Elemzői információk

Az Igazgatótanács véleménye szerint a Társaság megítélése szempontjából a legfontosabb adat az egy részvényre jutó saját tőke (könyv szerinti érték). Ezekről minden negyedévet követően rendes beszámolók keretében, illetve nagyobb, legalább bármilyen irányba 8%-ot elérő elmozdulás esetén rendkívüli közleményben ad tájékoztatást a Társaság.

A módosított saját tőkét az eredeti saját tőkéből kiindulva számítjuk. Egyrészt a tőkepiaci instrumentumokat nem bekerülési értéken, hanem piaci értéken vesszük figyelembe, másrészt kiszűrjük a saját részvények hatását is, azaz a saját részvények értéke nélküli saját tőkét osztjuk a nem saját tulajdonban lévő részvények darabszámával; valamint az osztalékelsőbbségi részvényekre járó várható osztalékot is kiszűrjük. Véleményünk szerint az így kiszámított érték tükrözi legjobban a társasági vagyon egy részvényre jutó nagyságát.

A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. eddigi működése során az egy részvényre jutó saját tőke értéke az alábbiak szerint alakult:

a saját tőke év végi záró értéke osztva az összes (nem csak törzs) részvény darabszámával