Zsiday-blog

Keleti oldal – nyugati oldal

2016, November 19 - 10:10

Ha igaz az a feltételezés, hogy a globalizáció veszteseinek lázadása okozta a Trump-jelenséget és a Brexitet, akkor ennek komoly kihatása lehet Európára, és azon belül a kelet-nyugat kapcsolatokra. A nyugati szavazók hamarosan "fellázadhatnak" a keletiek ellen, megvonhatják a támogatásokat, vagy durvább csapások is jöhetnek.

A fejlett országok közép/alsóközéposztálya Szkülla és Kharübdisz közé került: a saját gyorsan gazdagodó elitje, és a fejlődő országok iparosodó és szintén egyre jobbmódúvá váló lakossága között stagnáló bérekkel, relatív lecsúszással, létbizonytalansággal, munkahelyeik elvesztésével kellett szembenézniük. Az Egyesült Államokban például 20 éve nem nőttek a medián reáljövedelmek, vagyis Average Joe élete egyáltalán nem javul:

https://fred.stlouisfed.org/series/MEHOINUSA672N

Ugyanez azonban Európán belül is igaz: a csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek elveszik a nyugatiak munkahelyeit, amire jó példa a nagy autógyárak régióba költözése. Ez pedig nem is csoda, ha megnézzük a munkaerő teljes költségét Európán belül:

http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Labour_...

Különösen rossz a helyzete azoknak az országoknak, akik oktatásban/államszervezésben/mentalitásban nem nagyon jobbak Kelet-Közép-Európánál, de a béreik sokkal magasabbak. Rájuk már évek óta rájár a rúd, és nem is várható, hogy az európai munkamegosztáson belül versenyképesebbek lesznek, sorsuk maximum stagnálás. Miközben a szinte már német Csehországban 9,9 euróba kerül egy alkalmazott egy órára, aközben Portugáliában és Görögországban még mindig 30-40%-kal többe. Ki fog ott munkahelyet létrehozni? Senki. Olaszország 28 euró , miközben Lengyelország vagy Magyarország 7-8 euró? Nem véletlenül stagnál vagy 20 éve Itália gazdasága (lásd az olasz GDP-t, időtáv maximumra állítva: http://www.tradingeconomics.com/italy/gdp-per-capita-ppp).

Az igazság az, hogy a KEU bevándorlók egyrészt direkt módon (odamennek) másrészt indirekt módon (a gyárakat idehozzák) tényleg elveszik a Nyugat-Európaiak munkáját. Pont úgy, ahogy a mexikóiak meg a kínaiak elveszik a wisconsini meg michigani Average Joe munkáját. Sőt, a helyzet durvább, mert mi egy blokkba kerültünk velük, és nem csak hogy nem tudnak semmit tenni ellenünk, hanem évente hatalmas összegekkel is támogatják a gazdaságainkat, plusz migránsainkat sem tudják megállítani.

Azt gondolom, hogy ez fenntarthatatlan a nyugat-európai szavazók szempontjából, és elégedetlenségüknek hangot is fognak adni. Ezek a szavazók ugyanis azt fogják látni, hogy míg náluk stagnálás van, addig a KEU régióban növekedés, gazdagodás, és ezt még ők pénzzel is támogatják. És itt ér össze a Trump-jelenséggel a történet. Mint az USA-ban, vagy Angliában (Brexit) láttuk, az emberek előbb-utóbb nemet mondanak erre. Ezért gondolom azt, hogy Magyarország számára a jelenlegi EU-ciklus az utolsó pénzeső, és azzal még nagyon olcsón megúsznánk mi is és a régió is ezt az ellentétet, ha csak a támogatási rendszer szűnne meg, ugyanis könnyen lehet, hogy ennél markánsabb lépésekre fog sor kerülni: konkrétan az EU léte is veszélybe kerülhet. Aki pedig azt gondolja, hogy az EU-n kívül is van élet, meg önállóan, elszigetelődve, ismét vámokkal "visszanyerve szuverenitásunkat" minden rendben lesz, és kitör a jólét, annak Moldávia tanulmányozását javaslom. Valóban van élet az EU-n kívül, de nem segít rajta a 9%-os társasági adó sem: Macedóniában és Kirgizisztánban is 10% a társasági nyereségadó, de a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe integrálódás nélkül ez annyit segít csak mint halottnak a csók...

Újra szól a kilenclövetű

2016, November 18 - 10:44

A 9%-os társasági adónak, mint azt tegnap írtam, sok haszna nem lesz a hazai gazdaság JELENLEGI szereplői számára: az 500 millió nyereség alattiak, akik a legtöbb embert foglalkoztatják alig érzik meg, az 500 millió felettiek közül az igazán nagyok az adókedvezmények miatt szintén nem látják sok előnyét, az egyetlen valóban nyertes kör azoknak a nagyobb (de azért nemzetközi mércével nem kiemelkedő) magyar és külföldi cégeknek a csoportja, akik pár milliárdos profitot érnek el, de nincs adókedvezményük. Ez lehet olyan 800 cég, ami azért nem sok.

A nagy kérdés az, hogy azokra a cégekre, akik JELENLEG nincsenek Magyarországon kellő vonzerőt gyakorol-e az új kulcs, hogy ide csoportosítsák adójuk egy részét. Nyílt titok, hogy a növekedési adóhitel a GE-re lett szabva (https://www.nav.gov.hu/nav/ado/tarsasagi/Uj_kedvezmeny_a_tarsa20151212.html) aminek következtében a Magyarországon kimutatott profitja megsokszorozódott, és ez többszáz milliárd forint többletbevételt jelent a költségvetésnek. Vajon a kormány annak tudatában, vagy azt remélve vezette-e be az alacsony adókulcsot, hogy ezzel átvesszük a stafétát Luxemburgtól és Írországtól, és egyes multik a nyereségük egy részét idetelepítik? Jó esély van rá, hogy ez rejlik a hirtelen és meglepő fordulat mögött.

Az EU-ban és világszerte egyre jobban büntetik a vállalatokra szabott illetve ide-oda utalgatós, csomagolós (pl. Double Irish with a Dutch Sandwich: http://www.investopedia.com/terms/d/double-irish-with-a-dutch-sandwich.asp és egyéb egzotikus) technikákat, ennek lehet alternatívája az egyszerű, nem cégre, nem iparágra szabott, problémamentes adózás, amely az EU-ban a legalacsonyabb. Nem tudom megítélni, hogy ez mennyire fog működni, a következő 2-3 év társasági adóbevétel számaiból ki fog derülni, hogy bejött-e a kormány számítása. Az biztos, hogy Magyarországon a kapitalisták*, a gazdagok számára adóparadicsomi állapotok vannak...

*kivéve természetesen a nemkívánatos, és szektoradóval sújtott "ellenségek"

9%

2016, November 17 - 14:55

Alapvetően minden adócsökkentést támogatok, a kisebb adók - kisebb állam pártján állok, ezért örülök a ma bejelentett társasági adócsökkentésnek. Ugyanakkor vegyes érzéseim is vannak ezzel kapcsolatban: ha már ennyi mozgástér van a költségvetésben, sokkal szerencsésebb lett volna ezt a munkára rakódó terhek csökkentésére fordítani...

Nézzük tehát a hírt. A társasági adó kulcsa a jövő évtől állítólag egységesen 9% lesz. Mivel 500 millió forint alatti nyereségnél ez eddig is 10% volt, így egyértelmű, hogy ennek a nyertesei a kifejezetten nagyvállalatok, akiknek a nyeresége 500 millió forint felett van, a többieknek majdnem irreleváns. Azonban ezeknél a nagy cégeknél alapvetően nem az dönti el egy beruházás, a munkahelyteremtés sorsát, hogy 9 vagy 19% adó, hanem a befektetési környezet, a hosszabb távú jövőkép, a kiszámíthatóság, az általános működési környezet, a politikai vagy éppen korrupciós helyzet. Így ettől a lépéstől önmagában sok többletberuházásra, fejlődésre nem számíthatunk, habár némi pozitív hatása valószínűleg lesz, de leginkább annyi, hogy több lesz ezeknek a cégeknek a nyeresége (aztán persze lehet őket szidni, hogy kiviszik az országból ezt a pénzt).

Miközben azonban Magyarországon szép lassan kialakult a kapitalisták/gazdagok adóparadicsoma (vállalati nyereségadó egyszámjegyű, magánmegtakarítások TBSZ számlán nem adóznak, lakossági államkötvények kamata a piaci felett, stb.), a munkát terhelő terhek esetén még mindig Európa legrosszabbjai között vagyunk, még akkor is, ha ezen enyhíteni fog a szintén beígért járulékcsökkentés. A tőke jelenleg Magyarországon jóval kisebb kulccsal adózik mint a munka, és ennek több káros következménye van. Egyrészt az elmúlt 6 évben amúgy is megnőtt társadalmi szakadékot tovább mélyíti (latinamerikainizáció), másrészt adóelkerülésre, adóelterelésre ösztönöz. Többször írtam róla, hogy milyen fontos lenne gyorsan, nagymértékben csökkenteni a munka terheit, ugyanis ez csökkentené a kivándorlást, mivel lehetővé tenné a hazai nettó bérek gyorsabb konvergenciáját, illetve versenyképességi oldalról is elengedhetetlen, valamint a jövedelmek, a gazdaság fehérítéséhez is szükséges. A magyar állam még mindig aránytalanul nagy, túlterjeszkedő, túl sok adót szed be. Ha ebben változás van, és kevesebb adóbevételre van szükség (ennek őszintén örülök), akkor inkább a munka és tőke adóztatásának egymáshoz való közelítése lenne célszerű.

(kiváló kollégám az alapblog-on reagált írásomra, az enyémtől eltérő véleményét érdemes elolvasni és megfontolni - engem telefonon már majdnem meggyőzött:)
http://alapblog.hu/eljen-a-kilences/

Mi értelme van a tőzsdén lenni?

2016, November 14 - 14:21

Megvallom őszintén, hogy egy éve, amikor az MNB megvásárolta a Budapesti Értéktőzsdét, nagyon nagy reményeim voltak. Habár nem vagyok híve az állami tulajdonnak a gazdaságban, de úgy gondoltam, hogy lehetőség nyílik a szabályozás és instant-törvénykezés erejével feltámasztani a tőzsdét, olyan környezetet teremtve, ahol megéri új cégeket a tőzsdére hozni, megéri ott finanszírozást keresni, és jól járnak az egésszel a megtakarítók és a magyar gazdaság is:

http://zsiday.hu/blog/t%C3%A9nyleg-lesz-%C3%BAj-t%C5%91zsdei-aranykor

Sajnos egyelőre csalódnom kellett. Eltelt egy év, és nem nagyon történt semmi kézzelfogható. Tőzsdei kibocsátóként ráadásul az elmúlt években azt láttam, hogy egyre drágább, és nehezebb a tőzsdei jelenlét, de cserébe sok haszna nincsen. Amikor a Plotinus Nyrt-t 2011 tavaszán bevezettük a BÉT-re, akkor éves extra-költségeink megálltak pár millió forintból. Azóta azonban sokban nehezedett a helyzet. Egyrészt beszámolóinkat MSZSZ helyett IFRS-ben kell készítenünk, ami jelentős többletkiadásokkal jár, plusz időigényesebb is, ráadásul a Quaestor/Budacash botrányok után olyan szinten lett megszigorítva a könyvvizsgálat, hogy alig van rá jelentkező, és aki van, az is a korábbi árak többszöröséért vállalja, ami nem is csoda.

A tőzsdei jelenlét tehát drága, és nehézkes. Nem lenne ezzel semmi baj, ha cserébe kapnánk valamit, de a tőzsdei cégek nem részesülnek támogatásban. Ugyanúgy adózunk, mint a nem tőzsdei cégek, akiknek azonban sokkal kisebbek a költségei, és egyszerűbb az adminisztrációjuk. A hazai tőzsdei cégekbe fektetők sem kaptak semmilyen külön támogatást, ami miatt megérné nekik mondjuk már meglévő hazai részvényeket/kötvényeket vásárolniuk, esetleg új magyar kibocsátásokban részt venniük - ahelyett, hogy vennének mondjuk Apple vagy Google papírokat. Nem csoda, hogy a befektetői pénzek egy része emiatt külföldi részvényekbe áramlik, pedig erősíthetné akár a hazai gazdaságot is.

A hazai tőzsde magától nem fog feltámadni. Ha a megtakarítók és a kibocsátók nem élveznek olyan kiemelt szerepet, előnyöket, mint a nem tőzsdei cégek, akkor folytatódni fog az elmúlt évek tetszhalott állapota, és a tőzsde, amely a gazdaságfejlesztés motorja lehetne, kihasználatlanul, eltékozolt lehetőségként parlagon marad.

A dezinfláció vége

2016, November 12 - 10:54

Az 1980-as évek elejétől folyamatos dezinfláció, később enyhe defláció alakult ki világszerte, ennek azonban valószínűleg vége. A dezinfláció fő okai a dereguláció, globalizáció, világkereskedelem fejlődése voltak. A kelet-európai, kínai, mexikói, stb. munkaerő bekapcsolódása a globális vérkeringésbe mindenki számára olcsóbbá tette az árucikkeket, a jegybanki függetlenség erősödése pedig garantálta, hogy az inflációnak esélye sem lehet. Ennek azonban vége szakadhat. A fehér közép/alsóközéposztály lázadása a világban (Brexit, Trump, Podemos, Sziriza, Le Pen, stb.) megállítani látszik a globalizációt, ismét előtérbe kerülhet a protekcionizmus. Ezzel párhuzamosan beindulhat az állami költekezés (infrastruktúrafejlesztés, ez hangsúlyos pl. Trump programjában, elnöki beköszönő beszédében is gyakorlatilag egyetlen konkrétumként ezt említette meg), természetesen hitelből. Ráadásul a jegybankok világszerte folyamatosan veszítik el függetlenségüket, rá vannak kényszerítve az állami gazdaságpolitikával való kooperációra.

A protekcionizmus, az alsó középosztály felé történő jövedelemátcsoportosítás (ők, ellenben a gazdagokkal, elköltik, ami többletpénzt kapnak), állami költekezés egyértelműen inflatórikus. Ráadásul ez a fordulat akkor következik be, amikor a válságból már nagyjából kijött a legtöbb fejlett állam, tehát a munkaerőpiac sem túl laza, nincs sok szabad munkaerő (pl. Japánban, Németországban, USA-ban), így gyors bér- majd ebből következően árnyomást generálhat.

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a dezinfláció korának vége, és a kötvénypiacokon végbemenő heves változás ennek esélyére utalhat. Könnyen lehet, hogy a mostani időszakra fordulópontként tekintünk majd vissza (hasonlóan 1980-81-hez), amikor a korábban uralkodó nagy piac trendek megfordultak: a 35 éves kötvénypiaci árfolyamemelkedés (hozamesés) tényleg véget érhetett.

Magyar vonatkozás: a kiterjeszkedő állam, a strómannoligarchia térnyerése (=verseny csökkenése=árverseny csökkenése=áremelkedés), a szűk munkaerőpiac, a bérek agresszív, immár államilag támogatott felfutása (persze magától is megtörténne, de így gyorsabb), a jegybank által szándékoltan gyengén tartott forint ugyanebbe az irányba mutat: gyorsan, teljesen váratlanul felbukkanhat idehaza is az infláció. És nem fog a bűvös 3%-nál falba ütközve megállni...

Így a következő évek programja idehaza - mint korábban is írtam - a nominálisan kétszámjegyű bérnövekedéssel, folyamatos külső egyenlegromlással (ez egyelőre nem nagy probléma), egyre gyorsuló inflációval (ha a lakásárakat/bérleti díjakat is amerikai módra figyelembe vennénk, akkor már most 4% infláció lenne idehaza!) , tartósan alacsony rövid oldali kamatszinttel, és stabilan 300 körüli euró-forint árfolyammal járhat. A hazai gazdaság/bérek reálfelértékelődése így mehet végbe a következő pár évben.

A tankönyvek szerint lehetetlen

2016, November 10 - 17:09

Orbán Viktor az EBRD konferenciáján a sajtóhírek szerint azt mondta, hogy a "tankönyvek szerint lehetetlen" egyszerre költségvetési fegyelmet tartani, foglalkoztatást növelni, adósságot csökkenteni, GDP-t növelni, azonban Magyarországnak sikerült, mert szakított a régi beidegződésekkel.

Ez több ponton sem igaz.

1. A tankönyvek szerint mindez lehetséges. Sőt, az az ország, amelynek magas a potenciális növekedése, amely képes arra, hogy gyorsan növelje a termelékenységét az pont ezt tudja végrehajtani, erre jó példa Hong Kong vagy Szingapúr is, ahol a hazainál jóval nagyobb növekedés volt évtizedeken át (!!!) a fiskális fegyelem fellazulása nélkül, miközben nőtt a foglalkoztatás, és csökkent az adósság (vagy nőtt az ország megtakarítása, ami ugyanaz pepitában).
2. Magyarországon ráadásul nem is ez történt, a narratíva téves. Magyarországon egy klasszikus költségvetési költekezés generálta, azaz standard keynes-i fellendülést sikerült létrehozni, csak a forrásokat ehhez nem a költségvetés eladósodása, hanem Európa nyújtotta. De ez lényegében ugyanaz a mechanizmus, az állam elköltött egy csomó pénzt, és lőn növekedés. Valójában a hazai költségvetési hiány 6-8% között lett volna, ha nem EU-pénzeket költünk, hanem a sajátunkat, de hatásait illetően pont ugyanott tartunk, azaz gazdasági növekedési hatásokat tekintve ez az egész egy fiskális expanziónak, költségvetési stimulus által generált növekedésnek felel meg. (egyébként valójában meg tényleg az történt, hogy az EU beutalt ide egy rakat eurót, amelyet "fedezetként használva" az MNB nyomtatott egy csomó forintot, és azt költötte el a költségvetés)
3. Sőt, mindezek eredménye nem is lett kirobbanó növekedés. Nézzük meg, hogy a hozzánk hasonló, de nálunk jellemzően kevesebb EU-támogatást kapó országok GDP-je mennyit nőtt 2010-15 között:

Magyarország 10%
Csehország 10,7%
Románia 13,7%
Szlovákia 18,1%
Lengyelország 22,2%

Nagyon örülök, hogy Magyarországon fellendülés van, sőt azt gondolom, hogy szerencsére ez még egy ideig így is marad, viszont fontos, hogy tisztán lássunk, tudjuk, hogy mi miért történik. Ne éljük azért ennyire bele magunkat a tündérmesébe!

Mihez ért Trump?

2016, November 9 - 16:54

Ha megnézzük Trump üzleti karrierjét, akkor két dologhoz ért: mások hasába lyukat beszélve, meggyőzi őket bármiről - különösen saját zsenialitásáról -, illetve kölcsönpénzből hatalmas épületeket húz fel. Aztán persze az adósságot nem adja meg.

Az elnökké válás útján az első képességét kellett igénybe vennie, elnökként pedig valószínűleg a másodikat fogja kamatoztatni. Trump vállalkozásainak lényege, hogy részvényesektől, kötvényesektől, bankoktól vett fel annyi pénzt hitelbe amennyit csak adtak neki, majd mindenféle projekteket csinált belőle, természetesen úgy, hogy ő már az elejétől nagy pénzeket vegyen ki az egészből, elsősorban a "Trump" márkanév használatáért. Később gyakran kiderült, hogy a projekt nem életképes, a részvényesek és kötvényesek hatalmasat buktak, az adósság nem lett visszafizetve, de Trump addigra már nagyon is jól járt.

Trump, az új elnök ezt fogja csinálni valószínűleg a következő években is: annyi hitelt vesz fel, amennyit csak lehet, és grandiózus infrastrukturális projektekbe fogja nyomni: épületek, autópályák, vízerőmű, Nagy Fal, bármi ami hatalmas és látványos. Ez egyébként pont az, amire sok közgazdász szerint szükség van a gazdaságok beindításához: infrastruktúrafejlesztés állami eladósodásból. És úgy tűnik a piacok pont ezt kezdték árazni. A nagy hitelfelvétel és költekezés eredménye valószínűleg növekedés és infláció lesz, valamint egy csomó állampapír kibocsátása. Nem csoda, hogy ma az amerikai 10-éves állampapírok hozama a tegnapi 1,8% körüli hozamról - bár reggel a nagy ijedelemben a hozam 1,7%-ra esett, már 1,95%-ra emelkedett.

Nem sokat tudunk arról, hogy mit fog csinálni Trump, de eddigi munkássága alapján a hitelfelvételhez és a kölcsönvett pénz grandiózus elköltéséhez nagyon ért. A piacok azt mondják, hogy ezt fogja elnökként is folytatni.

Zeitgeist

2016, November 9 - 08:54

Minden kornak megvan a saját fő gondolati csapása, a társadalom irányultsága, a korszellem, a Zeitgeist. A Brexit és Trump megválasztása, az M5S mozgalom Olaszországban, a Podemos, Ciudadanos előretörése Spanyolországban mind ugyanazt jelzik: a hagyományos pártstruktúrák nem tudnak választ adni a fő problémára, aminek a legjobb kifejezése az Elefánt-görbe:

http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-06-27/get-ready-to-see-this-...

A görbe azt mutatja, hogy a világ különböző vagyoni helyzetben lévő rétegeinek jövedelme hogyan változott az elmúlt 20-30 évben. Jól látható, hogy a globalizáció, a liberalizáció, a világkereskedelem a Föld 2/3-ának hihetetlen vagyoni gyarapodást hozott, ez a 2/3 azonban alapvetően nem a fejlett országokban van, hanem Latin-Amerikában, Ázsiában, Afrikában. A fejlett országok alsó-közép és középosztálya az elmúlt évtizedekben a fenti folyamatok (amelyeket Thatcher és Reagan indított el) vesztesei voltak. Ők azok, akik nem gazdagodtak, miközben azonban a fejlett országok értelmisége, illetve a gazdasági elit azért szintén nyertese volt a változásoknak, így a az amerikai/európai munkások szendvicsbe kerültek: jöttek fel a kínaiak, koreaiak, botswanaiak, gazdagodtak a korábban is gazdagok, csak ők nem. A gazdagok offshore-struktúrákon keresztül, a multinacionális cégek a pénzek ide-oda utaztatásával kerülik el az adózást, miközben egyébként a sima adókulcsaik is számottevően csökkentek. Eközben a kádári értelemben vett kisember azt látja, hogy nem jut ötről a hatra. 1960-ban a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcs 91% volt az USA-ban (!!!), ma 39,6%, és hasonló folyamatok zajlottak le a vállalati adózás területén globálisan is.

A gazdagok gazdagodtak, a fehér középosztály pedig nem jutott előre. Ebből azonban elegük van, és változást akarnak. A kérdés az, hogy ez milyen formában fog bekövetkezni, a választók ugyanis nem mindig azt kapják, amit szeretnének. Például idehaza hasonló elégedetlenség (a kádári jólét utáni vágy) vezetett a Fidesz győzelméhez, ám a magyar kormány gazdaságpolitikájával valójában pont a gazdagok jártak jól. Nem tudjuk előre megmondani, hogy egy Trump vezette Amerika hasonló utat jár-e be, és miközben populista jelszavakkal kielégíti választóit, közben továbbra is a jómódúakat támogatja-e anyagilag. A Trump-elnökség gazdaságpolitikai kihatásai egyelőre előrejelezhetetlenek szerintem.

Ugyanakkor az jól látszik, hogy a világ gazdaságpolitikusainak választ kell adniuk a (relatív módon, globális értelemben) lecsúszó fejlett országokbeli közép/alsóközéposztály problémáira, ami valószínűleg elkerülhetetlenül a vállalatok, a gazdagok magasabb adóztatásával, a jövedelem átcsoportosításával, a globalizáció lassulásával/visszafordulásával fog járni. Ez a tőkéseknek, a nagy vagyonok tulajdonosainak definíciószerűen nem lehet jó...

Vagy ahogy Virág elvtárs mondta: Nem szívesen lennék most az imperialisták helyében:
https://www.youtube.com/watch?v=-5Sh5omf7CU

Az ördög jobb és bal keze

2016, November 6 - 08:33

Sajnos ebben a cikkben a címmel ellentétben nem a kiváló Bud Spencer-Terence Hill filmről lesz szó - pedig az biztos érdekesebb lenne - hanem az amerikai elnökválasztásról. Az elmúlt napokban ugyanis jól érzékelhető pánikhangulat kezdett eluralkodni a piacokon arra a hírre, hogy Donald Trump ismét esélyes az elnöki címre, a választás eredménye gyakorlatilag bármi lehet. Miután pedig idén egy hasonló választás esetén a piaci szereplők számára váratlan és negatív, sőt majdhogynem elképzelhetetlen esemény következett be (Brexit), ezért ezek az aktorok még egyszer nem akarnak abba a hibába esni, hogy nem készülnek a rosszabbnak tekintett kimenetelre. Ezért van most esés a tőzsdéken: készülnek.

Azonban éppen a korábban megtapasztalt Brexit, illetve az arra még élénken emlékező piaci szereplők reakciója miatt valószínűtlen, hogy - bármi is legyen az eredmény - hasonló esés és ijedség legyen, ha Trumpot választanák meg, hiszen most nem készületlenül fogja érni a piacot az ördög bal kezének megválasztása. Ha pedig a még mindig valószínűbb Clinton-győzelem (az ördög jobb keze) következik be akkor komoly felfelé ugrás is elképzelhető. Azaz, a rövidtávú potenciális reakciók szerintem most mások, mint nyáron a Brexit-szavazás idején voltak.

Ugyanakkor hosszabb távon hasonló a helyzet, mint amit akkor írtam: senki nem tud semmit. Nixonról a többség azt gondolta, hogy kiváló elnök lesz, de csúfosan megbukott. Reagant üresfejű filmszínésznek tartották, de meglepően sikeres elnök lett. Trump valóban narcisztikus szociopatának tűnik, Clinton viszont egy hataloméhes és azért bármit megtévő establishment-tag. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy előre tudhatjuk melyik jobb az USA gazdaságábnak és a világnak. Trump valószínűleg hajlamosabb lehet - hasonlóan Reagan-hez - nagyobb fiskális hiányt generálni, ami a jelen helyzetben kifejezetten előnyös lehet, és beröffentheti az amerikai és ezen keresztül a globális növekedés motorját is. Ráadásul az USA-ban - ellentétben más, nyugat-balkáni országokkal - még működnek a fékek és ellensúlyok, nem one-man show zajlik, tehát sem Clinton, sem Trump nem azt tesz amit akar, a Kongresszus, a Szenátus , a Legfelsőbb Bíróság, stb. megakadályozza a teljes hülyeség kibontakozását.

Mindezek fényében az amerikai elnökválasztást rövidebb távon kisebb negatív és nagyobb pozitív kockázatnak értékelem, mint a konszenzus, bár valószínű, hogy Trump megválasztására lenne egy rövid ijedelem. Hosszabb távon pedig nem hiszem, hogy megváltozna az a világkép, amiben a fejlett országok gazdasága erősödik, és valamiféle kamatnormalizáció történik.

Akit pedig a film érdekel, gyerekkorunk nyári-téli-tavaszi szüneteinek megédestője, az nézze meg, nekem még tizenhatodjára is tetszik, és a mai gyerekek is imádják (az intro-zene külön jó!):

https://www.youtube.com/watch?v=DprNxTB6Apc

Alapítvány és Birodalom

2016, Október 21 - 18:06

Kedvenc Asimov-könyvem az Alapítvány trilógia, fiatalkorom nagyon kedves emlékei fűződnek hozzá. Azóta persze az Alapítvány szó hallatán más jut eszembe, méghozzá az MNB alapítványai.

Az ezzel kapcsolatban kibontakozó ECB vs. MNB adok-kapok igazi értelmetlen vita, ami csak arra jó, hogy pont attól vonja el a figyelmet, ami a lényeg:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/eladjak_az_allampapirjaikat_az_mnb-alap...

Az ECB amiatt vegzálja az MNB alapítványait, hogy állampapírt vásárolnak, ami ugye "tiltott monetáris finanszírozás", hiszen a jegybank ne vásárolgassa fel saját országa állampapírjait. A tiltás oka teljesen egyértelmű: sokszor ilyen módon, pénznyomtatással sikerült a történelem során az államoknak az adósságuktól megszabadulni, aminek általában jó nagy infláció lett a vége, és ezt ha lehet el kellene kerülni. Azonban erre a tiltásra teljesen jogosan mondhatja azt az MNB/Kormány, hogy kettős mércéről van szó. Ma, amikor az európai jegybank olyan ütemben vásárolja fel az európai állampapírokat, hogy a saját programjának tervszerű végrehajtására sincs lehetősége, mert az alkalmas állampapírok lassan elfogynak, és az ECB maga is a a mi szemünkre hányt monetáris finanszírozást hajtja végre, méghozzá az MNB-nél sokkal nagyobb ütemben, akkor mit lehet mondani? A világ jegybankjai 2008 óta agresszívan beavatkoznak a pénzpiacok működésébe, és eufemisztikusan QE (quantitative easing)-nek nevezett pénznyomtatási programjaikkal tonnaszám vásárolják fel saját országjuk állampapírjait. Ehhez képest az MNB alapítványainak 200-300 milliárd forintos állampapírvásárlása tényleg semmi. Azaz, az ECB olyan miatt támadja az MNB-t, amit egyrészt maga is végez, másrészt egy olyan tevékenység miatt, ami semmi problémát nem okoz.

Ahelyett, hogy amiatt támadná, aminek van. A probléma ugyanis nem más, mint maguknak az alapítványoknak a létezése. A jegybank feladata az lenne, hogy a pénz és tőkepiacok helyes szabályozásán, és esetleg szükséges beavatkozásokon keresztül stabil inflációt tartson, ne engedje elértéktelenedni a pénzünket, és támogassa a kormány gazdaságpolitikáját (megjegyzem, hogy az alapítványokkal szembeni erős ellenérzéseim ellenére nyugodtan kijelenthető, hogy a jegybank ezeket a feladatait az elmúlt években jól végezte). Munkálkodása közben előfordulhat, hogy nyereséges lesz, és az is, hogy veszteséges, de valódi eredményességét egyáltalán nem mutatja egyik sem. Az MNB nyereségét be kell, hogy fizesse a közös kasszába, mert ez éppen úgy a mi pénzünk, mint az adóbevételek, ha pedig veszteséges, akkor mi, adófizetők pótoljuk ki a veszteségét.

Azaz, az alapítványokat egy dolog miatt lehet és kell támadni: hogy vannak. Az MNB-nek nem feladata az általa esetlegesen elért (ráadásul nem is valós, hanem jelentős részben pusztán számviteli) nyereség elköltése, nem feladata az ingatlanfejlesztés. Őszintén szólva ez utóbbi szerintem egyáltalán nem állami feladat, hagyjuk meg ezt a magánszférának. Az ECB kérdése azért problémás, mert egyrészt álságos, másrészt elvonja a figyelmet a lényegről: kié az MNB nyeresége, és kinek van a felhasználásáról joga dönteni? Átalakulhat-e varázsütésre a közpénz nem-közpénzzé? Ez a valódi kérdés.

Hogyan értékeljük fel a forintot?

2016, Október 19 - 12:26

2008/9 után összeomlott a lakossági fogyasztás, ami visszavetette az importot, miközben a feldolgozóiparban jelentős export-fellendülés volt Magyarországon. Ennek következtében a folyó fizetési mérleg többlete elképesztően nagy lett, ami komoly felértékelődési nyomás alá helyezi a forintot. Az elmúlt években azonban a lakosság és a vállalatok devizahitel visszafizetése ellensúlyozta ezt: hiába áramlott sok deviza az országba, a korábbi hitelek törlesztésére azt vissza is fizettük, és így nem történt felértékelődés, sőt az agresszív jegybanki kamatcsökkentés miatt 2012-13-ban még a forint leértékelődése volt jellemző.

Mára azonban fordulni látszik a kocka: a lakossági devizaadósság megszűnt, a vállalati hitelundor is véget érni látszik, és nem nagyon van olyan tényező ami ezek után ellensúlyozhatná a felértékelődési nyomást. A forint egyébként is elég olcsónak tűnik, és így a folyamat majdhogynem elkerülhetetlen. Ez a felértékelődés azonban két módon is bekövetkezhet.

Az egyik lehetőség az, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödik, pl. 306-ról pár év alatt mondjuk 260-ig jut el az euróval szemben. Ennélfogva az importcikkek olcsóbbá válnának, és emiatt - a nagyon erős bérnyomás valamint ebből következő belső inflációs nyomás ellenére - összességében nem lesz komoly infláció.

A hazai gazdaságpolitikusok azonban láthatóan inkább a másik utat választották: nem szeretnék, hogy a forint árfolyama nominálisan erősödjön (az okokba most ne menjünk bele, de nagyon úgy tűnik, hogy ezt az irányt preferálják). Ha azonban mindenféle unortodox eszközökkel/verbális vagy valódi intervencióval, úgynevezett "finomhangoló eszközökkel" meggátolják, hogy a forint nominálisan felértékelődjön, azzal azt érik el, hogy az elkerülhetetlennek tűnő REÁLfelértékelődés úgy megy végbe, hogy a hazai infláció magasabb lesz mint az eurozóna inflációja. Ha ez jó pár éven át tart, akkor változatlan nominális árfolyam mellett is meg fog történni a reálfelértékelődés, ennek azonban az ára a tartósan magasabb infláció lesz. Azaz, lehet, hogy a forint-euró árfolyama itt marad 300 környékén, de a hazai árak jelentősen megnőnek közben. A gazdaságpolitikában gyakran - bár nem mindig - vannak választások, a befektetők dolga pedig az, hogy a gazdaság változásaira és a politikusok döntéseire reagáljanak, jobb esetben anticipálják azokat.

Egyelőre nekem nagyon úgy tűnik, hogy a következő években a jegybank a forint nominális erősödését megpróbálja meggátolni, ami a folytatódó, és egyre gyorsuló bérinflációval karöltve elkerülhetetlenné teszi az infláció megjelenését és gyorsulását is. Egyébként infláció már persze most is van: ha a lakásárakat és bérleti díjakat is amerikai metodológia szerint beszámítanánk, akkor simán lenne 4%...

Kötvénybuborék: 50 évre 2,85% hozam a csőd szélén álló országtól

2016, Október 5 - 17:39

A napokban Olaszország 50-éves kötvényt bocsátott ki 2,85%-os hozamon, négyszeres túljegyzés mellett:

http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-10-03/italy-s-first-50-year-...

Ez a kötvény tuti bukó. Gondoljunk bele: 50 éve 1966 volt. 1966-ben még Bretton Woods-i rendszer volt, a líra rögzítve volt a dollárhoz. Ezután összeomlott a rendszer, a lírát ki tudja hányszor leértékelték, óriási infláció volt a világon mindenhol, utána a 80-as években liberális fordulat volt a gazdaságpolitikában, összeomlott a kommunista rendszer, majd létrejött és szétesett az ERM II, létrejött az Európai Únió, bevezették az eurót, átéltük az internetforradalmat és a 2008-as világgazdasági válságot. Aki 50 éve vett volna 50-éves olasz állampapírt, az vajon mennyire láthatta volna előre ezeket a változásokat? Nyilván semennyire. Vagy ugyenez az előtte lévő 50 éves periódusban (1916-66) hasonlóan durva volt: két világháború, nagy gazdasági válság, Marshall-segély, olasz gazdasági csoda, stb. stb.

Aki most 50 évre 2,85%-os hozam mellett vásárolt, az vajon mire számít? Mi várható egy olyan országtól, amely nyilvánvalóan akkora adóssággal rendelkezik, amelyet romló demográfiája mellett nem tud visszafizetni? Egy olyan államban, ahol végzetesen leromlott a versenyképesség, 15 éve nincs növekedés, ahol hagyománya van a korrupciónak és elinflálásnak. Reálértékben ezek a kötvények gigantikus bukást fognak hozni vásárlóiknak, efelől egy szemernyi kétségem nincs. Vagy elinflálják az eurót magát, vagy kilépnek az eurózónából és akkor az új lírát inflálják el, vagy simán csődbe mennek. A legjobb eset az lenne, ha mégis magára találna az olasz gazdaság, és komoly növekedést mutatna be, olyannyira, hogy mégis tudná fizetni az adósságot, de akkor viszont lesz infláció is. És egy olyan világrendben, ahol a szellemet kiengedték a palackból (QE, helikopterpénz) csak idő kérdése, hogy az infláció elszabaduljon. És akkor még a háborúkról, természeti katasztrófákról nem is beszéltünk, amelyek lehetetlenné tennék a törlesztést. Reálértelemben ezen mínusz pártíz és mínusz 90-95% között lesz a hozam 50 év alatt.

Az olasz kötvénykibocsátás persze csak egyik vetülete a globális kötvénybuboréknak. A QE-k és mínusz kamatok szorításában elképesztően beteges árazás alakult ki szinte minden kötvénypiacon. Láttam már pár buborékot, olvastam sokkal többről. Ez bele fog kerülni a történelemkönyvekbe és sok év múlva fejcsóválva fogják majd kérdezni az egyetemen a diákok a tanártól, hogy ki volt az az ostoba aki 50-éves olasz állampapírt vett 2,85% hozammal?!

Peak Car?

2016, Október 1 - 16:18

A 2000-es évek első évtizedének egyik legtúltoltabb elmélete a Peak Oil volt. Ez azt mondta hogy egyre kevesebb olajat fogunk tudni kitermelni, a könnyen kitermelhető készletek már kimerültek, egyre csökkenni fog az olajkitermelés (az első verzió szerint USA-ban, a második szerint már az egész világra igaz lesz ez), és ebből következett hogy az olajárakban a határ a csillagos ég. Akkor 100 dollár körül volt az olaj ára, ma 50 se, és a folyamatos contango miatt aki az olajárak emelkedésében hitt az elmúlt években az ingét-gatyáját elbukta.

A Peak Oil helyett azonban sokkal érdekesebb és mindennapjainkra kiható lehet a Peak Car, azaz, hogy az autók száma tetőzni fog, és elkezd csökkenni. Valószínűleg ez elsőre csak a fejlett világra lesz igaz, de számos hatása lesz.

A fejlett világ lakosságnövekedése egyrészt megállt, másrészt a fiatalok egyre később és kevesebben szereznek jogosítványt, tehát az autók száma nagyon nem fog nőni, ám a fő érv a Peak Car mellett az önvezető autók elterjedése. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog tényleg megvalósulni, de amikor igen, az teljesen átrajzolja a városi életet és ingatlanpiacot is. Az autóink ugyanis az idő nagy részében, minimum 80-90%-ban kihasználatlanul állnak. Azonban ha egy gombnyomással lehetne hívni egy önvezető autót (á lá Uber, csak sofőr nélkül!), ami a városon belül bárhova elvisz, akkor a legtöbb autóra nem lesz szükség. Sőt, a gyerekek reggeli-esti iskolai szállítása is felejtőssé válna. Ha például egy ilyen önvezető autó 10 millió forintba kerülne, és évi 100 000 kilométert tenne meg, mondjuk éves 2 millió forintos fenntartási költség (informatikai rendszer, szervizelés, stb.) mellett, akkor az üzemeltetés költsége 20 millió forint lenne 500 000 kilométerre (ötéves üzemeléssel számolva). Ez 40 Ft/km. Ehhez jönne az üzemanyag. Jelenleg a tesla 85kwh-s akkumulátorral állítólag 300-350 km-t tud megtenni, 85 kwh áram pedig cca 3000 Ft, azaz mondjuk 10 Ft/km.

Így az önvezető autók szállítási költsége a felhasználók számára várhatóan a profittartalmat beleszámítva sem lesz több 60-70 Ft/km-nél. Ilyen árak mellett a legtöbb ember aki ma autót tart nem fog, mert egyszerűen nem éri meg. Ez azt is jelenti, hogy az önvezető autók kihasználtsága jobb lesz, mint ma az autók összességét tekintve, tehát sokkal kevesebb autó lesz a városokban. Mit kezdünk vajon majd akkor a sok garázzsal és parkolóval amelyekkel tele vannak a városok? Mi lesz a parkolóházakkal? Milyen hatása lesz ennek az ingatlanpiacra?

A legegyértelműbb az, hogy a belvárosok még inkább felértékelődnek, a bűz, zaj és sok parkoló autó helyett sokkal csendesebb, jobb levegőjű, szellősebb, élhetőbb lesz a belváros. 20-30 éves távon ehhez szinte nem fért kétség. Nagyobb kérdés, hogy mihez fogunk kezdeni a kiürülő parkolókkal (plázák, irodaházak, lakóházak alatt)? Fogalmam sincs, de biztos jelentős értékvesztést fognak elszenvedni. 10-20 éves távon tuti nem fektetnék garázsba. És ha kevesebb autó lesz, akkor természetesen autógyártóba és taxiscégbe sem...

Mutyiszféra és versenyképesség

2016, Szeptember 28 - 10:44

Meglepően sok visszajelzés érkezett a mutyiszféra című írásom kapcsán. A versenytársaknak szuperolcsón juttatott ingatlanbérlés lehetősége, a haveroknak megengedett területfoglalás, a támogatásokkal feltőkésített cégekkel való verseny nehézsége, illetve a támogatások, pályázatok általános versenytorzító hatása, az állami megbízások szétosztásának módja, a hivatali packázás, és egyéb kérdések is felmerültek. Amiért ez érdekes az az, hogy láthatóan a gazdaságpolitikusok sem értik ennek a helyzetnek a negatív hosszútávú kihatásait, amely teljesen nyilvánvaló a WEF versenyképességi rangsorra adott válaszukból - mármint hogy ebben folyamatos lecsúszásban vagyunk:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/reagalt_az_ngm_a_gyaszos_versenykepesse...
http://www.portfolio.hu/gazdasag/15_orszag_amirol_nem_gondolnad_hogy_ver... (előttünk végzett Macedónia, Jordánia és Kazahsztán is többek között)

Az NGM válasza az, hogy nade a magyar gazdaság milyen jól hasít, nő a GDP, nő a fogyasztás, jó a külkermérleg, mi a baj?

A baj az, hogy Magyarországon valóban van egy ciklikus fellendülés ("hét bő esztendő" - erről már 2013 elején írtam), de ez egy strukturálisan egyre romló háttérben következik be. Kedvenc hasonlatom a lerohadt Trabant a magyar gazdaságra: semmi ereje nincs, de azért erős hátszélben az érdi lejtőn ez is gyorsan robog, lobog a szél, fújja a hajunk, maxira tekerve a Sláger rádió, látszólag minden oké. Az NGM arra hivatkozik, hogy lám-lám mindenki jól érzi magát. A baj azonban az, hogy szép lassan a Trabantot Velorexre cseréljük, és a versenyképességi rangsor pont ezt mutatja. Nincs azonnal következménye, hiszen amíg jön az EU-s pénzeső, és tart a globális gazdasági stabilitás, addig minden rendben van. Azonban a külső, európai támogatás nélkül a hazai gazdaság azonnal lefulladna. Szétzüllesztett intézményrendszerrel, a független intézmények felszámolásával, a kiszámíthatóság hiányával, gyengülő oktatással nehéz lesz versenyezni a jövőben. Ha nincs hátszél, nem fogunk haladni. A hazai gazdaság benne van a hét bő esztendőben, de a mutyiszféra térnyerése azt mutatja, hogy a versenyképességi lecsúszás valós, és a hátszél elmúltával komoly következményei lesznek. Van 2-3 évünk, hogy fordítsunk ezeken a folyamatokon, különben ismét olyat csattanunk majd, mint 2009-ben, vagy 1994-95-ben. Addig is élvezzük ki a menetszelet...

Alaptalan kamat

2016, Szeptember 22 - 14:18

Az alapkamatot általában azért hívják alapkamatnak, mert a pénzügyi rendszer kamatszintje jellemzően eköré rendeződik, ez az iránymutató. A 2008-as válság óta azonban egyre több helyen veszíti el jelentőségét az alapkamat, és ennek a progresszív unortodoxiának immáron Magyarország is a részese, sőt egyre jobban az.

Régen minden jobb volt mint tudjuk, de legalábbis mindenképpen egyszerűbb. Volt az alapkamat, aminél jellemzően drágábban kaptak hitelt a cégek, és aminél jellemzően alacsonyabb kamat mellett lehetett betétet elhelyezni a kereskedelmi bankokban. A válság óta azonban a különböző állami hitelprogramok, kvantitatív enyhítések, és egyebek hatására előfordul, hogy akár az alapkamat alatt is lehet hitelhez jutni, és a gazdaságpolitikusok egyre inkább szegmentálják mind a megtakarítókat, mind a hitelfelvevőket. A magyar állam a lakosság számára például az alapkamatnál sokkal-sokkal magasabb kamatszintet kínál állampapírokon keresztül, a jegybank pedig nulla kamat mellett adott hitelt a kereskedelmi bankoknak, hogy azok továbbhitelezzék azt (NHP).

Az unortodoxia további kiterjedése az, ami most zajlik Magyarországon, miszerint az alapkamat, legalábbis nevében megmarad, de jelentősége egyre inkább elveszik. A kereskedelmi bankok eddig ugyanis a jegybanknál helyezhettek el betétet, és cserébe az alapkamatnak megfelelő kamatot kaptak, ezáltal az alapkamat jelentős mértékben már önmagában determinálta a pénzpiaci hozamszintet. A jövőben azonban az MNB nem engedi, hogy bármennyi pénzt elhelyezzenek nála a kereskedelmi bankok, így várhatóan a rövid állampapírok illetve a bankközi hozamszint el fog szakadni az alapkamattól - lefelé. Az alapkamat tehát megmarad, de a piaci hozamszintek nem ennek közelében alakulnak, s így az MNB különböző technikákkal gyakorlatilag úgy állítgathatja az alapkamat körül a valódi pénzpiaci hozamokat, ahogyan neki tetszik. Maradhat az alapkamat 0,9%, de a piaci hozamszintek az ő kívánalmaiknak megfelelően lehetnek akár 0 alatt vagy a jövőben, kicsit más feltételek mellett akár 2%-on is (ha beszűkül a likviditás és kiszélesítik a kamatfolyosót). Az MNB anélkül változtathatja és fogja is változtatni jelentősen a valódi kamatszintet, hogy az alapkamathoz hozzányúlna.

Az alapkamat tehát egyre kevésbé fontos, és a valódi monetáris feltételrendszernek egyre kevésbé meghatározó eleme. A valódi helyzetet, feltételeket egyre inkább más, sokrétű szabályzókkal alakítják. Az alapkamat megmarad, de egyáltalán nem azt mutatja mint régen.