Ki futja a kockázatot?

2017, November 21 - 16:21

Korábban beszélgettem egy barátommal arról, hogy az MNB szeretné átterelni a lakosságot fix kamatozású hitelekbe - azért, hogy ne járjanak pár év múlva egy esetleges nagy kamatemelkedéskor ugyanúgy a változó kamatozású hitelesek, mint néhány éve a devizahitelesek - és arra jutottunk, hogy ez rendben van, ám végső soron valakinek a kamatemelkedés kockázatát mégiscsak futnia kell, de ki lesz az? Most úgy tűnik kiderült: mindannyian, azok is akik nem vesznek fel hitelt!

A bankok forrásai, azaz a bankbetétek jellemzően nem hosszútávúak, ezért költségei a rövid, változó kamatokhoz kötöttek. Emiatt nem meglepő, hogy a bankok hitelezni is inkább változó kamatok mellett szeretnek, mert nem akarnak úgy járni, mint oly sokan a múltban (pl: https://en.wikipedia.org/wiki/Savings_and_loan_crisis). Habár ma kb. 0% a rövid oldali kamatszint, és ha egy bank mondjuk 3% fix kamatra kölcsönad, az nem tűnik rossz üzletnek, de ha mondjuk 3 év múlva 5% lesz a bankközi kamat, azaz számára ennyibe "kerül" a pénz, az nem lesz jó, hiszen fizet 5%-ot a pénzért és kap 3%-ot. Láthatóan nem nagy biznisz. Tehát nem nagy csoda, hogy a bankok inkább úgy szeretnek hitelezni, hogy azt mondják, hogy a hitelkamat mondjuk BUBOR (bankközi kamatszint) +3%. Így tudhatják, hogy akárhol is lesz a BUBOR, a (pénz költsége, és a kihelyezés bevétele közötti) 3%-ot megkeresik (mínusz működési költség, mínusz hitelezési veszteség, stb. de ezt most hagyjuk, mert messzire vezetne). A jegybank viszont nem örül a változó kamatozású hitelezésnek, mert egy BUBOR+3% mellett nyújtott 15 éves 10 millió forintos hitel törlesztőrészlete most mondjuk havi 70 ezer forint, ha meg megugrana 5%-ra a BUBOR, akkor hirtelen 97 ezer forint lenne, ha neadjisten 10%-ra, akkor 130 ezer, tisztára mint a devizahitelezés.

Ez tehát egy komoly kockázat, de valakinek be kell vállalnia: vagy a hitelfelvevőnek, azaz a lakosságnak/vállalatoknak, vagy a bankrendszernek. Az előbbi talán hajlandó erre, de a múltból okulva a gazdaságpolitika (valószínűleg helyesen) ezt nem támogatja, az utóbbi pedig örül, hogy végre nyereséges, nem akar új, potenciálisan pusztító kockázatokat - ez is érthető. Ezek után nem nagyon maradt más, mint a - szélesebb értelembe vett - "állam", azaz mi mindannyian. Az MNB eddig is sok olyan eszközt bocsátott a bankok rendelkezésére, amivel átvállalta a kamatkockázatot, most újabb ilyennel jött elő:

http://www.mnb.hu/monetaris-politika/a-monetaris-tanacs/kozlemenyek/2017...

Habár részletek még nincsenek, de az intézkedések lényege láthatóan az, hogy a jegybank további kamatkockázatot vállal át, azaz ha valamikor a jövőben a kamatszint valami oknál fogva jelentősebb mértékben emelkedni fog, akkor az abból fakadó veszteségeket a jegybank fogja fizetni. A korábbi, és az újonnan rendelkezésre bocsátandó eszközök akár összességében éves több száz milliárdos veszteséget is okozhatnak, ha a körülmények kedvezőtlenné válnak. Mivel pedig az MNB gyakorlatilag az államháztartás része, ezért ezt a költséget - ha felmerül a jövőben - mindannyian viselni fogjuk. A nagy kérdés az, hogy ez megéri-e nekünk?

Nem nagyon vagyok barátja az ilyen jegybanki finomhangolós-intervencionista eszközöknek, és az olcsóbb, fix kamatozású (azaz a hitelfelvevők szemszögéből biztonságosabb, kiszámíthatóbb) hitelek tovább fogják fűteni a magyar ingatlanpiacot pont akkor, amikor a gazdaság már amúgy is túlhevülőben van. Szerintem a jegybanknak már nem táplálnia kellene a tüzet, hanem sokkal óvatosabbnak lennie, mert a túlhevülést nehéz lesz majd kezelni. Ugyanakkor ha az intézkedések egy biztonságosabb, kevésbé kockázatos bankrendszer/hitelfelvevői piac alakul ki, az pozitívum. Összességében tehát vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban: szerintem nem kéne nyomni a gázt, de ha már nyomjuk, akkor igaz, hogy ne a tanya melletti hepehupás földúton tegyük ezt, hanem az autópályán ha lehet...