleszközeink hozama a nominális GDP növekedési ütemével lesz egyenlő hosszabb távon.

De van egy nagyon nagy baj, és ez Japánban már jól látszik (és itt jön a lényeg, remélem még senki sem vesztette el a fonalat). Amíg a lakosság száma nő, addig a teljes GDP gyorsabban bővül, mint az egy főre jutó GDP (hiszen ha mindenki 10%-kal többet termel, de most 10%-kal többen dolgoznak mint régen, akkor 21%-kal többet termelünk, 21%-kal nagyobb a cégek profitja, 21%-kal nagyobb a cégek értéke). Viszont az elöregedő társadalmakban - és ilyen Európa szinte összes országa - az egy főre jutó GDP bővülése gyorsabb, mint a teljes GDP bővülése . Ez jól látható Japán példáján:

Az egy főre jutó GDP szépen bővül:

http://www.tradingeconomics.com/japan/gdp-per-capita-ppp

de a lakosság fogyása miatt a GDP összességében nem:

https://fred.stlouisfed.org/series/JPNNGDP

Mi következik ebből?

A múltban lakosság bővülése miatt (is, de az egyéb tényezőkbe most nem mennék bele) a befektetések hozama magasabb volt, mint az életszínvonal fenntartásának VALÓS növekedési költségei, ezért is van az, hogy ha megnézzük a múltbeli részvénypiaci hozamokat, azt látjuk, hogy milyen kiemelkedőek voltak, és igazán nem kellett nagyon sokat takarékoskodni, hogy normális körülmények között nyugdíjba menjünk.

Ma azonban, az elöregedő társadalmakban a megélhetési költségek növekedési üteme (az egy főre jutó nominális GDP növekedési üteme) gyorsabban nő, mint a befektetésektől várható hozam (a teljes nominális GDP növekedési üteme). Ez azt jelenti, hogy megtakarításaink várható hozama jóval kisebb lesz, mint az a múltbeli adatokból következne, sőt, a félretett pénzünk VALÓDI értéke várhatóan csökkenni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az fog gazdagon nyugdíjba menni, aki nagyon sokat tud félretenni, vagy megnyeri a lottóötöst. Viszont a múltbeli tőkepiaci hozamokra senki se számítson, azok töredékével kell beérnünk, miközben az élet tovább fog drágulni.

Infláció 2.rész

2016, December 10 - 14:58

Ha az infláció az elmúlt években egyre kevésbé mutatja jól a megélhetési költségek változását, abból több dolog is következik.

Befektetőként az egyik legfontosabb, hogy nem elég "reál" (azaz inflációt valamennyire meghaladó) hozamot elérni, ha a vagyonunkat meg akarjuk őrizni, hanem ennél többre van szükség, de hogy mennyivel, azt nehéz megbecsülni. Viszont nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a vagyonmegőrzés valójában a társadalmi pozíció megőrzését jelenti, ehhez pedig az kell, hogy vagyonunk évente ne az inflációval, hanem a nominális GDP-vel vagy a nominális bérnövekedés ütemével gyarapodjon (e kettő azért hosszabb távon nagyjából egyenlő). Könnyen belátható, hogy ha ennél kisebb a hozamunk, akkor a "többiek" elhúznak mellettünk, relatív módon szegényedünk (még ha több pénzünk is lesz mint korábban volt, de a társadalom többi tagjának még több), ami aligha nevezhető vagyonmegőrzésnek. Befektetőként tehát a valódi benchmark a nominális GDP vagy nominális bérnövekedés, ezt kell minimálisan elérni, nem az inflációt! Ha ennél kevesebbel nő a vagyonunk akkor mindenki máshoz képest szegényebbé váltunk (kis országok esetén, mint Magyarország, nézhetjük a mag-régió, esetünkben az eurózóna nominális GDP-növekedését is, hiszen európaiként is definiáljuk magunkat, és egy bizonyos európai életszínvonalat akarunk megőrizni/elérni).

Egyébként az elmúlt 50 évben a jegybanki alapkamat sem volt ettől túl messze: USA-ban éves 5,4%-ot hozott ha alapkamaton görgettük a pénzünket, míg az átlagos órabérek növekedése éves 4,2% volt. Magyarországon a Bokros csomag óta éves 9,7%-kal nőttek a bruttó nominális átlagbérek (a nominális GDP éves 9,4%-kal nőtt), a jegybanki alapkamaton "görgetve" a pénzt pedig éves 11,3%-kal gyarapodtunk volna - tehát csak üldögélve a pénzen is meg tudtuk őrizni annak VALÓDI értékét, sőt növelni. Ma azonban az a helyzet, hogy a jegybankok kifosztanak minket: Magyarországon pl. a következő 3 évben simán kinéz éves 10% bérnövekedés és éves 6-8% nominális GDP növekedés, miközben az effektív kamatszint majdnem nulla, és a 3-éves állampapír hozama is éves 1% csupán. Ugyanez a helyzet szinte a világ minden országában: USA-ban pl. az Atlanta Fed Wage Tracker (https://frbatlanta.org/chcs/wage-growth-tracker/?panel=1) szerint éves 4%-kal nőnek a bérek, miközben az alapkamat 0,4%-on van, és a hosszabb kötvények is csak 2% körül hoznak. Ez azt jelenti, hogy aki ezekben tartja a pénzét arra a szinte biztos kifosztás és vagyonvesztés vár. Ebből a szempontból a még relatíve legjobb választások közé tartozó prémium magyar államkötvények sem túl nyerők: 5-éves távon a hozamuk éves 5% körül lehet jó esetben, ami a fentieknek megfelelően valójában szegényedést jelent, hiszen a nominális GDP ill. bérek ennél várhatóan gyorsabban fognak nőni idehaza. (A legnépszerűbb lakossági papírról, a KKJ-ról nem is beszélve, mert annak 2,25%-os hozama nemcsak a bérnövekedés, de még az infláció ütemét sem fogja elérni a következő 1 évben. Ha ebből a szempontból néznénk, és azt mondanánk, hogy a következő 12 hónap nominális GDP-növekedése lesz vagy 6%, ez meg hoz 2,25%-ot, akkor látnánk, hogy a várható VALÓDI* hozama negatív 4% körül van!!!)

Egyébként az egyensúlyi alapkamatszint teljesen megalapozatlan véleményem szerint a nominális GDP vagy bérnövekedés üteme körül van, ha ez alatt tartják a jegybankok tartósan a kamatszintet, az buborékképződéshez vezet, ha efelett, akkor szükségtelenül lassítják/terhelik a gazdaságot, visszavetik növekedési potenciálját. A jelen kor nagy dilemmája, hogy a nagy adósságállományok miatt még az egyensúlyi szintig sem nagyon lehet felemelni a kamatot, mert akkor az adósságszolgálatba bukna bele a gazdaság, így viszont (a kényszerből túl alacsonyan tartott kamat miatt) folyamatos buborékfújást generál a jegybank, amely a tőkepiacon és az ingatlanpiacon nyilvánul meg.

A jelenlegi pénzpiaci hozamok mellett a kötvényjellegű eszközök vásárlása/tartása egyértelműen elszegényedéshez vezet, az egyetlen remény (de korántsem bizonyosság) a reáleszközök vásárlása lehet. A kötvényeket vásárlók lassú pénzügyi öngyilkosságot követnek el, a részvényeket/ingatlanokat vásárlóknak legalább a reménye meg van arra, hogy vagyonuk értékét legalább megőrizzék.

Egyébként ezért is hazugság minden olyan számítás, hogy "ha havonta félreteszel 10 ezer forintot akkor gazdag nyugdíjas leszel", ugyanis a valós megélhetési költségek egyrészt nem az inflációval nőnek, hanem többel, illetve a befektetésekkel elérhető hozamok is jellemzően túl vannak becsülve . Ha például valaki 1960 és 2000 között Magyarországon minden évben félre tudott tenni 2 havi átlagos bruttó bért, és a megtakarításait inflációval tudta évente kamatoztatni, akkor 2000 végén 5,7 millió forintja lett volna, amiből mondjuk egy húszéves annuitást vásárolva maximum havi 30000 forint elkölthető pénze, nyugdíja lenne. Ez édeskevés, viszont ennél komolyabb takarékoskodás nehezen kivitelezhető egy átlagos megtakarítónak. Marad az állami nyugdíj, de az meg nem lesz elegendő, hiszen a fentiekből az is egyértelmű, hogy a "megőrizzük a nyugdíjak reálértékét" valójában azt jelenti, hogy a nyugdíjak a fizetésekhez képest egyre kisebbek lesznek, a nyugdíjasok szegényebbé válnak. Persze ez a borzasztó demográfia (egyre több idős jut egyre kevesebb dolgozóra) miatt nem is nagyon lehet máshogyan, de jó ha tudjuk, hogy a nyugdíjak folyamatos inflációval való indexálása valójában a nyugdíjasok relatív elszegényedését jelenti.

Az infláció tehát nem egyenlő a megélhetési költségek növekedésével, hanem azt jelentősen alulbecsli, ehelyett sokkal érdemesebb mindenhol az egy főre jutó nominális GDP vagy a nominális bérnövekedés ütemét használni.

*A reálhozam helyett javaslom a VALÓDI hozam vizsgálatát, ez az egy főre jutó nominális GDP-növekedést meghaladó hozam

Mit mutat az infláció? I. rész

2016, December 9 - 13:01

Semmiképpen sem azt, amire a legtöbben gondolnak (de nem azért mert "a kormány csal", meg a"statisztikusok hazudnak" - amit gyakran hallok). Az emberek fejében az infláció a megélhetési költségek növekedését mutatja, azonban a technológiai fejlődés miatt a megélhetési költségek szinte definíciószerűen mindig nagyobb ütemben nőnek, mint az infláció. Hogy belássuk miért, elegendő megnéznünk a ksh adatait bizonyos termékekre:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf005.html

2000 és 2015 között a szolgáltatások ára 130%-kal emelkedett, azaz 2,3-szer akkora 2015-ben, mint 2000-ben volt. Ez "érzésre" nagyságrendileg hihető. Nézzük azonban az érdekességeket:

A televíziók ára 72%-ot esett, ma negyedannyiba kerül mint 15 éve. A számítógépek ára hasonló mértékben csökkent. Az új autók ára csupán 28%-ot emelkedett, a használtaké 44%-ot csökkent!!! Azaz ma alig drágább egy új autó mint 2000-ben, a használtakat pedig feleannyiért kaphatjuk meg. Ez természetesen erősen ellentmond a hétköznapi ember tapasztalatának, aki azt látja, hogy egy olyan kategóriájú új autó, ami 2000-ben 3 millió forintba kerül, most 6 millió, a használtaknál hasonló a helyzet. Ha számítógépet akarok venni, akkor ma is kb 100-200 ezer forintot fizetek, pont úgy mint 15 éve. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy a statisztikusok ugyanazoknak a termékeknek az árát hasonlítják össze. pl. megnézik hogy 2008-ban mennyi volt egy 1-es iphone, mennyi volt az ára 2009-ben, stb. Nyilván egy idő után nincs 1-es iphone, ezért a 2-es iphone-t kell nézni (és elvégezni egy minőségi igazítást), de mivel a 2-es magasabb minőséget képvisel, tehát magasabb ára ellenére nincs infláció.

Pl. ha 2008-ban 100 forint az 1-es iphone, 2009-ben 80 ft, 2010-ben 64 ft, akkor minden évben 20% árcsökkenés volt a mobiltelefonok piacán. De kijön a 2-es iphone, ami 2010-ben 100 forint, és mivel 1-es iphone 2011-ben már nincsen, azt nézzük, hogy a 2-es iphone ára hogyan alakul. Ha 2011-ben 80 forintra esik, 2012-ben 64 forintra, akkor ismét 20-20%-kal estek a mobiltelefon árak egyik évről a másikra. És amikor 2012-ben kijön a 3-as iphone, amelynek ára 100 forint, akkor bár mi azt látjuk, hogy pont ugyanannyiért tudunk venni telefont, mint 4 éve, a statisztika szerint mégis a 4 év alatt 60%-kal estek az árak, mert ennyiért kaphatnánk 1-es iphone-t, ha lenne. De persze nincs. A televíziók elmúlt 30 évbeli áralakulása is azt mutatja, hogy milyen olcsó lenne most a fekete-fehér kis Junoszty TV, milyen sokat esett az ára. De persze olyat már nem vehetünk. Mint ahogy Pentium I-es számítógépet sem tudunk venni, sőt ha vennénk, akkor sem tudnánk rajta semmilyen programot futtatni. Tehát a tartós fogyasztási cikkek - amiket valóban meg kell vennünk - nem lesznek olcsóbbak, hanem drágábbak, mégis olcsóbbnak vannak kimutatva, mert amit most veszünk, az jobb, mint a régi (persze régit már nem vehetünk, tehát alternatíva nincs)

A másik probléma a rejtett minőségi rontás, ami egyik évről a másikra talán nem látszik, de hosszabb távon igen. Régen a tojás a "tanyasi, kapirgálós" tojást jelentette, ennek az áralakulását vizsgálja a statisztika. Azonban mára az a tojás, amit megveszünk, nem ugyanezt jelenti. Ha mégis ilyen "bio"tojást akarok venni, akkor kiderül, hogy ez sokkal többe kerül, mint a sima tojás, ami azt jelenti, hogy a valódi infláció alul volt mérve. Ez szinte minden élelmiszerre igaz egyébként, és mivel az élelmiszerek teszik ki a fogyasztói kosár harmadát, ez komoly dolog.

A harmadik probléma, amiről már írtam, a lakásárak, a valódi lakhatási költségek szinte teljes hiánya a statisztikában, és a lakásárak jellemzően hosszabbtávon az infláció felett emelkednek, aminek egyik fő oka, hogy a lakásépítés inputja a munka, a munkabéreknek pedig van egy emelkedő trendje reálértelemben, így a lakásépítési költségek is infláció felett nőnek. Tehát a lakásárak is infláció felett nőnek hosszabb távon, de ez kimarad a statisztikából.

Mindezeket összeadva egyértelmű, hogy a valódi megélhetési költségek változását az infláció jelentősen alulbecsli. Megfordítva: a megélhetési költségek valójában az inflációnál nagyobb mértékben nőnek. Fontos kiemelni, hogy 100-200 éve, a technológiai forradalom előtt, amikor a fogyasztási szerkezet stabil volt, az infláció valóban a megélhetési költségek változását mérte, ma azonban már nem. Mi következik ebből? Nagyon sok minden, ezekről bővebben írok a következő rész(ek?)ben.

*FONTOS! A fentiek nem magyar-specifikus problémák, hanem globálisak.

Indul az isztanBULI?

2016, December 7 - 21:12

Törökország gazdasági összeomlása már pár éve érik. 2008-9 után mindenkinek megadatott az esély, hogy észbekapjon, és egyenesbe rántsa a saját gazdaságát, lecsökkentve a korábban kialakult túlzásokat. A legtöbb feltörekvő ország persze nem így tett, hanem inkább elárasztották hitellel/kormányzati költekezéssel a gazdaságot, és visszakettő-padlógáz.

Ezek közül Brazília és Oroszország már földbe is állt, sőt az utóbbi a kifejezetten ortodox válságkezelés hatására már kifelé jön belőle (legalábbis az akut részéből, ui. a krónikus problémákat nem oldották meg), viszont Törökország eddig valahogy mindig megúszta. Megúszta annak ellenére, hogy hihetetlen bérnövekedés és hitelkiáramlás volt, a gazdaság teljesen elvesztette versenyképességét ( a török nettó átlagbér a magyarral egyenlő, ami minden irányból nézve nonszensz), ingatlanbuborék alakult ki, és a gazdasági vezetés egyre inkább megpróbálta kijátszani a közgazdaság néhány alapvető szabályát (habár tényleg nem sok olyan van, amire támaszkodhatunk, azért azt a néhányat nehéz kikerülni).

A puccs után azonban végképp fenntarthatatlanná vált a helyzet. Mivel az országnak komoly folyó fizetési mérleg hiánya van, ez azt jelenti, hogy folyamatosan külső finanszírozásra szorul, azonban az autoriter rendszerből egyre inkább diktatúrába csúszó buborékot senki sem akarja finanszírozni, hiszen ki tudja, hogy a puccs hatására láthatóan kissé megkattant Erdogan mit tesz? Mivel azonban nincsen külső finanszírozás, a török líra elkezdett gyengülni. Adódik a logikus megoldás: kamatot kell emelni, visszafogni a kormányzati költekezést, és helyre lehet rakni mindent. A probléma az, hogy ez szinte azonnal recesszióba döntené - s mivel komoly túlzások alakultak ki az elmúlt években a gazdaságban, ezért vélhetően mély és hosszabb recesszióba - a gazdaságot, ezt pedig Erdogan nem kockáztathatja. Ha viszont nem emelnek kamatot, akkor a líra gyengül. Amikor azt olvashatjuk, hogy a patrióta török borbély már ingyen hajvágást ígér (http://www.voanews.com/a/turkey-president-erdogan-lira-free-fish/3625566...) annak aki bebizonyítja, hogy dollárját leváltotta lírára (azaz segített erősíteni a helyi pénzt, erre kérte Erdogan a hazafiakat), akkor az kb. ugyanaz, mintha hangosbemondóról szólnának: meneküljön ki merre lát! Ilyen trükkökkel nem lehet megállítani a lakosságot, és a korábbi évek hiperinflációjára emlékezve sok török - bármilyen hazafiatlan is ez - inkább dollárt vesz, amivel tovább gyengíti a lírát, és fogyasztja a jegybank krónikusan alacsony devizatartalékait.

Habár a korábbi években is többször gondoltam, hogy mostmár a törökökön a sor, nem fogják megúszni (de eddig mégis mindig sikerült valahogy) most azt gondolom, hogy minden eddiginél nagyobb az esélye, hogy egy komoly deviza+gazdasági válságon essenek át. Nem nagyon látszik más kiút a fenti problémahalmazból, mint a líra átválthatóságának megszüntetése, a tőkekorlátozások bevezetése, illetve a török bankokban lévő dollárbetétek (részleges?) kötelező lírára való konverziója, mint az anno Jugoszláviában történt a márkabetéteiket otthon tartókkal.

A probléma akkor is nagy lenne, ha Törökország (fél)demokrácia maradt volna, de így, teljes diktatúra felé haladva jó esélyük van a teljes elvenezuelásodásra, egy ilyen országba épeszű befektető nem fektet be. Ki lesz az aki a folyó mérleg hiányát finanszírozza? És miből fogják az eddig felhalmozott dolláradósságaikat törleszteni? Nem nagyon látok más lehetőséget, mint a lakosság kirablását, és utána a súlyos válságot. 2017-ben érdemes lesz Törökországra figyelni, komoly kockázati forrás egész Európára.

A legnagyobb magyar, a Másoló

2016, December 4 - 15:33

Gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, ezt minden általános iskolás tudja. De mi az amivel ő olyan sokat tett, és amit most is tudnánk hasznosítani a gazdaság és társadalom fejlesztése érdekében? Nagyon leegyszerűsítve: megnézte, hogy mi az ami külföldön jó, mi az ami működik, és megpróbálta Magyarországon is megcsinálni. Lehet, hogy ezt most is meg lehetne tenni. Értelme mindenesetre lenne.

Látta, hogy külföldön van rendes hitelezés, és ez milyen jót tesz a gazdaságnak. Látta, hogy milyen sokat javíthat egy ország szellemi-tudományos helyzetén egy Akadémia. Látta, hogy mennyire fontos az infrastruktúra, a híd, a vasút. És amit hasznosnak látott, azt idehaza is megpróbálta meghonosítani. Nem okoskodott harmadikutas megoldásokkal, nem próbálta magyaros furmánnyal túlgondolni a hanyatló nyugatot. Ami jól működött, azt itthon is megteremtette. Ezzel lett a legnagyobb magyar. A jó dolgok lemásolásával. Nem lehetne-e ugyanezt megcsinálni most is?

Nem lehetne esetleg megnézni, hogy mitől javult annyit az elmúlt években Lengyelország oktatása, miért az egyik legjobbak a finn iskolák, miért teljesít Szingapúr az élmezőnyben mindig? Mi lenne ha megnéznénk ezt a hármat, a tapasztalataikat idehoznánk, és erre alapoznánk az oktatási reformot, nem hagymázas álmokra?

Mi lenne, ha ahelyett, hogy létrehozunk egy nyakatekert és láthatóan alig igénybevett törvényt a magáncsődről, inkább megnéznénk, hogy mondjuk Írországban és Hollandiában miért zajlik ilyen jól és gyorsan a csőd, legyen az akár magán vagy céges? És szépen lemásoljuk.

Mi lenne, megnéznénk azt a három államot, ahol a leggyorsabban működnek a bíróságok, és az ő tapasztalataikat használnánk fel a hazai jogi infrastruktúra fejlesztésére?

Esetleg megnéznénk, hogy hol a legjobb és egyben olcsó az egészségügy, és átemelnénk az ő módszereiket?

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A lényeg az, hogy az esetek nagy többségében semmi furfangos dolgot nem kellene kitalálni, csak lemásolni minden egyes területen annak a néhány országnak a tapasztalatait, akik abban a legjobbak. Tudom, hogy ez nem hangzik túl kreatívan, de biztos vagyok benne, hogy az eredmények elképesztőek lennének. Ha valaki erre hajlandó lenne, az valóban a legnagyobb magyarrá válna, mert 1-2 évtized alatt a világ legjobb országává tenné hazánkat.

Széchenyi nem félt lemásolni, ami jó. Nekünk sem kellene.

Az ITEXIT-para

2016, December 2 - 08:04

Az elmúlt hetekben határozottan komoly feszültségek alakultak ki az európai tőkepiacokon az olasz népszavazás kapcsán. Nem pusztán az olasz állampapírok gyengültek, de az európai részvények is csak csetlettek-botlottak, sőt a napokban már a kelet-közép-európai devizák, így a forint is erős nyomás alá került. A menekülőeszközök pedig erősödnek: a 2-éves német hozam mindenkori minimumon: -0,75%-on áll, ami extrém mértékű kockázatkerülésre, már-már pánikhangulatra utal a kontinens befektetői között. Úgy tűnik a hétvégi szavazás előtt mindenki fedezékbe húzódott, kockázatos eszközeit leépítette és vár. De mire?

A Renzi-féle alkotmánymódosítási terv egyáltalán nem Brexit-jellegű szavazás, és ha jobban megnézzük nem a haladók és maradiak közötti párharc, ahogyan az olasz kormányfő próbálja beállítani. Olaszországban Mussolini bukása után (valószínűleg túl) erős fékekkel és egyensúlyokkal rendelkező rendszer alakult ki, és az olasz miniszterelnök szerint ezen kell változtatni, hogy országa ismét jól kormányozható legyen és fellendüljön. Ám az új tervek alapján a felsőház szerepe gyakorlatilag megszűnne, a tartományoktól számos feladat kerülne a központba, és a már elfogadott alsóházi törvényreform szerint az alsóházi választáson első helyezett párt (szavazatszámtól függetlenül!) a törvényhozásban abszolút többségbe kerülne, így megszűnne az eddig Itáliára oly jellemző koalíciókényszer. Amelyik párt nyer, az mindent visz, szinte bármit megtehet, bármilyen törvényt átnyomhat. Ettől sok olasz fél, és joggal. Habár vannak olyan országok, ahol a hosszú gyakorlatnak, hagyományoknak köszönhetően egy többségbe került kormány nem kezdi el azonnal lemészárolni ellenzékét, és nem kezdi örökre bebetonozni magát mindenféle törvénymódosításokkal, azért az európai periférián erre elég erős hajlandóság van, a túlhatalommal való visszaélés veszélye állandóan fennáll. Nem csoda, hogy sokan ellenzik ezeket a változtatásokat, s ha ez nem lenne elég, Matteo Renzi még ráadásul azt is bejelentette, hogy lemond, ha nem megy át a reform, tehát a szavazás egyben az ő személyéről is szól, a vele elégedetlenek nem szavazattal fejezhetik ki nemtetszésüket.

A fentieket végiggondolva egyáltalán nem egyértelmű, hogy az igen szavazat elhozza a Kánaánt Olaszországba, és az sem, hogy a nem szavazat azonnali összeomlást okoz. Habár Olaszország soha sem fogja tudni visszafizetni adósságát (erről ebben az elég szerencsésen időzített cikkben írtam: http://zsiday.hu/blog/k%C3%B6tv%C3%A9nybubor%C3%A9k-50-%C3%A9vre-285-hoz... , azóta ezeknek a kötvényeknek az árfolyama elég komolyan összeomlott), ám rövidebb távon sem a nem, sem az igen szavazat nem változtat a gazdasági pályán, a bunkerbe húzódás feleslegesnek tűnik. Például ha győznek a nemek, és az alsóházi reformot nem utasítja el az Alkotmánybíróság, akkor bár az alsóházban abszolút többséget szerez majd valaki, de a Szenátus ellenőrizni fogja őket, és még ezen kívül van vagy 8 különböző lejátszás, amelyek nagy többsége oda vezet, hogy az élet ugyanúgy folytatódik Olaszországban mint eddig...

Azt gondolom, hogy a szavazás végeredményétől függetlenül a kockázatos európai eszközök árfolyama emelkedni fog, a bunkerből kijönnek a befektetők, mikor észreveszik, hogy semmi sem történt. Az európai fellendülés valós, és várhatóan 2020-ig eltarthat, a monetáris lazaságnak, és a megszűnő fiskális megszorításnak (sőt, esetleg 1-2 év múlva amerikai mintára költekezésnek!) köszönhetően. Utána azonban jó esélye van, hogy a következő recessziót már nem bírja ki a kontinens, és vagy szorosabbra fűzi néhány ország az integrációt és/vagy több ország kiesik, esetleg az egész övezet szétesik.

Rövid-közép távon tehát szerintem optimistának lehet lenni az európai eszközökkel kapcsolatban, az itexit-para értelmetlen, a szavazás nem erről szól. És ez igaz annak ellenére is, hogy lehet, hogy 10 év múlva Olaszország már nem lesz az euróövezet tagja...

Új utakon a gazdaságpolitika?

2016, November 25 - 09:25

Az elmúlt hetekben olyan gazdaságpolitikai szólamok és bejelentések hangzottak el, mintha nem a Nyugat-Balkánon élnénk. És ez jó.

Lázár János elismeri, hogy "brutálisan romlott" versenyképességünk, és ez ellen tenni kell (http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/lazar_beszelju...). Végre! A probléma felismerése már fél út a megoldás felé.

Kijelentik, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, fel kell gyorsítani a bírósági eljárásokat. Azt mondják nem alacsony bérekkel, hanem magas hozzáadott értékű munkával kell versenyeznünk. Emelik a minimálbért és csökkentik a járulékokat, adókat. A miniszterelnök új ipari forradalomról, robotizációról beszél és az ahhoz való alkalmazkodás szükségességéről, a szakmunkásképzés helyett a high-tech oktatás felé elmozdulásról. Mi folyik itt? Hirtelen Szingapúrba vagy Íroszágba teleportáltunk?

Úgy tűnik, a gazdaságpolitikusok a korábbi "kínai modell" (= olcsó munkaerő, gyenge deviza, államilag leosztott piacok és hitelek, export és gyáripar mindenek felett) helyett új irányba szeretnék terelni a gazdaságot. Felismerve az alacsony bérek elvándorlást elősegítő hatását, gyors bérfelzárkózást indítottak el (ami egyébként magától is zajlik), s habár a járulékcsökkentés területén én jóval nagyobbat, bátrabbat léptem volna, de alapvetően az irány pozitívnak tűnik. A vállalati nyereségadó csökkentésében is van racionalitás, s habár megint csak azt mondhatom, hogy én nem erre helyeztem volna a hangsúlyt, de alapvetően értem a mögötte rejlő logikát, amibe nem is lehet feltétlenül belekötni. Ettől még a félautoriter strómannoligarchia rendszere fennmarad, de talán hangsúlyeltolódás megy végben abban is, és ez így együtt valóban segíthet megemelni az egyébként jelenleg nulla közeli növekedési potenciált.

A nagymértékű minimálbéremelést alapvetően a hazai kkv-k fogják megfizetni, ahol még ma is teljesen mindennapos a részleges feketefoglalkoztatás, így a minimálbéremelésnek egyfajta fehérítő szerepe lesz. Ezek a kkv-k jóval többet buknak a béremelésen, mint amit nyernek a járulékcsökkentésen. A dolgozóik nem fognak nettóban többet keresni, mint eddig, de kisebb lesz belőle a szürke/fekete rész. Ugyanakkor azok, akik eddig is fehéren fizették az alkalmazottaikat - és ez főleg a nagyobb magyar és külföldi tulajdonú cégekre igaz - ott a járulékcsökkentés valóban segít a béremelésben, a dolgozók megtartásában.

A következő 2-3 évben, ha nincs valamilyen külső sokk, akkor valóban gyors reálbérnövekedés és fogyasztásbővülés következik be, amelyet várhatóan az infláció felpörgése is kísérni fog - viszont a forint stabil lehet ennek ellenére, még nagyon alacsony kamatszint mellett is, a hatalmas folyó fizetési mérleg többlet miatt. A valódi kockázat az amiről már sokszor írtam: a jelenlegi hazai fellendülés nagymértékben az EU-pénzekre támaszkodik, és azok gyors lehívásával 2019 után hirtelen nagy orrabukás következhet be, emiatt valóban érdemes lenne elnyújtani inkább a kifizetéseket (teljesen egyetértek Nagy Mártonnal ebben: http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/nagy_marton_tu...), különös tekintettel arra, hogy egyáltalán nem biztos (sőt szerintem kizárt) hogy a következő ciklusban (ha még lesz EU a mai formájában) ilyen bőkezű pénzosztásban részesülünk.

Már "csak" a független intézményrendszer visszaállítása szükséges, és végül még európai ország leszünk...

Még mindig van fűtőanyag az ingatlanboomhoz

2016, November 22 - 10:29

A válság utáni nadrágszíjszorítás, a gazdagoknak kedvező jövedelempolitika és az EU-s támogatások hatására Magyarországra áramló pénzek megtették hatásukat: a hazai lakossági vagyon 2007-8-hoz képest duplázódott!

Nézzük mennyi volt a hazai lakossági pénzügyi vagyon az MNB statisztikái alapján az adott évek végén (http://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-ido...):

1995 3600 mrd
1998 6500 mrd
2003 11500 mrd
2008 15500 mrd
2012 22500 mrd
2016 34500 mrd

Ha a GDP-hez viszonyítjuk a számokat akkor sokkal érthetőbb mi történik (lakossági nettó pénzügyi vagyon osztva a GDP-vel):

1995 62%
1998 62%
2003 61%
2008 57%
2012 78%
2016 97%

A magyar lakosság pénzügyi vagyona (szemben a korábbi stabilitással) a válság óta gyakorlatilag felrobbant, vélhetően a bevezetőben felsorolt három tényezőnek köszönhetően. Azonban azt is tudjuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek jelentősen nőttek a 2008 utáni időszakban, magyarul míg korábban viszonylag stabil vagyoni helyzet volt jellemző, 2008 óta azonban a gazdagok nagyon meggazdagodtak.

Ennek egyébként fontos kihatása van az ingatlanpiacra is, nem véletlen a Budapesten és néhány nagyobb városban bekövetkezett ingatlanárrobbanás. Ha azt feltételezzük, hogy a lakosságnak van egy megcélzott pénzügyi vagyon-ingatlanvagyon aránya, akkor ebből az is következik, hogy a pénzügyi vagyon növekedése szinte automatikusan magával hozza az ingatlanvagyon (ingatlanárak) növekedését. Leegyszerűsítve: a sok pénzt valamibe rakni kell, és ennek egyik csatornája az ingatlan, ha túl sok van már állampapírban, bankbetétben, miegymásban, akkor kell rakni ingatlanba is.

Jelenleg kb 50000 mrd Ft a hazai lakásvagyon értéke, az FHB lakásárindexe alapján megbecsülhetjük, hogy ez a múltban hogy alakult, és hogyan aránylott a lakossági megtakarításokhoz

Lakásvagyon becsült értéke

1998 12500 mrd
2003 37000 mrd
2008 46000 mrd
2012 37000 mrd
2016 50000 mrd

És az arányok (lakossági pénzügyi vagyon osztva lakásvagyon):

1998 52%
2003 31%
2008 34%
2012 61%
2016 69%

Ez tehát azt mutatja, hogy a pénzügyi vagyon (bankbetét, befektetési alap, stb) hogyan aránylik a lakásokban megtestesülő vagyonhoz. Amikor ez az érték alacsony, akkor a lakosság teljes vagyonának nagy része van ingatlanban, kevés friss pénz van ami még ingatlant akarhat vásárolni, leegyszerűsítve: az ingatlan drága. Amikor az érték magas, akkor nagyon sok
pénzügyi vagyon van a lakásvagyonhoz képest, sok a még potenciálisan ingatlanba forgatható pénz, az ingatlanárak alacsonyak.

A fura helyzet tehát az, hogy - főleg az EU-s pénzeső és a gazdagoknak kedvező jövedelempolitika miatt - még mindig nagyon sok olyan pénz van Magyarországon, amely potenciálisan ingatlanba mehet, így hiába mentek már sokat az ingatlanárak, sok pénz hever még a partvonalon, jelentős a potenciális ingatlan iránti kereslet. A hazai ingatlanboom - hacsak nem jön valahonnan egy hirtelen világgazdasági válság - még távolról sem ért véget. További folyomány, hogy amíg dől be az EU-s pénz, addig várhatóan egyéb formákban (lakossági állampapír, befektetési alap) is rapid módon fog nőni az állomány.